Veszett egy ügy, ha valóban elhatározod, hogy nehezebbet szeretnél mászni. Főleg több, mint két évtized mászás után, amikor már érzed, hogy annyi platót toltál feljebb, amennyit csak lehetett, és tudod, hogy az életpályád mellett, a full-time melóddal, ebben az életszakaszban, ezzel a genetikával már igazából a DNS-edből kihozható potenciál tetejét karistolod, és mégis érzed, mintha itt-ott még egy-két százalék maradt volna a rendszerben. Egy kicsivel jobb táplálkozás itt, egy picivel korábban ágyba fekvés ott, az összes káros szenvedély elhagyása, az edzésterv megfarigcsálása és a helyes útválasztással még mindig lehetne egy picit feljebb tolni. Vajon meddig van ez a feljebb? Mindig ezt kérdezgetjük magunktól.
Az is egy nagy kérdés, hogy „csak” egy új fokozattal szeretne-e jobb lenni az ember, vagy „szintet szeretne lépni”, ami egy komplexebb fejlődési ugrás, és mellékesen a fokozatokban is reprezentálódik. A kettő nem ugyanaz. Én az utóbbira tettem le a voksomat.
Namármost az a baj vele, hogy tudod, hogy félgőzzel viszont nem lehet! Olyan nincs, hogy csak heti 4 napban figyelsz magadra, aztán jön a „csaló-nap”, a bulizós hétvége, a félreevés és a színboulder a strukturált edzés helyett. Ha tényleg az utolsó bent maradt egy két százalékokat akarja az ember kicsiszolni a rendszerben, én azt érzem, mentalitásban gurunak kell lenni, lélekben zenmesternek, mint a Shaolin-templomok harcművészei, akik a nap 24 órájában harcművészek, még ha nem is űzik éppen aktívan a tevékenységet.
Ez az új fokozat nekem a 8b+ lenne, és azt tűztem ki célul, hogy nem valami egymozdulatos csodát választok, hanem egy komplexebb utat. Nem hiszem, hogy bárkinek az újdonság erejével hatna, hogy ilyenkor nem a kívánt új fokozat legtetejéről szemezgetsz, hanem relatíve az aljáról, hisz jó eséllyel bőven elég kihívás lesz az is. A két hazai 9a mászót, Farkas Tomit és Vályi Gegét is faggattam, mit ajánlanak, ami a stílusomba vághat, ebből potyogott ki a Doubleoverhead 8b+ Adlitzgräbenen Ausztriában, illetve a Styri Mysi 8b+ Krpcovoról Szlovákiából.
Decemberben eldördült a startpisztoly. Úgy voltam vele, a készülés nem árthat, még ha nem is tudnám megmászni őket idén vagy jövőre…, ártani nem fognak, és majd beakad egy csomó könnyebb út megmászása a felkészülésnek köszönhetően. A felkészülés részleteiben most nem vesznék el, csak kontextusba szerettem volna hozni ezt az irományt.
A kokárdás hétvégét töltöttük Ausztriában, szeles volt és vacogós, de vidám kis csapattal. A Doubleoverhead egy 25m hosszú áthajlás, közepén a rossz nyelvek szerint „gyakorlatilag véget ér” az út, tudniillik, életed pihenő zsebe található itt, de innen még egy komplex 7b kötelest kell mászni a standig. Magyar megmászói Farkas Tomika, Vályi Gege és Komjáti Zoli – Tomika esett is a vége felé a függőlegesen, szóval maradjunk annyiban, hogy nem könnyű az a rész sem. Az áthajlás itt már függőlegesbe vált, majd egy slab falba, ahol kapsz ráadásul egy jó 4 méteres nitt távot a kövi akasztásig.
Első nap fel sem jutottam a standba, egyszerűen a slabre kimenés az ismeretlen fogásokkal „összezsugorodásra késztette a díszes golyóállományomat”. (magyarul: bef*stam) Másnap már minden hájjal megkent bölcsként érkeztem a szektorba, a cheater-sticket, (avagy ahogy mifelénk mondani szokás: pünnyesztő) már előre bekészítettem a biztosító ember mellé, aki majd felküldi nekem az égbe, mint utolsó mentsvárt.
