Month: June 2011

Pár gondolat fogalmazódott meg bennem a szerdai Tardos után. Talán a fronttól, a meleg párás levegőtől, vagy az eső okozta stressz miatt élcelődtünk egymással aznap túlontúl sokat. Volt pár dolog ami említésre méltó lehetne, ahány hely annyi szokás. Gábor mondata mára már-már jeligévé vált: Toprope csak a buzik másznak! Ez általában igaz is, eltekintve pár esettől. Miután Gabó tegnap megmászta az Ébent(!), én is belementem, életemben először de csak Toprope. Ő értetlenkedve kérdezte miaz hogy felsővel akarom mászni? Amikor ő projektelte, köztesről köztesre esett-kellt, míg nem felért a standig és összerakta az utat.
2 dolgot tudok felhozni a mentségemre.
– Első ok: miszerint sok esetben érdemesebb felsővel mászni bizonyos utakat (nyilván amit így is lehet), mert sok esetben a kunszt mozdulatokat így tudja az ember jól kivitelezni, rájönni a legjobb bétára, a legjobb lépésre. Nincs mögötted egy “rejtett” stressz (eséstől való félelem), és sokkal hamarabb rá tudsz jönni a legmegfelelőbb bétára.
-Második ok: még élni akarok. Szerintem nyíltan kimondom, hogy ennek az útnak a nittelése ne pocsék, hanem tragikus. 6 akasztás a 24 méteres falon még gyenge matekkal is 4 méter. 4 méteres köztes távok!!! Nem biztos, hogy 4 méteres köztes távokkal szeretnék projektelni. (Az egész logikus, mindenki lázad, hogy minek topropeoznak ennyien? A válasz kurvára egyszerű; jól kell nittelni az utakat= na ezért ropropeoznak Tardoson annyian. Persze elhiszem hogy 20 éve egy 4 méteres nitt-távért összetette volna a kezét az akkori mászótársadalom)
Persze lehet mondani hogy féltem, (Gábor tuti ezt gondolja és mennyire igaza van), de ez már bőven a számomra nem élményt okozó mászás lett volna, hanem a halál félelmet okozóé. Jó eddig szar dumának tűnik biztosan. Nyomatékosítsuk. Légy te mondjuk egy olyan mászó, aki mozog már a IX-es fokozatban. Menny fel elölben a Takonykoron, (a fal közepén a no-hang rest pontig 7+/8- utána kezdődik a pitty-putty, de a plafonig kb. 9- lehet.) Tehát ott állsz a plafon előtt, van egy kétujjas mély zsebed, és egy kétujjas kis peremed. Pihensz. (Ha tudsz, ha nem úgysem tudod megmászni.) Szóval pihensz, és akasztod a plafonnál lévő utolsó akasztást. 4 méter vár még rád, 20 méteren vagy. A standakasztó fogásig, minden fogásod oltári reibungos fos lesz, semmi biztos, semmi konkrét. Az utolsó 4 méter a legnehezebb és itt már nem csak az út okozta nehézségekkel kell majd megküzdened, hanem az alkarod okozta savasodással is. Nos ha te egy annyira etikus mászó vagy, hogy úgy gondolod derogáló lehet látni, hogy valaki topropeozik, akkor menny bele ebbe az útba. Esni nem kicsit lehet, – Puha esés, de lejössz egészen a párkányig – mondja Kornél (Payer)
Persze más ha felsővel begyakorlod, rájössz a neked legoptimálisabb lépésre, legjobb kézsorrendre. Ezeknek a dolgoknak hatványozott szerep jut ebben az útban. Miután már tudod mit hogyan kell megcsinálnod, hazamész, beleülsz a fekete foteledbe és átgondolod, ki vagy és mit akarsz. Meg akarod mászni? Mennyire nagyon? És ha meg akarod, ki fogod kapcsolni az agyad és nem törődsz se a félelemmel, se a magassággal, se az eséssel. És akkor majd talán megmászod. Kíváncsi lennék eddig hányan mentek bele elölben a Takonykorba, és hányan mentek fel a standig, úgy hogy addig egyáltalán nem ismerték az utat. Ez a szám valószínűleg a nullához közelít, de mindenesetre nagyon kicsi.
Szóval ezért nem hülyeség néha a toprope Gabó. 🙂

Egyébként ha már itt tartunk az elszántság a lényeg. Egy Klettern magazinból fordítottam egy három oldalas Ondra interjút (tudtátok hogy van csaja???) Érdekes, amikor azt mondja mennyire fejben dőlnek el a dolgok. A legrosszabb teremben is lehet edzeni, az egész csak azon múlik mennyire vagy psyched! Joci hívta fel a figyelmem, hogy nézzem meg amikor megmássza a Papichulot. Akkora elszántság látható az arcán, amikor mászik 10 métert az utolsó köztese fölé. Félelmetes és ugyanezt csinálja a La Planta de Shiva-ban is. Szerintem ez lesz az amit nagyon nehéz lesz megtanulnom, és talán másoknak is. Mármint ő szerintem azért annyira jó, mert nem a saját szintjén mászik, nem is a határán, hanem felette. Igaz, ha megmássza akkor már az lesz a határ, de ezért tudja ő annyira kitolni a dolgokat. Az egész csak Kopfsache. De a politizálást befejezem, inkább elmegyek és nyomok egy pull-up szesönt.

