Margalef egy kedvelt téli sportmászóhely Katalóniában, Spanyolországban. Igaz, hogy szerencsétlenek egyébként 2017-ben egy függetlenségi nyilatkozattal előrukkolva kikiáltották a Katalán Köztársaságot, de egy (mindössze) párnapos barcelonai zavargások után ellaposították a történetet és ezért még mindig azt kell írnom Spanyolországban. De a katalánok kikérik maguknak, hogy lespanyolozd őket, saját katalán nyelvük van, melyet kb. 8 millióan beszélnek egy kb. Dunántúl nagyságú területen. Ha Barcelona utcáin sétálgatsz erkélyen kilógatott katalán zászlók figyelmeztetnek; az egy dolog, hogy a repülőjegyedre Spanyolország volt írva, de Katalán földön lépkedsz!
Barcelona és vonzáskörzete nem csak a turizmusból nyert aranyrudak csillogásától díszeleg, van itt textil és autóipar is, az IT és elektronika GDP-húzásáról már nem is beszélve. De emellett ott van az évente Barcelonába érkező 7 millió turista is. A kulturális, gazdasági okai miatt már jó régen létrejött egy „nagyvárosi” szívóhatás, melynek működése ismeretes itthon is. A katalán régió városai kezdenek elnéptelenedni, a fiatalok a jobb élet reményében a városba mennek, a falvakban az átlagéletkor évről évre emelkedik. Akik maradnak zömmel az idősebb generáció nyelveket nem beszélő tagjai, akikkel nekünk is volt szerencsének találkozni, ami mindig vicces szituációkat eredményezett.
De nem volt ez mindig így.
Katalónia történelme is váratlan fordulatokkal tarkított. Az egyes időszakok gazdasági felíveléseit nagy visszaesések követték, különböző érdekek csaptak állandóan össze a Katalánok feje felett. Aragónia és Katalónia egyesülésekor 874-ben Velence mellett a Földközi-tenger egyik vezető kereskedővárosává vált. Bár innen indult útjára Kolumbusz Kristóf, hogy megtalálja az indiai kapcsolatokat, s mely végül máshogy alakult, mindenesetre felívelő gazdagságot hozott, majd az 1500-as években az Újvilággal való kereskedelem fellendülésekor ismét megrendült a város rendje és ereje.
A spanyol örökösödési háború idején elhunyt a steril II. Károly, aki rokona volt a Habsburgházi III. Károlynak, igen a mi bécsi Károlyunknak, igen annak a Károlyunknak, aki kétszer is háborúzott a törökök ellen, annak aki visszaszerezte Temesközt és Szerémséget, annak aki a Rákóczi-szabadságharcban szétbaszott Északnyugat-Magyarországi elnéptelenedett területeket több százerez németalföldi paraszttal telepítette be. Szóval ezen Károlyunknak viszketett a tenyere, úgy gondolta; meghalt a rokon, bár arra még nem járt, igényt tartana az Ibériai-félszigetre. A Katalánok Károly főherceg pártját fogták vagy egy évtizeden keresztül, ezáltal a majdani függetlenedés esélyét remélve az uralkodótól, de aztán ezt a reményt V. Fülöp zúzta szét.
Katalónia barcelonai kiváltsága valójában a rákfenéje is. Egy ilyen jelentőséggel bíró történelmi város és kereskedelmi központ egyszerűen nem tud észrevétlen maradni, és a nagy uralkodók nagy álmaihoz egy híres kikötő a tökéletes ugródeszka.
Most, hogy dióhéjban kicsit feltártuk ezen térség lakóinak párszázéves múltját, vizsgáljuk meg a felszínt is, az anyaföldet és az időben merészkedjünk egy kicsit messzebb. Hogy képes az erózió, a tektonikai mozgások, a vízáramlások és az idő létrehozni egy olyan fogáskészletet, mely aztán tömkelegével vonzza a sziklamászókat a világ minden pontjáról? Minden kőzetnek megvan a maga romantikája, de valahogy számomra az üledékes mészkő és a konglomerátum az igazán különlegesek. (Lehetséges, hogy azért, mert ezen kövek fogáskészletén szeretek mászni a legjobban?) Akárhogyis, a konglomerátum létrejöttéhez számos aspektusnak kell megfelelni.
