Annak hogy fél éve nem lett blogbejegyzés, számos előzménye volt. Részben volt csak az időhiány az okozó, részben pár régi mászótársam vette el a kedvem, részben az emberek reakciói, avagy éppen annak a hiánya. Definiálni kellett magamban pár kérdést, a kérdésekre találni válaszokat.
Először is a (ide eredetileg egy szót gondoltam, végül ‘cenzúrázóim’ segítségének hála három is lett) korlátolt, tahó vagy retardált jelzőkkel felvértezett mászókat olyan gyorsan morzsolni ki a környezetemből amennyire csak lehet. Nincs olyan hogy a szép múlt, közös trippek és az emlékek összetartanak. Abban hiszek, hogy aki kretén most, akinek az értékrendje nincs köszönőviszonyban a tiéddel, annak nincs helye melletted az életben, ez nagyjából az élet bármilyen területére igaz, ahol van lehetőséged megválasztani kikkel és mit szeretnél.
Másodszor definiálni kellett miért írjuk a blogot? Igazából nem kell a királyi többesszám; jobbára már csak én írom, ahogy észre veszem, ez az elmúlt pár év tükre. A laptopom csurig van az írásokkal, igazából csak a felület a kérdés, hol, kinek, hogyan és mit. Magamnak írni tudtam eddig is, a kérdés az; érdemes-e bármiről is beszámolni a Magyar mászóknak; akik mindenben a szálkát és az egymáshoz való hasonlítgatást látják, azoknak akik mások teljesítményében irigységet látnak. Érdemes-e írni azoknak (érdemes-e írni azokról?) akik nem mennek ki a dobogóra, és érdemes-e írni azoknak akik behazudják pontjaikat a „nyolcán”? Nekik valószínűleg nem érdemes.
Harmadszor pedig: vannak sokan akik miatt érdemes. Az elmúlt héten több kellemes meglepetés is ért, s bár az idővel talán kevesebb bejegyzés (de helyesírási hiba is! 😉 fog keletkezni, azért a dokumentációs/információs jellege miatt mégis megéri megtartani/átalakítani ezt az underground tárhelyet.
A blog a mai nappal megszűnik létezni, egy kicsit dinamikusabban bővíthető felületre száműztük magunkat, mely tartalmazza az összes eddigi blogolást és médiát, s mely Fidy Marci téli projectelés nélkül telt óráinak szellemi terméke.
FYI: Ha nem is kronologikus sorrendben, de számos már rég lezajlott trip fog itt valamilyen írásos/képi formában napvilágot látni a jövőben. Kezdődjék az új időszámítás! : )
Már nyár végén mindenki arról beszélt, idén végre szerencsések lettek a pesszimisták, nemzetünknek is kijutott egy kis só a bors mellé. Október 23.-a November elseje és a csillagok állása is úgy diktálta, hogy mászni menjünk. Soóóók napra! Már csak pár kérdés maradt hátra, hova, kikkel és hogyan.
a természet ereje
Bár megpróbáltak engem is rászedni, végül nem csaltak tőrbe – a BHSK crew egyik fele Labákot vette célba, a Cseh Elba-völgyi paradicsomot melyről már ódákat hallottunk.
Részemről egy goa-bulit és egy Ausztriában élő barát meglátogatását is szerettem volna belepasszírozni ebbe a két hétbe, idő és pénz tekintetében is a legszabadabb megoldást választottam, avagy a stoppolást.
Hitchhike the Plan(e) – ha már jura…
A düreres bulit a világért sem hagytam volna ki, sok kezdő-goás első kedvence az izraeli _Astrix_ látogatott el Budapestre ősszel egy megőrülés erejéig. Az eredeti tervem (a megrottyanási határhajlandóságtól függetlenül) az volt, hogy 6-ig veretem a bulit, 7-kor Kelenföldön telekocsival elmegyek Sopronig, majd kistoppolok Linz környékére meglátogatni a spanomat. Ha jól tudom a nemhivatalos story-t anno Douglas Adams a „Galaxis utikalauz stopposoknak”-ot is egy hasonló stop-roty-járat alkalmával találta ki.