Állítólag Hirayama-nak egyszer át kellett adni a helyét Bobby bátyjának akkora respektje volt, de ez a bejegyzés nem erről fog szólni. Gábor egy egyhetes nagyfalazást nyom Höllentalban a bercsényis maggal, én heti Kotecnikemet tervezgetem. Robi olyan motivált volt, hogy úgy gondolta amilyen kemények vagyunk nem szégyenkezhetünk a szlovénok előtt egy olyan tragaccsal mint a múltkori volt. Ezért pénteken délelőtt elment és vett egy kocsit. (Respekt!) Az 500 literes csomagtartójú ** Hotelnek megfelelő járgányba öt srác tömörödött be: Robi, Gyula, Andor, Duksa Józsi (Joci) és én. Szerencsére nem volt megint se térképünk se GPS-ünk, van ami mindig itthon marad. Mindenesetre éjfél és fél 3 között felderítettük Celje 20 kmeres körzetét. Megérkezésünkkor már mindenki aludt, senki se akasztott a nyakamba Hawaii virágkoszorút. Pedig mintha vártam volna egy picit. Felmentünk a pajtába és aludtunk. Reggel hamar kelni kellett, Kulacs hangja mérföldekre elhallatszik, Joci pedig a csapatás mellett voksolt. Én már rájöttem a Kotecniki feelingre, s az én mottóm inkább az első női 9a és 9a+ mászótól származik: (Kérdezték mi a titka hogy ennyire jól mászik?) – Sokat pihenek. ( Josune Bereciartu 2002-ben)
A mászásban a kellő alvás a legfontosabb dolog, mindjárt a jó magnézium után. Felkeltem olvasgattam sétálgattam és stresszmentesítettem a WC-n. (Ez 2-3 szarást jelent, nem hinnétek mennyire fontos! Nem csak a súlycsökkentés szempontjából, hihetetlen stresszoldó lehet.) Egy gyors kínai leves reggelire, hogy mégis érezzem a pírt a számban, majd uccu neki. Egészen hihetetlen de a kempingben észreveszek egy ismerős arcot, mintha már találkoztunk volna, de ki ez a szakállas fickó és honnan ismerem? És akkor beugrott, rohanok oda köszönni. (Anyukám szemében a gyermekágyi láz feltalálásánál is fontosabb dolgot tett ez az ember; befogadta a csemetéjét.) Aki régebb óta olvassa a blogot hallhatta a sztorit, amikor tavaly kimentünk Bécsbe a boulder világkupára és Pisti aznap hazajött. Úgy voltam vele, kimegyek és majd csak lesz valahogy. Se az alváson, se a hazaúton nem gondolkodtam. Egyszer egy srác odalép hozzám a Kletterhalléban, hogy nem találkoztunk-e már Merkensteinen? A beszélgetés folytán, kiderült hogy nincs hol aludnom és meghívott magához. Na ő volt Patick Törnström, itt Kotecnikon. Hihetetlenül megörültem neki, imádom ezt az embert! Akkor még részecskefizikusnak tanult az egyetemen, befejezte és jelenleg a Kletterhalléban dolgozik útépítőként (20óra meló egy héten!!!), valamint oktat és tanfolyamokat tart.  Gyakorlatilag annyit mászik amennyit csak akar. Bemutatta barátnőjét -félek túlontúl szimpatikus- és kutyáját Karmát. (Ez egy 8a+ boulder Fountenbleuban, de a név inkább a hinduizmusra utal, Horvátországban találták a csöppséget, amikor kidobta valaki az utcára) Mint kiderül, Patrick nem is osztrák, svédországban született, kiskorában jöttek Ausztriába (a miért is durva sztori, de már eléggé magánjellegű) 4-5 nyelven beszél.
Megbeszéljük, hogy később még mindenképpen beszélünk, de nincs több idő, amúgy is mindig rám kell várni. Jocival egy 6a-t választunk melegítőnek, majd lefelé ereszkedve átnézzük a mellette lévő 7a/+ utat. Sajnos előző nap állítólag esett az eső, és az egyik kulcsfogás tocsog. Átitatom ziával a fogást, elmondom Jocinak a bétát, majd mindketten lesitteljük. Ezután egy áthajló 7b-be tesszük be a cuccot, nekem annyira lehetetlennek tűnik, ma másra vágyom. Joci végigtolja és több éles próbát is dob rá, de nem akad ma be. Én érzem ma az erőt, lemegyünk a B szektorba és belemegyek a Nabo nad Berlinom (az ég alatt Berlinben) nevű 8a útba. Elég hamar rájövök a jó bétára, a kunszt kemény és mivel jó pár hónapja egyáltalán nem boudlerezek nem is igazán vagyok ráalakulva ezekre a kicsi fogásokra. Mégis a pszihé annyira helyben van, a testerőm pedig jobb mint valaha. Megfeszülve de megvan a kunszt, talán második kísérletre be is akadhat. Pihenek, majd dzsáfár. Gyakorlatilag 9 nehéz mozdulatból áll a kunszt. A 9. már egy zsebre való nyúlás, a hetedikről esek le.

Felmászom ki akarok szerelni, de Joci azt mondja, ne hülyéskedjek, tök jól megy és hagyjam bent a közteseket. Ezt teszem. Mászom mellette a Hanta yo nevű boulderes 7b utat, sikerül másodikra lenyomni. Kivagyok, de felmegyünk a nagy barlangba, dobok egyet a Malackára. Hihetetlen fáradt vagyok, ismeritek azt az érzést amikor annyira határon vagy, hogy szinte csak a hited tart a falban. Gáborral ezeket a mozdulatokat mondjuk “fejhátrahajtós” mozdulatoknak. Az összes mozdulat ilyen volt, mindent rosszul fogtam meg, két ujjal, rossz helyen. És még így is majdnem sikerült megmászni. Most már 100% biztos vagyok benne, legközelebb tuti hogy megmászom. Aznap láttam fent pár dolgot, amit egyenlőre még nem tudtam feldolgozni, és szívem nyugodt vizét morajló tengerré változtatták. Jön egy csaj -18 éves lehet-, olyan igazi parasztasszonyra emlékeztet. Bögyös, faros, takaros menyecske. Egy kis poci, seggecske, combocska, mindenhol van van +5 kg. Szerintem a csaj vagy 70 kg volt. Akkora vállai voltak, egy pofontól kiköptem volna a töméseimet. Nem hogy azt nem mondtam volna hogy tud mászni, az elég kemény volt ahogy egy 8a+ küldött, lent a papa diktálta a bétát. (másnap meg is mászott egyet) Öccse, enzu és ondra keverék, 150 magas, vékony mint a nádszál, nem látok rajta izmot. Meg sem lepődök amikor beszáll a Memento 8b+ útba, mely 20 méteren keresztül megy a plafonon végig. Beszélgetést kezdeményezek. Valami fura német-angol keveréken nyomjuk, de egész jól értjük egymást. Már mindent megmászott ebben a barlangban ami b+ vagy azalatt van. A husi-musi csajszi barátja másnap egy 8+ mászott meg tornacipőben. Még nem sikerült helyretennem a látottakat.