Üledékes eredet: A Katalóniában található és főként a Montsant-hegység környékén megfigyelhető konglomerátum képződmények üledékes kőzetek, melyek többnyire folyók által szállított és tavak vagy delták által lerakott kavicsokból, homokból és agyagos anyagokból állnak. Ezek az anyagok idővel összecementálódnak így alakul ki a konglomerátum.
Kialakulás kora: A trip során volt, hogy mászás közben is megláttam egy érdekes alakú kőgolyót, és egy pillanatra átsuhant a fejemen: „Ez a fater vajon hány éves lehet itt?” Mert akárhogy okoskodtam, ennek a lekerekedett kőnek, valamikor le is kellett kerekedni, ide kellett jutni, aztán meg kellett kövülni, ha mesélni tudna – biztosan csöndben lennénk.
A folyók kilóméterek ezrein át hordták a hordalékot errefelé. A víz sebessége és energiája határozta meg, hogy milyen méretű kavicsok és szemcsék kerültek lerakódásra. Monserrat és Montsant környéke több nagy folyó deltái voltak a paleogén korszakban (65millió éve) és itt-ott még a neogén korszak legelején is (20-15millió éve).
Gondoljunk csak bele, amikor ezek a kövek a Laboratori szektorban elkezdtek lerakódni ide, akkor még nem volt Pireneusok sem, a maga negyvenakárhány hófödte háromezresével, azok a hegyek csak később az oligocén korban kezdtek kiemelkedni nagyjából 30 millió évvel ezelőtt. Jó jó hát öreg nagyon, de mennyire is?
Mindig nehéz elhelyezni az embernek az ilyen felfoghatatlanul nagy számokat. 66 millió éve a kréta időszak végén haltak ki a dinoszauruszok, pont mielőtt elkezdődött lerakódni ez az üledékes ártér. Na akkor még sem olyan öreg! Egyébként ez a vidék gazdag régészeti leletek tekintetében is, találtak itt 73 millió éves dínót 15 méter hosszal és 10 tonnával. Na az nem lenne jó, ha lekapna a Demencia Senilből, igaz, akkor még nem létezett semmilyen formában ez a 9a+.
Komolyra fordítva a szót Monserrat annyiban különbözik a környékbeli konglomerátumoktól, hogy ott még a tektonikus lemezek mozgásának tánca is közrejátszott a képződésben. A kiemelődött üledékes kőzet legmagasabb pontja 1236 méter, így Monserrat leginkább a többkötélhosszas kihívásokat kedvelők olvasztótégelye. A Margalef környéki konglomerátum ugyan nem magas, de a víz változatos föld alatti mozgása elképesztő formavilágokat hozott létre.
Cementáció: Az üledékek közötti pórusokba behatoló ásványi anyagok (pl. kalcit, vas-oxidok) összeragasztották a kavicsokat és az agyagos homokot, így megszilárdítva a köveket és létrehozva a konglomerátumot. Néhol megfigyelhetőek a különböző korokban lerakódott rétegek, számos szektort nem nitteltek ki, mert az alsó 5-10 méteren bizonytalan a kőzet. But it’s okey… így is végtelen a szikla, a még kinittelésre váró szektorokkal egyetemben. Akit a téma jobban érdekel, az talál itt egy phd publikációt a környék geológiájáról.
Klíma: A neogén időszakban a régió éghajlata meleg, párás és nedves volt, ami elősegítette az intenzív eróziós folyamatokat. Az időjárás hatására a konglomerátum kőzetek felszíne lassan erodálódott. A cementáló kötőanyag (pl. kalcit) helyenként kevésbé volt ellenálló, így a kisebb kavicsok, kődarabok, vagy homokszemcsék kimosódtak, ezzel szabálytalan, ám igen változatos felszíni formákat hozva létre. Az esővíz számos esetben folyt be a szikla repedéseibe, majd a fagyás-olvadás ciklusai tovább tágították ezeket a repedéseket, végül önálló sziklatornyokat létrehozva itt ott. Az erózió a puha rétegeket az évmilliók során megette, így a megmaradt konglomerátumfelületek végtelen kompakt és jó minőségű követ eredményeznek.
