Month: November 2012

Négyen indultunk el a jó öreg Kármán parkolóból vasárnap reggel fél 7-kor reményekkel és célokkal tele. Gabika, Ádám az öcsém Előd és én alkottuk a lelkes csapatot. Mindenkinek a lelkére kötöttem, hogy ne késsen és így is történt! A nap jól indul, gondoltam ez egy jó előjel lehet.. Az én célom minél több nehéz út megmászása és próbálgatása volt. Odafelé úton kaptunk egy kis ködszitálást, ami kicsit megrémisztette a csapatot, de én biztattam őket, hogy ez még nem gáz, max majd szárogatjuk a fogásokat..:) Az utak nagy része száraz volt, ugyh mindenki megnyugodott és megkezdődött a csapatás! Az Online algoritmus nevű 6B+ kunszttal kezdtem. Most meglett elsőre, utánam Gabika is letolta pár próbából..Ádi is próbálgatta, de a dinamikus mozdulatok még mindig nem a barátai…Előd is elkezdte csapatni, kb élete második sziklázását. A bátorsággal nincsenek gondjai, elküld mindent dinamóból, mégha esélytelen is..mintha csak magamat látnám pár évvel ezelőtt..:)
Előd új fényképezőjének hála sok és jó kép született. Íme a boulderek amiket toltunk..

 Ádám és Gabika is próbálkozott a felugrós verzióval, de nem nagyon adta nekik a boulder..Ezért inkább a Betont próbálták. Jó edzés a srácoknak a dinamikus mozdulatok megérzésére..Gabika első 7A-ja!! Neki is ugrással lett meg.

