Épp csak elment tőlem egy csudálatos mosolygós alma december 27-én, amikor lassan, fejben még szanaszét pakolom a mászócuccot és Bálint ír, hogy 10 perc múlva fékeznek a ház előtt. Hű tesókám, egy bő órával későbbre beszéltük és azon felül bíztam még egy kis extra késésében is, de sebaj, uccu neki! A kocsiban fagyos a hangulat, merthogy a srácok hajnalig tekertek a booking-airbnb-hostelworld háromszögben, de több próbálkozás és elutalt zseton ellenére még mindig nincs szállásunk. Nem voltam benne a szervezkedős csoportban, így a hátsó ülésre befészkelve derült ki, hogy Izer és Viri mellett két megismerésre váró fatterrel, Tomival és Fatihval fogunk nyomulni horvátba’. Egy összeszedett, stratégiai nyugalommal véghezvitt Auchan kör és 800 km alatt mindkettejükkel sikerült gyorsan kapcsolódni: a pécsiség és a boldog békeidők psytrance partijai elég témát adtak a lefelé vezető úton. Mindig jó dinamikája van az olyan csapatnak, ahol a régi mászótársak mellett teljesen új arcok is feltűnnek: most sem kellett sokat várni, hogy mindenki felvegye a tempót és együtt szeljük a that’s what she said óceánt.
Bálint már fejlámpa fényénél olvasott, amikor megszámlálhatatlan Torcida graffiti mellett begördültünk Splitbe és elfoglaltuk a kecót. Volt izgalom, hogy ezt is visszamondják-e, de kulccsal a kézben megnyugodtunk és koccintottunk Viriék házi diópálinkájával (Zárójelben: Viri szülei a miskolci utcákat rótták egy gigászi dióverő póznával és büszkén lopták össze az itókához szükséges zöld diót. Hatalmas köszönet és tisztelet nekik, hogy mindent megtesznek elsőszülött lányuk boldogságáért!).
1.nap
Célpontunk Cikola kanyon volt az első napra. Szépen benapozott, hatalmas mászóhely, sok, egymástól kellemes távolságra eső szektorral, százas nagyságrendben felfelé szaladó utakkal. Hagyományainkhoz hűen rögtön a parkolóhoz legközelebb eső út alatt lecsűrtük a hátizsákokat, pulóvereket és pólókat, majd dörrentünk rá félmezkóban a mészkőre. Tesókáimmal gyorsan ment a nap, Viri 7a flashelése mellett megakasztódott sok szép mozgású, függőleges varázslást igénylő, kulcsmozdulatokban keseredő 20-25 méteres út, de volt itt tojáshéjon táncoló traverz után életért surmózó, légies, beledőlős repkó is (Radio Dalmacija 6a+).
A Sector B nevű rettenet 6b+-ért meg taktikusan az elején leszedi a fejed, a karjaidat két lebénult krokodilusra cseréli és a zsebbe beleállós, maxerős mozdulat után hamiskás mosollyal hív, hogy traverzálj a semmi slab lépéseken, túl messzi fogásoknak sírva integetve, majd levezetésnek 20 méteren át ölelj egy tornyot konstans 5c-ért. Tomi szépen rámotiválódott, megérdemelten csattintotta a standkarát, míg toprope nekem is sikerült egy-egy csokor káromkodás közepette felvaracskolni. Egyre jobban széledt szét a csapat a szektorok között, Tomi és Bálint zárásként egy slabes 5c veretésen tesztelték, hogy a sokszorosan visszavágott kötél vajon kiadja-e végig – ereszkedéskor bizony le kellett már csatolni a grigrit, hogy kényelmesen földet tudjon érni a kötél túloldalára kötözött fatter. Egy csapat tanfolyamozó horvát lurkó nagyon megmosolyogta ezt a látványt, meg persze a külföldön természetes, itt idegenül ható leopárdmintás stricikabát felemelő látványát is próbálták feldolgozni. A sportos programot 1000+ éves, még Levédiában levédett gesztusként a naplemente fotózásával és fejlápás felpakolással fejeztük be.