A kő alapvetően fehéres-narancsos, de a víz és levegő hatására számos helyen a szürke minden árnyalatában pompázik. A lekerekített áthajlások és 15-20 méteres falak tagolt lépcsőzetes elosztása teszi igazán egyedülállóvá Margalefet. Mindenhol szektor van: alattad, feletted, jobba és balra is. Megfordulsz mögötted is, ameddig a szem ellát. Margalef híres monumentális áthajlásairól, melyeken bárhányujjas lyukakon történik a mászás, konstans dőlésszögben jó sokáig. Jó lépések, akadós fogások, nagy mozdulatok. Egy teremben nevelkedett szökevénynek maga a Mekka. A tökéletes portyázó terep, nem véletlen, hogy telente számos világkupaversenyző látogatja meg ezen napsütötte kanáthajlásokat.
Régóta szerettem volna megtapogatni ezeket a köveket, de tényleg már az általános iskolából 2005-ből van egy ilyen emlékem, hogy a könyvtárban volt internet és a rockclimbing.com-on (ami akkoriban a menőnek számító mászósfelület volt) egy Hueco Tanks boulder és egy Margalefi áthajlás villogtak valamelyik márka logojával. Dede Laci tette a fülembe a bogarat az idei újévi trippel kapcsolatban, de végül Barabás Gáborral lévő kötélpartiban valósult meg 9 nap keretében.
A kiutazás: Az egész december elképesztő fesszenetek mentén telt el. A munkahelyemen egy januári határidőre készült a csapatunk, ez nekem szinte minden nap 10 órázást és két szombati munkanapot is jelentett – igaz a cég a december eleji karácsonyi bulin bemondta, hogy akkor ezt odaadják karácsonyi ajándékként, kifizetve, nem kell bejönni. Sok szempontból nőtt a szememben idén a JLR, de végül is én ígyis-úgyis dolgoztam a határidő miatt. Mondtam Gabónak; „Figyelj fater, nekem most lelkierőm, energiám és motivációm sincs még a gép előtt ülni és a szállással bíbelődni, ha a szállásfoglalásokat és a kocsifoglalást leszetteled, csinálok minden nap reggelit!” -szólt a deal, amire Gabo egész gyorsan rábólintott.
Az indulás napján Gabó barátnője Juli vitt ki minket a reptérre. A hosszas elköszönések és a „szívtunk mi már ilyen hazai levegőt” után elindultunk leadni a poggyászt. A kisasszony hümmögések és nevetgélések közepette mondja: „Ha 3 perccel később érkeznek ide, már nem tudják feladni a csomagot.” Ekkor azt hiszem 16 óra 10 perc volt, 10 perccel voltunk a Gate Closed előtt, 16:50-kor indult a gép. Ez a hadművelet mindegyikünk leggyorsabb reptéren töltött idejének számított, de ekkor még mit sem sejtettük, hogy hazafelé az egyikünk rá fog verni jócskán a rekordra…
Gabó azt mondta első napra érdemes felmenni az Espedellas-szektorba. Ez Margalef egyik legmagasabban fekvő szektora, ahonnan tökéletes insta-pozitív panoráma tárulkozik a gyanútlan mászók elé. A lábunk elé tárulkozó völgyrendszerekben felgyülemlett légrétegek járják lassú, szinte alig látható hullámzásukat.
Az első nap csak ismerkedni akartam a hellyel. Az első 6a+ -nál rájöttem, igen ez most az a játék, hogy itt erőlködni kell, nem úszod meg felsurranósan valahogy. A második utam egy 6b volt, ahol már elkezdtem kapizsgálni, mi fán terem oly sok embernél ez a nagy Margalef Love?! Részemről egy hosszú állóképességeket megkívánó 7a első kísérletre volt a nap fénypontja, Gabó viszont második próbára lebüntetett egy elég hosszú és áthajló 8a-t.
Minden giccses és szentimentalista túlzás nélkül lehet állítani, hogy életem egyik legszebb naplementéjét láthattam. Szerencsére sokszor bele fogok még szaladni, ugyanis a szektorban tartózkodó sztármászók, mint Megos is megosztották a közösségi felületeiken.
