Month: June 2008

Nagyon furcsa érzés de imádok ide úgy irni, hogy ziás a kezem vagy csak nincs rajta éppenséggel bőr. Ez most azért van így, mert tegnap este értem haza egy országos, vagyis inkább nemzetközi boulder versenyről. Nem is tudom hol kezdjem, de talán ott hogy már vagy két hónapja készülök erre a versenyre, azóta többnyire csak bouldereztem amitől most elég jól megerősödtek az újjaim, és rengeteget húzóckodtam az állóképesség javitás érdekében. Gábor is rendesen edzett, kétnapot Tardosbányán töltött, és többször feljött veszprémi boulderfalhoz mászni. Sajnos mivel ilyenkor bezár a Padányi iskola jóformán a veszprémi mászók összes mászóedzése csak sziklán folytatódhat, termi mászásra nincs több lehetőség. Mivel nem tudtam itthonról elszabadulni, muszáj volt csak a Betekincsvölgyre támaszkodnom, ezért edzés gyanánt heti 3-4 alkalommal látogattam meg ezt a helyet. Majd szépen lassan, de azért biztosan elérkezett a várva várt nap. A Zsombói ABC (Ambrosia Boulder Contest) boulder verseny. Ez a nemzetközi boulder verseny, ami egyébként még a Magyar Kupa fordulóban is benne van, Zsombón egy kis településen Szeged mellett vette kezdetét Június 27. én pénteken. Három izgatott versenyzőkkel teli autó indult el a veszprémtől 300km re fekvő településre. Egyik autóban Stromi és családja, a másikban Molnár Gergő és Botlik Dezső, a harmadikban a Kovács Balázs, Borbély Gábor,és Izer Bálint utaztak. Stromiék és Gergőék már pénteken odaértek, mi Balázzsal szombat reggelre tűztük ki az indulást. Hála Stromi a biztonság kedvéért a helyszínen is beregisztrált minket. Balázs rendesen a gázpedálra lépett így 3 óra alatt már a verseny helyszínére vezetett. Nagyon örültünk, én a kocsi hátsó ülésén elkezdtem a bemelegítést és a nyujtást, ami nem volt hülyeség ugyanis 9 órára volt kiirva az első csoport kezdése és mi 9 óra előtt 5 perccel értünk oda. Azonnal a regisztrációnál megkérdeztük mikorra vagyunk kiirva, és melyik csoport??? na persze hogy az első! Csak a csúszásnak köszönhettük hogy csak fél 10kor kezdődött a verseny. A verseny egyébként a szegedi mászócsapat, a Meteóra mászócsapat edzőjének, Táborosi Gábornak a kertjében lett megrendezve, 28-29.-én. Az objektum még a Rákosy Laci tulajdonában volt egykét éve Budapesten, nagy meglepetés volt mikor ott láttam az orbitálisan nagy építményt, ami mint egy torony emelkedett ki az alföldi mezőből.
Szóval kivettük Balázs kocsijából a mászáshoz szükséges felszerelést, magnéziát töltöttünk, majd türelmesen vártunk a versenyre. Zsombó polgármestere “ünnepélyesen” megnyitotta a versenyt. Mivel ez egy nemzetközi verseny volt (international), ezért nem csak Magyar, hanem Cseh-, Szerb-, és Török versenyzők is voltak, ráadásul szép számban(!), ugyanis ha jól tudom 96 versenyző nevezett a különböző kategóriákban (és még kb. 150 néző volt még jelen). Három korcsoporta osztották a mezőnyt, mint már mondtam mi Gáborral és Stromival az első csoportba kerültünk. Ennek előnye, hogy még nem ziásak a fogások, még nincs olyan meleg, hátrány viszont, hogy nem tudjuk melyek a könyebb utak, és egyes utakat hogyan lehet könnyebben megoldani. Összesen 40 (vá!!!) kunsztot kellett megmászni a selejtezőben, jobban mondva huszat-huszat, mivel nem volt annyi szivacs hogy egyszerre minden úton mászhasson valaki, és próbálták úgy megoldani hogy többé kevésbé árnyékban legyenek a versenyutak. Tehát nekünk 1 óránk volt megoldani a 20 akkor számunkra kijelölt kunsztot, persze mások szurkoltak és ötleteket merítettek az egyes utak megoldásához. Amikor mi befejeztük rögtön utánunk jött a kettes csoport, nekik szintén egy óra állt a rendelkezésükre, majd a hármas csoport még mindig az álltalunk elöszőr mászott utakon. Majd miután lemet a hármas korcsoport jött egy kis technikai szünet (szivacsátrendezés, új fogások felszerelése, bírók elhelyezése, regisztrációs lapok kiosztása stb…) és újra az eggyes csoport (mi) kerültünk a falakhoz és újjabb 20 kunsztot kellett megoldanunk. Erre szintén egy óra állt rendelkezésünkre, majd a már megszokott módon a kettes majd a hármas csoport következett. Minden mászásunk előtt névreszóló papírt kaptunk amit majd az útnál lévő bírónak kellett odaadni. Na hát ennyit a formaságokról