Amikor Jocival lemegyünk a táborba, szlovén slágerek szólnak sztereóból, vagy 30 ember rohangál a szeretett füves platzunkon. Nagyik bebaszva, a fiatalok fogócskáznak, fociznak, tollasoznak, lovak rohangálnak a hegyen, birkák bőgnek, igazi családi idill némi disznóhús mellett. Elég zavaróak, de kibírjuk- mit is tehetnénk mint “idegenek”? Frodó behív a vacsijába, megjönnek Marciék is akik egy új helyet néztek meg. Az este további része beszélgetésekkel, másoknak italozással telik. Átülök Patrickékhoz, épp valami játékot nyomnak, rárabolok. Backgammon a neve, sosem halottam s láttam korábban. Hamar én kerülök a  tábla túloldalára, nehéz megérteni teljesen a szabályzatot; csak itthon válik világossá pár rész. (miért csak itthon tudom meg a schlagen jelentését??!) A játék hihetetlen élvezetes, és közben órákon át beszélgetünk. Éjfél tájt elkezd cseperegni az eső, és nyugovóra térünk. Másnap megint pontban 9kor kelek, de lassan végzem szokásos teendőket, beiktatva egy kávé kifli kombóval. Ez a helyben sült kiflijük egyszerűen verhetetlen. Langyos még a tészta amikor ráharapsz, juhtúróval töltve, maggal megszórva.

Már mindenki felmegy mászni, csak én és a tempóm maradunk lent. Nem akarok rohanni, elvégre nyaralok. Majd a mászást pörgetem meg inkább, nagyobb intenzitás. Patrickékkal megyünk fel együtt, melegítünk. 5c, 6a+, 6b, megy szépen sorra minden, egészen addig míg véletlenül a Levitacia (9+) standjából ereszkedünk le. Gábor valószínűleg legnehezebb útja. Patricknak elmondom Gábor a kisujját tette bele egy lefelé álló lyukképződménybe, hogy fel tudjon állni. Sehogy sem találunk bele a lyukba, még onnan beszállva se tudunk tovább mozdulni. Patrick hihetetlen ember, -Nem érdekel, majd kitalálunk mást. Már vagy egy órája nyomjuk felváltva, amikor rájön hogyan tudunk felállni. Erőnk már nincs a teljes alsó boulder (7B/+) kivitelezéséhez, de összeállnak a mozdulatok, majd továbbnyomjuk. Ha lenyomod a kunsztot, kapsz egy még 15 mozdulatból álló kemény, tán 7b körüli utat. Nagyon tetszik a Levitácia, szerintem nyáron meg fogom mászni ezt a 7c+ is. Mesélek Patricknak a Berlinről. Eléggé bemelegedtem, érzek egy erős próbát. Minden mozdulatot statikusan csinálok, a kimászásnál pedig már szól a Jawohl! Az első szlovén 9+/10- nehézségű utam!

 A kunsztmozdulat

Patrick sem érti, azt mondja lentről úgy nézett ki mint valami 6b, úgyhogy muszáj lesz megvizsgálnia. Szépen összerakja, bár ő inkább a lyukakat szereti.. 🙂

Úgy döntünk, elfelejtjük a boulderes utakat, és inkább hosszabb állóképesség fejlesztőeket nézünk ki. Kezdem egy 6c/+ OS-sel, második nap vége felé már nagyon határon van. Ezután jön még 7a+, 7a, 7a, Patrick mindet OS, én hagytam még itt utakat. Ha legközelebb kipipálom amiket tervezek, akkor az egyik szektorral is komplett megleszek már. Kérdezem mi a szintje ha fáradtan is ilyen jól megy neki. Idén eddig 5 7b+ os. Hmm.

Megnézek egy új áthajló szektort, ahol egy 7b miatt érdemes talán idejönni, bár elég motiváltnak kell lenni a sok gyaloglás miatt. Visszamegyünk mindenki indulásra kész. Szomorú búcsút veszek a remek bandától, és megbeszéljük, hogy mihamarabb kiveretek hozzájuk Bécsbe kb. egy hétre onnan pedig megyünk ahová akarunk. Leginkább Höllental sportszektora motivál.
Jocival tervezünk egy egy hetes Kotecnik tripet is, egy kis házimelóban reménykedünk némi élelem ellenében.
De a munkahelyem miatt egyenlőre nem látom még át, mikor mit hova hogyan kell menni, ami biztos hogy jövő héten visszamegyek Kotecnikre. Vagy így-vagy úgy.

 

Rég találkoztam Árpival, nem tudom mi de ahogy Gábor is mondja ha mi ketten együtt vagyunk ott szikrázik a levegő. A részecskék egymásra találna, a protonok ziáznak, az elektronok gyászolnak, senki se tudja mi van. Csókakő volt a megfelelő választás, hisz kánikulát írtak, és a nyugati fal még ilyenkor is egész kellemes lehet. Nem beszélve hogy a fehérvári gang (akárhogy próbálunk elsuhanni fölötte egyre komolyabb mászócsapattal rendelkeznek) szintén kint tartja szokásos késődélutáni edzését. Csókakő két dologról híres, (amellett hogy állítólag máig várják a törököt!). Az első a magyar szokásaikat erősen tartó juhászok, pásztorok, ostorcsattogtatók, barantások, ágyúdurrogtatók, kopaszok, fonott hajúak elfelejthetetlen falunapjai, a másik a Csontbrigád.