A hazaúton mintha utunk egy nagy dunyha alatt vezetett volna, finom tejköd lepte el a völgyeket és utakat. Az első szállásunk (igen, volt második is!) közel 40perc vezetés volt Margaleftől és emlékszem, hogy Gabó az első nap elmorzsolt vezetés közben a szája szélén egy olyan mondatot, miszerint még sehol nem vezetett, ami annyira szerpentines lett volna, mint Margalef. Akkor ezt a mondatot el is engedtem, de hamar értelmet nyert. Én utólag örülök, hogy az erősebb kocsit kértük az autóbérlésnél, gyakorlatilag alig van 100 méter egyenes út, egyik hatalmas kanyarból mész bele rögtön a másikba. Aki nem szeret kanyarodni, hát itt megtanul.
A baljós tejköd reggelre hideget hozott, amikor elindultunk a szektorba az első gondolatom az volt biztosan betettem-e a kesztyűket? Ez egy olyan húzás, ahol az elején nagyon gyorsan el lehet rontani egy téli mászónapot. A második és harmadik napunkat a Laboratori szektorban töltöttük… sőt, igazából ez a szektor maga volt a tökéletesség, nagyon sok szempontból. Ezért a trip hátralévő részében már csak itt másztunk, és a pihenőnapokon kirándulás jelleggel néztünk meg más híres neves szektorokat. Folyamatosan fáztam ekkor, már mindig-mindenhol.
Gabó a harmadik nap véletlenül megcsinálja a 8a+ kulcsmozdulatát, ami egy kétujjas lukba nyúlás dinamikusan – az igazi low percentage move. Előző este ugyan belemozgott, de kiszerelt az útból. A csalóbottal berakosgattam a közteseket amennyire csak tudtam, de az útból még vagy 3 köztes hiányzott. Amikor Gabó beadta a kunsztot, mondtam neki: „Nincs elég köztesed, feladjak?” -“Nem kell.” -így a válasz. Lenyúlt és kiszedte az egyel lentebbi köztest majd megindult felfelé, amolyan Bézölösen. Kar kienged, nyak behúz és jöhetnek a mozdulatok.
Nem hittem el, hogy megmászta! Később, amikor én is belemozogtam az útba, már mozdulatokra is alig emlékezett, úgyhogy mondtam is neki: „Te nem is érdemelted meg ezt a megmászást te ****, de azért szívből gratulálok! 😀 second go 8a+ oszt még a mozdulatokra sem emlékszik?!” -zsörtölődök. Azért annak van sportértéke, ha úgy mászod meg a 8a+ -t, hogy néha lefelé is meg kell csinálni két mozdulatot, hogy kiszedd a lenti köztest, majd vissza felfelé. Nem hiába Gabó ebben nagyon jó, 15-20 mozdulat erőálló, látszik, hogy a tankból sosem fogy ki a szusz. Én egy 7c-be mozgok bele, majd egy 8a-ba. Dani Andrada nyitotta, akitől mindig is szerettem volna mászni valami nehezet. Igazi ínyencfalat. El Bombi, összeállnak a mozdulatok első próbára, de már sötét is van és bár a reflektorok fényében minden nap estig másztunk, a harmadik mászónap végére megmegyek mentálisan, hogy 3 Celsius fokban kell sportmásznunk.
Nem erről volt szó! De akkor miről is volt szó? Az ember rengetegszer szenved attól, hogy az összes energiáját abba fekteti, hogy egy előre elképzelt képet sirasson, ami végül nem valósult meg. Ezek az felismerések bizony fájdalmasak tudnak lenni. De ez is az utazás szépsége, akarva akaratlanul konfliktushelyzetek elé sodorja az embert az élet. Amit mindig felteszek ilyenkor magamnak kérdés: hogy kell ezt kikommunikálni úgy, hogy ne érezzük azt, hogy mindegy, hogy a vitában Te vagy Én nyerek, a Mi mindenképpen veszít. Hogy tud ebből a hármasból a Mi kijönni győztesen?