tehát mi vagyunk az első 20 kunsztunknál. Gáborral együtt kezdjük el a feladatokat, majd hamar különválunk, mindegyikünknek más- más utak tetszettek meg, hisz itt az számított, hogy minnél több utat másszon meg valaki az egy óra alatt. A selejtezőben a francia nehézségi skálát használták, mivel ezt a külföldi versenyzők is ismerik (avagy híresebb mint az UIAA) és a legkönnyebb út a pihekönnyű 5c -től (V+) egészen a kőkemény 7c+ os (IX/IX+) nehézségig terjedt a selejtezőben. (!!!) Innentől igazából megpróbáltunk mindketten olyan utakat keresni, ami technikailag passzolt a stílusunkhoz. Érdekes, hogy ártalában nekem nem megy a reibung, most pedig több reibis utat is megtoltam on sight, elsőre. Érdekesen osztályozták az utakat volt olyan 6c -s út (VI+) amibe még zónáig se tudtam elmászni és volt olyan 7b+ (IX-) ami meg egy két próba alatt meglett. Igazából a gondot nem annyira az utak nehézsége, mégcsak nem is az idő, hanem a sok versenyző jelentette. 34 en versenyeztünk az első csoportban és 20 út volt. Tehát szinte minden második útnál több versenyző volt, VISZONT a 20 kunsztból kb. 10 extrém nehézségű volt, így mindenki a könnyebbeket próbálgatta. Volt út aminél 10 -en áltak sorba és csak egy próbád volt. Ha elrontottad nem próbálhatod rögtön újból, hanem meg kell várnod az előtted lévő 10 másik versenyző próbáját csak azután jöhetsz megint TE!!! Persze ezzel bosszantóan sok idő telt el a verseny során. Fogalmazhatnák úgy is hogy az egy óra mászásidő helyett, kb. 20 percet töltöttünk falon. Tényleg van egy-két brutálisan nehéz feladat, olyan is amelyekbe beszálni se tudtam. Egy óra alatt megpróbáltam a lehető legtöbb úton TOP-ot mászni vagy akár egy zónát elérni. Amikor bemondta (az a szokásos dagi bemondó a versenyekről) az ürge, hogy már csak 5 perc, hirtelen pánikolni kezdtem. Össze-vissza szaladgáltam, hogy hol tudnék még egyet mászni. Aztán találtam egy anyukát (bíró) akinél csak 6 álltak sorban, s azon nyomban a kezébe nyomtam a regisztrációs lapom. Az út nem nézett ki túl biztatónak, zöld beszálló fogása alá a 6c+ nehézséget irták. (VIII-) Csak egy lehetőségem van mert, ha elrontom az első próbám akkor már nem fogok az idő lejárta előtt a falhoz jutni. Úgyhogy kitaláltam, hogy kéne csinálnom egy spárgát (amit egyébként nem tudok), és akkor elérem a jobbra lévő lépést, ami egyébként kissebb volt, mint egy ásványvizes kupak. Szóval arra a semmire kellett rárugnom a lábam. Huh valahogy pont sikeredett, felmászok a kunszton, s épp a TOP fogásra nyúlok amikor számolják vissza a 10 másodpercet. De ránézek a lapomra és összeszámolom a utak mellett lévő pipákat, és még így is elképesztően lehangoló a helyzet. A 20 útból 8 tudtam TOP mászni és lett 3 zónám. Gábortól megtudom, hogy neki se olyan jó neki 6 TOP van. Akkor gondolom csak mi vagyunk szarok, ekkor jön Stromi és mondja hogy ő is csak 9 TOP ot tudott csinálni. Jó megnyugszok, szóval itt 10 alatt van az átlag. Még azt is megtudom, hogy az egyik Szél gyerek is csak 11 topot mászott. Visszatér a remény! Mivel mi voltunk az egyes csoport most tudtunk pihenni 2 órát. Ezalatt ettünk, fényképeztünk, szurkoltunk Somának és Balázsnak. Az összes cuccunkat egy katonai sátor közelében az árnyékba helyeztük. Sokat ettünk. Lementek a csoportok az első 20 kunszton, majd jött az átszerelés, és Gáborral már újra melegítetünk a következő 20 kunsztra. Az épület belsejében is volt fal könnyebb-nehezebb utakkal (7 db út). Mi itt akartunk kezdeni. Lassan megjött a bíró is Tabi személyében. Leadtuk a lapunkat és neki estünk az utaknak. Csak ketten voltunk benn úgyhogy nagyon örültönk neki, hogy nem kell sorba állni, és többször tudjuk próbálni az utakat. Nekem 3 sikerült, Gábornak 2. Kimentünk majd szépen balról jobbra technikával (Törpe titka :D) mászni keztük a kinti utakat, persze már tömegnyomorban. Itt másztam egy két on-sight ot, egy olyat is amit rajtam kívül csak 3 an másztak elsőre. Gáborral szépen fogyasztottuk a kunsztokat, a kunsztok pedig fogyasztották a bőrt az újjunkról. Másztunk reibungot, peremeket, szal nagyon tetszett, hogy készen kapjuk ezeket a GYÖNYÖRŰ utakat, és CSAK meg kell másznunk őket. Nagyon meleg volt, még árnyékban is 34 °C. Gáborral a végén külön másztunk és adtuk egymásnak az információkat hol van könnyebb. Végül letelt az egy óra. Összeszámolom és a lapomon 13 pipa szerepel a TOP szó melett és vagy 5 zónám lett. Gábornak 11 topja van, Strominak 6. Lehet csak be kellett melegedni ahhoz hogy menyen? Leadtuk a lapunkat és ezzel számunkra véget is értek a selejtező gyötrelmei. A Selejtező eredménye: Gábor 17 Top, Stromi 15, Izer 21, Balázs 35. Nem semmi. A Balázs nem emberből van. 40 kunsztból 35-öt, persze a legjobbat Törpe mászta 38 Toppal, és 2 zónával. Magyarul minden útban elért valamit.