Beszámoló egy várva várt, reményekkel teli túráról.
Hát hol is kellene kezdenem? Szorított az idő. Gyakorlatilag annyit másztam az elmúlt szezonban, hogy a bőr a kezemen egyszer se tudott normálisan visszanőni. Ez heti 3-5 mászónapot jelent sziklán. Valami jobban, valami kevésbé őrli a bőrt. 2 nappal Adlitz után indultunk el Tibivel, és Gáborral hazánk legkeményebb mászóiskolája felé. 28. án reggel 5:50 kor kellett kelnünk, természetesen mint mindig busszal közelítettük meg a kiszemelt helyet. Az út most nem tartott olyan sokáig mint legutóbb, noha még kétszer is át kellett szállni. Tardoson rájöttünk, hogy ezen a napon se fog megdőlni a hidegrekord, csakhamar le is kerültek az alsógatyák. Már a sorompónál voltunk amikor kezem a zsebembe tévedt, s telefonom hűlt helyét találtam. Nem lett volna jó elhagyni, szal visszafutottam a szövetkezeti boltig. Ugyebár az ilyen kis séták a 40 fokban csak emelik a teljesítmény színvonalát. Csomagok cipelésére sikerült kitalálnom egy jó nagy faszságot, (!)tényleg(!) ááááhh nem is írom le inkább. Szóval a bányába vezető út számomra kicsit megerőltetőbb volt. Na őszintén majdnem beszartam. Az út most is végtelen hosszúnak tűnt. Szinte sírtam az örömtől amikor megpillantottam, az Illúzió-falat. Mászni semmi erőm nem volt, pár órás pihenőt szavaztam meg magamnak. Eközben Gábor bemelegítésnek a szokásos huszonhármas aranyat nyomta ki, majd Tibinek is beakadt ráadásul elsőre.
Gábor az AngyalszívbenGábor elkezdte projektelni az Angyalszívet, ami bár nehezen, de szerintem idén még megadja neki magát. Beleereszkedtem a Nazgulba. Első ránézésre a tetején lévő kis köztes táv gondolkodtatott el, majd egy fogás. Igen a második akasztás után. Nézegettem balról, nézegettem jobbról. A lépéseket is figyelgettem erősen, de valahogy olyan érdekesnek tűnt ez a rész. Az első Tóth tétel értelmében, majd a mászásnál úgyis kiderül. Első kísérletre szó szerint padlót fogtam. Kicsit nyúlik ez az egyetemi kötél…:D
“Köszönjük, de nem nyert hangszórót”Elkezdődött a projektelés. Nem tűnnek olyan vészesnek a mozdulatok. Szorítani kell majd rendesen azt az akasztó fogást a második köztes alatt. Faszán betartom magam, mosolygok érzem meglesz ez az út. Majd tovább nyúlok ballal, s ekkor úgy tűnt el arcomról a mosoly, mint borotvapengéről a lehelet. (P. G. Wodehouse) Elérkeztem ehhez a bizonyos “majdcsakleszvalahogy” fogáshoz. 10 percig vergődök, kipróbálva a lépéseket. Ezt a fogást kikerülni nem lehet. Fognod kell és kész. Följebb húzom magam. A fölötte lévő mozdulatok már annyira nem kamenik (nehéz), bár van még egy érdekes felnyúlás jobb kézzel. A standban gondolkodok. Nagyon nehéz magam előtt belátni, de BÁLINT EZT NEM TUDOD MEGMÁSZNI. Meg kell, hogy értsd. Alábecsültem az utat. Nem vagyok egy 8a mászó s erről eléggé megfelejtkeztem. (F. L. tiszteletére) A srácok is csalódottak, nem fogunk az esőfal alatt berúgni. Hogy mért is írok ilyeneket? Történt még pár hónappal ezelőtt, hogy a Nagy semmittevésben és a nyári projektőrületben bízva, fogadtunk Nándival, hogy meg tudom e mászni a Nazgult, vagy sem. A határidő: Július 31. A tét: egy rekesz sör. A tény: hogy nem tudtam megcsinálni. Kicsit a hangulatomat szegte. Gábor is megpróbálta, de ez a mozdulat neki sem adta. Egy mozdulat, ha az meglenne, össze tudnám rakni. Csakhogy majdnem tyúkból nem lesz leves, mondta mindig a vén Enyedi. A kis vergődés után kéne is mászni valamit-gondoltam, úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Nulladik udvarba, más néven az Unka falhoz. Volt itt még valami, amit legutóbb az égiek nem akartak hogy meglegyen. A Nimród. Kis felkészülés után belementem. És hát beleestem. Már épp azon kezdtem gondolkodni, holnap eladom a mászócuccom, reménytelen a helyzet. 😀 (no azért nem kell aggódni, akkor is másznák ha nem lennének karjaim…) A kis pihenő alatt észreveszek az orromnál egy fogást, (akékkupako lóbrokit) hát hogy nem szúrta ki a szemem. Tibi leereszt, majd Gábor mássza az Unka nevű VIII-, de nem lódítok ha azt mondom ez a mohás izé a legcsúnyább út a bányában. Jóformán már minden fogást benőtt a moha. Tibinek látva ezt a mix mászást elmegy a kedve a dologtól. Újra én következem. Mielőtt beszállok, pár másodpercet szentelek arra, hogy mentálisan helyretegyem a dolgot. Ki akarok zárni mindent. Biztosítomban megbízok, csak az útra kell figyelnem. Ennél az útnál, nem hátrány ha valaki magas. Az első fogás egy fincsi mikroperem. Nagyon sok ziát használok, Gábor szerint ez is a pszihé miatt. Dinamikusan megyek a második mozdulatra. Nagyon kicsik a lépések, vagyis jóformán nincsenek is, a falat lehet taposni ezerrel. Bár nem sikerül túl jól az első két mozdulat, sikerül elmennem az akasztó fogásig, amely egy jónak mondható centis perem lehet. A tetején nagyon szorítom a fogásokat, érzem az utat, eggyé váltam vele. Jó érzés így mászni. Talán jobb is mint megmászni bármit is. Érzed, hogy úgy uralod az utat, hogy egyszerűen nem tudnád elrontani. A standban boldog vagyok. Arcukat látva, még Gáborék is meglepődtek. Nem ezért jöttem a bányába, de legalább visszahozta az életkedvem. Gyakorlatilag ez az a pont ahol Tibi beindul, és a túra hátralévő részében leállíthatatlan. Nem mintha bárki is szerette volna leállítani. Ahogy Gáb mondta: sziporkázó humora van ennek az ifjúnak…:D
Gábor is megpróbálja a Nimródot, de nem adja neki az eleje. Megmutatom Fekete Ákosék variánsát a Nimród Leftet. Na ez már jobban elnyeri a tetszésüket. Felváltva ostromolják. Tibi és Gábor is közel van hozzá. Aznap mászunk még pár OSt és Flasht, majd átmegyünk az eső falra, ahol a Nagyok már javában csapatják a kemény utakat. Marci majdnem kinyomja a Zed nevű 8b/+ nehézségű utat (ez a legjobb barátok közt is X/X+). Feri edzésjelleggel mássza a Sarlatán tizest. Csak a bénábbak mozognak a IX es utakban. (Remélem érezhető volt az irónia) Mi csak figyelünk, lessük el a bemelegítéseket, utak mozdulatait, levezető mászásokat. Pulinka Zsolti, az ország talán legtehetségesebb fiatalja, kinyomja a Fenevad tizest. Hátborzongató látni, ahogy mozog benne. Izzad a tenyerem.
Áron ezt írja a ’98-as Magyarország szikláinban: A Kis-Gerecse északi oldalában hatalmas sziklaplató fogad. Hirtelen kinyílik a táj, de csak a szomszédos hegyekig, melyek útját állják a messzeségnek. Mögöttük pasztelszínbe öltözött sziklák. Az ország legvadabb falai ezek.
S most itt ülünk, ezen falak alatt, és az ország legjobbjait látjuk, a legkeményebb utakban.
Megvárjuk míg mindenki elmegy, majd megvacsizunk és lefekszünk. A szúnyogok kicsit elviselhetetlenek voltak, de szerencsére volt egy denevér, aki a mi oldalunkon állt…
Reggel picit fáradtan kelünk, napozunk.