Gáborral pár éve még egy valóságos élősót is láthattunk, ahogy egy skinhead srác a 150kg buszsofőrrel verekszik, előbbi az elveiért, utóbbi a busz védelme érdekében, végül mindenkit elvittek a zsaruk. Egy mászónap végén jól esik az első sorból végignézhető bokszmeccs, pláne hogy ingyér van. Na ez csókakő, a jó bor, a csúnya lányok és hideg sörök országa. Ez Csókakő! Még 2006-ban mikor alapfokú tanfolyamra jártunk ki ide Szilágyi Zsolti barátommal, ért az eset hogy az első női seggen megakadt a szemem és elgondolkodtam. Mi az óvoda falnál ékeltünk épp, amikor egy turistacsoport arra sétált és amikor felértek elmentek a fal mellett a vár felé vezető úton, -talán Földanya hogy hormonjaimat felébressze- egy lágy szellő kéllt és a fuvallatt egészen addig szállt a szőlőszemek és autóbuszkerekek között, míg végül megtaláltak minket, és szemeim előtt fellibentették a drága lány egyetlen fehér szoknyájának szárát, midőn megpillanthattam két gyönyörű gömbölyded formát egy fehér tangával karöltve. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Drága Zsolti barátom -édesapám lehetne- bátrabb volt mint én és amikor mentünk hazafelé, ők pont a buszmegálló felé tartottak. Megállat a csoport mellett kocsival és az egyik osztálytárstól volt pofája elkérni a csaj telefonszámát, majd odaadta nekem és ennyit mondott: megtettem amit tudtam innen te vagy. (vagy valami ilyesmi, de ez elég filmbeillően jól hangzik egy kemény hegyi kecskétől) Szóval a telefonszám máig benn van a telefonomban és máig nem nyomtam meg egyszer sem mellette a hívás gombot. Mire is várok? Már lehet hogy a szám se jó, vagy egyből lecsapná a telefont. Mindenesetre boldogan emlékszem vissza, amikor 5 éve elkezdődött. (Hogy a sziklákba hogy lettem szerelmes majd máskor mesélem el…, azt hiszem foci edzésre mentünk…)
Ott tartunk, hogy buszút, meleg és Árpi. Árpi nem meleg, csak melege van. Stoppal megyünk fel a boltig a bekötőúttól, faggatózok a faluról. A hapsi elmondja valóban nagy az összetartás a falvak között, most készület el a dupla kereszt, (mellette árpád zászlók) itt a nacionalista a divat. Már meg van a pályázat és csak pénz kell, ahhoz hogy a téren felállítsák a Horti szobrot. Szóval ez Csókakő!

 Egy fagyi után elpilledve felsétálunk, árnyékban is legalább 30 fok van. Szellős repedés 6a, majd Téli út 6b a melegedő. Mindegyiket 3 éve másztam utoljára, jó feleleveníteni. Felvergődök a Krokodilon (7a), átnézem a fogásokat. Gabó is megérkezik egy kisebb csapat társaságában. Árpi nyomja a Krokodilt, de talán a pszihé miatt, nem adja annyira. Első kísérletem a Lebegésben elég gyalázatos, beverem a kezem és leesek. Ugrott a Secong go. Átnézem a kunsztot és bár vannak kételyeim; fejben most nagyon erős vagyok. Tényleg eléggé. Tudom hogy meg tudom csinálni, és a testem is tudja. Árpi nagyon jól biztosít, mosolya bátorító; ismét belemegyek. A kunsztban lepattan a gyűrűs ujjam és két ujjal maradok a falban, elég keményen nézhetett ki alulról. Nagyon örülök a standban, az ordítást hallva valaki átjön a vártól nem sérült-e meg valaki. Ez csókakő! Én egy 7b mondok az útra, bár az is kemény. Árpi elmegy sajnos, valóban sajnálom hogy nem tud tovább maradni.

Sokat pihenek, élvezem a gyerekek társaságát. Majd lemegy a nap, lehűl picit a levegő és belemegyek a Krokodil direkt-be. Annyira stabil és kontrollált minden, nagyon élvezem a kunsztot. Az túlzás hogy játszok az úttal, nyögni kell, de elég élvezetes mászni. 7a+ teljesen jó fokozat ennek az útnak. A Gáborok az Albán injekciót vizsgálják meg, én még erősítgetek a szikla alatt, majd belazulok Gabika 50 perces Osho meditálós cumójára. Érdekes perspektíva ez, sosem gyakoroltam korábban. Lehet kellene?
Remélem a hétvégén Szlovéniában is hasonlóan jön a forma, most nem akarok üres kézzel hazajönni… 🙂

Mielőtt megint megszólnának minket, hogy külföldiül írunk bejegyzést, elmondanám, hogy a következő írás angol és német nyelven fog vigyázó szemetek elé kerülni!
Ennek az oka az, hogy egy kedves német hölgy társaságában követtük el a lentieket és szeretnénk, hogy ő is megérthesse zavaros gondolatainkat.

As the final act of the spring semester we spent the (almost) midsummer night in the beloved hills of Gerecse. Next week Bálint is going to go back to the straw covered roof of the kind slovenian family. The climbing club will go to the valley of Devil (aka Höllental). Robi is coming back from a far too long exile called injury.

Despite the bad weather forecast we spent two days in Tardos. I think we had luck with the low temperature, however the rain almost sabotaged the first day of our small trip.

Gábor
—————————————————————————-
Bálint:

Noch im Winter habe ich ein e-mail bekommt. Eine deutsche Kletterin kommt zu ihren Verwandten im Sommer in Ungarn. Auf den ersten Blick schien es seltsam für mich, eine echte Herausforderung in jeder Hinsicht. Heuzutage lese ich viel auf Deutsch, aber meine Hörverstehungsfächigkeit gibt sicher Scheiß, und vor kurzem habe i sehr langsam gesprochen und viele Fehler gemacht. Es war ein wenig Angst, aber die Erfahrungen und neue Leute kennenlernen, ist bereits Teil dieses Sports. Jenni ist in mitte Juni gekommen, habe ich sehr diese Zeitpunkt gewartet. 
Gábor, Jenni und ich haben beim McDonalds in Veszprém getroffen, dann für zwei Stunden Fahrt und haben wir natürlich 4 Bier in Zámoly gekauft. (Wenn ich auf Deutschland denke, das erste Ding, was ich denke -nach dem Frankenjura- :das Bier.)

Tardosbánya war vielleicht die beste Idee, hier kann man von IV bis IX viele Routen klettern, und Sommer gibt es auch ideale. Gábor hat schon geschrieben: das Wetter war fuck-up. Bewölktem Himmel, keine Sonne, aber die Felsen waren trocken! Warm-up Route hat niemand gefällen, wir wissen schon sicher, was bedeutet : eine scheiße Verschneidung! 🙂 Gábor hat Bangladesh probiert, die Zügen sind fertig, kann man es nur mit gute Haut absolvieren. Next time!
Mit Jenni sind wir ein Paar leichte Route geklettert, dann moha & pafrany. Mein Ziel war am Wochenende, Zerge oder Napfekete direkt. Tomcsi hat Zerge gepunktet, aber ich wollte heute etwas anderes. 