(az egyik amit nem tudott megmászni egy 6b re írt út(VII+) amiből kihagytak véletlenül egy fogást és így senki se tudta megmászni de olyan 8a+ körülire mondták (X)) Az árnyékban napoztunk ameddig a másik két korcsoport mászott. Sok új emberrel megismerkedtem, jó arcok ezek a mászók. 🙂 Aztán 4 óra tájékán beledörmög a mikorfonba egy hang, és felolvassák a középdöntőbe jutó legjobb 24 mászó nevét. Mondják hogy Izer ekkor a Gábor elkezd rajtam röhögni, majd nemsokkal utánam, hogy Borbély ekkor én nevetek a Gáboron. Ez azt jelenti, hogy a gyötrelmeink folytatódnak, a középdöntő 4 kunsztja képében. Ekkor már nincs bőr az ujjaimon és nagyon fáradtak vagyunk. A meleg mindenkit kikészít. Balázs az 5. helyen jut a középdöntőbe, én a 17. helyen, Gábor a 22. en. Itt a középdöntőnél már van izoláció, és az számít hogy minnél hamarabb másszon meg valaki egy adott utat, vagyis a selejtezőben elért teljesítmény lenullázódik (akkor most eddig semmit sem másztunk?) és csak a 4 kunszt dönti el a továbbiakat. -> Tehát ha a Balázs aki 35 Topot mászott most nem mászik semmit akkor 24. ként végez. A 96 versenyzőből olyan 40 indultak a nyílt kategóriában. Tehát míg minket az objektum belsejébe inveztáltak, mászófelszereléssel együtt, addig kint építették a középdöntő útjait. Namármost ezek már tényleg kurva nehezek voltak. Itt a legkönnyebb utat is 7b re irták (VIII+) ami persze nem ennyi volt. Sajnos Stromi nem jutott döntőbe. Az izoláció volt az egész versenyen az egyik legjobb időtöltés. Összezárva Magyarország legjobb mászóival (Gál Bence, Burucs Bálint, Kámvás Bálint, Bubb Ferenc, Martincsák István /Martin/, Kovács Balázs, Juhász Gyula/Csapajev/, a Szél testvérek, Komjati Zoltán, és még sorolhatnám a nagy neveket..és valahol 20. helyen ott vagyunk mi is :D). Olyan poénok repkedtek a “Mostmá reccen van..” tól a “Laoszi Rózsa”-ig, hogy a döntőt már csak az izoláció miatt is kár kihagyni. Kiment Gergő, majd Gábor is, már nem nevettem a vicceken, komojra vettem a figurát és elkezdtem melegíteni. Ahogy kimentem a középdöntő izolációjából, megcsapott a meleg és a sok arc kiváncsian bámult rám. A bíró elmagyarázza a fogásokat, majd elcsodálkozok. Elsütök egy próbát, de nem tudok beszálni se! Úgyhogy inkább leülök háttal a falnak pihenni. Tartalékolok az erőmmel és nagyon fájnak az ujjaim. Már majdnem délután 6 óra van. A mászások között 4 perc pihenőidő van. Aztán négy perc mászás. Ez kb. 2 vagy 3 próbára elég. És persze minnél hamarabb kéne megmászni ezeket az utakat. Kéne. Letellik az idő, odamegyek a falhoz. Szimpatikus út, könnyű az eleje, egy kis peremből -a zóna előtt- egy nagyon csalóka fogást kell megfogni, ami függőleges és egy hosszanti lyuk van benne. Három ujj jól elfér benne, csak belül az egyik irányba dől. Úgy gondoltam biztos a jobb irányba és nem. Leesek. Elúszott egy próbám, és nagyon mérges vagyok -persze csak magamra – hogy ilyen hülyeség miatt estem le. Persze másodikra lazán megcsinálom és majdnem Topot is mászok (csak -), ekkor sajnos letellik az időm. Pihi. A harmadik út a kedvencem. Nekem ez az a tipikus ez Verseny út??? logikai gikszer, amikor azt hiszem hogy tök könnyű és kiderül hogy nem. 