Az esték legszebb, családias hangulatú része az volt, amikor betettük a török kamionsofőrök kedvenc slágerét, az Altin Güntől a Goca Dünyát ( https://www.youtube.com/watch?v=WXTIJzPg1H4 ), a társaság nagyja nyújt (majomjárással! pókjárással! megőrülsz-megvadulsz mit csinál ez a pár harmincas srác egy horvát apartman nappalijában!), míg napi rotációban egy emberke az egész csapatnak főz. Eközben a teraszon folyamatosan hallgattuk a dalmát partok énekesmadarának, a börjentőnek jellegzetes dörrentéseit. A megfáradt, eléhezett, csapzott kutyaként széteső társaság a napi fotók csekkolása után a Roots Rising ( https://youtu.be/GWTOOmOfOXw ) hangjaira kapta tányérjait és az rendszerint az utolsó morzsáig elpusztított minden elemózsiát. Ha maradt is valami, az az éjjel a konyha felé nivelláló tappancsok tulajdonosai által került -közvetlenül a fazékból- elfogyasztásra. Burkolás utáni fontos, stratégiai programpontunk volt a következő napi mászás megtervezése. Szempontok erdejét sikerült harmonizálni, így innentől egy atomerőmű megépítése vagy csillagközi utazásra felkészülés sem lesz probléma. Egymással ütköző érdekeink a teljesség igénye nélkül: legyenek hosszú utak, legyenek rövid utak, legyen erőállós, legyen cruxy, ne legyen messze a parkoló, ne legyen tömeg, ne legyen lemászva, legyen a háttérben tenger, legyen sok 6a és 7b körüli út egymás mellett, ne legyen messze, napos legyen, tudjuk kimondani a nevét.. Szerencsére Dalmácia dúskál a jobbnál jobb mászóhelyekben, így végül egy napot sem kellett a szálláson Rick&Morty nézéssel tölteni, helyette bőszen tapicskoltuk a faszentos mészkövet míg bőrünk bírta. Visszatérő témánk volt a közös tetkó készítése is, ami körül a következő frakciók alakultak ki: Team AZONNNAL.BÁRMIT.MINDENT (Viri, Izer), Team ESÉLYTELEN (Tomi, Csoki), Team HA LEGALÁBB HÁRMAN VARRATNAK AKKOR ÉN IS, A MINTA NEM SZÁMÍT (Fatih). Varratni végül nem varrattunk, helyette frizbiztünk a szobában.
A bennünk lakó erő minden nap fél órával tovább szunnyadt, a motivált kelések kezdtek szétfolyó, lábosból merőkanállal eszegetős, Ali Farka (komoly, felelős beosztásban lévő, diplomás, több nyelven beszélő társaságunkat a kuncogó általános iskolás poénok világába visszarepítő, kiváló muzsikus!!) hallgató matinékká válni, de valahogy mégis sikerült beszettelni a társaságot a verdába, hogy rárobbanjunk második mászónapunk célpontjára, Perunra ( https://projectbeta1.wordpress.com/perun/ ). Tomi faszentosan vette a keskeny hegyi utak kanyarjait, megérkeztünk egy FUCK THE POLICE firka alá, majd rövid séta után rájöttünk, hogy a GPS tréfája csupán a dolog, közel nem vagyunk és ugrottunk is vissza, hogy még egy ál-megérkezés után történjen meg a valós parkolás és induljunk el a szektor felé. A beszálló alatt látszott, hogy a domb emelkedésével párhuzamosan futó szikla zsivány utakat rejt, köztük egy hatalmas, sárga barlangot, simára csiszolt táblákat, slabeket és egy-egy komoly, 30 méter körüli, néhol kéménnyé terebélyesedő repedést is.
2.nap
Batyuk csűrése lefele az első szektor első útja alatt, örömködés, hogy az utak neve ki van plakettezve, s szükség nincs az írástudók által előszeretettel forgatott kallerekre és indulhat is a felfelé törő tánc. Kisvártatva megjelent a minden valamirevaló mászóhelyen kötelező bútordarabként előforduló ikonikus figura, az útépítő. Az Útépítők Nagykönyve első fejezetének, Az Útépítő Szerkójának megfelelően toprongyos ruházatban, hatalmas hátizsákkal rótta az ösvényt, két kézzel szórta a bétát és mondta, hogy (mi mást!) egy brutál kesernye utat fúrkál meg takarít és ha bármi kérdésünk van: hát ne rössteljünk kérdezni tőle. Tesó a munka szüneteiben akkora füstfellegeket eregetett, hogy már attól tartottunk, erdőtüzet keresve érkeznek ki hozzánk a tűzoltók.
Első körben Viri-Fatih-méltatlan személyem daráltuk le az 5c-6a+ nehézségű, tengeres háttérrel pompálkodó, maximál fotogén utakat, majd vettük észre, hogy egyikük 6c variánsában olyan a kulcsmozdulat, mintha egy gigászi strucctojáson szeretnél először ballal két ujjal egy kis horpadásra csapni, majd ezt betartva, jobb kéz mellé a párkányra belépve, azt elengedve, onnan a max fesztáv felett kicsivel egy gyászkoporsó peremet megmarni s imádkozni, hogy egy lepke se csapkodjon a szárnyaival körülötted, mert akkor bizony repülsz vele lefele. Ezt a mozdulatot a fényképezős oldalról közelítettem, míg miskolci és török trenyám sorban dobták rá a próbákat és bumm! Fathinak be is akadt szépen. Eközben Bálint és Tomi egy erőállós, surmózós, szikkadalom repedésen küzdöttek vagy 30 méteren át és győzelemmel, de vérző kezekkel jöttek le. Innentől taktikát változtatva, a decemberi mediterráneumra ráhangolódva félmezkóban, mezítláb szériáztak könnyebb utakat.