Az időjárás kicsit keresztbe tett a 4 napos hétvégénknek, de két szuper napot még így is sikerült eltölteni Paklenica pengeéles szikláin. Pénteken már az Anica kukra készültünk, de egy tenyérinyi száraz folt se volt a falon. A Stup-on már majdnem beszálltunk egy útba, mikor ismét esni kezdett. Kicsit csalódottan mentünk le a sport szektorba, másztunk pár utat köztük egy gyönyörű 6c+-t a Shoogot-ot.
Szombaton újra az Anica volt a terv, de a fal még mindig vizes volt, ezért próbáltuk megtalálni a legszárazabb falrészt, így esett a választásunk a Jenjavi-ra. Nem szeretem az olyan utakat, amik rögtön nehéz részekkel kezdődnek, hiszen kihűlt izmokkal küzd az ember, tuti, hogy már a hossz felénél acél keménységűre dagad az alkarom, és az esetleges hidegtől élettelen húsnak érzem az ujjaimat. A Jenjavi 8, 8+, 8- részekkel indít, hát nem egy ideális kezdés. Végül kemény küzdés után sikerült OS másznom az első részt. A biztosítottság a lehető legjobb, így bátran lehet a határon mászni. Peti küldte le a kulcshosszt a hideg és vizes részek ellenére két pihenéssel sikerült neki. Kegyetlenül kihűltem a standban, így én is estem egyet, de a harmadik hossz tartogatta csak az igazi meglepetéseket. Végig egy repedés mellett kellett mászni, amiből csöpögött a víz. Próbáltam a lehető legtöbb ujj és kézkulcsot használni, hogy az éles peremű repedésbe beakadjanak az ízületeim és bőröm. Nem kis fájdalomtűrés kell az ilyen fajta mászáshoz, de Paklenica kőzete tökéletesen alkalmas erre. A közteseim is elfogytak a stand előtt, ezért vissza kellett másznom, de aztán esés nélkül értem el a harmadik standot. Kifejezetten büszke vagyok erre az OS-re hiszen az ideálistól nagyon távol voltak a körülmények. Peti is felküzdötte magát, de a további részek is vizesnek tűntek, ezért a leereszkedés mellett döntöttünk. Ezt az utat még meg kell egyszer mászni, mert amit eddig láttunk belőle, az szuper volt.
Lesétáltunk a sport szektor végében lévő Debeli Kuk-hoz és a Johnny-ba(8+; 200m) szálltunk be. Minden szempontból “isten király” ez az út: üveg keménységű éles kőzet, tökéletes biztosítottság, hihetetlen oldott formák. Én már másztam Domival az utat három évvel ezelőtt így voltak emlékfoszlányaim, így topo nélkül is könnyen eltaláltunk a falon. Végig váltva másztunk minden hosszt esés, vagy pihenés nélkül sikerült abszolválni, a kulcshosszt Peti mászta előre. A fal tetejéről a BWSC-n keresztül ereszkedtünk le, kb. fél óra alatt értük el a fal alját.
Este királyi lakomát rendeztünk: csevapot grilleztünk, aminek málna pálinkával ágyaztunk meg és hideg sörrel öblítettünk le. Vasárnap elég macskásan ment a mászás az első hosszban. Lehet, hogy kicsit sok volt a jóból előző este. Aztán hirtelen fel kellett ébrednünk, mert a Drugi Program-ban(8+/9-; 200m) nem lehet csak úgy álmosan mászogatni. Minden rész pontos koncentrációt igényel, a pengeéles fogások miatt féltem, hogy lecsúszik a lábam és esetleg odalesz valamelyik ujjam. A kalauz szerint S2-es a biztosítottság(ezt a skálát általában az olasz kalauzokban használják és ez jó nittelést jelent), na ezzel kicsit vitatkoznék, a kulcshossz rendesen volt fúrva, de a fal teteje felé közeledve nem ritkák az 5 méteres nitt-távok a 7+os részeken sem. Rám jutott a legnehezebb rész, ami inkább erőkitartásos volt, mint boulderes, baromi pici, éles peremeken kellett küzdeni. Ez a rész jól van nittelve, de nem lehet A0-ni. Végül egy eséssel sikerült kimászni(eldurranás miatt estem le), amire büszke vagyok, hiszen ez elég jónak számít egy 7b-s út esetén. Peti a másodmászók nyugalmával szépen egyben megmászta, gratula neki. Na ekkor megnyugodtunk, hogy a nehezén már túl vagyunk, hiszen innen már csak max 8- , de igazából csak ekkor kezdődött a fekete leves. A következő standból egész egyszerűen nem tudtunk elindulni, konkrétan nem tudtuk mindkét lábunkat elemelni a párkányról, nem tudtunk beszállni a falba. A nittek egyértelműen kijelölték az irányt, de egy vakolt falrész előtt álltunk, derékmagasságban volt pár tyúkszarnyi lépés, de ehhez csak negyed ujjperces, egyujjas cseppoldotta lyukak tartoztak. Ekkor a nagyfalas mászás, átment boulderezésbe. Egy viszonylag kényelemes párkányon álltunk és eszeveszett elméleteket gyártottunk a lehetséges megoldásokról, persze egyiket se tudtuk kivitelezni, nem tudtunk beleállni beszálló fogásokba. Fél óráig próbálgattuk felváltva, majd felbasztam az agyam és A0-la legyűrtem ezt az első két métert, innentől minden ment rendben. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy nem volt nálunk topo, mivel egyértelműnek gondoltuk a vonalvezetést, utólag megnéztem és a rajz jelzi, hogy ennél a résznél a nittektől balra kell mászni. Visszagondolva volt is ott egy repedés, de akkor elvetettük ezt a lehetőséget, hiszen kimásznánk az útból. Jaj istenem, kezdek megfertőződni, ezzel a rohadt sportmászó gondolkodásmóddal. Az útban végig keményen kell nyomni, nincs könnyű, vagy sétálós rész, ráadásul ahogy ritkulnak a nittek, úgy nő a “para beülő” súlya. A fal tetején olyan éles szikla pikkelyek vannak, amikkel még Paklenicán is ritkán találkozik az ember, komolyan mondom attól féltem, hogy egy esés esetén a megfeszülő kötelet simán el tudná vágni egy kés élességű perem. Összességében egy igen király út, komolyan oda kell tennie magát az embernek erőben és agyban is. A fogáskészlet “halálosan” éles, szóval csak óvatosan a kapkodós mászással és odafigyelni a lépésekre. Természetesen a ereszkedéskor egy helyen fent akadt a kötelünk, de nem is gondoltam komolyan, hogy kétszer egymás után gond nélkül le tudunk jönni, ilyen pikkelyekkel díszített falon. Paklenica jó hely, aki még nem volt, annak jövőre kötelező!