Während Bendegúz Lajkó Ében onsight Versuch geschafft hat, Tomcsi hat mir viele Lösung gesagt, wie man Napfekete direkt klettern muss. Beim ersten Versuch habe ich ein Dummheit gemacht, i machte anderes, wie Tomcsi gesagt hat. Ich habe für mich gesagt; oké jetzt mach ein große Pause, gehe spazieren, essen, relaxieren, und tritt die Nachfolge von! Deshalb habe i Bendi und Jenni gesichern und mit anderen Leuten gesprochen. (Ersten Mal konnte ich mit Oszi gehandet) Bendi hat ein os Versuch in aranykor probiert, aber ihm es ist vielleicht schwieriger. Ich glaube nicht, aber es regnet wieder.
Die Themperatur wird kalter und es ist gut zu mein Projekt. Stopper läuft, ich klettere. Wenn es man PP probiert, ist mit vielen leichter, aber mir auch ganz schwer! Nach dem Crux muss ich sehr viel entspannen, ich fühle meine Armen gar nichts! Es geschafft, aber jetzt fühle ich mich nur MÜDE!

Am Abend wird die Biere sind aus der Tasche, Lagerfeuer und gute Gespräche. (Mulit pitch Vitamin)
Mit Robi haben wir ein Bierstube in Tardos noch gesehen, aber es ist eine andere Geschichte… 🙂 (Neeein, jetzt hat nichts passiert  🙂
Morgen stehen wir 10 Uhr auf, früstück, früstück, früstück. Wir freuen uns sehr, weil die Sonne scheint. Jenni und ich klettern viele Route zwischen 7-/8-. Gábor probiert Takonykor, vielleicht kann man sagen, die Name ist korrekt. Die Höhepunkt der Tag ist Acheron 7a OS, und Baby Doll 7a+ (b/+?) punkten. Am Nachmittag fahren jede Leute nach Hause. Wir können zu sagen, dass es eine sehr gute “wochenende” war, viel Spaß macht und es war ein gutes Team 🙂

Én már megértettem a titkot. És TE?

Két év szünet után végre sikerült visszatérni a Hochswab zordon falai közé. Péntek éjszaka a 4 főre redukálódott csapatunk gurult be Bodenbauer parkolójába: Domi, István Roger, Tomcsi. Már az első túra alkalmával megragadott a Zinken közel 500 méteres fala, mely teljesen uralja a parkolóból látható panorámát.

Régi vágyam mászni rajta egy utat, de eddig csak a Hinter den Kulissen(8, 250m) útról tudtam. Nem is a nehézségével lenne gond, hanem minden fórumon a beszálló horrorisztikus megközelíthetőségéről olvastam, hallottam (Földes András video). Közel 60 fokos fűfalat kell megmászni pár száz méteren keresztül, mindenféle biztosítás nélkül, a kicsúszásról inkább ne is beszéljünk, meg arról, mi van ha a fűre esik egy kis eső… Mivel nem mondtak stabil időt, ezért lemondtam az útról, meg pszihésen se akartam terhelni magam. A túra előtti héten figyeltem fel a Zinkenecho-ra(6+, 650m), így szombat reggel rövid kupaktanács után ide indultunk mászni. A beszálló közel másfél óra erőltetett gyaloglás, nagyon “finom” lavina által tarolt terepen. Az út a fal legmélyebb pontjától indul és 16 kötélhossz után, nagy kanyorkat véve éri el majdnem a fal legmagasabb pontját. Az út csalóka volt, mert az első pár hossz viszonylag stabil kőzete és jól biztosítottsága gyorsan eltűnt és pikk-pakk ott találtad magad a 10 méteres runoutok és szar,törős 5ös kötélhosszok földjén. Minden fogást nagyon alaposan meg kellett vizsgálni, nehogy hülyeséget csinálj és összetörd magad. Mászás közben nem nagyon zavart az akasztások sűrűsége, inkább csak haladni kellett a leglogikusabbnak tűnő útvonalon és előbb-utóbb belebotlottál egy nittbe. Éket, friendet csak kevés helyen lehetett eltenni, bár volt egy hossz, ahol csak ezeket lehetett használni, de a kéményben legalább stabil volt a kőzet. Mindent összegezve igazi alpesi mászás, annak minden velejárójával: útkeresés, szellős biztosítás, kémény, traverz, törős kőzet. Az útépítők a standokat közel egymás fölé helyezték el, traverzek estén is, így szerintem vészhelyzet esetén le lehet ereszkedni. Viszont a háttér és a környezet nagyon kevés helyhez hasonlítható. Istvánnal 7 óra alatt értünk fel, ami szerintem jó időnek számít, nagyon jó formában voltam mind pszichés, mind fizika értelemben. Domi – Roger páros 9 órát töltött a falban (ennyit ír a topo is, szerintem reális), mi a fentmaradó időben heverésztünk a fűben, kőszáli kecskék szaporodási szokásait és a mormotákat tanulmányozva.

