Figyelem,
Hosszú bejegyzés következik, sok szöveggel.
Kérem az Olvasót figyelmesen olvassa végig (és a linkeket is tessék megnézni)!
Ez a tizedik (és remélhetőleg utolsó) félévem az egyetemen. Ez idő alatt majdnem minden félévben voltam egyetemistáknak szervezett mászóversenyen.
Először a néhai Everest Gymben voltak a BEFS szervezésében a versenyek és papír építette az utakat. Még felsővel kellett mászni és a döntetlent gyorsasági mászással döntötték el.
Én nagy reményekkel (és mellénnyel) jöttem ezekre a versenyekre, de egyszer nyertem csak, amikor Sikter Farkas már kilépett a képből és bercsényis háziversennyé vált a dolog. Nyertem ugyan, de őt megverni nem tudtam, hiányérzetem volt.
Egy bejegyzés ekkorról
Amikor az Everest bezárt a Bercsényi átvette a szervezést, de a hely szűke miatt boulder verseny lett belőle és inkább kezdőknek szól most. Bartha még szorgalmasan szervezi ezeket a versenyeket, de ezek már nem nekem (nekünk) szólnak. Zebra egyszer nyert is egy ilyen bercsényis BEFS-t, de ő sem tartotta sokra (nyert egy szép napszemüveget, amiben Várgesztesen feszített és az Ex-esek nagyon kinézték érte:).
Na de ekkor jött az Universitas kupasorozat. A győriek fogtak bele és nagyon is terjed az ige. Első győri versenyemen második lettem a veszprémi Dave mögött. Elhatároztam, hogy felszívom magam.
A következő Universitas kupa Veszprémben került megrendezésre. Ekkor, 2010 április és október között, számtalan utat másztam (vissza lehet nézni pontosan), köztük 3 db 7c+ -t és egy 350 méteres 7b-t, ez megint csak a második helyre volt elég.
Ez után fejben lemondtam az egyetemi babérokról. Tovább rontotta a hozzáállásomat a következő győri verseny, ahol már a Széll fivérek is képbe kerültek. Itt negyedik lettem (Bálint mögött).
Ezután (mászás szempontjából) keserű év következett. Én nyárra szinte teljesen kiestem és általában is kevesebbet másztam. Eddigi mászó karrierem első hullámvölgyébe értem. Mindeddig lassú, de biztos fejlődést éreztem, jöttek egymás után a fokozatok. Most először szembesültem azzal, hogy nem megy egy olyan út, ami már korábban ment. De megértettem, hogy ez az érzés nem feltétlenül az jelenti, hogy rosszul mennek a dolgok, egyszerűen mindenkinek meg kell ismernie azt az érzést, hogy milyen gyengének lenni és meg kell tanulnia kezelni ezt a helyzetet. Jó hangulatban, de szar mászásokkal zártam az évet, de úgy érzem, sikerült felülkerekednem a hullámon.
Még januárban elkezdtem futni, rendszeresítettem a termi mászásaimat. Nem szeretek teremben edzeni, nagyon ritkán esik jól, akkor is csak a társaság miatt és ráadásul sem a bercsényi sem a vásárhelyi terem színvonala nem túl motiváló. Akárhogy is esik, még ha olyan is, mintha a fogadat húznák, muszáj edzeni. Nem tudok heti 3× sziklát mászni, ezért a kiesést (vagy néha a teljes hiányt) fel kell tölteni teremmel.
De persze sziklára is többször kijutottam idén, sőt meghökkenve tapasztaltam, hogy múlt vasárnap sokan a bányában idén először másznak sziklán. Arról meg, aki a hideg szikla miatt panaszkodott, meg nem is mondok semmit. Csak mellékesen megjegyzem, hogy két éve húsvétkor geriben, Robival ugyan ez volt. Robival örültünk, hogy végre jó idő van és nem kell órákig melegíteni, amikor mindenki fújkodta, meg fájlalta a kezét. De ez egy másik téma és nem is igaz, hogy ettől puhányabb, vagy rosszabb mászó lenne valaki (sry).
Szóval itt vagyok, kezdek feljönni (visszajönni) a mászással, megkérdezem Fecót, hogy
-Akkor most induljak, vagy utat építsek a győri versenyen?
-Indulj!
De a célom nem a nyerés volt, hanem pusztán a verseny maga. Azt hiszem megértettem, hogy mit is jelent tudatosan készülni, edzeni és versenyezni. Minden helyezés vagy eredmény béli elvárasomat a 0-ra csupaszítottam. Kihozni magamból a legjobbat, ez a cél, majd meglátjuk, hogy mire elég.
Elgondolásomat az Ujjerős versenyen teszteltem. Volt már annyi versenytapasztalatom, hogy tudjam, mire számíthatok és hogy mi javítja és mi rontja a teljesítményt. A feladat az volt, hogy megteremtsem a körülmények optimális együttállását, azaz időzítsem a formámat.