🙂 Nagyon nehéz a beszálló; csak a falat lehet lépni és egy oldalhúzó a fogás. Kétszer (szar helyen volt a szivacs) leszólítanak, mert a lábam a szivacshoz ért. Harmadikra könnyedén elmászok, 4 mozdulatból a Zóna előtti fogásig és itt egy óriási hibával kétszer is leesek, de úgy hogy már megfogom a zónát. Nem vettem észre egy nagyon jó lépést amit a Balázs mutatott, és úgy SZINTE majdnem no hand rest helyzetből fel lehet nyúlni a zónára. Újjabb pihi. Nagyon el vagyok keseredve. A negyedik kunsztnál Stromi, Gergő és Gábor is ott van, nézik ahogy szenvedek. Elsőre zónát mászok, de a TOP előtti fogásról mindig leesek. Már nagyon fáradt vagyok fel is adom a küzdelmet. Egy zóna elsőre és egy másodikra. Ezzel a 22. helyet sikerült megszereznem. (gyalázatos). Gábor két zónát mászott elsőre ezzel ő a 17. lett. Röhelyes de ha észreveszem a lábkulcsot és jól nyúlok bele elsőre a második út kulcsfogásába, akkor kb. a 12-13 helyet is megszerezhettem volna. Akkor 3 Zónám lett volna elsőre. Persze a sportoknál nincs ha meg volna. Balázs mászott egy TOP ot második kísérletre a második úton, és lett két zónája elsőre. Ezzel ő az 5. (!!!) helyen jutott be a döntőbe, egyedüli veszprémi ként. (aki igazából nem veszprémi :D) Lementek a döntők este 7 -ig és ezután Urbanics Áron tartott előadást – a helyi Művházban- a Patagóniai Serro Torre mászásukról. Nagyon jó előadás volt, gyakran esett le az állam.
Utána a Gál család tartott rockkoncertet, majd Csapajevvel beszélgettünk hosszasan. Már éjfél lehetett amikor visszaértünk, Tabi kertjébe, és főzni kezdtük a vacsoránkat. Sátrat vittünk, de nem akartam a fölállítással és lebontással elütni az időt, úgyhogy Balázzsal és Martinnal az Objektum belsejében aludtunk.
Június 29. Vasárnap
Ezen a napon került sor a döntők megrendezésére. 9 órakor elkezdődött a kicsik döntője, 11 kor nyílt kategóriájé. A döntő utak a nyílt kategóriában brutálisak voltak. Az egyik falat ami amúgy is áthajlott még jobban kidöntötték. Jóformán csak felszerelték az előre kigondolt fogásokat, de megmászójuk még nem volt. Így itt minden útat a First Ascent szó fenyegetett. (első megmászás). Már az első út bazi nehéznek tűnt. Volt egy jó beszálló majd egy hatalmas reibungra kellett nyúlni onnan pedig egy egyujjasba, persze ezt a kifelé dőlő falon. Ezt megtartani csak két embernek sikerült, ők innen már TOP ot is másztak. Egyikük a 8. helyen bejutó Török versenyző volt. Aki második kísérletre megugrotta az egyujjast. Az objektum környéke arénává változott, mindenki egy emberként ordított, ahogy a török mászó közeledett a TOP felé. PerszeTörpapának úgy hervadt le a mosoly az arcáról. Aztán szépen jöttek a legjobbak. Jött Balázs és hogy bizonyítsa télleg mennyire nehezek voltak a döntő kunsztjai, egyetlen egyet se tudott megmászni, még csak zónát se, viszont a verseny végén a 6. helyen zárt. Ilyen csodára is csak a Balázs képes. Gál Máté egy zónát tudott mászni, a Török pedik még két zónát. Majd jött Kámvás Bálint azaz Törpe. Mindenki odament fényképezni vagy videózni. Mi is ott voltunk és vártuk a csodát. És elmaradt. Törpe is leesett elsőre. De másodikre ő is megmászta. A második kunsztban, elfordult egy fogás, s a verseny végén kapott még egy lehetőséget, de akkor is csak egy zónát tudott mászni. A First Ascent a másodikon elmaradt, de a harmadikon nem. Törpe időn belül ugyan nem tudta megcsinálni, de a verseny után kitolta. A negyedik döntőúton pedig elsőre TOP-ot mászott így eldöntötte a Kupa és az 1000 € sorsát. Bizony a pénz sokakat vonzott, de szerintem Törpe megérdemelten nyerte meg. Az eredményhirdetés 2 kor vette kezdetét, ahol a jelenlétükkel megtisztelt Nagy Szilvia(több X gerecsei út fűződik a nevéhez, legjobb magyar női mászó), és a Rákosi testvérek a fal régi gazdái adták át az okleveleket, plakettokat. Az “A” kategóriában az országban csak két magyar mászott le: Szél Dömötör és Szél Csaba. Így még dobogós lettem volna, de nem beszéltem még arról a cseh fiúról aki a nyílt kategóriában is megszerezte az 5. helyet. Még a Balázst is lemászta. Tehát ő nyerte meg az A kategóriát ezzel leszorítva engem a negyedik helyre. Gábor a kategóriájában Törpe és Gál Bence mögött a harmadik helyet szerezte meg. Az eredmény hirdetés útán könnyes búcsúk közepette, mindenki elindult hazafelé. Balázs megdöntötte a jövetnek elért 3 óra 4 perces rekordját, és hazafelé 2 óra 50 perc alatt levezetett. Összegezve nagyon jó verseny volt, életem legjobb versenye. Balázs szavaival élve: “Hát Bélák szarrá másztuk magunkat!” Azt hiszem mindenkinek adott ez a verseny technikailag, erőnlétileg, de el is vett.(bőrt:) ) Most végre pihi, aztán majd a következő versenyre (Utcazene Boulder) majd ráedzek azt lenyomom Gábort. 🙂