A slab nem tragikusan nehéz, (ha tudod mit hol keress rajta), és még egy no-hand pihenőt is tartogat. Ám a no handből elindulva meg kell csinálnod egy mindössze két mozdulatos 7A bouldert a standakasztóra nyúlásért, ami nekem teljesen lemérte az arcomat. A standakasztó sem egy oltári giga jug, hanem egy „kenyér”, amit nem is látsz igazán, meg kell tanulni megérezni, hogy hol jó elkapni elsőre, és le kell pihenned annyira magad a nohandben, hogy ezt a holtpontos mozdulatot már nem rontod el. Iszonyú mentál. Idegesen, lelkileg romokban voltam, amikor Bónis leeresztett a talajra. Mondom: én ezt nem hiszem el!
Később találkoztam két osztrák mokkány arccal, mindegyikük mászogatta a helyi utakat 8c fokozatig. Bétáról faggatom őket, nem tört-e ki valami a stand alatt, mikor mászta ezt Bernie Fiedler, mennyire olcsó a fokozatért, stb. Azt mondja nekem az egyik, „hát fiú, ha 8b+ akarsz mászni, abból a 7A boulder mozdulatból a stand alatt már nem eshetsz le. Egyszer sem.” Hazafelé a többiek meg is jegyezték a kocsiban, hogy szokatlanul csöndben vagyok, de egyszerűen fel kellett dolgoznom a hallottakat. El lett kenve a szám rendesen… És igaza van az osztrák palinak is az egó-zúzó kijelentésével, egy no-hand után, ha be van gyakorolva, van olyan mozdulat, amiből egyszerűen nem eshetsz le. Nem szeretem az ilyen fekete-fehér kijelentéseket, de sajnos most igaz. Érzem, hogy ehhez az úthoz tényleg minden téren szintet kell tudni lépni, mentálisan, erőnlétben, állóképességben, taktikában, motiváltságban. De nem lehetetlen!
Két héttel később, március utolsó hétvégéjét a szlovákiai Krpcovo-n töltöttük Bónissal. Senkit sem találtunk, aki jönne velünk, így „romcsiba” kettesben mentünk ki. A cél a Styri Mysi volt. Igaz, hogy a kalauzban is csak 8b/b+-ként szerepel, de Adam Ondra is 8b+ ként töltötte fel, hozzá kommentelve, hogy a negyedik 8b+ amit aznap onsightolt. Szóval úgy vagyok vele, hogy ha Ondra feltöltötte b+-nak, jó lesz az nekem is. 😀 (Simon Bence, Dede Laci, Farkas Tomi, Vályi Gege a hazai megmászói)
Az első átmozgás igencsak ígéretes, ugyanis megvan minden mozdulat! A crux mozdulat is beakad, ám az akasztás, amit abból csinálni kell, az elkeni a számat. Egész jó linkeket csinálok a második próbára, nagy az öröm. Másnap alig bírok benne megmozdulni, nyögvenyelős az egész, bár pár okos apróságra rájövök, fényévekre érzem magamtól. (István a király: Oly távol vagy tőlem és mégis közel) Ekkor jövök rá, hogy teljesen más stratégiát igényel ennek az útnak a projektelése: egyszerűen két egymás követő napon nem fogom tudni érdemben próbálni. Érdekes tanulság ez, míg egy 8a útnál két egymás követő nap nem érzek szignifikáns romlást, a b+ már annyira határon van, hogy lehet csak 10-20% -al rosszabb az izommunka/koordináció/idegrendszer, de az már elég arra, hogy ne légy képes értelmesen megcsinálni a mozdulatokat.
