Őszintén megvallom nektek Kovács Benedek, alias csoki_jujing Úrral soha az életben nem találkoztam a trip előtt (legalábbis nem tudtunk róla, hogy egy helyen másztunk), de annyit láttam – van az instán ez a srác, és megcsinálja azt… amiről tényleg mindenki csak álmodik. Minden hétvégén sziklán van. Esküszöm minden hétvége – kivétel nélkül. Ebben van nagyfal, jegezés és mivel a palettán a sportmászás is fent volt, muszáj voltam összeszervezés céljából ráírni “Csoki”-ra – meg kell ismernem az embert aki ennyire motivált, szándék, lehetőségek, adottságok, akarat – nála ezek mind egyesülnek az életének iránytadó koordinátrendszer tengelyeiként! (Imádom az őrült embereket. Imádom a különcöket, imádom azokat akik nem tudják megmagyarázni miért csinálnak valamit nagy elánnal, csak teszik amit tenni kell – mert valami megmagyarázhatatlanul nagy és felettük álló dolog egyszerűen csak minden idegszálukat és sejtjüket ebbe az irányba kényszeríti, ösztökéli és különben is ha nem csinálnák akkor minden sokkal rosszabb lenne…) Úgyhogy elkezdtük a diskurzust, majd tologatódott a trip, de végül csak megtaláltatott a megfelelő hétvége. Pistikével is lebeszéltem már korábban egy tripet, Viri csatlakozott negyediknek és most végre a jóakarás is úgy akarta, hogy jó időnk legyen.
A trip egyébként rendhagyó volt abból a szempontból is, hogy 11 éve járok erre a mászóhelyre, de mindig más kocsijával mentünk, első ízben vezettem le a saját verdával. jáj So emotional.
A szombat reggeli indulás több szempontból is érdekes volt. Egy percet sem késtem a kitűzött indulásomhoz képest. Megfejlődni való dolgok – lustaság: 1-0. Budapestet elhagyva szürkeségbe öltözött a táj, igazi spooky feelinget varázsolva – melyet igazán tudtam élvezni, tudván hogy mi -na MI most tényleg- a napsütésbe megyünk mászni. 😊 Balatokakalin felvettük Pistikét és kiegészülve beletapostam a pedálba. Már dél után van amikor megérkezünk, Czakó Laci nagy mosolya fogad a Kolomon áthajlása alatt. Hazaértem. Melegítünk.
Mesélem Pistiknek, hogy itt milyen szép hosszú utak vannak, ekkor még ő sem gondolta hogy közel 30métereket fog flash és os próbálni a hétvégén. Nagyjából voltak fix elképzeléseim mikbe szeretnék beszerelni és az első nap egyből be is pakoltam a közteseket a Stopnije bogov melletti 7b-be, úgy voltam vele – ez kéne legyen a hétvége fő attrakciója a számomra. Már 8 éve hogy először próbáltam, akkor a standláncig nem sikerült feljutni, az utolsó bouldercrux (és egyben az út legnehezebb pontja) egy slab-en van és runout-tal kell menekülni a standig, ami közös volt az előbb emlegetett 7a-val. Csakhogy 2 éve újranittelték az utat, a régi derékszög vasakat kiszedték és szép ragasztott nittek jelölték, hogy a szinte mindig pókhálós fogások, hamarosan kifehérednek. Sztár útról van szó, igazi csemege. Nemcsak hogy különválasztották a standot, de még 4 nittet hozzáadtak, és egy saját standláncot is, így 35 méterre kell felmászni, hogy a standot megakaszd elképesztően jó kőzeten. A beszerelős próbánál jöttem rá, hogy nincs nálam annyi cucc, hogy egyáltalán a standig felmenjek, és csak a második átmozgós próbánál jutottam fel először sok üléssel. Ilyen ez a ‘Lastovki v slovo’.
A crux egy eleg morpho nyúlás a slaben, sajnos Pistikét ez állította meg a flash próbánál. Egy egyujjas lyukat kell megzárni benne és egy hatalmas zseb lépésre felállni, de rossz az alulhozú és rosszak a fogások amire nyúlni kell. A teteje brutál figyelős könnyen elkutyulós, jó lesz ez holnap is – gyáván, de bölcsen kostatálom. A vacsoránál próbálok anekdotákat zengeni az útról és mellette a Stopnije bogov-ról is – sztem az egyik legszebb 7a Kotecniken – ezért hát az erős promotálás. Beszédeket tartok róla, történetek, sztorik, ki hogy csinálta vagy nem csinálta meg. Ahogy Simon Bence anno elsőre megmászta, és a tetején mint egyszemű Küklopszok szigetén találva magát, hogy bírkózott meg az óriással, ezzel a nagy és mérges egyszemű óriással, aki oly haragosan hajt minket vágyaink nyomába – elkámpicsorítva orcánkat – akaratunk csallánokkal és húsevőnyövényekkel kivert ösvényén, melyről gyakran hisszük hogy a valóság, az igazság és nem az egónk kivetülése.
