Pontosabban végre kimozdultak a megszokott, statikus állapotból. A papszlik hosszabb-rövidebb ideig szétszéledtek a világba (Ceüse, Frankenjura, Dolomitok), így én is 1hét Höllentallal gyógyítottam magam és egyben berúgtam a motort az elkövetkező időszakra. A hangsúly a testi-lelki “rekreáción” volt. Képeket nem készítettünk, ez most így sikerült.
A cuccok nagy részét Bulcsúék vitték ki csütörtök este, mi Lillával pedig péntek délelőtt indultunk stoppal. Összesen 9 kocsival és rengeteg pozitív élménnyel gazdagabban értünk ki péntek estére. Győrnél például felvett Mészey Andris, aki Veszprémből hazafelé szúrta ki a sisakot és a kötelet a hátamon.
Matyi és Lilla “nagyfal-szüzek” voltak, így szombaton egy árnyékos, egyenletesen nehezedő kötélhosszas, 6- es úttal kezdtünk a Weichtalhaus-szal szemben lévő falon. W-vel kezdődött a neve vagy mással. A táborba visszaérve megejtettük az első merülést a Schwarzában, Hogy hiányzott már az érzés!!! A Gasthof melletti parkban kihúztunk egy longline-t meg egy slackline-t és némi málnapálinkával meg sörrel tápláltuk a hangulatot.
Vasárnap délelőtt adott volt egy kis szél, egy nagy rét, 60m 3mm-es kötél és Dede feláldozható sátra. Adta magát a sárkányeregetés! Jó műegyetemisták révén precízen át is alakítottuk a külső ponyvát és a merevítőket, majd elkezdtük kikísérletezni hogyan fekszik fel legjobban a szélre a sárkányunk. Sikerült párszor egész szépen megröptetni, de a tökéletesítés megviselte a sátorrudakat, így nem volt hosszú életű a játék.
Gáborék már reggel, Bulék az eregetés után indultak haza és maradtunk 5-en.
Délután Marci elvitte Danit és Lillát a Vordere Stadelwandra, Matyival pedig a Klobenwandra mentünk. A nyugis hangulatot mutatja, hogy 3-4 körül indultunk el mászni. Pár kötélhossz összekötésével pikk-pakk megmásztuk a “GaisbauerJugWeg”-et, de kellett még valami. Átsétáltunk a Turmstein-re, ahol a Ga Gaga Gaa és a Westside Story gyönyörű, kompakt sziklája tetőzte be a napunkat. Második mászónapjához képest kapta a kiképzést Matyi (tettem bele izgalmakat neki 🙂 ) de egész jól bírta, erősnek meg erős a srác.
Hétfőn lazulós/pihenős napot tartottam. Amíg a többiek másztak én körmöt vágtam, nyújtottam, meditáltam a parton, olvastam, meztelen fürdőztem, topokat nézegettem és teáztam. Add meg a testnek ami a testé, a szellemnek ami a szellemé!
Mivel nem tudtam mit és milyen stabilan tudok mászni ennyi idő után, a Stadelwandon a Durststreckét néztem ki a keddre, VII-, 630m, 16kh. Reggel 5-kor keltünk Matyival. Kaja, kávé, ihlet, mindenre hagytunk időt.
(Szeretem a nyári hajnalokat, amikor már világos van de még minden csendes, a levegő hűvös. Hamarosan át fogok állni egy rövidebb ideig a korai kelésekre, amíg még nyár van. Csak felébredni ne lenne olyan nehéz! Már a születésemet is átaludtam. Egy héttel a kiírt időpont után mesterségesen kellett megindítani a szülést, annyira nem volt kedvem kibújni. Így is egy napig tartott amíg kicsalogattak! Mi az Úristent programoztak a génjeimbe?! Ha ez így marad és idősebb koromban elmegyek esetleg egy 8000-esre, biztos ott döglök meg a sátorban a csúcs alatt, mert nem lesz kedvem felkelni).
