Az edzős csopimba szerettem volna csak beírni eredetileg, de talán megér egy rövid posztot. Sok ismerősöm szenvedett mostanában kisebb nagyobb sérüléseket, úgyhogy úgy gondolom talán széles körben sem feltétlen rossz újra és újra felhívni a figyelmet, a testünk terhelhetőségének vannak korlátai.
Sokaktól kapom meg a kérdést, hogy miért nem mászok állandóan kötött lépéses moonboard utakat, és miért nem ilyeneket adok legtöbbször az edzéseimen? A válasz ebben a videóban jól látható.
Ő Filip Schenk az olaszok 24 éves világkupa versenyzője. Ujjai erősebbek, mint az acél, gondolnánk. De vajon meddig? Sokszor mondom a padavanoknak, “nem akkor fejlődünk” amikor feszül a bicepsz, (az inger felvételének szakaszában), hanem amikor pihenünk, illetve alszunk. A test ekkor fog a kapott ingerre válaszolni, vagyis a nagy terhelés hatására odaszállít egy kis ‘extra erősítőanyagot’. Akárcsak a mechanikában egy két támaszú tartó esetében, a veszélyes keresztmetszet ott van, ahol a legnagyobb a keresztmetszetet terhelő hajlító/csavaró nyomaték. A biológiánk és biomechanikánk is hasonlóképpen működik; a test (megfelelő táplálkozás mellett) az extra terhelés hatására, elkezdi megerősíteni a csontozatot, kötőszöveteket, lágy szöveteket.
Egy idő után azt gondolhatnánk az ujjak már mindent bírnak, és innentől mi vagyunk a világ urai, de sajnos az ujjerő korántsem egy konstans paraméter. Ha hirtelen abbahagyod az edzést, olyan gyorsasággal párolog el, mintha soha nem lett volna! Ha túledzed magad, nem csak a mozgásod lesz lomhább, a teljesítményed pedig akár mérhetően 15-20%-ot eshet vissza (ami maxerő esetében tetemes mennyiség!), de a lesérülés esélyét a sokszorosára növeled.
Ahogy Filip is írja gyakorlatilag a 4 hetes Innsbrucki edzőtábor után történt meg a baleset, tehát az ujjainak előlegezzük meg, hogy eléggé fáradtak voltak már. Én a videóból még azt látom (bár erre nem tesz említést nyilván mert kemény sportolói imidzs romlást eredményezhetne), hogy nem volt rendesen bemelegedve, látszik, hogy nem mászott már másfél órája (nem könyékig ziás) és valószínűleg messze nem volt üzemi hőmérsékleten a rendszer, amikor bekövetkezett a “baleset”: Megcsúszott a bal kéz a dualtext sloperen, ami miatt a megzárt jobb kézre hirtelen 30-40%-kal több súly került, és a zárt megfogásból ki is engedtek az ujjak félzártba, miközben a pulley rupture megtörtént. Horror, de érdemes a hangot is bekapcsolni.
Szerintem azért érdemes átgondolni, mennyi kislépést használ az ember, mert ugyanez a szcenárió játszódik le, ha lepattan a lábad.
Igazából egy ilyen láb lepattanásnál már mind a gondviselés kezében vagyunk, és tényleg a sorsra és Szent Péterre vagy bízva, hogy szakad-e valami. (nomeg persze még pár dologra, mint: az injury history-d, aludt óráid száma, idegrendszered pihentsége, aznapi vízfogyasztásod, előző hetek terhelésének intenzitása / + az ezt megtámogató (nem kcal) esszenciális tápanyagbevitel és a jóöreg genetikát is azért itt megemlíteném, mint szignifikáns faktort, az egyéb tényezőktől pedig most eltekintek, pedig az a lista is hosszú lehetne.)
Persze papolni mindig könnyű… – néha úgyis megtörténik a baj, hogy az ember azt érzi minden tőle telhetőt megtett. De szerintem nem mindegy a rehabilitáció során a mentális állapotod, és sportpszichológiai szempontból sem, hogy majd mindig rettegnem kell-e egy újra/rásérülés bekövetkezésétől vagy pedig tudom “én minden tőlem telhetőt megtettem”, a fogást tisztára pucoltam, a stratégiám/taktikám akár edzés, akár sziklázás során a helyes volt.
Ez a stratégia/taktika az amit szeretnék itt hagyni mint takeaway-t.
Nem az ellen kampányolok, hogy nem szabad kis dolgokat lépni! De nagyon fontos a mikor, hiszen jól bemelegedve egy edzés közepi láb lepattanást is túl fognak élni az A2-A3-asok, de minden a “Mikor?”-on múlik. A fenti ábra pedig jól szemlélteti; ezt néha még a világkupaversenyzők sem tudják belőni, hiszen nem vagy még bemelegítve, az egó és a hiúság ott tombol (híres mondatok mint: „de hát tartania kéne”), egy barát már tartja a kamerát, na ilyenkor merd kihúzni magad és azt mondani: “Bro erre a kunsztra még nem állok készen.” Azt látom az emberek legtöbbször még be sincsenek melegedve amikor már a centinél kisebb facsavarosokat lépik, illetve edzés végén, remegő-fáradt ujjakkal megy a keseredés, hogy miért nem adja ki a project. Na vajon miért?
Ha mélyebben érdekel érdekel a téma:
- Kötelező irodalom: elég jó összefoglalás mászóspecifikus szempontból angol nyelven és dobálózik pl. olyan érdekes tényekkel, mint hogy az A2-es pulley-t érő terhelés egy nyitott és egy félzárt megfogás között közel 32-szeres is lehet!
- Ez pedig a szabadon választható irodalom: magyar nyelven tömény biomechanika, hegképződés, hajlító erőkarok és egyéb nyalánkságok a POTE kutatóinak szellemi terméke.