Month: January 2010

Vagyis nem is fém, bár hasonló keménységű. Illetve nem is hisz a homokkő a könnyű megmunkálhatóságáról híres. Egyszóval először kint jártunk Ezüst-hegyen. Nagyon hosszú az út, és drágább mint egy Ausztria 😀 (Kabbe Tibi)

Hát azt hiszem ott kell kezdenem, hogy előző nap szalagavatóm volt. Egy ilyen jeles eseményről nem szabad megfeledkezni. Fél négykor, kellett az egyetemi aulába mennünk, hogy elpróbáljuk a báli nyitótáncot. Hihetetlen. Nem csak az hogy én táncoltam, hanem az is hogy egy 5 perces dologra, 5 hónapot kell készülni. Mindenki nagyon izgult, így egy kis Ouzoval indítottunk. Jöttek a szülők, tanárok, egyre csak nőtt rajtunk a nyomás. Ekkor eszembe jutott Tibi, ő két évvel ezelőtt ugyanitt állt, ahol most én. Akkor még azt hiszem zöldes árnyalatban pompázott a haja, vagy valami hasonló. Sose értettem mért kell “kimittud”-ot csinálni egy ilyen eseményből, jöttek a versek, énekek, etüdök. Minden fontos, és fontosnak tűnő ember beszédet mond, a diákok pedig porzó vesével, már az estére gondolnak. Végre eljön a várva várt pillanat és szerencsére még a lépcsőn se esünk el. Megvan a szalag.

Levetítik az osztályok saját kisfilmjeit, a legcikisebb képekkel megspékelve persze… 🙂 A lányok gyorsan átöltöznek, mi iszunk még pár kortyot, közben még Csutorás Gerivel is van szerencsém beszélni.. 🙂 Az izgalmak a tetőfokára hágnak, elkezdődik a tánc. Egy örökkévalóságnak tűnik, de vége van, hiba nélkül. Hatalmas taps, vakuáradat. Pár kép a rokonokkal, barátokkal, majd belevetjük magunkat az éjszakába. Bár Tibinek még azt mondtam, nem fogok inni, a másnapi túra miatt, mégis ez az alkalom jobb esetben csak egyszer van az ember életében. Hatalmas buli, hajnalig. Reggel ötkor, hullaként hazaesek, jobbanmondva találok, mert nem találtam meg a házunk. Magamhoz térvén bepakolok, ne reggel kelljen. Alszok egy keveset, majd irány Ezüst-hegy. Nem gondolom, hogy ma sok mindent tudok tenni, ennek ellenére eléggé érzem az erőt, csak a szemem ne fájna annyira. Megmászós idő van – mondja Pistike. A kalahári falon melegítünk, s még látni az egy nappal beelőző Laciék nyomait. (A víz valóban nagy ellenség)
Erősnek érzem magam. A Gyíkvért csapatom, szinte az összes lehetséges bétát kipróbálva, ami létezik az útra. Megjön Gábor is, (itt megemlíteném, hogy busszal jött Pestről, és Ürömről kigyalogolt – lehet tanulni; itt a full motivácó) bár ha tudta volna az út hosszúságát, lehet nem vállalkozott volna rá, még ő is szűz a helyen. Bemelegít majd szintén, a Gyíkvért nyomja. Nem olcsó az biztos, nem is egy egynapos út. A nap süt. fantasztikusan szép idő van, csak ez a hó az – mit még nem szoktam meg. Pistike a Kalahári traverzet nyomja, véleményem szerint ez egy idei megmászás lesz. Áron Szedermotorját próbálgatjuk, hátha valami történelmi FR beakadna. Nekem adja a legkevésbé az út, nagyon szép, de piszok nehéz. Próbálunk még sok utat, kezdek fáradni, s a bőröm se túl jó már. Gyorsan megnézzük még az Eleven hús fogantatása (-bugyrai az melyik??) nevű szép kis bloc utat, Gábor kinyomja egykettőre, nekem már nincs erőm, csak varázsolok össze vissza. Legközelebb ezen melegítek. Hamar elment a nap, nagyon nagy fáradtságot érzek. Lehűlt a levegő.

Tibi bár volt egy fogadásom rá, hogy nem fogja, végül kinyomta a projektemet a Buék.ot, s bár talán nehezbb mint a falon a testvérei, mégse érdemelne meg egy 7B-t. (Betekincs)

Ma volt az edzéstervem első napja. A 4 hónapra lebontott átgondolt edzésterv, sok mindent tartalmaz, de a lényeg hogy júniusra nagyon keménynek kellene lenni tőle. Ha sikerül szabadalmaztatom a gyakorlatokat, ha nem se hiszem hogy árt. :Đ És persze elég sok kitartás kell hozzá, meg szabadidő… sok, sok szabadidő…