A második nap aztán mindenki rá is motiválódik, Viri is, Laci is mozogja, Pistike letolja flash ami markánsabb teljesítmény ezen a nehezen olvasható kövön, majd Laci másodikra és bár nagyon közel a megmászás végül Virinek itt kell hagynia. De látszik a mozgásán, hogy talán jobban az út fölött van mint a srácok, igazából csak nem jött a csí.
Előre megyünk Pistikével a B szektor elejébe, itt akad még egy két 7b+ és 7c amit nem másztunk. Először a Redtube nevű 7b-be nézek bele de a második nittből menekülök le. Az tény, hogy soha senkit nem láttam benne mozogni (lehetséges-reFA?), de nem tudtam átmászni egy métert sehogysem. Látszik, hogy “valamik kitörtek”, meneküljünk. Pisti ekkor már a cipőfelcételnél feladja, magatehetetlenül visítunk – széthullások a szektorban, a függőleges hosszú lépkedős utak, a 25 fokban megcsináltak minket. A Libije nevű 7c átmozgását tűzöm ki, a szektor utolsó kilencese amit még nem másztam. Majdnem bele is keseredek a végén, amikor Pisti lediktálja a megfelelő mozdulatsort, ami a köztesben ülve olyan rossznak tűnt, hogy meg se akartam próbálni, végül elsőre beakadt és a fullos bétája lesz a fenti szekciónak. Uhh dejó megint van itt project – van miért visszajönni, igaz mindig van.
Az este Albina kitett magáért és újfent olyan vacsorát varázsolt az arcunk elé, amitől majdnem lefordultam a székről (kép).
A harmadik napra a Kaca szektor a menü, negyedik napra Pistike meggyőzött minket, hogy nézzünk meg egy számunkra új szektort – Slomnik – tényleg full közel van Liboje település irányába 8perc kocsival a Tratnik kempingtől.
A varázslatos falszakasz 12-15m hosszúságú utakat tartogat, valamennyire idesüt a nap, de nyáron a lombkorona miatt a fal nagyrészét valószínűleg árnyék borítja. A falnak egyes szakaszai lenyomatként őrzik a 90-es évek beli edzéslehetőségeket, amikor még nem voltak termek és a helyi kemény legények fúróval gyártották a fogásokat a természetes sziklafalba. Szerencsére csak lenti traverzálásra használták ezt az edzéslehetőséget, a beszállók után az utak mindenhol épek, nagyon klassz formakinccsel és mozgással – cserébe egyáltalán nem lemászott. 5a-tól 8a+ ig mennek itt utak, egészen sok a 6c-7a-7b fokozat környéki út.
Végre elkezdtem becsülettel ordibálni idén, ennek eredménye lett a helyi lista: 6b+ os, 6c+ os, 7a+ 2nd, 7b 2nd, 7b+ 5próba. Talán Virág megszikkadása a legemlítésre méltóbb, első 7b-jét zsebelte be. Csodálatos ez a tevékenység. Mindenki máshonnan jött, mindenki más szinten van és mások a motivációs faktorok, de valamiért mégis mindenki előszeretettel tuszakolja bele a lábát a több számmal kisebb cipőbe. De csak ez a mazoizmus lenne az ami közös bennünk? Hiszen ők nem ordibálnak annyit a pihenőfogáson mint én, és azt a tetemes mennyiséget sem szívják el amit én “jóéjt”-nek hívok. Mindegyikünket más hajt, más miatt éri meg felkelnünk holnap, de ezek a közös pillanatok, örömök, bánatok, üvöltések, kétségek, izgulások azok amik miatt mi együtt mászunk. “A megosztás öröme”, az intim kapcsolatokban való feloldódás két üvöltés között. Igen igen – konstatálom ez lesz az. A megosztás öröme az amit vajmi kevés emberi lélekben találok meg, talán ez az a láthatatlan erőrendszer ami -mint az életben is- egyes embereket a kocsinkba hív, másokat pedig nem többé. Ennyire fontos megválogatni kikkel töltöd ezt a kevés időt? – kérdezi a Küklopsz mind az egy szemével. Hmm.. talán valóban van létjogosultsága, hogy bennünk legyen az egyszemű. Sőt igazából így összeoldódva gyorsan 3 szeművé is vállhatunk, ami spiri körökben a megvilágosodás szimbóluma. Az pedig mint olyan a téveszmékkel ellentétben nem az ego-talanság állapota, hanem a maximális elfogadás világa, melybe állítólag csak keveseknek adatik meg a betekintés. Hmm a megosztás öröme – ízlelgetem.