Pár szóban a versenyről egy versenyző szemszögéből.
A veszprémi forduló után, tudtam hogy kő keményen kell edzeni a címvédéshez. Motivált is a verseny, teljesíteni is akartam. Edzettem. Nyerni akartam. Figyeltem a motivációkat.

Sokat jelentettek. Nem a versenyzésről szól ez az egész nálam, nem mások vagy önmagam legyőzése a cél. Egyszerűen a ki-ki törni akaró testemet akarom betörni, kordában tartani, és leláncolni, megmutatni hogy a gondolataim a főnökök. Ezért bármennyire is csábító volt egy békkállai boulder, inkább az oxigénhiányos termet választottam. Ez volt az én választásom. Márai Sándor azt tanítja, hogy néha kicsit sanyargatni kell a testünket, nem jó ha túlontúl megszokjuk a jót. Vegyél két édességet is, amit nagyon imádsz. Edd meg az egyiket olyankor amikor bazira éhes vagy. Legyen nálad a másik, de nem nyúlhatsz hozzá. Ha kell még három óráig nem nyúlsz hozzá hiába vagy rohadtul éhes. Hazamész megeszed az ebédedet és ha jóllakottan is kívánod még, akkor edd meg lassan és élvezd. Önfegyelem. Ne a mohóság legyen az úr a háznál. Sokkal jobban esik a falat, ha tudod hogy az éléskamra teli tele van, mint hogyha tudod ez lesz az utolsó főtt krumpli. (Anna Frank naplójából idéztem.)
Nem kell ezt félre értelmezni, nem vagyok gyökér hogy kedvtelésből megvonom magamtól a sziklákat, de bármennyire is nem ez a kedvenc mulatságom, elmegyek az összes egyetemi versenyre, mint azt már korábban megfogalmaztam. Nem szabad engedni az ilyen kacsingató visszahúzó hívásoknak, melyek eltérítenek a kitűzött céltól. Bevezetőnek ennyi.

Számos mászó épített már versenyen utakat, csak ezen mászók tudják mekkora munka egy verseny összehozása, milyen nehéz is elkezdeni és betartani az időkorlátokat. Robiék csapata egészen jól megoldott minden nehézséget, ami BIZTOSAN nem volt kevés.Számomra kicsit széttartó volt a verseny dolog, valaki a lelátóról szurkolt, valaki a teremből az emberek szétszéledtek. A terem adottságai. A köztes távolságok nagyon jók, a fogások szintén. Az utak jól megszórták a mezőnyt, nem nagyon volt két ugyan olyan eredmény.

Két selejtező és egy döntő. 3 mászás volt melyre fókuszálnom kellett. Az első mászásomban őrületes izgalom volt rajtam, felette voltam az útnak, de mindent túlszorítottam, rosszul pihentem, rosszból akasztottam. A tapasztalat és a “butaerő” volt ami felvitt a plafonig, a harmadik legjobb mászást produkálva ezzel a selejtező útján. Top-ot senki sem tudott mászni. A második út volt a rémálmom, bíztam talán nem fogok vele találkozni. Egy függőleges fal, lépés nagyságú fogásokkal, testsúly áthelyezgetés. Benke Balázs bétájára álltunk rá, szinte mindenki top-ot mászott, pár sziklás csókával olyan 6c/+ ra lőttük be a nehézségét. Hatalmas volt rajtam a stressz, mint disznó a jégen őrület nagyot küzdöttem de sikerült megfogni a Top-ot.  

 

A döntőbe harmadik helyen kerültem, a már komoly eredményeket felmutató Szél Csabi, és az idén 4 8a-t mászó Barabás Gábor mögött. A döntő sejtettem, hogy hármunk közt fog eldőlni, de nagyon meg akartam fogni a Top-fogást. Ma valahogy semmi sem tartott úgy, az összeszedettségem is romokban. Nagy nehezen sikerült megcsapnom a top előtti utolsó fogást, de ez most csak a harmadik helyhez volt elég. Csabi és Gábor is mindketten Top-ot másztak, a selejtező döntött közöttük. Elégedett vagyok, mert a döntőben nem hibáztam magamhoz képest, de elszomorít látni hogy a komolyabb eredményekhez komolyabb csapat és komolyabb edzésmunka lenne szükséges. Kételyeimet némi italozással oszlattuk szerte, Isten éltessen Fecó papa!