Az Oszmán Birodalmi Összeválogatott másik fele felköltözött a barlangba és útépítő haverember bétaáradatában kezdték el projektelni a Perun Uprising 7b témát. A kan áthajlásban induló, abból kimászó és táblán befejeződő út megmászódását a domboldal egy távolabbi pontján letáborozva kezdetem fotózni. Álom kondíciók lazuláshoz: manókapucnis pulóverbe burkolózás, simogató napfény, meleg gyep, csak néha kell egy-egy kockát ellőni teleobival a tengerről, az útban varázsoló faterekről vagy egyszerre a kettőről. “Ez a tél már eleget adott” dúdolgatva fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, hogy a nap aranysárgára festi a barlangot, fény árjában úszik a szikla, na, közvetlenül az év legfaszagányosabbjai közé durrantak is a képek. Utólag megkeresett a helyi #BubbFeri, hogy szeretné használni a fotókat dalmát mászós oldalán: alap sztori, brat moj. A földgolyó beforgott, nem látjuk már a napsütötte sávot, így csatlakoztam a projektelőkhöz és alaposan megfigyeltem, ahogy Fatih toprope, Crocs papucsban pakolja ki a 7b expresszeit. Írástudó a srác, remélem gyorsan összejön neki a csudálatos, szőke, prémium portéka egy 8b+ mászó német bögreszaurusz személyében!
3.nap
Másnap Trogir mellé, a Sveti Vid nevű mászóhelyre köszöntünk be. Olivaligetek, a táskámban lapuló (mosolygós) alma, a béke méhe zöngése előre jelezték: napunk rossz nem lehet. Pár osztrák forma navigált még a szektorban, köztük a durrantalkar.at adminisztrátora, Timó, aki pár útra csatlakozott hozzánk. Melegítésként a Dragon’s Cave 5b 3D formációin szaladunk fel, ami frankó barlangba be, majd kifele kanyargó, néha elégetett darázsfészkeket rejtő zsebes téma. Ezt követte a Kompot 5c, ahol a lelket kellemes szemlélődésbe ringató repedés után a semmi kapuin dörömbölő, slaben zsebbe beledőlő, elszánós, mi a ferde brácsa van fatter?! mozdulat után már a megmentő virágládák is sírnak a túlszorítástól.
A hely jobb oldalán 6b tufácskák, 6c táblák és egy Mind Control névre hallgató, tigriscsíkos kövön futó 7b+ várta szikkadó csapatunkat. Ez a ‘b+ nem adta könnyen magát, pereceltek a práterek az áthajlásban, a végén Fatihnak sikerült átküzdeni magát a kunszton aztán örök mosolyával, szerényen érkezett meg közénk. Eközben a látótávolság határán ugrott bele Bálint onsight a Return of Jedi 7a-ba és küldte le emblematikus üvöltésével, majd második próbára beakadt neki a Waiting for Nina 7a+ is. Kiderült, hogy ez sorban a háromszázadik 7a, vagy nehezebb útja életében: jó mulatság, férfimunka volt fatter!
4.nap
December 31-én, az utolsó mászónapon csapatunk szikkadtság helyett punnyadtságba fordult, a hangulatot viszont nagyban emelte, hogy a Split óvároshoz közeli, parti Marjan mászóhelyen a “nem élhetünk úgy, mint az állatok” szellemiségét hordozva, talpig LIDL logókkal pettyezett pizsamában, fején ALDI sapkával és matematika professzori komolysággal megjelent Borbély Gábor. Feleségével olyan különleges képességekkel bírnak, mint a megfáradt, csöves mászók etetése magmix-szárított marha kombóval, meg élelmiszer-kiskereskedelmi láncok obskúrus ruhadarabjainak nyilvános viselése.
Amúgy Marjanon mászók sokan vannak, mégsem zsíros a kő. Az utak viszont zsírosak, az élvezetes vonalvezetésük és jó nittelésük mellet a környezet ad még nagy pluszt: valami régi kolostor kápolnái meg tornyai, valamint gigantikusra burjánzó aloe verák és kaktuszok között feküszik a hely. Itt jött el az én időm eljövésének ideje: Tomival összefogva valósággal potyogtak az 5c-6a+ utak, a srácok meg biztosítottak és fotóztak bőszen.