Törpe a második döntő útban, háttérben Rákosi Laci, Törppapa

Széll Boróka

Molnár Gergő, mint Sportember 🙂

Stromi és Tabi

Strommer Soma, a következő generáció

Burucs Mari és Kovács Balázs

Balázs inni szeretne…

Törpe a döntő első kunsztját tolja ki második kísérletre. A közönség tombol énmeg örömöt szimulálok mert elbuktam a fogadást. 🙂

Balázs focistát játszik.
Egyébként réjöttem valamire. Ha idejönnek az ufók és megkérdezik mi az a falmászás, akkor azt mondanám: az egy olyan sport amiben az emberek fogásokat használva mennek fel egy falon, és a vége az hogy mindig a Kámvás Bálint győz.

A mászás, amivel megnyeri a versenyt.

Mikor már komolyan kezdett foglalkoztatni a nyár gondolata, Zsolti (Alsóörs) barátommal elkezdtünk tervezgetni egy nyárnyitó túrát. Az év utolsó “edzésén” amit “sziklán tartottunk” (vö.: evés, ivás a Betekints-völgyben) került sor a részletek egyeztetésére. Így június 19-én csütörtökön reggel elindultunk az osztrák Alpokba. Cél: az Ankogel. Hat órás autóút után felvettük veszélyesen nehéznek tűnő hátizsákjainkat a Maltatal mellett lévő víztározó parkolójában. A terv szerint aznap a lehető legjobban meg akartuk közelíteni a hegyet, és egy ideális helyen sátrat verni. 2 órás gyalogút után megérkeztünk az Osnabrücker hüttéhez (2040 m), ami ugyan még nem volt nyitva, de a fullextrás vinterraum része teljesen üresen, hívogatóan állt. Rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, igénybe vesszük ezt a jólfelszerelt menedékházat, hiszen ritkán kínálkozik alkalom az egészet egyedül birtokba venni. Estére nem is bántuk meg döntésünket, ugyanis hirtelen elromlott az idő, és az addig felhőnélküli kék ég mennydörgésektől lett hangos. Közben a hüttében otthagyott cuccokra találtunk, amiket hasznosnak bizonyulhattak a másnapi mászáshoz, így Zsolt egy ütöttkopott, de remekül működő Saleva vákuumtermosszal indult útnak, én pedig nehéz pillangókésemet egy ősöreg, de könnyű és elegáns Rostfrei késre cseréltem.Másnapra a tervezett ébresztő reggel 4 volt. Ehhez képest három órával később ébredtem, mikoris kiderült, hogy Zsolt kikapcsolta az ébresztőt, mert négykor vaskos felhőréteg húzódott végig a völgyön. De nem baj, hét órára kiderült az idő, így elindultunk mondván, még nem késő a csúcs, még azzal együtt sem hogy megint negyed órába telt mire az első száz métert megtettük (ugyanis a parkolóban is ez történt). Ezúttal könnyű zsákokkal indultunk fel a közeli vízesés tetejére, ahonnan már látszott az Ankogel 3250 méterig emelkedő csúcsa. Ekkor fél10 felé járt az idő, és megint sötét felhők közeledtek. Úgy döntöttünk, várunk egy órát mielőtt nekivágnánk a kitett gerincnek, hátha azalatt kitisztul az idő. És valóban, másfél óra múlva továbbindultnk, ekkor már zsákok nélkül, egy kabáttal a gerincnek. Szép mászás volt, akadt ahol sziklanyelven, törmeléken, vagy épp hómezőn mentünk fölfelé, cuccok nélkül hamar elértük a gerincet. Ekkor megint közeledni látszottak a felhők, de még messze voltak, még volt időnk felderíteni a gleccser felé vezető útvonalat. A gerincen nagyjából 3050 méter magasságig mentünk, ekkor már mennydörgéseket is hallottunk, így letettünk célunkról, és leiszkoltunk a vízesés felé. Mire elértük, már többször is esett többféle csapadék is, ilyen bizonytalan időben nem akartuk megkockáztatni egyik gerincútvonalat sem, lementünk tehát a menedékházhoz és erőt gyűjtöttünk a másnapi esetleges újabb csúcstámadáshoz. Aznap délután megérkezett a menedékház tulajdonosa, és megkezdte a nyitási munkákat.
Szombatra a terv a következő volt: az időjárás változékonyságát figyelembe véve úgy döntöttünk, hogyha reggel négykor egyetlen felhő is van az égen, akkor az Ankogelt hátrahagyva felmegyünk egy bivakházhoz. Ha akkor teljesen tiszta idő van, esetleg újból nekimegyünk a csúcsnak. Másnap reggel négykor az idő pontosan olyan volt mint előzőnap reggel négykor. Összepakoltunk tehét, és elindultunk a víztározó partján az autók felé, ugyanis erről az útról nyílt a völgy, amerre a bivakházhoz lehetett jutni. A házban talált felszerelést, a termoszt, a kést és a többit természetesen elmostuk, és visszatettük a oda, ahonnan elvettük (khmm;).Mire elindultunk azonban hibátlan kék lett az ég, felhőnek nyoma sem volt. Zsolti egyszercsak megint hajthatatlanul a csúcsra akart fölmenni, de hosszas győzködés után belátta, hogy ez ugyanolyan kampányidőszak mint előzőnap reggel, és néhány óra alatt megint elérnének a felhők. A völgybe befordulva elrejtettük a zsákokat, és elindultunk a jelzés nyomán, amit hamar el is vesztettünk és igenjól be is szivattuk magunkat. Egy nagypbb kerülővel visszatértünk a jelzésre, és valóban fél 10 környékén megint megjelentek a felhők, és rövid idő alatt ugyanolyan sötét lett az ég mint pénteken. Még néhány óráig követtük a jelzést, ami egy nagyon genya útvonalon vezetett volna minket még órákig, ha meg nem unjuk az egyre nagyobbodó és egyre lavinaveszélyesebbé váló hófoltokat, és és le nem megyünk a folyó partjára. Ekkorra már éhesek és meggyötörtek voltunk a sok szint után amivel megleptük magunkat, így elindultunk vissza az autóhoz. A parkoló melletti étteremben ettünk egy kicsit, és onnantól utunk hazáig eseménytelen volt.
Csúcsra tehát nem jutottunk, meg menedékházhoz sem, mégis jó túrát zártunk, hiszen szép helyekre másztunk fel, elfáradtunk, és ennyi már bőven elég egy jó túrához.
Mondhatnám hogy nem terhelem az olvasót magasságadatokkal és nevekkel, de az igazság az, hogy német nyelvtudásom hiányossága miatt (ergo nem tudok németül) magam sem tudtam megjegyezni azokat. A túra beszámolóját (nevekkel és pontos adatokkal) megtalálhatjátok Zsolti szemszögéből leírva az ő oldalán, a http://www.hegyikaland.fw.hu címen (feltéve hogy már megírta).