Régen ha meghallottam a Darvas szót, csaj homályosan derengett, talán lehet némi köze a mászáshoz, valahol a országunk közepetájt. Mivel sokan indultunk Veszprémből kisbusszal mentünk. Reggel korán kellett indulni, de fél 6 után már ismét a kocsiban aludtam az igazak álmát. Kecskeméten jártunk mikor felébresztettek, hogy lassan megérkezünk. Stromi szólt hogy rögtön kezdjünk el melegíteni, mert kezdődnek is a selejtezők. Egy picit sakkoztunk és römiztünk még, majd már tényleg nem volt más hátra. A selejtező utamat mászták a 15-16 éves fiúk, és hát volt egy fogás ahonnan mindenki leesett. Éreztem, hogy ittt majd ki kell találni valami okosságot, mert ez ezzel a bétával elég kemény elsőre. Frodó Spanyolban megerősödve kicsit túllőtt a selejtezőn, szeritnem oylan nehéz volt mint később a döntő…) Figyelni kelett a mászásnál, mivel nem volt semmi bemelegítős fal ahol mozogni lehetett volna, a könnyű első rész se ment oly könnyen. A kunsztnál úgy döntöttem mindent fel egy lapra, és már repültem is. A kunsztot átugorva nagyon kellett koncentrálni az áthajlásban és a plafonon, végül a Top előtt 2 fogással elküldtem egy “gergőmínuszt” és már jöttem is lefelé. A Szelek nagyon kemények voltak, csak ők tudtak topot mászni. A második selejtező úton, én másztam utolsó előttinek, és előttem elég sokan topot másztak, ez az út könnyebb volt de azért kellett koncentrálni. Bár kicsit izgultam, sikerült nekem is az utolsó fogásig elmenni. A két Széll után harmadikként kerültem be a döntőbe, és elég jól éreztem a formát, úgyhogy feljebb szerettem volna még vinni ezt a helyezést.
Az izolációban mesés volt a hangulat, ismét előkerült a kártya és a trükkök. Szépen sorban kiment mindenki, már csak hárman maradtunk, örülök, hogy az érettségi miatt nem csak én izgulok… 🙂 Amikor kimentem, egyáltalán nem izgultam, nagyon magabiztos voltam, simán mennie kellett (volna). A döntőt Papír építette, szép kis traverzel indult, majd izmos mozdulatok, nagy fogásokon. Már olyan 6-7 méter magasan, ahol elfogytak a ziás fogások, megérkeztem az első kemény mozdulathoz. Ezt sikerült megcsinálni, és ezen a ponton valahogy úgy éreztem, dinamikusan megnyúlom a következő fogást, amit lentről egész jónak véltem, fent kiderült, ez egy nagyon alattomos reibung. Ha statikusan nyúlom meg tuti hogy megtartom, és olyan erőben voltam hogy tovább is tudtam volna menni. De nincs volna. Szóval jött utánam a következő. Dönci ugyanúgy esett le mint én, bár rajta látszott hogy fáradtabb, egy lentebbi kunsztnál ahol én keresztbe nyúltam, ő és később Csabi is kezet cseréltek, ami nagyon gyilkos lehetett. Csabi ugyanazt a fogást amit mi minuszoltunk, megtartotta, csak utána esett ki. Még egy srác, aki a Padányi kupán 11. lett megfogta ezt a fogást, így gyakorlatilag az első négy helyezett ugyanarról a fogásról esett le. Ezt csak azért mondom mert én lettem a 4. Nagyon el voltam elkenődve, komolyan, most éreztem hogy meg tudnám csinálni, ha nem lettem volna ott olyan buta. Mindegy, ha megbukok, még indulhatok jövőre is… 🙂
Gál Máténak mondjuk igaza volt, az oklevelek átadásakor, a mi csokink faszább mint egy érem.. : D

Nem akarom összecsapni ezt, de mostanában alig van valami szabadidőm, ma is egész nap tanulással telt, és holnap is reggel 8-tól este 7-ig leszek a suliban, szóval még edzésre se tudok menni, merthogy valamikor kell tanulni a keddre is, mintha nem ezt csinálnám egész nap, egész héten.
Pénteken még azzal a tudattal feküdtem le, hogy szombaton Arsch der Weltbe megyünk, és kimászhatom vagyis megpróbálhatom kimászni a Kriegeskunstot. Csak a kocsiban tudtam meg hogy a mai cél nem más mint Merkenstein, ahová már annyiszor el akartam jutni, de sose sikeredett. Amikor kiszálltunk a kocsiból, megcsapott a fagyos levegő. A hó is bokáig ért; a körülmények ideálisak. Felsétáltunk a sziklákhoz. Érdekes, lelki szemeim előtt sosem így képzeltem el a helyet, hogy egy hegyoldalban, ami logikus lett volna, hanem mindig valami sík környezetet tulajdonítottam hozzá. Pistike megmutatta a Totemet és hát ki lehet jelenteni ez nem egy olcsó 8A, amit valaki részeg osztrák felfokozott, hiába van már Flash mászója is. Én sok mindent nem tudtam vele kezdeni, -maradjunk a semminél- de Balázs annál többet.

Nagyon tetszett a hely, de valahogy nem tudtam bemelegedni és mivel én hülye nem hoztam kesztyűt elég nehéz volt melegen tartani az ujjaim. Pisti és Balázs jól bemelegedtek, és nagyon keményen küldték. Eszembe jutott a Chafsache, és elmentem megnézni. Gondoltam megpróbálom és találtam még egy nagyon szép utat a Chelsea 7A+ ért. Felvittem egy szivacsot és küldtem. Az előbbiben nem tudtam megcsinálni a kunsztot, utóbbiban, pedig a beszállást a hó miatt. A Chelsea az egyik legszebb boulder ebben a nehézségben amit eddig láttam, bár vannak kételyeim a számozása kapcsán. Próbáltam még pár utat, de ma messze árnyéka se voltam önmagamnak. Valóban olyan a hely hogy alakulni kell rá. Legközelebb a T-61 -et akarom mindenképpen próbálgatni, és a Keep the pace-t megmászni. Utóbbi nagyon megtetszett, de annyira havas volt a kiszálló ami nem tűnt jónak úgyhogy a végét hanyagoltam. Csináltam még egy jó kis ugrást, és futottam pár kmt a hóban a saját hülyeségem miatt. Megfagytam, bevérzett a tenyerem, és kilyukadt az ujjam, de összességében egy nagyon jó kis ismerkedés volt a hellyel.

  A suliban lévő szakítógépet sikerült kiakasztani, nemhogy a karabiner egyben maradt, a kötél se adta meg magát, pedig a gép méréshatára 10 tonna volt. Kár hogy már 50 éves…