Érdemesnek gondolom leírni ezeket a fenti történeteket, nemcsak magam miatt. Azt érzem, nem egy fancy dolog arról beszélni, hogy egy mászó fél a magasban, vagy fél esni egy nagyot, vagy mik azok a szituk, amikor összetojja magát. Ezek persze megint csak a maskulin világ hozadékai: gyengeséget vagy törékenységet mutatni, az nem fér bele a sportolói identitás kreált képébe. Pedig ez nemcsak része a játéknak, hanem számos ilyen momentum az, ami igazán megédesíti majd a siker ízét, (és teret ad a fejlődésnek). Amikor féltél, de megfejlődted magad – ezekre mindig emlékezni fogsz, amikor pedig csak le kellett húzni a peremet a térdedig, hát azt előbb-utóbb elfelejted. Ezen hétvégék, számos új skillt, kötéltechnikai megoldást vagy bátorságot kívántak meg, aminek ha az adott esetben híján voltunk, hát nem volt mit tenni, improvizálni kellett valamit. Így születtek meg korszakalkotó újításaink, és a bhsk szótár is gazdagodni fog pár új tartalommal. (lásd alább!)
Barcza Bónis tollából az iromány:
Határhajlandósági hányados
Sportunk rengeteg szubjektív faktorral rendelkezik, akár gradelésről, akár esztétikai kérdésről, akár egy adott út koreográfiájáról van szó. Talán nem meglepő, hogy próbálunk objektív mérőszámokat létrehozni, mert így mérhető a fejlődés. Ha egy hónapja 20 kilóval lógtál a lattice 20mm-es peremén, ma pedig 30 kilóval a fejlődés egyértelműen nyomon követhető. Hasonló gondolat mentén, ha ma tízzel több húzódzkodást tudsz megcsinálni, akkor egyértelműen jobb vagy.
Jelen cikk írói szerint a legfontosabb egy mászó életében, hogy lássa, mennyire halad a céljai felé, legyen az magasabb grade, minél több 7a feletti út megmászása vagy az évi tízezer pont elérése a 8a.nu rendszerében. „Megszületett a kislányom, de a 8a.nu pontjaimon ez nem látszott.” – szól a híres mondás egy nevét elhallgatni kívánó mászó szájából. Az ide vezető úthoz természetesen a motiváció a legfontosabb, melyre az alább olvasható definícióknak köszönhetően teljesen objektív mérőszámot kaphatunk, az ún. „Határhajlandósági ráta” (WGhh) kiszámításával.
Definíciók:
Határhajlandósági ráta (WGhh): Határhajlandósági ráta egyértelműen megmutatja, hogy mennyire volt sikeres a mászótrip, hiszen ez ritkán mérhető standakasztások számában. Aki a legmagasabb számmal rendelkezik, egyértelműen elmondhatja társainak, hogy jobb náluk, a spanok pedig kötelesek ezt elfogadni és egy sörrel jutalmazni feljebb való bajtársukat egy kőbányaival az első csehóban, amit az országhatár átlépésével meglát a sofőr.
Csoffadási szorzó (Kk-): A nehéz mozdulatok próbálgatása nemcsak a testet és az elmét teszi próbára, hanem a legfontosabb biztonsági eszközt, a kötelet is . (MINDEN motivált mászónak érdemes ezt ellenőriznie, akár próbák között is!) Amikor tizedjére zakózol bele, majd cibálod fel magad ugyanabba a mozdulatba, könnyes szemmel fogod konstatálni, hogy a köteled köpenyének fele a hajadban kötött ki. Ilyenkor fejet lógatva leereszkedsz, de mikor a földön elbúcsúzol köteled utolsó méterétől, egyből el is mosolyodsz, hiszen tudod, hogy növekedett a csoffadási szorzód. Extra pont, ha a vágásnál a kötél magja is látszik!
Makramé-koefficiens (Cm): Olykor előfordul, hogy a „tökéletesen” összeszedett és elrakott kötél mégsem fut olyan gördülékenyen a zsákból. Ugyanakkor olyan is előfordul, hogy miközben menekülnél a ragasztott nittből, hirtelen magad sem tudod, milyen eddig ember által teljesen ismeretlen csomót sikerült alkotnod. Gratulálunk, ezzel is növelted a makramé koefficinsedet, hiszen a kötél átszedésének elmulasztása egyértelműen azért történt, mert a youtube béta videó memorizálásával töltötted az időt, nittből meg azért ereszkedsz, mert meglátod, hogy kitört a kulcsfogás.