Egy 30 méteres, Ogledalo nevű útban két stand is van, ott az elsőnél örülsz, hogy mekkora jó az élet, elpampulva akasztanád meg, amikor kiderül, hogy a boldog befejezés (lefordíthatatlan szójáték – a ford.) messze, kaktuszok közt vár még vagy 12 méterrel feljebb. Az Ekspedicijski Kaminra ritkasága miatt robbantunk rá: könnyű, cserébe rafinált, szellős terpeszeket kérő kémény, ami hiányzik az itthoni, felhagyott bányákban koncentrálódó mászóiskolákból. A neve miatt kinézett rövid, zsebes, áthajló 6a+, az I Like Communist Party (sic!) alatt sötétedett ránk, a tenger fölött lemenő napot nézve gondoltunk otthon maradt bébibogyókra, 2022 hőstetteire meg 2023 tervezésére is (SPOILER: nagyon jó lesz!), majd az időt elütendő egy igazi, akadémiai szintű kísérletbe kezdtünk. Történt ugyanis, hogy Bálint kötelének magja kibújt köpenyéből (Tomi szerint kiváló érzés ezt épp egy expresszben lógva, nevezett kötélbe bekötve megélni).
A megfáradt véget levágtuk és azon morfondíroztunk: egyetlen elemi szál valóban megtart statikusan két embert, vagy csak a mászóipar akar minket átverni?! Több sem kellett a vidám tudomány kedvelőienk: a tengerparti sétányon lehántottuk a köpenyt, laboratóriumi körülményeket teremtve batyuinkat egy villanyoszlop alá halmoztuk és felkötöttük a szálat a magasba.
Bálint meghallotta a tudomány hívó szavát: a professzionális megjelenés érdekében még sisakot is öltött és “don’t try this at home, kids” felkiáltással terhelt a kötélkébe. Prof. Dr. Izer a másodperc tört része alatt úgy hullt le a hátizsákokra, mint ruha másról a boldog szerelemben. Lehet, hogy nem kéne rögtön a tövére menni a hegye helyett, gondoltuk, és kettő, meg négy szállal is megismételtük a kísérletet: az eredmény hasonló volt, sőt, a szálakat késsel pengetve is gyorsan befejeződött a tudomány.
Szilveszterkor minden spliti kocsma, kávézó és bár hívása ellenére a tengerparton üldögélve, majd a kecó előtt frizbizve meg a terméskő falon boulderezve vártuk az éjfélt. Egy görögtűz begyújtása után megbeszéltük, hogy másnap 10:00-kor indulunk haza és két csapatra oszlottunk: Viri, Fatih és szerénységem bevette a várost, míg Bálint és Tomi felelősen rápihentek a másnapi vezetésre. Nyilván pont fordítva történt: a két bulibáró a leopárdmintás kabátban nagyot ment az éjszaka mélyén, mi meg durmoltunk. Reggel mindkét főzőnk folyamatosan kotyogott s a srákok orra alá tartott gőzölgő bögre kávék segítettek is az ébresztéses projektben. Meglehetősen legényes állapotok domináltak a lakásban, de sikerült mindent és mindenkit a kocsiba pakolni: mászó időszámítással élve pontosan, 10:30-kor léptünk a gázpedálra. Tankolásoknál az élet jele volt, hogy a kúton nyújtunk, de ezt leszámítva hazafelé nem volt túl élénk a társalgás: mulatozó társaink pótolták kimaradt éjszakai alvásukat, a többiek gondolataikba merülve nézték, hogy a napsütést felváltja a köd és “csá-cső Schengen!” kurjantással már tányérsapkás bakterek nélkül gurulunk át a 6a-ron.
Négy nap alatt négy helyet mértünk be, egyik sem volt gyász, sőt!, egészen faszagányos, visszatérésre hívogatók mind és bennük mindahányan tudtunk emlékezetes utakat akasztani. Csapatként gyorsan össze tudtuk rakni a közös alapot zenében, humorban és főzéstől a vezetésig kezdve minden melóban, száguldó cirkuszunk nevetését pedig messziről hallották a horvát komák. Utunkat a kiszórt AlpinPunx és Food Not Bombs Budapest matricák szegélyezték, mást nem is hagytunk hátra; magunkkal meg csak egy üveg bort meg pár ezer fotót hoztunk haza.
A kocsiból ki, kocsiba be, csavargó 2022 méltó zárása volt ez a dalmát trip. Elhatároztam, hogy új évben nem csak autópályákat, mászóhelyeket meg az irodát látom, hanem többet leszek otthon, nyugiban. Hát, január elsején a srákoktól búcsúzás után csak fél órát töltöttem luxus garzonomban: egyik táska letesz, másik felvesz és irány a mosolygós almával egy évet elindító Tubi meg bivak a Prédikálószéken. Helló nyugis 2023!