Month: October 2017

Majdnem 3 hónapja nem fogtam sziklát, az elmúlt több mint 10 évben nem történt velem ilyen. A dán rabigát a vállaimra kényszerítette a rendszer és egy lélegzetvételnyi szünet nem következett be október közepéig.

Amikor is megtörtént végre a csoda. Kijutottam Svédországba boulderezni. Számoltam vissza a tripphez közeledve a napokat, igazi mix társaság jött össze. 8 fős kisbuszt bérelt Ádám, tele chraspadakkal, Ádám venezuelai barátnője, littván, dán, thaiföldi, bolgár, magyar – volt itt minden mint a mesében.

Koppenhágától másfél óra kocsikázásra található Kjugekull az északiak Fonatinebleau-ja. Igazán érdes gránit, lekerekített tömbök, sok reibung és rücskös kis peremek.

A helyiek mindig arról meséltek, hogy ide egy egynapos trip is elég, mert teljesen megeszi a bőröd. Nah puhapöcsüek – gondoltam bizakodva, majd megnézem én azt magamnak.

 Annyira nem is volt durva mint amire számítottam, mert egzakt fogások vannak, vagy lehet csak kevés volt a csapkodós boulder azok közül amiket próbáltunk. Akárhogy is, Kjuge első pillanatra belopta magát a szívembe. Grading systeme olyan szinten kemény, egymás után kaptuk a pofokokat. Az hagyján, hogy egy 6B két miniszessönból úgy 10 próbából ment le, de volt olyan 1994-ben nyitott 5+ ami negyed óra projektelés volt nekem és bátran ki merném jelenteni, hogy a 6B-t bárhol a világon megkapná. A Kjuge grading… nagyon kemény! Hamar le is mondtam a nehéz utak projekteléséről és inkább a chillezős 7A környékéig mászogatós “levezető-mászóapuka” feelinget vettem elő, ami talán jobban is illett az őszi triphangulatba, mint a véresszájó verzió.  Íme:

Három nappal a Kjugei 8 fős kisbuszos bouldertripp után (bejegyzés később) megalakult egy másik magyar kocsi köteles mászás céljából Svédországba. 

Soffabackenről (mert hogy így hívták a helyet) a 27crags-en található kalauz pusztán csak ennyit ír svédül: Flertalet personer har virrat runt i området och aldrig hittat någon av de beskrivna klipporna. Ez nagyjából annyit jelent lefordítva: “A legtöbb ember aki vándorolt a környéken, soha nem találta meg a leírt sziklákat.” Sajnos ezen sorokat én csak utólag fedeztem fel, bár ha előre tudom se zavart volna sok vizet. 

Fogarasi Ádám és kedves venezuelai barátnője, Csapó Geri és Re-izer Gyula 😀 és én voltunk a mászásra motivált arcok. Mostanában állandóan a jó idős réseket keresem az időjáráselőrejelzésben és ez a nap jónak tűnt. Koppenhágából Svádországra autókázás közben azonban végtelen esők kezdték verni a kocsi ablakát, de nem szegte kedvünk semmi… teljes motivációval indultunk meg a városból kiszabadulva végre a természet felé. Mivel nem tudtuk merre vannak a sziklák így több órás bolyongás kezdődött a hegyoldalban, legtöbbször azért itt is mosolyogva. 🙂 Végül egy svéd pár kalauzolt minket a mászóhelyre, amitől mint kiderült csak pár száz méterre lehettünk. 

Főként bemotivált a hely szárazsága és a Gyula kezében lévő rakéta. Felszálltunk hát vele. Formák, a kőzet, a gyönyörű táj. Egész nap egy szellő nem lebbentette meg az őszbe hajló fák leveleit. A kőzet valami gneisz, gránt kombináció lehet, de nem találtam neten meg a tipusát. Iszonyatosan kompakt, de töredezett formák, eszméletlen mozgású utak. 5 utat másztam, de az utolsó előtti a “leg”említésre méltóbb. Ez is 6+-nak volt jelölve az ezredforduló tájékán íródott kalauzban, a 27cragsen már 6b+ -nak találtam meg. 20 méter mászás egy toronyra, aminek a vége nagyobb nitt távokat, nyirkos és mohás kis fogásokat tartogatott. Az egyik akasztófogás a kezemben maradt, a talán száraz talán nedves cipőddel próbálsz megállni a kiálló gránitrücskökön, a pulcsim alatt az erőlködés és pszichés terhelés vergődés hatására dől rólam a víz. Nem sok ennyire határos OS kitolásom volt idén, pláne nem ebben a fokozatban. 

Hihetetlen milyen erős az itteni társaság, ha nehéz utakat nem is – régóta az egyik legjobb mászónapomat zsebeltem be most. Beszéljenek a képek!