Egyik kartársammal (Robi) már régen ki akartunk menni sziklára, hogy feledjünk a műfal bezártságát, úgyhogy a vizsgaidőszak végeztével egyből Tardosbányát vettük célba. Ez a hely, tekintélyes magasságával és jó minőségű kőzetével, szerintem Magyarország második számú sportmászó helye, bár oda eljutni elsőosztályú kihívás volt.

Kocsi híján, a tömegközlekedésre támaszkodva, elég nehéz volt megszervezni az odautat és egy egy napos mászás szóba sem jöhetett. Két napra volt sükségünk, mert nem lehet sem Balatonfüred-Tardos sem Debrecen-Tardos útvonalat megjárni egy nap alatt oda és vissza. Ígyhát maradt a sátorozás.
Én 2008, június 21-én reggel 7 óra 3 perckor indultam Balatonfüredról, Robi ekkor már rég a vonaton ült Kelenföld felé, ahonnan már együtt mentünk tovább Tatára. A tatai helyi tömegközlekedés sajnos nem volt kegyes, nem tudtuk, hogy hol kell leszállni, így lekéstünk egy tardosi buszt, de volt egy órával később másik 🙁
A buszvezető igen rendes volt, nem a templomnál rakott le, hanem mondta hogy van egy közelebbi megálló a focipályánál. Hát innen gyaloglás 35 fokban, teljes menetfelszereléssel.

Nagyon lelkesen érkeztünk, Robi már alig bírt magával a falak láttán, én már harmadszorra éreztem ugyan ezt a bányában. Kitüztük a hétvégére a célt:
Robinak a Pele repedése tetszett meg a kaller borítójáról, nekem a Zergevadász volt a projekt. Ünnepélyes hangulatban felavattuk Robi új kötelét és vasait (és a kötélzsákját) egy V, VI-os előlmászással, majd a Cserginc kis áthajlását toltuk felső biztosítással.
Ezek után jöhetett a lényeg. Beszereltem felsőre a Pelét és Robi nekilátott, nem sokkal a vége előtt fogyott el az ereje, majd holnap. Átszereltünk a Zergevadászra, ahol én úgy a kétharmadánál, egy kunsztos részben háromszor is beleültem, de nem érztem lehetetlennek. Gondoltuk hogy az előlmászás igazi stílusának áldozva megpróbáljuk a Csergincet alsó biztosítással, de amikor az első köztesig sem jutottam el, azt mondtam, inkább csináljunk valami levezetést.
Este felé V és VI- nehézségű utakon fárasztottuk ki magunkat.