Ez a következőt jelentette:
- megfelelő alvás előző nap
- jó reggeli KV-val (ez a székletet is elősegíti és fontos, hogy kirakd a felesleget)
- sok bemelegítés
- mászás közben kevés kaja, sok cukor (csoki, szőlőcukor, krumplicukor, mazsola)
- magnézium pezsgőtablettás víz
- higgadtság (zavartalan pihenés)
- figyelni, nehogy hamar lefőzzem magam
A versenyzés eredményessége nem a kemény erőkifejtéstől bizonyult függeni, hanem az addig összegyűjtött erő felszínre hozásának képességétől. Vagyis hiába minden ordibálás és erőlködés a versenyen, ha előtte nem volt megfelelő edzésterv felépítve és véghezvíve. Én versenyen csak a biztosat tudom nyújtani, rámegyek inkább a biztos 80%-ra, mint a kockázatos 100%-ra.
A vonaton Győr felé és még a selejtezők közben is Roland Huntford könyvét olvastam a déli sark meghódításáról, a címe: Scott és Amundsen.
A könyv rendkívül tanulságos. Két expedíciót és egyben két embertípust is szembeállít. A norvégok felkészülése tudatos és átgondolt volt. Az angolok viszont balgán úgy gondolták, hogy úgy tehetik lábukat a Föld legkietlenebb pontjára, ahogyan ők akarják, nem pedig ahogyan a földrész megkívánja tőlük: angol tervezte a hajót, amivel utaztak, angol ruhákat hordtak, motoros szánt szerkesztettek, ami majd (elvileg) elviszi őket a célba. Felsőbbrendűség érzetük nem engedte meg nekik azt a leereszkedést, hogy idomuljanak a körülményekhez. Nem vették fel az Antarktisz kihívását, míg a norvégok úgy idomultak a körülményekhez, hogy az eszkimóktól tanultak szánhajtást, telelési technikákat, helyben fogtak bálnát és fókát. Minden feladatra sarkvidéken kipróbált szakembert szereztek. Ez a professzionalizmus.
Amikor Scott először tapasztalta a kutyák ürülékevési szokásait, “undorítónak” találta, “a kutyahajtás legrosszabb oldalának”. A Discoveryn jó néhány kutyakölyköt lemészároltak ezért a bűnért. Amundsen ellenben gyakorlatiasan fogta föl ezt a jelenséget. A kutya – és főként az eszkimó kutya – hulladékevő, a szervezete képes újrafeldolgozni az ürülékét. Miért is ne lehetne hasznosítani ezt a tulajdonságát? Framheim (a norvégok bázisa) illemhelyét ezért úgy ásták ki, hogy a kutyák egy alagúton át akadálytalanul eljussanak a pöcegödörhöz. Minthogy száznál többen voltak (a kutyák), nem okozott nekik gondot a tisztántartás, ezzel az embereknek takarítottak meg időt és kellemetlen munkát.
1911-ben mindkét csapat elérte végül a sarkot, de csak a norvégok értek haza elve.
A felismerés és az alkalmazkodás hiánya volt az az ok, amiért nekem 5 évet kellett várni arra, hogy megnyerjek egy egyetemi falmászó versenyt. El kellett fogadnom a tényt, hogy pusztán odaállni a rajtvonalhoz nem elég a győzelemhez. Úgy gondoltam, hogy vagyok annyira jó mászó, hogy saját mászó stílusommal jó helyezést érjek el. Az Universitas kupa többet kívánt tőlem, mint amennyit hittem hogy fog. Versenyen eredményt elérni versenymászással kell, lehet akár 10db 7c+ -om is.
Az, hogy a verseny előtt mit kell tenni, nem okozott nagy fejtörést. Sok tardosozás (az állóképesség miatt), rendszeres termezés, részben a ujjbőr miatt. De mit is tettem aznap a versenyen?
A fentebbi pontokon kívül csak egy dolgot: olyan kevés erőt használjak el a döntőig, amennyit feltétlenül muszáj. Ezt is csak azért tudtam megtenni, mert tudtam, hogy nem a döntőbe jutás lesz a nagy falat. Az első selejtező utunk könnyű volt, Top-ot másztam, mert könnyű úton könnyebb előnyt szerezni. A második út nehezebb volt, ezen nem mászott mindenki Top-ot, így nekem sem kellett. Azért hoztam az élmezőny szintjét, hogy még a selejtező könnyű részében az élbolyban maradjak. Ekkor a második helyen álltam az eddigi mászások alapján. Ezután a legnehezebb selejtező úton már csak addig kellett elmásznom, hogy még épp döntőbe jussak. Minden további méter csak a döntőben nyújtott teljesítményem kárára megy. A cél az volt, hogy 5. ként jussak a döntőbe (a hat döntősből), ehelyett 3. ként jutottam be. Kicsit a második selejtező úton lehetett volna erőt spórolni, de nem akartam (és nem is tudtam volna) ennyire kicentizni.
Eddig minden a terv szerint haladt:
- megfelelő alvás előző nap: péntek késő este érkeztem meg a tornaterembe, ott aludtam, hogy ne kelljen korán kelni. Kicsit kényelmetlenebb volt, mint az ágyamban aludni Anna mellett, de inkább ez, mint hajnalban kelni.