A beszállóhoz érve már biztos volt, h bejön Tomcsi időjárás jelentése és ropogósra fogunk sülni. A hátizsákom mélyén megtaláltam a napszemüvegemet és legalább a szemeim nem folytak ki. Pár kötélhossz keccsölés után szép, tecnikás táblák jöttek. Itt még nem dagadtak bele a lábaim a cipőbe, élmény volt táncolni a falon. 3 negatívum volt a mászásban, bár ezekből csak 1 az út sajátja igazán. A vonalvezetése néhol logikátlan volt, rendes derékszögekkel és felesleges traverzekkel, minden pillanatban éreztem ahogy égek és készül a traktoros pólóm, valamint a lábam annyira szorította a cipő 5-6 kötélhossz után, hogy muszáj voltam mezítláb átmászni pár hosszt. Az egyik ilyen hosszban a kelleténél tovább álltam egy füves zsebben, és egy egész kolónia betámadta a lábamat, majdnem térdig feljutva. Az egyik kompaktnak látszó tábla széléből sikerült pár B30-as téglát kitépnem. Teljesen váratlanul ért, mivel már terheltem pár másodperce mindkét kezemmel. Nem tudom hogy maradtam fenn és tartottam ott a nagyobb darabokat, lényeg h stabilan maradtam, Matyit pedig nem találtam el. Köztes jóval alattam volt, nem esett volna jól. Az első VII- es hossz ijesztőbb volt mint nehéz, már azon gondolkodtam, hogy ebből is kifagytak a fogások. Eleje áthajló, fogások nem látszódtak, benne fityegett pár A1-es kötélgyűrű és a 3. akasztásban otthagytak egy Mammut köztest ereszkedni. Legszebb hossz volt a maga 55 méterével, stabil kőzetével és végül is könnyű mozgásával, így csak a cipő okozott problémát. Ezután még nagyon sok reibung jött a lábam örömére. A második VII- es kulcshosszban volt egy pár perces para helyzet: A lentről láthatatlan nitt fölé másztam kicsit arrébb, visszamászni pedig már nem lehetett . Nem is lett volna gond ha nem törős a kőzet és egy esetleges esésnél előbb feszül meg a kötél, mint ahogy 15 méter esés után egy párkányon csattanok. Muszáj voltam a “biztos” reibungokat fogni/lépni. Kezem csúszott, a lábujjaimat rég nem éreztem. Minden, a bizonytalanba vezető nyúlás kemény mentális erőfeszítés volt, de sikerült a zavaró képeket és a félelmet kizárni és épségben elértem a következő nittet, onnan pedig már sima volt a stand. A maradék két hosszt már automatába’ vittem, figyeltem ahogy a testem lép, forgat, kitámaszt… én már csak szemlélő voltam. Amint kikötöttük a csomóinkat, úgy vált azonnal a ” faszom ki van már” érzés a “Na ez jó móka volt” érzéssé. Szép út volt, nehezítő körülményekkel. A tetején állva teljesen érthetetlen módon leejtettem egy bevágásba Lilla HMS-ét, ezzel mintegy megetetve az utat, amiért nem minket evett meg. Soha ne legyen rosszabb, ennek is megvolt a szerepe a kirakósban.
Mire visszaértünk Marciék már felmentek/lejöttek a Schneebergről, Dani pedig már reggel visszastoppolt Sopronig.
Szerda ismét pihi. Marcival a parkolóban polifoamról moziztunk. Matyiék a Turmsteinen átkavartak a Runa runa-ba, ahol a sima VIII- es tábláig sikerült eljutni. Sajnos az előző napi talált köztesem bánta, pedig volt nála mailon, wtf? Elfelejtette, sebaj. Ez ilyen “vándorköztes” lehetett.
Csütörtök délelőtt felállítottuk a patak feletti highline-t is. ~22 m. Lazára sikerült, de az első bekötéssel 3/4-ig elmentem, éreztem h kis ráhangolódással meglesz. A parton ülve, szinte alig észrevehető bizsergést éreztem a jobb vállamban. Ott ahol a januári izomszakadásom előtt is éreztem valamit, csak akkor az jóval egyértelműbb volt. Mérlegeltem, figyeltem egy a darabig a testem és inkább lebontottuk a line-t. Jó döntés volt, negyed órával rá határozottan kellemetlen érzés volt a vállamat mozgatni. Bizonyára az esés+visszamásás és a megelőző napok terhelése együttesen sok volt az ettől elszokott izmaimnak. A Runa runa-ba délután terveztem belemenni a köztes miatt és megnézni hogyan megy most egy VIII-, de így annak is lőttek. Tüske nem maradt bennem, sőt még büszke is vagyok amiért figyeltem a jelekre. A fájdalom két napra rá teljesen elmúlt, húzódzkodásnál sem érzem.
Több dolgunk már nem maradt, Matyi még csütörtökön továbbállt stoppal Passauba, mi pedig péntek délelőtt Marcival Győrig és onnan haza.
Nem voltak kemény csapatások, nem is ez volt a cél. Minden ami előtte/alatta/utána történt, viszont tisztábbá tette a képet arról, hogy mit akarok ettől az élettől és segített elindulni egy új úton. Hozzon amit hoznia kell!