Másnap (vasárnap) elég elcsigázottak voltunk, nem hittük, hogy tudunk egyáltalán mászni valamit, ugyhogy korán, a déli hőség elött meg kellett próbálni a projekteket, mindketten megmásztuk a Pelét felsővel, már ez siker volt. Én rápróbálkoztam a Zergevadászra és harmadszorra meglett a kunszt része, de egyben nem. Mindketten elégededtek voltunk, mert igazán képességeink határán másztunk, szóval bármit is mászunk még ma (vagy akár semmit), akkor is örömmel térhetünk haza. Még megmásztuk előlbe a Styx-et, és pár VI-os utat, levezetésnek pár gyík társaságában egy pozitív dőlésű falat.

Csiga lassúsággal pakoltunk, volt még idő a buszig, de én már nem érhettem volna vissza Füredre a vasárnapi közlekedésben, majd alszom Robinál a koliban. A csomagok kicsit könnyebbek lettek az ellátmány felélésével, de a séta a hőségben nem. Már majdnem a buszmegállóban voltunk, amikor egy mászótársunk kocsival jövet kiszólt, hogy elvinne minket. Nagyon jól esett a segítsége, kicsit rövidebb volt az út a fővárosig. Robi a kolijában aludt, én még elértem egy veszprémi buszt, de Füredre már nem mentem el, Bálintnál aludtam.

Összegezve egy kétnapos mászás elég sokat ad, és Tardosbánya kötelező uticél mindenkinek, mert sokkal magasabb szintű mászóhely mint az országban bármelyik (legalábbis, ahol én voltam), szóval ha valahova megéri elmenni, akkor ez az.

Most már kicsit kezdem elveszíteni az időérzékemet, jah kedd van. Tehát ma kimentünk Gáborral a Betekincs-völgybe hogy kicsit edzünk a hétvégi versenyre. A nagyfalhoz mentünk majd rögtön kezdtem is egy elölmászással, megmásztam (esés nélkül!) a Zizegő nevű VIII- os utat. Ezt utánam rögtön megmászta Gábor is. Aztán megmásztuk a vakvágány VIII+ os utat. De csak felsővel. Gábor azt mondja meg kéne valamikor mászni elölbe. Mondom jah, de mért nem most. -oké jött a válasz. Aztán már csak azon járt az eszem hogy ne gondolkodjak vagy mi :). Féltem nagyon az eséstől ugyanis a Vakvágánynak a kunsztjáig 2 nitt van összesen ami barátok közt is kevés. Na mindegy. Egyszer kétszer beleestem. De összességébe jó mászásnak éreztem elfáradtam s fájtak az ujjaim. Gábor ezután tudta már mit kell teljesíteni, és hogy übereljen kimászta beleesés nélkül. Gart még egyszer. Nem semmi. Ráadásul ez volt valószínűleg az első mászása idén az útnak
ugyanis a repedés tele volt pókhálóval. Utána másztunk még egy pár elölt elöl a dzsungelnél, meg bouldereztem hátul egy picit. Nagyon meleg volt ma, de azért nem panaszkodhatunk.