A lemenet is két órás nyaloglást igényel, ráadásul az elején nincs igazán tájékozódási pont, nagy mezőkön vágsz keresztül, így éjszaka, vagy ködben para lehet. Dög fáradtan értünk a kocsihoz, ismét berugtuk az első sörtől, a másodiktól pedig már jól is laktunk…Imádom 🙂
Vasárnap semmi komoly útra nem tűntünk hajlandónak, ezért a közeli Hundswandon néztünk ki két utat. István – Roger a klasszikus Highway-t(7, 200m) mászták, ez az út egy igazi kuriózum, párját ritkítja, mert hol mászhat az ember 4 kötélhossz folyamatos traverzt 80 méter magasan, egy áthjlás tetején, úgy hogy közben a feneked lóg a semmibe???
Mi Domival a Rabenvieh(8-, 130m) mellett tettük le a voksunkat, ami a kalauz alapján egy igazi “reibung orgiának” ígérkezett. Korábban már olvastam egy élménybeszámolót az útról Babcsán Gábor tollából, aki igen elismerően nyilatkozott róla, hát a nap végére nekünk is minden igényünk kielégült… Már az első hossz keményen alakult, közel függőleges fal, apró cseppoldotta lyukak, rejtett fogások, technikás lépéskombinációk, sokat kellett keresgélni gondolkozni. Nagyon örültem, amikor OS meglett (8-), nem is a nehézsége miatt, bár az osztrákok szerintem elég szűkmarkúak a számozással, hanem nem egy tipikusan könnyen onsightolható út volt, ahol csak a ziás fogásokat kell követned és bírni erőből a végéig. Az igaz orgia, vagy inkább az előjáték a második hosszban kezdődött. Volt ott tapogatás, simulás, halk nyögések :)) Életem egyik legszebb reibung útja, a hossz közepén eltűntek a peremek, csak a szikla hullámzott előtted, mint a tenger szélcsend idején. Ezkre a kis hullámokra kellett ráállni, beledőlni egy másikba, a tenyeredet lassan húzva a falon és lélegzetvétel nélkül felállni, nehogy a mellkasod emelkedés eltoljon a faltól. Aztán jöttek a lépj fel a kezed mellé típusú mozdulatok, majd cserélj lábat. Végül eljutottam egy pozícióba ahonnan látszólag nem volt tovább, kiterpesztve álltam, a kezemmel csak támasztani tudtam, a közelben semmi fogható, még elméletben sem. Vadul kutatva forgattam a fejem, mikor észrevettem, hogy tőlem jobbra nem messze van egy határozott perem, gyorsan elhatározásra jutottam. Bal kézzel oldalra löktem magam és elkezdtem lassan dőlni a jobb lábfejem, mint középpont körül forogva, mikor már 45 fokos szögben lehettem, két kézzel megragadtam a mély zsebes peremet és hagytam, hogy a lábaim szépen belendüljenek a testem alá…..ááááá egyszerűen egy álom volt ez a hossz, minden mozdulata külön külön egy boulder kunszt és neked mindet szépen össze kell kötni. Összesen egy kisebb esésem volt a hosszban, Dominak másodikként sikerült egybe megmászni, gratula. Az út többi része hasonló ínyencségeket tartogatott, tapostuk a lépés nélküli falat, egynsúlyoztunk a körömnyi fogásokon, volt még pár érdekes rész. A végén már a vádlimat kellett rázogatonom, mert az allandó feszítéstől göröcsölni kezdett, az alakaromnak semmi baja nem volt 🙂 … furcsa egy út. A végső kielégülést az utolsó stand akasztása okozta, és az, hogy végre levehettem a mászócipőt, és megmaszírozhattam szétnyomorgatott lábujjaimat. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Rabenvieh-t, sőt egyenesen kötelezővé tenném. Hál istennek még maradt jó pár hasonlóan reibungos út a közelben, így van miért visszajönni.

Gabóék egy battai különítménnyel Edlitzbe készültek, úgy gondoltam meleg lesz ott és se pénzem se kedvem messze menni, s mászni az ismeretlenbe. Ez megint csak arra lenne jó, hogy hazajövök és anyám lebasz miért ilyen büdösek a zoknijaim. Az egyetemisták még tanultak, így kisiskolás és melós urakból toboroztam brigádot. A hétvége nyújtotta ejtőzésről és egy keddi matek-fizika dolgozatra való tanulás elől menekültek el a srácok, fanatikus egytől egyig. De igazság szerint nem tudtam mire számítsak. Habár én szerveztem össze őket, az egyiküket még én sem ismertem, bár azt hiszem az ismeretség hiánya globálisan jellemezhetné a csapatot. Egy nappal indulás előtt még rezgett a léc, de végül szombat este 8 kor nekiindultunk Veszprémből. Hoztam GPS-t bár eléggé megilletődtünk amikor Robi befarolt egy kb. T-modellel.

Az autó 100 éves, klíma nem kell, mert ömlik be kintről a levegő, illesztéseknél fél centis nyílások tátongnak. Szememben gyöngyszem, el is nevezhetném Jég-velednek! Bekuporodunk és nekiindulunk a 6 órás útnak. (spórolás céljából nem autópályán mentünk; mint később kiderült ez nagy hiba volt) De visszatérve a GPS re, épp be akarom dugni a szivargyujtóba amikor észrevesszük, a kocsiban nincs szivargyújtó. Hmm, ez érdekes lesz. Ha városba értünk mindig bekapcsoltuk a Gps-t, bár párszor így is sikerült eltévedni, s majdnem részesei lettünk egy rockkoncertnek a box utcában. De tovább.
Már láttam magam előtt a padlástetőt a szalmával és ahogy fekszem benne. Kettő körül, amikor egy faluban kanyargunk és az mondja béla: “Menj 80 métert, majd 30 métert a célig.” – akkor rájövök elkúrtam a koordinátákat. A sötétben minden más, segítséget kérünk. Valami osztálytalálkozóval vegyített Középdunántúli regionális kamiontalálkozóhoz hasonlító rendezvényen találom magam. Entschuldigung, so sorry, möszijő, a muerte, there is cilmbing only climbing; mondok mindent amit a mászós filmekből tanultam de hamar elfogy az angol tudásom. A semmiből támad egy bajor nő, de amint kinyítja a száját rájövök én angolul jobban beszélek a többiekkel mint ezzel valami sváb izén, -mert azt nyelvnek végképp nem mondanám. Két szót mondott, de négyszer köpött arcon. (Most nem leszek udvarias, jól láthatóan letörlöm)
Mutogatnak hegyet, arra van hegymászás. Átprogramozom a GPS-t, ami már csak egy egységgel pislákol mielőtt végleg téli álomra szenderülne. Elindulunk végre a hegyek, s völgyek között. Lassan negyed három van, mi gerinceken hágókon kelünk át, murvás utakon, sípályákon, lesikló pályákon, konvejorok alatt, száguldunk az ismeretlenbe. Balázs már meg akar állni aludni, de én nem mondok le az ötcsillagos szalma ágyamról és ráveszem a továbbjutásra a többieket. Egyszer csak felülről lefelé gurulva megérkezünk a Kotecniki parkolóba. Már fél 3 is elmúlt, anyát aznap éjszaka nem kevesen szidhatták…

Reggel kis kóválygás után felértünk a szektorokhoz. Végre újra itt. Régi projektek közül akartam kipipálni, és sok ujjat akartam mászni. Bemelegítés, 5b+, 6c, 7a sorra OS lemennek. Többiek is rongyolják. Belemegyek a Narobe svet 7b-be, de annyira ziásak a fogások egyszer csak lepattan a kezem a kunsztból. Összeszedem magam, és másodikra leküldöm. Egy jópofa srác belga aggcentussal letolja a Divij moz balos folytatását, 8a+/b. Nagyon próbálnám a sima Mozs-t, de most egyenlőre a kilómétereket akarom beletenni a kezembe, olvasni a sziklát, mint egy útikalauzt stopposoknak 😉 és táncolni játszani a csípőmmel. Megpróbálom a talán Katarza nevű 7b+/c utat, de bicóból gyenge vagyok hozzá és nem tudom megakasztani a köztest. Nem görcsölök megyek tovább. A srácok közben oldalt egy 6b projektelnek, ki több-ki kevesebb sikerrel, de mindenki egytől-egyig kitartóan.

