Amatőr szinten az ember általában senkinek nem tartozik magyarázattal, ha abba szeretné hagyni a versenysportot – különösen ha ez nem csapatsportról szólt. Én mégis úgy érzem (talán csak a jövőbeli önmagamnak) tartozok némi indoklással, magyarázattal és jobb is lesz ez így – évek múltán is vissza tudom majd olvasni a gondolatok ezen kivetülését. Tyűamindent ha most ebbe belegondolok, 2003-ban voltam először mászóversenyen, tavaly decemberben pedig utoljára Magyar Kupán.
10éve 2010 Graz, Ausztria – döntő
Ha kellene tennem egy kis visszatekintőt az elmúlt évekről, azt mondanám a tény, hogy Schmidt -Patkány- Tamás abbahagyta a versenymászást és megszállta a motiváció a versenyekboulderek építésére az egy igazi ‘Münchhausen bárói’ effektus. De míg a báró nagyot mondásai miatt vált h íressé (ugyanis a saját hajánál fogva kihúzta magát lovastul a sárból), addig Patkány a Magyar Bouldermászást rángatta ki. Persze sokan mások is felelősek ezért, de mégiscsak tisztán emlékszem egy szívmelengető érzésre és biztosan emlékeztek még jó páran – amikor a ma már nem működő szikla.hu oldalon olvasgattunk a következő versenyről és az utolsó sorban írták:
Útépítők: Schmidt, Burucs… – akkor nincs mese indulni kell – volt az érzés. 🙂
Óriási fejlődésen ment át a hazai bouldermászás ebben az egy évtizedben, gyakorlatilag a sportág berobbant a népszerűségbe, egyre izgalmasabb fogásgyártó cégek, egyre izgalmasabb világkupák, a világkupa stílus teljes átalakulása az elmúlt 5-6 évben, majd a hír 2016-ból amit pletyka szinten sem mert elhinni senki (kezdve az Ondra bojkottal), hogy ez a kedves sportág Olimpiai sporttá avanzsált.
Ez mérhetetlenül sok olaj volt a tűzre és most ott tartunk, hogy 2024-ben már nem kell a gyorsmászást belepasszírozni az amúgy egészen természet közeli, sziklás sportágba avagy életformába.
Jajj a természet óó tényleg… elkanyarodtam kicsit.
Bosnia, 2019
Szóval abbahagyom, mert őőő őő mert sziklázni szeretnék. Najó, mégsem hide-olhatok el mindent ezzel az egy mondattal, ugye?!
A versenymászás (de igazából általában véve bármilyen versenysport) rengeteg áldozatot követel meg szerintem és brutális céltudatosságot. A sziklázás megint csak igényel jó pár skillt, amit viszont a versenyzés nem, de persze jó kiegészítői is egymásnak. Jól csinálni szerintem egyszerre a kettőt már-már művészet és nem is merném azt kijelenteni hogy ez nekem valaha sikerült.
Éppen ezért sokkal többet szeretnék a sziklázásra fókuszálni az elkövetkező években, csak a sziklára időzíteni a csúcsformát, a sziklán leadni a wattot, kimenni a természetbe és beleszippantani a jóba.
A tavalyi év már komoly kérdések elé állított, két sérülést is összeszedtem versenyen – ezek közül a térdsérülésem volt ami leginkább elgondolkodtatott – tudniillik, ha motiváltan állsz neki a versenyen egy bouldernek, Flash stílusban, azaz első próbára szeretnéd megmászni az összeset, akkor szikrázó szemekkel szállsz be, vicsorogva, felkészülve az esetleges bétamódosításra út közben – olyan elmével hogy ‘bármi is történjék én itt most felmenek! Olyan erőket szeretnél mozgósítani hogy ‘kitépd a fogásokat a falból’ ahogy szokás volt mondani.
Nem érzem hogy hibáztam volna – be voltam melegedve, lepihenve és mégis megtörtént a baj egy sarkazással meghúztam egy mélyhajlító szalagot – a kis testem finoman jelezte köszöni ebből Ő nem kér többet.
Az eredménye az lett, hogy áprilistól-októberig nem tudtam leguggolni a bal térdemre, ami hát pupákok… siralmas egy érzés 28 évesen!
A sérülések meggyógyulnak, a sebek beforrnak, a tanulságok levonódnak…
A másik oka személyes jellegű.
Túl sok területe van még az életnek ahol fejlődni szeretnék és túl sok időt töltöttem már a ziaködben – az elmúlt 4-5 évben évi 150-180 között volt a mászónapjaim száma.
Az egyik legnagyobb boldogtalanságforrás az életben, ha az ember másokhoz szeretné valamiért hasonlítgatni magát, majdnem mindenki cipeli ezt a keresztet és ritkán látom azokat a csillogó szemű embereket, akik azért másznak, mert mozogni jó! Mert mászni olyan, hogy is mondjam Isteni. Néha látni őket és az gyönyörű. Nem is szabad elmenni mellette; segíteni az embereknek azon az úton amit ők választottak. Ha ez épp a mászás, talán segíthetek kicsit.
Eljött az idő visszaadni valamit amit én is kaptam.
Versenyeken építésben, a sportág supportálásában, narrálásában – majd meglássuk merre megy az én utam. Persze egy Bejgli Kupát a világért sem hagynék ki és hébe-hóba majd lehet ’elesz’ a gondviselés, de nem hiszem hogy nekem ez a megmérettetés már túlságosan építő lenne, ellenkezőleg hiszem hogy a boldogság nem a megmérettetésből ered.
A belső fegyelem a lelki élet alapja, alapvető módszere a boldogság elérésének. Ez a belső fegyelem azt jelenti, hogy aktív harcot folytatunk az olyan negatív tudatállapotainkkal, mint a düh, a gyűlölet, a szerzésvágy és azon pozitív állapotok művelésére törekszünk, mint a kedvesség, az együttérzés és a türelem. Tudom, tudom. Nem mindig könnyű átvinni ezen értékeket saját mindennapi életünk cselekedeteibe, mégis hiszem ez a helyes és egyetlen út – ami több mint fejleszthető.
Egy befelé is figyelő ember számára, megvan a kellő belső szilárdság és felismerő képesség, minden esemény és minden élmény, ami csak éri, egyfajta tanulásként hat. Az ember mindenből tanul. Szerintem ez nagyon is igaz.