Már rég terveztem ezt a túrát. Igazából sok emberrel beszéltem ki vállalkozna rá, de senki se merte, azt mondták, már megint nagy az arcom, hülye vagyok. De azért nem adtam fel a keresést se meg is találtam a megfelelő személyt; az osztálytársam Fódi Tamás személyében. 2008. 06. 21. én indultunk el a Balaton körüli biciklis túrára. És hogy ebben mi a pláne? Mindezt egy nap alatt. Hm. A Tour de Pelso országos versenyen ugyanezt a távot 4 óra 55 perc alatt tették meg, persze országúti biciklivel. Mivel nekünk MTB biciklink van, (én meg még nem is vagyok formában) nem sok az esély ennek az időnek a megközelítésére sem. Sebaj mi a hecc kedvéért indultunk el, s a végső határt a teljesítőképesség maximumát szerettük volna megtalálni ami szerencsére nem sikerült mert akkor már nem itt ülnék. Tamás Herendről indult én Veszprémből. Szombat reggel fél 7 kor már almádiban voltunk. Szépen mindent elterveztem mikor hova kell jutnunk. Almáditól csak 5 perc késésünk volt ami ekkor még türhetőnek tűnt. Alsóörs, Balatonfüred, Tihany, Örvényes, Aszófő szépen hagytuk magunk mögött a balatonparti településeket. És 9 órakor eljutottunk Balatonakalira. Ez a Tihanyi félsziget után van 10km-rel. Egy dombon tekertünk fel amikor egy nagy reccsenést hallottunk, nekem meg valahogy furcsa érzésem támadt. Mikor legurultunk a domb utáni lejtőn én mentem le 40km/h val Tomi pedig max 20 gurult. Lent utolért és azt mondja nem huzza a féket de olyan mintha tövig húzná. A kerék egyszerűen nem gurult.
Tomi már sejtette hogy eltörhetett a tengely vagy valami hasonló, a hátsó kereke agyában. Nagy a baj. Nekünk nincs ilyen alkatrészünk. Szerencsénkre pont ekkor jött arra kutyát sétáltatni egy ember. Ahogy hozzánkért megkérdedzte: Haben Sie Problem?? Ja, Ja kapcsoltunk azonnal, miután rájöttünk, hogy nem magyar emberrel van dolgunk. Azt mondta jöjjünk be a kempingbe és megnézzük mit lehet csinálni. Nem tudtuk orvosolni a problémánkat, erre rögönt mondja németül hogy ismer füreden egy bicikliszervízt. Semmi kérdés már tessékelt is be minket a kocsijába. Balatonfüreden aztán kiderült, hogy nincs az az alkatrész amit be kellene szerelni és miután erre vártunk egy órát hoppon maradtunk. Nem volt ötletünk hogy mit lehetne csinálni. Erre a német bácsi azonnal kérdezi van-e veszprémi szervíz. Aztán mire felocsudtunk már a veszprémi Kuszikerékpár szaküzletben voltunk. Persze ott meg tudták csinálni alkatrészünket. 🙂 Nem hiába kuszi, és ráadásul a szerelésért még nem is kért pénzt, mivel tudta hogy váratlanul ért minket. Na aztán Veszprémből vissza a balatonakali-i campingbe ahol a német úr lakott. Összeraktuk a bicajokat, és fél 1 kor indultunk el Keszthely felé. és fél óra veszteség az eredeti menetidőhöz mérve. Végül 3 órakor értük el Badacsonyt és olyan 4 kor Keszthelyt. Én már itt nagyon halott voltam alig birtam tekerni. Szerencsére a déli oldalon nem volt szél ezért délután 6ra már Fonyódon voltunk. Kábulatot éreztem, a teljes összpontosítás ellenére kiürült és kedvtelen voltam. Messze mindentől, hatalmába kerített az elveszettség érzése. soha nem voltam még ilyen gyenge, lassú és elcsigázott. De koponyámban lüktetett a vér. Ekkorra már 4 RedBull-t ittam és 2 Bomba energiaitalt. Fonyódon egy hamburger mellé ittam meg az utolsó energia italomat (de honnan szabadítson fel energiát az ajzószer, nincsenek tartalékaim), ekkor tudtam meg hogy egy ember egy nap maximum 2 energiaitalt igyon én pár a triplájánál tartottam. Este 8 órára értük el Siófokot. Itt már nem fájt annyira a lábam Tomi itt szarabbul birta mint én. ő is ivott egy RedBullt. Több mint egy óra volt mire átmentünk a városon. Majd még vagy 3 óra mire újra eljutottunk Balatonalmádiba.
Este 11 volt ekkor. Örültem és nagyon fáradt voltam. A célnál megéreztem hogy illúziót kergettem. A rögeszmém hajtott idáig. A célban nem voltam képes felfogni az efféle utak értelmét, okát és célját. Gondolkodni se akartam, csak hazamenni, fürdeni, aludni. Csak másnap éreztem meg mekkora tettet hajtottunk végre 16-17 évesen. 215km tekertünk körbe a bicikli órával mért 10 óra 29 perc alatt. Most csak pihi, pihi, és a változatosság kedvéért pihi.

!
Ó!
IÓ!
CIÓ!
ÁCIÓ!
KÁCIÓ!
AKÁCIÓ!
VAKÁCIÓ!
Végre felkerült a suliban ez a szó a táblára. Sokaknak ez egyet jelent az ivás és nagy lerészegedések időszakával. Természetesen ez is benne van de számomra ez a szabadságot; a mászást jelenti. Laza kezdésként elmentem próbálgatni a streetboulder projektemet az “A nyolcadik utas a benzinkutas” nevű 130 méter hosszú utat. Íme egy kép az útról. Mivel nem nagyon értem rá, sajnos a hétvégére tervezett többnapos mászásra sem tudtam elmenni a tanévzáró miatt. Helyette elmentünk egyet csütörtökön boulderezni a Betekincsbe. Gábor megmászta a “Sündisznó” névre hallgató projektjét amit VIII nehézségre ad. Hátramentünk az Akupunktúrát próbálgatni, de egy két szép mozdulatot leszámítva nem nagyon értünk el sikert az útban. Ekkor jött az ötlet hogy mászni kéne az akupúnktúra végét. Mivel az is nehéznek bizonyult a Papírtigris akupúnktúra variánst csináltunk, ami szintén 8 nehézségű lehet. Na ekkor született meg a “Begü”. Próbáltam mászni és erőlködés közben valahogy az a hangsorozat hagyta el a számat. Innentől szállóige lett, az Így van! és a Lejön mintegy Béka! mellett. Az útnak a beszállása a legnehezebb de nem megoldhatatlan, pár próbából össze lehet hozni. Vissza térve a sündisznóra, az viszont elég nehéz maxerőt kíván és folyamatosan “leszakadakarom” érzésem van.

Gábor jelenleg Tardosbányán fitoktatja tudását, András pedig Ankogelt (3200m körül van) próbálja megmászni. Gábor a Sündisznóra memorizál 🙂