 

 Az egész hétvége egy véget nemérő tanulással telt. Kedden lementünk a általunk csak röviden “labor”-nak becézett helységbe. Kész kínzókamra, minden van ami a könnyek előcsikarásához szükséges. Az edzés során, megépítettük az Ördög-árki Blitzkrig Bop beszállójának tökéletes mását. Kőkemény edzés után hogy jól menjen, egész hétvégén pihenőt tartottam. Kedd után 9 óra alvás és jó étkezés mellett is rottyon voltam szerda estére. Durva mit kap a szervezet…

Én pénteken mentem haza, alig fél óra és Árpi beáll a Suzóval az Ízer kúriára. Szekszárdról jött fel totál motiváltban, valamit akar ez a gyerek. Hamar lefekszünk, majd 5:50 kor kelés. Irány Ördög-árok. A motiváltság maximumán vagyunk, ahogyan édesanyám is. 10 szendót gyárt anyai szeretetet belekenve, termosz teák, kávék. Kész karnevál. Reggeli és pár Ondra videó után, már semmi sem hiányzik az induláshoz. Elsőnek a Mediterrán fal felé vesszük az irányt, van itt egy projekt amivel pár éve, még Gáborral szoros barátságot kötöttem, és megfogadtam megmászom ha addig élek is, már pedig addig élek! A jó öreg En attendant Godot.

Árpi Bambi 6C megmászással melegít, én húzódzkodom. Lassan megszokjuk, hogy a cipő nem lesz tágabb, a bőr nem lesz keményebb s oltári csapatás kezdődik. Hamar felelevenednek bennem a régi-szép- emlékek, s megint ott csücsülök – csak a beszálló hiányzik. Biztatom magam, pedig most jön csak a neheze. Az igazi nehézséget nem is az út kihívása jelenti, hanem a belső felem pesszimista oldala. Mindig igyekszem elnyomni, még ha úgy is neveltek, hogy az életben becsapnak, kihasználnak és lehúznak ott ahol csak lehet. Én mégis mindig pozitívan igyekszem látni a dolgokat, mert hát ha nem lenne rossz, akkor a jó fogalma sem alakult volna ki. Minden sikertelenséget a hasznomra akarok formálni, és biztatni magam, hogy igenis “El tudom emelni 15 centire a seggem!“

 

Szünet. Tea, szendó, csoki. Közben a köd lehúzódik kissé a Bakonyról, s a fáradt napsugarak áthatolhatnak boldogan bizsergetve arcunkat. Chilles hangulat, mintha valami varázserő azt parancsolná, hogy ha itt vagyok mindig süssön a nap. Godot szektora a kedvencem az egész völgyben. Sajnos- vagy nem sajnos- Ördög-árok árok és magas fái lévén ritkán enged át sok fényt, és egy kicsit sötétté misztikussá teszi a helyet. Ritkán olyan tiszta és romantikus minden mint most itt. Árpi is átnézegeti az utat, de hamar rájön hogy itt valóban a beszállás jelenti az esszenciát és ő is csücsülni kezd nem sokára. Ez az út Egyszerűen térdre kényszerít minket, ő az Úr s csak azt engedi felállni aki teljesíteni tudja elvárásait. Nagyon ráérzős, de a próbák között folyamatosan közeledem. Először csak elemelkedek a talajtól, majd már csapok vaktában, majd koncentráltabban, végül majdnem sikerül megtartani. Nem szaporítom tovább a szót, sikerült őrült határosan megmászni. Gondolkodtam rajta hogy 7B vagy 7B+ -e a nehézsége, nem tudnám eldönteni. Minden 7B utamnál nehezebb, és szerintem fekszik is ez. Jó lenne ha mások is próbálnák ezt az utat, de valamiért senki sem gyalogol fel idáig a Mediterrán fal fölé.