Ipari alpin hányados (IA): A szektor nehéz útjai híresek arról, hogy magas szintű mászótudást feltételeznek hősünkről, így előfordulhatnak az 5 méteres nittávok a helyi izommászók szerint ártalmatlan slaben. Te természetesen nem tudhatod, hogy mi vár rád, így kiakasztod magad, majd meglátod, hogy az egyszem nittet Hans valószínűleg egy alkarnyi c, *khm* akarom mondani kreativitás fokozó szerek hatására fúrta be. Sebaj, hiszen melletted karnyújtásnyira felcsillan a szomszédos út csodanittje, így kikötöd magad oda is. Kész is a két pontos ipari alpin stand, majd miután bepünnyeszted a hőn áhított nittet, vállon veregeted magad, hiszen pontosan tudod, hogy ma is közel jártál a határaidhoz, és lent már vár a kötéltechnikai szakasszisztens oklevél.
Pünnyesztő konstans (Pk): Mászókarrierem hajnalán hallottam a mondatot: „A grigri a sportmászó legjobb barátja!”. Ezt azóta is igaznak tartom, de talán érdemes nem elfeledkezni a grigri nyúlánkabb távoli rokonáról, a csalóbotról (vagy más néven pünnyesztőről) sem. Az első nitt berakása nem ér plusz pontot, hiszen a bokatörés elkerülése nem motiváció, hanem gyakran józan ész kérdése. Ugyanakkor, ha valaki a több mint 5 méteresre kihúzható, extrahosszú bottal is képes bevarázsolni az áthajlás közepébe a köztest, az megsüvegelendő. Ehhez a tevékenységhez egy cirkuszi zsonglőr ügyességét és egy kitartó horgász türelmét kell vegyíteni, az indiai jógik fókuszával, hogy a szél, a bot hajlékonysága, a rosszul hajlított nittfül iránya és a kifeszített köztesnyelv rugói a megfelelő időpillanatban kerüljenek összhangba. Valahogy így képzelhetjük el a pillanatot, amikor Newton fejére ráesett az a bizonyos alma. Ezután hősünk dülleszkedő mellkassal meséli el barátainak, hogy ő bizony szemernyi erőt sem veszített az út besettelésével, a helyi nagyöreg pedig csóválja a fejét és elmormogja: „Bezzeg én anno kitörtem a bokám, csak hogy eljussak a nittig!”
Abádzkodási faktor (Af): Jelen cikk íróit néhányan megtámadhatják, hogy az „abádzkodás” nem egy létező szó. Erre csak annyit mondunk: Karinthynak sem sikerülhetett minden. Ezért javasoljuk a mászóspecifikus szlengek szótárába való bevételét. Az abádzkodás az, amikor egy kimászás közben nem találod a nagy fogást, amelyről a haverod váltig állította, hogy létezik, ezért foggal-körömmel, térddel-hasszőrzettel próbálsz kikecmeregni, nehogy visszazuhanj a semmibe. Minden ehhez hasonló manőver extra pontokat jelent, csak hogy néhány példát említsünk: az áthajlásból történő kiszerelés (különösen, ha kimenekülsz a sandbagelt projóból), amikor megígéred, hogy a spanod 7a projektjét kiszereled, majd kiderül róla, hogy a szerencsétlen belekevert a 7c slabbe, vagy amikor a bemelegítő 6c-ben át kell veretned a szomszéd út végébe, mert „azt a lépést” maga Adam Ondra sem tudná meglépni. Emellett ide tartozik minden olyan mutatvány, amely után elgondolkodsz, hogy vajon Güllich hányat fordult körbe a sírjában, miután végig nézett téged. Lényeg, hogy az abádzkodás egy életérzés, mintsem konkrét esemény, de biztos, hogy minden véresszájú sportmászó találkozik vele, így méltó helyére kerül a motiváció mérésekor.
A végső formula levezetése ezen definíciók alapján triviális, így nem koszolnánk össze vele a papírt, a biteket pedig főleg nem szaporítjuk, és az olvasóra bízzuk mintegy gyakorlás gyanánt, itt pedig álljék a végeredmény:
