Banja Luka

Miután visszajöttem a tripről a munkatársaim a következővel fogadtak: Miért szomorú a Bosnyák kislány? … Mert nem szabad Bosznia.

Muszáj volt elsütnöm ezt a rettenetesen rossz viccet már az elején, a továbbiakba ez már nem fért volna bele. Boszniáról annyit tudtam, itt van a híres Mostari-híd amit a háborúban lebombáztak, illetve, szétlőtt kísértetvárosok vannak a déli részen, viperák és fekete özvegy. Nem Uniós tagállam. Nagyjából ennyi. Aztán elkezdtem kicsit utána járni és az egyik elképesztőbb történet vagy adat követte a másikat. 2018 tavaszán szakértők úgy nyilatkoztak az ország 2.2%-a még mindig taposóaknákkal van tele, ezzel a világon jelenleg is rekorder. Az elmúlt néhány évben számos árvíz mosta odébb a jugoszláv műanyag borítású könnyen úszó aknákat, ami azt jelentette a már átnézett területek is újra veszély alatt, becslések szerint a teljes aknamentesítés 50évet is igénybe vehet.  Az egész történet hátborzongató, aki nem ismerné annak dióhéjban én úgy fogalmaznám meg Jugoszlávia szétszakadása a kilencvenes években, a második világháború óta egyértelműen a legvéresebb háborús esemény volt Európában, több százezer emberáldozat, népirtás. Érthetetlen a konfliktus, ahogy ezt a Horvátok-Bosnyákok-Szerbek egymás között lerendezték, mindenki a másik ellen, városokban az utca egyik oldala a másik ellen, családon belüli öldöklés csak mert a vejed muszlim te pedig nem. A neten keresgélve végtelenül sokkoló, abszurd történeteket lehet találni. Mekkora nemzeti büszkeség, vallási fanatizmus és emberi butaság különleges egyvelege kell ahhoz, hogy az ember ilyen szinten tegye tökre, élhetetlenné a saját országát?

Nem szeretném szaporítani erről a szót, de ezen kis felvezető után talán már érthető az itteni hegyvidéki és dimbes-dombos tájakon miért nem indult virágzásnak a sziklamászás a 90-es és 2000-es években, mint általában a környező országokban. Az első mászóhelyek nittelése is a 2000-évek és utánra tehető, de inkább az elmúlt egy évtized eredményezte a nehéz utak nagy részét. Szerencsére a szlovéniai Klemen Becan már itthagyta névjegyét, de járnak ide német útépítők is szép számmal.

Hát, hogy kerültünk mi ide?

Minden ősszel meghirdetik Banja Luka-ban a ’chill and drill’ mászó és highline fesztivált, ahol tavaly Adam Ondra volt a sztárvendég – aki meg is mászta azonnal a Peter Schwamberger által nittelt  három kötélhosszas 9a-t Interklemezzo néven (8b+,9a,8b) ami az Amfiteátrum szektor fal tetejére való feljutását nézve az egyik legkönnyebb vonal középen, Ádi szerint. A fesztiválon pár nappal később megnyitotta a z 50m hosszú High Line nevű utat, amit akkor értesz meg amikor realizálod, hogy a szektor lényegében egy 150-200m magasságban lévő nagyfal közepe. Természetesen Fidy Marci hívta fel a figyelmem még tavaly, hogy az Ondra által a balkán tripen érintett helyek közül az egyik egész közel van hozzánk, egész pontosan 450km-re Budapesttől.

Lehetőségeimhez mérten, minden évben próbálok feltérképezni egy vagy két új helyet, táguljon a spektrum – nyíljon ki a szem és essen le az áll. Ezeknek a tripnek általában ez a lényege, nem a legnehezebbemet megyek ki mászni, inkább élvezni azt amit a természet ad, ezt most nyilván megfejelte hashtag április huszadika. A kalandorkodásra mindig kapható Rigó Áron szegődött mellém, Zita és Sára egészítette ki a csapatot.

Direkt nem akartam informálódni előzően a helyről, tudtam nagyon szép lesz, de meghagyom meglepetésnek – Áron jó osztályfőnök módjára úgyis megtervez mindent,  közösségi média felületeken izzottak a képek és infók. Áron berendelte a 3 centi vastag bosnyák kalauzt is – infók mástól nem voltak, lehetséges hogy ez volt az első magyar autó mely a térséget ment feltérképezni. Általánosságban szeretnék írni a helyekről.

• 

Áron mondta, hogy a kemping gyönyörű lesz de azoknak a reggeleknek az ereje elképesztő volt. A nap ereje, a folyó színei, az ukulele hangja, a játszó kiskutyák – mind valami utópiával átitatott világgá varázsolták a Vrbas kempinget. Látod kissé a Balkán feelinget (inkább a női árnyékszéket használod és sajnos ivó víz sem folyik a csapból), idegen nyelvet szinte senki nem beszél (a kemping vezetője természetesen igen), de nagyon szívesen elbeszélgetnek veled a saját nyelvükön kézzel lábbal, mindenki kedves és mosolyog. Áron három lehetőséget mutatott nekünk, mondhatni a három legnagyobb/szebb/híresebb szektort, melyek osztályoztattak nagyfalas kalandok, jövőbeli megaprojekt és életed feelingje szempontjából.

• 

• 

Amfiteatar

Első napra azt  a szektort szerettük volna csekkolni amiért Adam is idejött. Közel van a kempinghez, bent a kanyonban fent 150-200méterre a folyó és út felett. A szektort két féle módon is meg lehet közelíteni. Ha autóval a sziklafal feletti fennsíkon parkolsz, innen 10perc alatt le lehet sétálni a piros-fehér jelzéssel ellátott ösvényen, de aki erre jár egyszer mindenképpen érdemes lehet a többkötélhosszas utakról felmászni ide. Mi is utóbbit választottuk, a lehetőségek 5c és 6b+ között mennek jelenleg, közel 150m mászás, kompakt szép és jól nittelt kövön. Életem legszebb/változatosabb 6a nagyfal hossza ment itt, totális élvezet segged alatt a kinyíló völggyel. A nagyfalas utak végeztével még egy II-III körüli gerincmászós terepen kell kikutyázni a sportutakhoz.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Pecka

Klemen Becan instáján már láttam korábban nittelős képet a helyről. Ez a hely egy óra vezetésre van Banja lukától délre, amit lehet róla tudni hogy déli fekvésűek a falak, prémium téli paradicsom, Frankenjura lyukacsos stílusa, gyönyörű kő, monumentális áthajlások, újkori jól nitteltség jellemzi, végtelen lehetőségek. Egy szektorban általában 3-5 út megy jelenleg ott, ahol tudod hogy 5 év múlva négyszer ennyi lesz. Olyan ez a hely mintha a könyvesboltban leemeltük volna a legfrissebb könyvet, melyen még érződik a nyomda illata. Semmi sincs lemászva, nem látsz ziás fogásokat – inkább csak a szűz falak által rejtett potenciált mindenütt. Azért bőven van már most is mit mászni 5b-8c között.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Kameni most (stone bridge)

Talán az egyik leginkább túristacsalogató szektor a kempingtől 5 percre található Kameni most, melynek számos szektora van, K-és Ny tájolás között, a szektorok zöme azonban 13 órától árnyékban van, 5a és 8c között vannak az utak jelenleg. A helyiek mindenhol folyamatosan óva intenek a viperáktól, itt volt az első alkalom hogy mi is többel találkoztunk. A kalauzban is figyelmeztetnek nem olyan nagy dolog, ha megmar – de minél előbb egy vakcina miatt kórházba kell menni. Lehet csak mi misztifikáljuk túl egy kicsit ezt a kígyómarás dolgot, mivel itthon nem találkozol vele – de tény ami tény nem kolbászolsz nyugodt szívvel egy mezőny ami tudod hogy tele van. Az utolsó két napunkat itt másztuk, egyik alkalommal a svéd Noa is csatlakozott hozzánk, több leckét kaptam ezen a napon mint amennyit a szikla megtaníthatott volna.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Bár kevésbé voltam motivált, Áron rávette a csapatot hogy menjünk fel a kőhíd tetejére elkapni a naplementét, ha szeretnél egy emlékezetes pillanatot – ezt nem érdemes kihagyni. Ide is két vagy egy kötélhosszból fel lehet jutni, több lehetőség is van 5c és 6b+ között. Az utolsó nap egy kis sportmászás és a 10-12 fok körüli zsibbasztós folyóban fürdés után indultunk haza, bár itt engedjetek még meg néhány gondolatot…