- jó reggeli KV-val: a jó reggeli megvolt (még Pestről hoztam), de sajnos csak a tornatermi kávéautomata volt kéznél, az is megteszi.
- sok bemelegítés: ezt nagyon nem részletezem, bemelegíteni már megtanultam
- mászás közben kevés kaja, sok cukor: négy utat kellett mászni, mindegyik között megvolt a menü. A legutolsó selejtező út előtt ettem meg az ebédet (paradicsomos, sprotnis tészta), hogy inkább akkor legyek elpilledve, mint a döntő előtt. A többi út között csoki, alma.
- magnézium pezsgőtablettás víz: nagyfalazáshoz napi 2×250mg-os filmtabletta szokott kelleni, most elég volt 4×50mg pözsitabi.
- higgadtság, zavartalan pihenés: a fenti könyv olvasása, kényelmes fekvőhely
- figyelni, nehogy hamar lefőzzem magam: ezt már leírtam fentebb
Hadd hívjam fel a figyelmet pár lehetséges hibára. Anett például leesett az egyik selejtezőben elég hamar és zavarta hogy nem ment. Utána megint próbálkozott, persze versenyen kívül, hogy ne maradjon benne a tüske, mert tudta, hogy csak elnézett valamit. Ez két okból volt szerintem hiba. Először is hogy feleslegesen fárasztotta magát. Másodszor is hogy zavarta a sikertelenség.
Az előbbi fizikai hátrányhoz vezet, az utóbbi pszichikai felkészületlenségre utal.
Tévedés azt hinni, hogy egy versenyen, ahol négy utat kell mászni egy nap alatt, megengedhető egy úttal többet mászni és ezzel fárasztani magunkat.
Egy másik eset régebben szúrt szemet. 2008-ban, Aggteleken Horváth Gábor döntő mászása. Az izoláció percei alatt Gábor odalépett a zenét szolgáltató alkalmatossághoz és egy számot rakott be. Barkó Csabit ez felbaszta és a mikrofonban kezdte oltani Gábort. Nem fontos az, hogy kinek volt igaza, vagy ki volt bunkó, ez a kis (metanyelvi)dialógus potenciális malomkő volt Gábor pszichéjének nyakán. Gábor szerintem nem zárta elég jól ki a külvilágot. A következtetést mindenki vonja le maga.
Továbbá tökéletesen meg tudom érteni azokat, akik a verseny után (vagy közben) belemennek a már mászott versenyútba, hogy megnézzék milyen lett volna a vége, vagy hogy újra megpróbáljanak egy részt, esetleg egy 2ndGO-t dobjanak rá. Csakhogy nem értek vele egyet. Ezt felesleges erőpazarlásnak, önigazolásnak tartom.
Szóval vége a selejtezőknek, várom a döntőt. Innentől már a döntő út mászása (sőt lényegében az egész verseny) egy begyakorolt koreográfia végrehajtásából állt. Improvizációnak sem értelme, sem esélye nem volt. Úgy csináltam, hogy már csak annyi dolgom legyen mint egy sínretett vonatnak: tolni neki.
You do the little job you’re trained to do.
Pull a lever.
Push a button.
Chuck Palahniuk, Fight Club
Azt gondolhatná az ember, hogy ez volt a verseny legizgalmasabb része, de számomra nem így volt. Ezen a ponton már nem maradt csak egy kérdés: ez mire lesz elég. Már minden más kérdés válaszra talált, már minden döntés megmásíthatatlan.
Amikor másztam csak egyszer hallottam a közönséget, amikor a pihenőben a kézlerázási technikámról mentek a megjegyzések. Amikor lejöttem nagyon fáradt voltam és elvonultam megnézni, hogy az utánam jövők mit másznak. Csaba és Dömötör előbb esett ki mint én, ezért elkezdtem inni a medve bőrére. Este nagy bulit csaptunk.
Az események hatására eldöntöttem, hogy több MHSSZ versenyen fogok indulni. Akárhogy is van, azt látom, hogy jobban megy a versenymászás, mint a sportmászás. Legalábbis érdekes módon Bálintnál sokszor végeztem előrébb és sziklán pedig ő tart előrébb a nehézségi skálán. Egy évadot megér a próbálkozás, aztán meglátjuk.
Egyértelművé vált számomra, hogy az eddigi mászó stílusommal és hozzáállássommal nem fogom elérni a 8a fokozatot, sem valamirevaló versenyeredményt. A továbblépéshez profibbnak kell lenni. Eddig tartott a paraszterő (7c+ nem is rossz).
Ezekhez a gondolataimhoz kapcsolódik, ezért itt említem meg, hogy írok egy cikket/könyvet mászás témában, ahol megpróbálom összegyűjteni a mászásról eddig szerzett tudásomat, rendszerezett, objektív formában. Úgy tervezem, hogy folyamatosan bővülni fog, nem látom még a végét.
Még nem akarok sok mindent közzétenni róla, mert még kezdetleges, de remélem hogy egyszer eljut egy olyan szintre, hogy megosszam nálamnál jóval tapasztaltabb mászókkal (sportolókkal) is és megvitathassam velük.