Árpi is pihenő polcra teszi az utat és tovább megyünk. A padet a Blitzkrig Bop alá tesszük le! Árpinak ajánlom a Kocsis Ricsi/Kovács B. által nyitott utat, a Susogós Mackók 6C+ -t. Tipikus helyi út, ha nincs ujjerőd egy 7B-hez, akkor valószínű hogy ezt sem tudod megmászni. Árpinak is nehéz elhinni a bétát, de végül sikerül megmászni pár próbából. Én elkezdem a tisztogatást, 2kg magnéziát teszek a beszálló fogásra. Ez kicsit ki van ugyan sarkítva de alapos fogkefézés után is csúszósnak ítélem meg, tényleg igaz ez a “túlkefélés” dolog. Már az első próba nem rossz, s úgy tizedikre sikerül megtartanom a beszállót. Annyira meglepődök a hirtelen új helyzettől, hogy pár pillanatig azt sem tudom mit kell csinálni, mintha valami “kunsztsokk” ért volna el. (Kunsztsokk: a kultúrsokk szóra hajazó új fogalom melyet a szerző most bevezet. Lényege, hogy olyan váratlanul sikerül valami hogy az ember nem tud mit kezdeni vele, a hirtelen jött sikerrel, meglepődik és emiatt esik le.:) Gyorsan belépek a jó lépésra és elindítom a második mozdulatot. Igen mérges és boldog is vagyok a földön. Egyrészt nagyon örülök, hogy sikerült az első mozdulat, de szomorú vagyok amiért nem fókuszáltam jobban. Simán tartható lett volna a fogás, ha elhiszem, de szinte én dobtam el a második mozdulatot. Utána még tolok próbákat, de nem tudok még egyszer ilyen jó próbát csinálni. Kicsi célok, elégedetten tolom odébb a pad-et. Árpi a Téli berek direkt verzióját küldi. Egy very beauty 7B. Árpi letol pár oltári tárgya próbát, majd kétszer beleáll az utolsó mozdulatba, megcsinálja és azt mondja: -Kamerázd fater, szerintem megmászom! Jóóvan papszli, ACTION!

A videó majd visszaad mindent, Árpi megint örömködik a topon 🙂 A Tűz van babám! az ifjabb Zsigmondtól. Béták tisztítása, kidolgozása. A Topra nyúlás Árpinak sem egyszerű, és sajnos pár öngyilkos próba után úgy ítéljük meg, hogy túl kevés a pad és nem lehet biztonságosan lespotolni. Legközelebb. Hansi ohne Bankerl. 7C. Iszonyat közel kerülök a megmászáshoz, de valamiért a top előtt több ízben leesek. Fejben valami nem volt okés, kicsit rá is stresszeltem a dologra. Legközelebb.

Hervadó virágok, 7B+

orgasm

A szombati Ezüst-hegyi turnén, melyre a jegyek hamar elfogytak a Suzukiba, csak ketten vettünk részt. Árpi-t egész pénteken nyüstöltem, hogy éjszaka menjünk a hidegben mászni, 10 fok fölött már nem érzem jól magam… 🙂 Aztán kompromisszumot kötöttünk, hogy ha reggel 6 kor gőzölgő kávéval fogad, akkor kimehetnünk délelőtt boulderezni és sztornó a tanulás. Így is történt. Árpi a legjobb házvezetőnői képességekkel felvértezve fröcsöntötte a reggelinket, majd kotyogtatta a kávénkat. Kőbányáról szereztünk Pad-et, és irány Darány! Vagyis Üröm, ha pontos akarok lenni, egy kurva és egy lakókocsi a pontos tájékozódási pontjaink.

 

A nap további részleteibe nem szeretnék belemenni, totálisan ambivalens érzések kerítettek hatalmukba. Szinte minden létező útba belemozogtunk, a Kalahári traverztól, az Ezüst nyírig. A Szedermotor és Gyíkvér utak kérték el leginkább bőrünk felületét, de ha tízszer egyszer sem másztuk még az Él-boy-t, mely a legszebb boulderek között van amit itthon próbáltam. Egy álom ez a mozgás.
Zárthelyi kötéllétrából, Kettes (elégséges) from Izer Bálint on Vimeo.

Siker vagy kudarc, vagy tanulás ahogy akarjuk. Aztán másnap a Borárosról átfutottunk Márkhoz. Rég kötéllétráztunk már, és a papszlival meg kellett dumálni egyet s mást. Sok mindenre jó volt ez az átjövetel. Például hogy Árpi életében először megtanulta mit jelent az hogy rázárni valamire, én pedig első ismétlője vagyok a Márkos kettes kötéllétrának. Szóval mégis van fejlődés nyugtázom. Boldogan. Ennek meg lesz a hozadéka, szombati sziklázáson portya lesz!