Viszont ezek azok a pillanatok is, melyek annyira meg tudnak erősíteni egy emberi kapcsolatot. Meg amúgy is édesanyám mindig azt mondja: „akkor jó az élet, ha zajlik”.
Még otthon pontosan ki lett derítve, hol van az a barcelonai sötét techno club, amit mi keresünk, úgyhogy meg is vettük előre a jegyeket és Gabóval tisztességesen a nyakunkba vettük a barcelonai szilveszter éjszakát. Elsején délután 4 órakor sikerült visszaérnünk a szállásra, ahol pár óra alvás után rávettük magunkat, hogy magunkba erőszakolunk néhány falat meleg élelmet valahol. Igen ám… de a megpróbáltatásaink itt még nem értek véget. Táplálékot adó bármilyen vendéglátóegységet nem egyszerű találni elsején, ezen a világvégi katalán hegyvidéken.
Már eddig is megszoktuk, hogy Barcelonán kívül gyakorlatilag senki nem beszél angolul. Se a benzinkútnál, se a rendőr, aki megállított, se az étteremben. De ne míves ékesszólással komponált angolszász szófüzérekre gondoljatok! Az apple, take away, espresso szavak sem voltak meg. Valahogy a vidékre rá van telepedve egyfajta érdekes máz, amit én az ekecsölés, vagy a sufni tuning szavakkal tudnék legjobban jellemezni. Ezek mind a faluban lévő közúti újításokban, mind egy fancy étterem miliőjének stílusjegyeiben fellelhetőek voltak. Például nem tudom, itthon ritkán látnék olyat, hogy egy fullos étteremben a polipot egy poroltó mellett eszed meg. Vagy a patika étterem egyik végében két betonelemre rakott fapadról eszed a vacsorát. Barcelonában a dohiboltos srácnál gyakorlatilag ujjongásba törtünk ki, amikor 3 nap után végre valaki értett angolul. Az viszont mindig nagyon poén volt, hogy bár a helyiek nem beszéltek angolul, de segíteni szerettek volna és mindig mondták a maguk nyelvének végeláthatatlan körmondatait, egyre hangosabban és hangosabban, amíg valahogy el nem sikerül menekülnöd a szituációból.
… de visszatérve a vacsorakereséshez! A sokadik bezárt hely és fel nem vett telefon után végre egy női hang fogadta hívásunkat, persze mehetünk! Mit sem sejtve léptünk be a családi vállalkozás évtizedes falai közé. Azt hiszem a legautentikusabb katalán vacsoránkat kaptuk, ahol a helyi nagymama grillezte nekünk a bárányt és pirította a pirítóst.
Olyan vacsorát kaptunk, hogy tele hassal, mind a tíz ujjunkat megnyalva hagytuk el a rezidenciát és egy jobb világ reményének hitével, melegebb hőmérséklettel és a project mozdulatainak ismétlésével szenderültem álomba.
2025 második napján végül nem csak a napsütés fogadott minket a szektorban, ezúttal friss meleg levegőt lehetett érezni, egészen 10 fok körül. A korábbi napok hőmérsékletére való tekintettel Gabóval stratégiát váltottunk. Már mindketten tapasztalt hidegben sportmászóknak számítunk, és jól tudjuk, hogy az x mászik y biztosít és fordítva felállás tisztességes match jó időben, de hidegben egyszerűen a biztosító kockára fagy.
Sokkal jobb, ha a mászó kap másél-két óra időt, amit úgy oszt be ahogy akar, annyiszor megy bele a projectbe ahányszor akar, majd pedig cserélnek. A mai mászással én voltam a soros és a napsütéses jó időben egy átmozgás után le is ment az Andrada 8a. Harmadik próbára, aminek eléggé örülök, mert azért ritkán megy ilyen kevés próbából ez a grade.
Számos útba belemozogtunk. Egyértelmű volt, hogy a Laboratorit nekem rakták ide, tökéletes izer-utak tömkelege megy – elképesztő minőségű kövön. Észrevettem pár nap után, hogy a szemeim folyamatosan a falon vannak, fogásokon, mozdulatokban. Egy potenciális 8b+, 8c long-time project kiválasztásán töröm a fejem, és szerencsére lett a trip során egy két potenciális jelölt, nomeg persze temérdek kinézett út, amiért vissza kell jönni megmászni. A trip végén én egy 7c-t másodikra, Gabo pedig az indulás előtti utolsó órákban még egy 8a-t harmadikra megmászik.