Egy 7b akarok próbálni, de a bunkó szlovén srác nem engedi és még a kötelét is egész nap bent hagyja, hogy más ne tudja mászni. A tettek mezeje más, és az elveket feldughatom a seggembe már, akkor se tudtam megpróbálni. Úgyhogy legközelebb leírom neki egy lapra hogy Fuck you! -hogy ne kössön bele a kiejtésembe, lehúzom a kötelét és ledobom a domb oldalán. Az erőszak nem megoldás semmire, de így legalább nem leszek ideges mielőtt nekimegyek megmászni az utat- de jól nevelt vagyok, csöndben odébb állok, hisz egy csomó szép út van. A Cabaretre dobok egy próbát és majdnem be is akad flashra, vagyis nem mászom meg. 🙂 Másodikra összehozhatónak tartom friss bőrrel.

Elmegyünk a hátsó szektorokba mászni, Nyomok még egy 7a OS-t, meg egy 7c projektet. Szerencsére időben visszaérünk az első szektorokba és így láthatom amit Serényi Balázs második kísérletre nyomja le a Katarza 7b+/c utat. Meghozza a kedvem, a bicós részt ki fogom tudni kerülni. Ez már csak ilyen, megmászod a régi projekteket otthagyod az ujjakat. Lemegy a csapat.

Kotecniki este nem múlhat el a felejthetetlen pálinka nélkül, még emlékeznek ránk, mosollyal és örömmel, sztorikkal fogadnak. (Rájöttem, hogy egy pici ivástól -nem lerészegedéstől- még sport centrikusak is lehetünk, ha jobban alszunk másnapra jobban kipihenjük magunkat és nőhet a teljesítmény.) A vacsi után Rákosy Lacika és Serényi Balázs kollégák tisztelik meg asztalunk egy póker erejéig, majd mindenki nyugovóra tér.
Másnap gyors reggeli majd csapatás. Mindenki célegyenesen megy a kiszemelt projektje felé. Robi 6a os, 6b utakat nyomott, és Balázs is letett két 6b az asztalra, egyiket másodikra. Én két 6b melegítek, majd egy 6c, mindegyik OS. Összeszedem magam míg a többiek másznak, gondolkodom. Nem is sejtem mi készülődik. A Lukassal legutóbb mászott 7a -t akarom megmászni 22 méter. Van egy extensionja is, 35 méter a vége bedől enyhén pozitívba és a Cabarethoz hasonlóan szar pici reibungos peremek vannak rajta 3 méteres nittávokkal. Legutóbb a 7a legvégén estem ki mert vizes volt egy kétujjas lyuk, amit eldurranva nem bírtam betartani. Az állapotáról most sem tudok semmit, de bizakodom. 17 köztes az oldalamon, rp elindulok.

Lent drukkolnak a srácok még felvétel is készül. Sikerül eljutnom a fal közepén lévő no-handhez, majd nyomom tovább. A kunszt viszonylag stabilan beakadt, a boldogságom eszméletlen. Egyszer csak azon kapom magam, hogy hol a stand. Neee, mondom – túlmásztam vagy mi van. Akárhogy nézelődök nem látom, tovább kell mennem. Visszamászok egy köztesért, majd tovább megyek. Fent fejben összeszedem magam. 30 méter magasságban egy pozitív falon egyensúlyozni úgy hogy a bokám alatt az utolsó köztes méterekkel fityeg, még Borbély Gábor is büszke lenne rám. Nagyon figyelek, el se tudom képzelni mekkora lenne a zakó ha itt beleesek. A legutolsó köztes komplett kimarad nem bírok miből akasztani. Amikor felérek a standba, hatalmas ordítások, túléltem. Most már hazamehetünk. Tiha pesem 35m 7a+

Hátramegyünk a hátsó szektorokhoz, itt is találunk kihívást. Robiék egy 6b projektelnek, én oselek egy 7a és egy 7a+ utat. A 7a+ valóban kemény, de most én is erős vagyok főleg ezekre a reibis húzós akármikre. Levezetésnek egy 6b+ mászom a szlovén “igazbarátok” biztatására. Ez is gyönyörű, jól megy. Robi egy 6c küld, majd összepakolunk. Hála marci I Podjának, egész hazaúton szólnak az örökzöldek.

Nagyon jó hétvégét zártam, összesen 13 utat másztam meg, aznap mindegyiket vagy elsőre- vagy második kísérletre, illetve 4 utat nem másztam meg, 2db 7b+ 2db 7c. A malacka nevű projektet nem akartam próbálni, az egy másik alkalommal lesz megmászva, szeretném ha Gábor fogna benne. Búcsúzom:

Színezd újra, színezd újra!
Az életed, ha megfakulna,
S az égbolt beborulna,
Ne menekülj, csak színezd újra!

Érdekes volt hallani Gábortól, amikor azt mondta- Sosem akartam olyan mászóvá válni mint  a Tardoson mászók nagy többsége. Csak itt másznak, csak a megszokott utakat amiket kimásztak, azokat ismételik. És a durva, hogy most én is ilyen lettem…- lévén már mindent kimászott, a Takonykort leszámítva. Én még egyetlen utat sem másztam meg a nagy-falon, és Marcinak tett szilveszteri “ígéretem” szerint el akartam kezdeni az állóképesség építését, erre talán hazánk egyik legideálisabb helye Tardos – a maga fokozataiban.
Tatán felszedjük Gábort, de jut idő némi bohóckodásra is.