Innen 550km stoppolás várt rám, úgy számolgattam, ha nem is lenne szerencsém, estére már Nürnbergnél kell legyek. A stoppolás az egyik legegyszerűbb módja az ismerkedésnek, nyelvgyakorlásnak és komfortzónádból kilépésre is tökéletes, igazi három az egyben. Ausztriában látni befogadott menekült családokat, természetesen ez az a topic amit gátlástalanul bekérdeznek általában az idegen sofőrök. Te is úgy gondolod-e ahogy a kormányod, néha itt érződik a megvetés. Ha a médiának már nem hiszel, meg kell kérdezni az egyszeri ember mit gondol. Meglepően kedvesen nyiltakozik nekem mindenki, többen gyorsan át is terelik a szót Viktorunkra én pedig csak hüledezve hallgatom, hogy a külföldön élő emberek jobban képben vannak a hazai politikával mint a legtöbb ember itthon. Persze 6-7 sofőr véleményéből nem lehet demográfiai statisztikákat levonni, mégis ha valami nyitottá tehet az sok esetben a száj becsukásánál és a fül kinyitásánál kezdődik. Azt látom az ismerősi rétegemen, a legtöbb ember akivel találkozok aktívan hazudik magának. Persze az önbecsapás jó tud lenni hogy az ember hosszú távon is boldog legyen, (vagy elhitesse magáról hogy az), de szerintem érdemes kicsit átgondolni deep inside mi az amire az ember vágyik, mi az amire gondolsz ha azt mondod: Én. A legtöbben nem látják már ezt az Én-t, mert a társadalom, az országod, a neveltetésed, a szüleid, a barátaid, az iskolád, a munkahelyed egy ezer és még több dologgal bélyegez meg mire felnősz és amikor kimondod az én-t, így egy olyan képet próbálsz lefesteni ami magadnak vagy másoknak tetszetős, aminek a mai világban van értéke, amit a társadalmi norma elfogad. Az öreg Marcus Aureliustól az alábbi bölcsesség: „Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.”
Volt egy pár kalamajka mire Nürnbergig eljutottam, végül egy eddig ismeretlen Erlangeni srácnál aludtam el aznap éjszaka, majd másnap reggel Bambergben felvett a Fidy busz, benne Laura, Manó, Robi és Marci, egy napot még tudtunk mászni együtt a srácokkal, mielőtt ők hazamentek befejezve a Cseh-Német tripjüket. Az ő arcukon a tripphangulat és fáradtság vegyes érzelmei rajzolódtak ki, én egészen másban voltam amikor megérkeztem. A kilövésre váró íj megfeszül. Nagy erő kell a felajzáshoz, a tárolt energia nagyon messzire képes elvinni a vesszőt. A megfeszített húr viszont érzékeny is, ha nekifeszül egy penge azonnal elpattan. Ha ingoványos a talaj nem lesz pontos a cél. Cél régóta defeiniált volt: ki kell próbálni ezeket a lyukakat milyen amikor tart és nem nyár van. Nagyon régóta ki akartam élvezni milyen lehet mászni Frankenjura-ban ha jó a kondi és erre most nem lehetett panasz.
A trip elején 3.5°C-ban ment a mászás és bejött egy nap eső, de ez a hét végére száraz időre váltott, a hőmérséklet pedig sosem ment 10 fok fölé. Tökéletes kondíciók a nehéz utakhoz, ez az amiért jura-ba jöttem. Törjön le az ujjam az 5mm saskaromperemen, kétujjasban lóghassak az áthajlásban, ez az ami ide vonzott. Maxerős, technikás utak amelyek hosszúságához kedvez a hideg. Az éjszakák kimeríthetetlen kalauz bújással teltek, ám ahogy mentünk egyre előrébb a héten, az esti sörözést egyre inkább motivált nyújtó session váltotta fel. Marciéknál lakás egy végtelen jó bázisnak fest a jövőre nézve, a hét nagy részében Lili tesója és anyukája is kint volt velünk.
Jó sok megnézni való szektort csekkoltunk, ez az északi jura nagyon prémium formákkal kecsegtet, összességében kijelenthető szerintem még annyira sincs lemászva mint a déli szektorok. Két mászást említenék meg a részemről.