Az egyik pihenőnapon múzeumos jelleggel ellátogattunk Siuránába az El Pati szektorhoz, ahol megy a híres La Rambla 9a+. A falon mellette valaki próbálgatja a Sleeping Lion 9b-t, a helyi gyerekek az Estado Critico 9a-t nézik, mely az első onsightolt 9a volt a világon Alex Megostól, és mely útnak magyar megmászója is van Vályi Gergő személyében.
A második pihenőnapnál a Raco De La Finestra szektorba mentünk, ahol életem legnagyobb áthajlását láthattam színesben. A Perfecto Mundo 9b+ vonala csak úgy elveszett az impozánsabbnál impozánsabb utak tömkelegében, azért az lentről is látszott, hogy itt nagyon kell tudni az ipart ahhoz, hogy legyen esélyed beszállni a falba.
Majdnem minden nap próbálta valaki a First Round First Minute 9b-t. Egész sokat másztunk egy szöszi osztrák lány mellett, aki a 8b+ nézegette a 8a+ projectemnél. Csak a második-harmadik napra állt össze a fejemben a kép, hogy a leányzó Mattea Pötzi, akiről amúgy egy csomó mindent tudok és kommentáltam idén világkupán. Mellesleg idén szerezte első világkupaérmét, egy bronzérmet!
Az utolsó napok melegének emlékét erősítem, hátrahagyva ezt a hideget, mely a katalán és hazai tavalyi évemet jellemezte. Nem fázom többé. Zárásképpen pedig fogadjátok szeretettel a fizikai összegzőnket, melyet Gabo írt. Annyi féle megélése van az emberi létnek, annyi szempontból lehet mindig vizsgálni, de a legtöbbször a hétköznapi témák (lejárt-e a tej a hűtőben, feladtad-e a levelet, megírta-e a kölök a házit) egyszerűen nem engednek minket elmorfondírozni és közel engedni magunkat olyan témákhoz, melyek ugyan a hétköznapi életvitelünk szempontjából egyáltalán nem relevánsak, mégis hozzájárulhatnak a felfogásunkhoz, gondolkodásmódunkhoz, ahogyan látjuk a világot: egy nyomasztó, fárasztó robotolós helynek, vagy puszta csodának a tényt, hogy ez így önmagában létrejött… vagy esetleg van-e kellő helyzeti energiánk, hogy akár mindkettő elférjen bennünk. Szokásunkhoz hívan felteszünk pár kérdést, amit aztán nem válaszolunk meg, és ez így van rendjén. A töprengés a ti feladatotok…
Pár gondolat, elmélkedés a körülöttünk lévő dolgokról, átadva ezzel kicsit az autózások hangulatát az őrült szerpentineken. Bár fontos megjegyezni, a szerző nem ismeri a Mindenség Elméletét (ToE) Sőt, csak a középiskolában tanult newtoni fizikát, amiről meg már úgyis kiderült, hogy pontatlan. De akkor miért tanítják még mindig? És eldőlt-e már a Nagy Bumm pillanatában, hogy Bálinttal eljövünk erre a túrára és azt másszuk meg, amit megmásztunk? Miért 8850 méter magas a legmagasabb hegy, illetve miért több mint 11000 méter mély a Marianna árok a Földön? Megkülönböztethető-e két elektron egymástól? Mikor és hogyan jött létre szilárd anyag az ősrobbanás után avagy honnét került vas a Napba.
A newtoni fizika kis távolságokra a Földön nagyon jól működött hosszú éveken át, de valahogy a távoli objektumok mozgását a Világűrben már nem tudtuk leírni vele. Erre a problémára Albert Einstein 1915-ben kidolgozott általános relativitáselmélete adta meg a megoldást, ami szerint a gravitáció meggörbíti a téridőt, mely hatással van a szabad részecskékre, még a fényre is. És akkor most én is meggörbítem a téridőt magam körül miközben belevetődöm a kétullyasba a Laboratoryn? Meg én! De ez olyan minimális eltérés, ami elhanyagolható, mozgásomat a newtoni fizikával is bőven elég leírni. Érdekes módon a GPS helyzetem 5 méteres pontosságához már szükség van az általános relativitáselméletre.