• 

A sors fintora de valamilyen módon minden nap kontaktáltunk helyiekkel. Első este volt talán a legemlékezetesebb. Pár fiatal az Amfiteatar szektor felett chillezett, ránk egy 6km túra várt volna, hogy a kocsihoz visszajussunk – a fiatal csapat azonnal felajánlotta, hogy leszállítanak bennünket kocsijukkal – mi pedig később egy kis közös rotyogásra invitáltuk őket a kempingbe. Az itt elhangozott beszélgetések távolabb mutattak a cserfes, sípoló hangú leány által mondottaknál. A magas frekvencia mögé számos – a valóságot kísértetiesen lefestő – vélemény bújt meg, elhúzták a függönyt ez volt a rés ahol beláttál a színfalak mögé.

A szép táj, a sziklák és a mosolyok mögé.

Amikor a jól szocializált, egyik legnagyobb bosnyák városból származó fiatalok még nem láttak narancssárga színű cheddar sajtot életükben, amikor kiderül hogy a grillezett húsok finomak, de a boltban az élelmiszerek minősége, a választék mennyisége is eltörpül az itthoni kínálattól.

Volt negatív tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy egy erdős-dombos kisvárosi zöld övezetben az autóból kiszállva nem az alpesi frissességű levegőt, inkább a bedugult Váci-utat kaptad. A levegő minősége tényleg nem a legtökéletesebb – és a helyi gyárak nem az uniós színvonalú gyártás, termelés irányába pöfögik a füstöt, sajnos ebbe is láttunk némi bepillantást. A vacsi alatt még mint megtudtuk; az ország legnagyobb problémája, hogy az újító szellemet hozható fiatalok tömegesen hagyják el az országot – a lehetőségek miatt mindenki észak-nyugati irányba képzeli el a jövőjét, milyen ismerős. Csak hogy mik ezek az okok és mik ezek a megálmodott lehetőségek?

Ha valami még feltűnt amit szeretnék megosztani, az tényleg az emberek kedvessége. Amit látsz az embereken, a ruháikon vagy a házakon az a mély szegénység. Mindig érdekes képet ad egy vidékről, amikor a házak nincsenek bevakolva, nem egy házikó – átmész egy falun ahol látod hogy szinte minden ház csupasz, az építésre szánt budget valahol elfogyott fél úton és igazán nem is nagyon lesz meg soha. Mégis ezek az emberek, ha láttál időseket teljesen mások mint amit látok itthon. Itt mosolyognak az emberek, örülnek annak, hogy vannak – élnek. A hetven éves is, akinek lehet lelőtték a családját és az életszínvonala messze a magyar átlag alatti, azt láttam hogy boldog hogy élhet. Kár, hogy sokszor egy háború és szörnyűség kell ahhoz, hogy az ember realizálni tudja ezt a hatalmas ajándékot, értékelni azt a kevés időt amit itt és akikkel tölthet.

Nem tudom a monarchia miatt vagy történelmi okai vannak, hogy az ember mindig hasonlítgatni szeretné magát másokhoz, más országokhoz – de akárhogy is van mi Ausztriával nehéz fába vágtuk a fejszénket. Egy ország ami nem csak Európában de világviszonylatban is a legélhetőbbek között van, számunkra mindig is csak az árnyékot adja majd melyben kullogunk. De jó-e ez az örökös hasonlítgatás? Meddig motiváló és honnantól lesz ez puszta kesergés. (Ezen érdemes filozofálni mielőtt véleményt alkotunk egy olyan országban melynek szája így is habzik és fröcsög a gyűlölettől.) Csak mert ha minden áron hasonlítgatni szeretnék és elnézünk 500km-el délre egészen más látásmódot kaphatunk. Ahhoz, hogy hol állunk pontosan a vonalzó két széléhez képest, nem árt tudni hogy hol vannak a vonalzó szélei – erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni -mikor ítélkezünk-, még ha úgy is tűnik földrajzilag az egyik végéhez közel állunk.

Végső soron ajánlom Banka lukát mindenkinek! Az elkövetkező években triplázódni fog a mászható utak száma, tökéletes választás lehet a balkánon, kevés trekk, nincsenek lemászott utak és talán kicsit többet is profitálsz itt pár standlánc megakasztásánál.