Vigye tovább magával… 
Marci és a warmup 
111s – 7c+
Burg Rabenstein-en Güllich és barátságos bandája kezde el mászni a 7b-7c utakat, az elmúlt 20év pedig számos rettenetet pakolt fel ide, egészen 8b+ -ig. Marci egy boulderes igen áthajló kisfogásos őrületet szemelt ki, én megtaláltam a nemezist. Büntet a sors, beléd veri az igazságot. Ha valamid nem feszül eléggé, ha a lábad nem mm pontos, a fal hangsebességgel úgy ki fog szarni, hogy csak nézel és a kötélben találod magad. Túl hirtelen jön a kudarc élménye, ha pukkansz sok esetben van időd feldolgozni hogy már a vége felé jársz. Nem sok út volt életemben ami megríkatott, de ez az egyik. Első nap nem bírtam otthagyni, annyira közel volt a megmászás. Szerencsére két nappal később a napsütésben Marci és én is befejeztük a projekteket.
Az esténkénti elhajlásom fokozatosan egyre tudatosabb nyújtásokba transzmutált, a trip eleji reggel 11-kor megindulást felváltotta a 9óra. Tőlünk már ez sem semmi!
Az egyik nap Lili tesója Samu is mászott, mi Marcival egy szép áthajló utat néztünk ki, Kraftfeld 7c+. Állítólag nagyon ritkán száraz, a száraz ősz segített, hogy ő is egy kicsit magára találjon – mi pedig tudtuk, itt a remek alkalom, tálcán kínálják a lehetőséget. Az átmozgós próba sem volt rossz, második kísérletre pedig mindketten megmásztuk. Második egy nap alatt mászott 7c+ utam 2018-ban, ami mindenképpen siker.
Lucky Number Selvin – 8a+
Last day best day, a trip utolsó napját mindig csövön meg kell nyomni. Koránkelés, rántotta, bagett, avokádó, sült nürnberger. A tökéletes napindító, az indító börjenetővel. Célunk Wüstenstein Nebenfels, egy a hegyoldalból kimeredő mészkőgomba hívta fel magára a figyelmet valamelyik esti jurai kirándulósblog bújása közben, amikor több ezer szektor közül válogatsz …megy rajta egy 7a, egy ősi 7b+, két 8a+ és két három 7c/+ körüli rettenet. Egyértelműen a 8a+ ok miatt jöttünk.
A trip első napján jártunk erre, Wüstenstein szektorban (100m-re a tömbünktől) Güllich mászott 1985-ben egy végtelen jó mozgású utat 7b+ nehézségért, a kalauzban is három csillagosként szereplő Fata Morgana-t. Már aznap nekiestünk a projekteléseknek a 6°C-ban, de a Marci által választott Apollo 13-ban annyira nehéz mozdulat volt egy egyujjas oldalhúzóból, amit egyszer sem bírtam beadni. Nem sokkal később a sikertelen próbák közben a balra lévő alulhúzó csipin akadt meg a szemem. Be is van tickelve, kell ennél több? 🙂
Fogáskészletébe azonnal szerelmes lettem, kétujjas akadós mikroperem, alulhúzó csipi, két ujjas lyuk. Az átmozgás sem volt rossz, de éreztem akkor erre még nem vagyok kész. Az egy hét zsinórban mászás viszont felerősít a lyukakra, a trip végén mindenféle félelmek nélkül lógicsálsz a „kétujjas-zsebekben” ahogy Marci mondaná. Tökéletes hideg és száraz levegő garantálta a körülményeket, kellően psziched voltam és negyedik próbára le is ment, szám szerint a legnehezebb külföldi utam.
Pár órával később elköszöntem Marcitól, Bambergből Nürnbergbe vonatoztam elmetróztam a repülőtérre… jessszus igazi nosztalgia volt, 5éve ezen a Hauptbahnhofon át jártam át minden reggel melózni egy egész nyáron keresztül.
Hihetetlen jó érzés úgy eljönni egy tripről, hogy végre nem csak adósságok maradtak kint. A két 7c+ és egy 8a+ megmászással mindenképp a legsikeresebb tripemnek tekintem.
Lehet kellenek ezek a komfortzónából kilépések, csak csöndbe kell maradni és befelé figyelni. A dolgok megértéséhez az első lépés általában a hallgatás. Nah jó azért a megfelelő időben néha kell üvölteni is… 😉
Remek iras, most botlottam bele. A blog pedig igazi kincs, különösen a mai közössegi media-dominalta hetköznapokban. Nem akarok tovabb nyalni, de az egesz blogbol arad a pozitiv csí, elmeny olvasni. Eltem Bayreuthban 3 evet, sokat masztam sok falon az eszaki fj-ban, bar nem ezen a szinten, de szivesen adok tippeket a kovetkezo tripre.
Písz,
Robi