10 után nem sokkal érünk fel a bányába, teljesen üres miénk a katlan. Sztriptízezhetnénk is, de inkább maradunk a mászásnál. Gatyarohasztó a hőség, áll a levegő. A Via Malára beszél rá Gábor, így az alsó hosszt másszuk bemelegítésnek. Egészen meglepődök a nagy nitt távoktól (jut eszembe Tardoson vagyunk!) és az út szar akasztófogásaitól. A tested végig a fel síkjában kell tartanod, egyébként technikás út, valóban jó! Talán sosem másztam ennyire technikás és nehéz V-öst. (Miiii, hallod te hülye?! V-ös nehézségről beszélek! Azt sem tudom hogy kell ezt átváltani francia skálába. Egy ötös. Egy római ötös. 4 akasztással, áhh ne is folytassátok…)

Mindenki ezen melegít, Gábor átmozogja a tetejét. Nagyon rendes, megtisztogat mindent, megmutatja külön is a mozdulatokat, beteszi a közteseket, elmondja a bétát. Ennél jobb esély egy 7b flash teljesítéséhez biztosan hamar nem fog ígérkezni. Gábor mondja, hogy kevés esélyt lát, mert elég összetett az út, és mert – ismer- fosok általában nagy nitt távoktól. Az út felénél lévő pihenő után jön az első kemény nitt táv, majd szar fogásból akasztás. Ez meg van, bár el vagyok durranva pedig csak most kezdődik a matek igazán. Gábor bétája fantasztikus; lépsz, továbbfogsz, kézcsere a csücsin, visszafog, továbbnyúl, ugrik. Megvan! Rázok egy megagyorsat és akasztok. Bent van az utolsó akasztás is, a következő már a standkarcsi. Rommá vagyok durranva így gyorsan nyomom. Sarkazok a kezem mellé, majd beledőlök az oldalhúzóba. Melléfogok, de érzem már nyitnak ki az ujjaim, nagyon a végét járom. Lendületet veszek a következő dinamikus mozdulathoz, de már a fogás közelébe se tudom feltépni magam. Mérges vagyok és szomorú. Már azt hittem megvan és voálá; kicsusszant a zsebemből. Amikor utána megnézem nem bánom már annyira a dolgot, ha ez a mozdulat sikerül is, a következőből tutira kiestem volna. Ide csak frissen érkezhet az ember mert itt a stand alatt a 24. méteren kell megfizetni a 7b-ben azt, amiért annyi. Az eséstől való félelmem miatt kicsit magamba szállok, ki fekszek napozni. Gábor a Banglades, avagy a nagy éhezést próbálja, sikertelenül. Se esélyt, sem fogásokat nem lát, úgyhogy (ideiglenesen) feladja a küzdelmet. Itthon a neten keresgélve sem kaptam választ azon kérdésre, milyen út lehet ez amin Gábor mozdulni nem bírt és 8+ a nehézsége. Aztán lassan körvonalazódott bennem, hogy ez is egy jó 15 éves út lehet, még a nagyoktól, és ha egyáltalán tudnám kik mászták meg lehet egy-két kezemen meg tudnám számolni. De nem tudom. Sem ezt, sem mást. Az összes Feri féle régi krónikát átolvasgattam amit hirtelen találtam, de semmi.

Moha & Páfrány következik, életemben először sikerül megmászni elölben. (Juhúú) MIndenki mássza, majd áttérünk másra. Belemegyek a Zergevadászba, de a kunszt előtt elfogyok, ennyit számít hogy RP. vagy PP mászik-e az ember. Felmászom, vagy tíz bétát próbálok ki, mégis azt hiszem valami újat találtam ki, lévén a balos fogásomon csak guminyomok voltak, ziafolt nem. Kár hogy amikor a Zergevadászt másztam nem éreztem magam sziklamászónak. Ez furcsa pedig így van. A sziklát nem is fogja már az ember, minden fogáson 1mm vastag ziapáncél van, inkább “Ziamászásnak” mondanám. Talán egy elég erős drótkefekészlet és egy egész nap oldhatná meg ezt a problémát, de ez roncsol is, meg hát ki meg miért?
Szóval átgondoltam és leereszkedtem. Mászta Gabikácska is, Gábor a Csigavadász 6c/+ útba ment bele. Gáborra néha szívesen rászerelnék valami mikrofont és kihangosítanám a nyögéseit. Mint egy születő csecsemő első felsírása. Az idő picit hidegebb lesz, én motiváltabb. Gabika is nyomja a csigavadászt, keményen mert projekt neki idénre. Felküldjük a fényképezőt, hogy lőjön valami sziporkázót a kunsztról. Pozitív gondolatokat sugárzok és elhiszem hogy a szar állóképességem ellenére is már ott vagyok fönt, akasztom a standot, és elhajítom Gabika sapkáját.

 Elindítjuk a stoppert. Az alsó három akasztás szerintem kemény, – akárki akármit mond- eléggé oda kell figyelni. Utána jön pár nagyobb fogás, lehet pihengetni bár részemről nem érdemes túl sokat. A kunszt akasztástól tartottam kicsit, de jól tart a fogás tolom. A kunszt sima fent vagyok a nagyon. Gabika mondja, hogy figyeljek a légzésre; toljak mélyeket hasba mert ez stresszoldó. Eszméletlenül jó volt. Szinte éreztem hogy megnyugszok, vagy ez csak placebo lenne? Bárhogy is fantasztikusan megnyugodtam. A standot akasztani hatalmas öröm volt számomra, messzire hajítottam Gabika horvát kalapját. Ez már valóságos long time projekt volt számomra; 4 év!! Igaz 4 éve nem is mentem bele egyáltalán, bár valahol mélyen mindig motoszkált bennem, de jó lenne itt felmászni. Gabikát szériáztatjuk a Mohán, Gábor és én a Csigavadászra tolunk még egyet. Gábor rábeszél hogy ugráljak bele elölbe úgy hogy az akasztás fölé másztam. Ehhez szerintem valamilyen szinten őrültnek kell lenni. Mármint ez nem oylan mint amikor továbbmászol és beleesel, mert már tart is a kötél. Ebben a tudat rossz, hogy el kell engedned a sziklát és esni fogsz. Lassan pakolunk és lemegyünk.
Végre érezem azt hogy elindultam egy úton, amire már réges-rég rá kellett volna lépnem.