Eldőlt-e minden a Nagy Bumm pillanatában lényegében a következővel ekvivalens. Ha ismerjük az összes részecske helyzetét és természetét a Világegyetemben és végtelen számítási kapacitás áll a rendelkezésünkre, kiszámítható-e mi fog történni a következő pillanatban? Ha a válasz igen, akkor lényegében nincs szabad akarat, ami elég szomorú lenne. Vagy egyesek számára pont hogy nagyon megnyugtató?
Érdekes módon egy adott bolygó paraméterei alapján könnyen kiszámítható, várhatóan mekkora lesz a legnagyobb hegy rajta. Minél nagyobb a bolygó, annál kisebbek lesznek rajta a kitüremkedések, mivel a nagyobb gravitáció miatt, egyszerűen a nagyobb objektumok „szétfolynak”. Mi történik, ha eléggé felskálázzuk ezt a problémát és egy „nagyon” nagy objektumot veszünk alapul, ahol akkora a gravitáció nagysága, mely nem csak a hegyeket, de még a fényt sem engedi elszabadulni? Fekete lyuk.
Két elektron teljesen egyforma, semmilyen módszerrel nem különböztethetőek meg egymástól. Az általános relativitáselmélet megengedi az időutazást. Volt egy olyan elmélet, miszerint valójában csak egy elektron létezett a világon, csak az rengeteg alkalommal időutazott, ezért látunk belőle jelenleg rengeteget. Igazából ők egy és ugyanaz csak más időből, ezért megkülönböztethetetlenek. Sajnos később cáfolták ezt az elméletet, pedig nekem tetszett. Na mindegy.
Honnan van a szilárd anyag? Hát az van. Ez olyan természetes. Mindig is volt, vagy nem? Nem. Először is a világ nem örök idők óta létezik, különben nem lenne meleg steak egy jó hideg sörrel. Mivel minden zárt fizikai rendszer a kiegyenlítődés felé halad, az intenzív paraméterek mindenhol unalmas homogén módon egyformák lesznek, az entrópia eléri maximumát, eljön a Hőhalál. Ha egy edénybe hideg és meleg vizet teszünk abból langyos lesz. Ha langyos vizet öntünk bele, hiába várunk, nem fog szétválni hideg és meleg vízzé. Ha végtelen ideje létezne a világ, akkor már minden „langyos” lenne. De ha az Ősrobbanás idején minden homogén volt, akkor valahogy feltámadtunk a Hőhalálból? Mindenesetre, ahogy a Világegyetem tágult és így folyamatosan hűlt le, megjelentek nem homogén módon kisebb csomósodások, gázfelhők, amik elég nagy mennyiség esetén összeálltak egy csillaggá. Újabb érdekesség, minden csillag közel egyforma tömegű 10^57 részecskével, míg a méretük hatalmas skálán mozog, 10 kilométertől több 100 millió kilométerig. Mikor az első csillagok élete egy szupernova robbanásban véget ért, a nehezebb elemek kirepülve a világűrbe lehűltek, majd létrehoztak először kis fémtűket, majd később molekulákat, továbbá a szilíciumból és oxigénből port. Később megjelent a víz, ezzel teret adva az evolúciónak. A halott csillag maradványaiból újabb csillagok vagy bolygók keletkeztek. Hiába, a Biblia is megmondja, porból lettünk, pontosabban csillaganyagból.
Ha valakit érdekel a világegyetem működése, ajánlom az Atomcsill előadássorozatot, azon belül is pár kedvenc:
Dávid Gyula: A következő 137 kvintillió év
Dávid Gyula: Tanácsok kezdő időutazóknak
Kis-Tóth Ágnes: Minden, amit tudni szerettél volna a fekete lyukakról
Dávid Gyula: Határtalan (?) Világegyetem
Dávid Gyula: Feltámadás a hőhalálból