Gyors reggeli után újra a Nulladik udvarba megyünk. Felváltva próbálják a Nimród könnyített balos verzóját. A kunsztrészt próbálja Tibi dinamikusan, statikusan, de Gábornak egyik se fekszik igazán. Ekkor Tibi ad egy új bétát Gábornak, aki így rögtön megcsinálja a kunsztot, amire addig kábé esélye se volt. 😀 Bocs Gábor! Ezután Gábor elölbe is kinyomja a VIII nehézségű variánst.
Foto by Tibor Erdész
A biztosítóba vetett hit 😛
Boldogság
Még alvás előtt mondom Gábornak, hogy az egy éves projektjébe, a Retekbe bele kéne néznie. Azért jók ezek az öregebb utak, mert az ember össze tudja hasonlítani mennyit fejlődött, vagy romlott a teljesítőképessége egy év alatt. 
Felébred és ennyit mond; belemegyek a Retekbe. Tibi felébred és ő is ezt mondja. A lelkesedés a tető fokára hágott. 😀 Gábor belemegy. A mozdulatok nagyon jók, látszik fekszik neki az út. Én már szinte látom ahogy megmássza. Most én következem. A párkány alatt esek ki, ilyen közel még sose kerültem hozzá. Tök érdekes volt, – ekkor már nem sok bőr volt a kezemen- hogy miután beleestem próbáltam újra beszállni az útba, de egyszerűen a kis peremek annyira vágnak hogy sírni tudnék. Mért nem fáj ez mászás közben. Güllich szerint: Ha a motiváció elég nagy, akkor minden kétely elmúlik. Itt kell megemlíteni azt az érdekes jelenséget, amelyet napjainkban vizsgálnak a sportorvosok. Úgy vélik, hogy extrém magas motivációnál a test olyan kábítószerhez hasonló anyagot termel ki (endorphine), amely többek között csökkenti a fájdalom érzékelését is. Megfelelõen magas motivációnál bizonyos fájdalmakat észre sem vesz a sportoló, s olyan energiáik szabadulnak fel, amelyekhez normális esetben nem tudnak hozzáférni.
Aznap Tibi még mászik pár könnyebb utat, nekem sikerül összebarátkoznom 3 mászóval, akitől kapunk is egy két csokit, vizet, meg Wattot. Jól jött az a 2 liter plusz víz, 12 literrel jöttünk fel a bányába, de nem volt elég. Este hamar takarodót fújunk, vagyis fújtunk volna, ha Tibi nem találja ki az év barkóbáját. De most tényleg. 😀 Mi az? Amikre rájöttünk: Fából van, de ragasztó tartja össze, ablakmosásra lehet használni, de ha víz éri tönkremegy, sört is lehet vele kibontani, malacnál kisebb, de egy hörcsögnél nagyobb. Na mi ez? Keresztrejtvény. 8 óra volt amikor elkezdtük találgatni, és olyan 11 re lett meg. Reggel Gábor melegít, köztesek bent a Retekben. Átgondolja fejben a dolgot, biztosítom.
Első mozdulatok
Sikerült!! occsoszzé! 😀
Ha nem is sört-, de hasat azért kell adni 🙂Felkészül majd nekimegy. Minden úgyanúgy történik, mint egy nappal korábban, de most sikerül megtartania az utolsó fogást. Egy tompa erőlködést hallat, de itt már nem eshet le. Tibivel egy emberként ordítunk. !Eddigi! legnehezebb útját mászta meg, egyesek szerint 9-, mások szerint 9 es út. Én inkább a kettőt közöttit, vagy a kilencet tartom reálisnak.
Gábor és az Illúziókkal teli falNekem pl. a Pszeudo tavaly második kísérletre meglett, de a Retek számomra annyira nem adja, hogy már több mint 10 próba van benne. És most látom csak, hogy már esélyes. Itt jön képbe a cím. Mindegyikünk kinyomta a legnehezebb gerecsei útját, Gábor és Tibi az eddigi legnehezebbjüket is. Berakjuk még pár útba a kötelet, én egy komolyabbat akarok megnézni, Gábor a Carát. 
A Fenevaddal próbálkozom, ami meglepetésemre elég könnyen megy, nyilván megint csak magas vagyok. De mielőtt mindenki elkezdene “így könnyűzni”, megemlítem azért hogy ez az ami miatt nem tudom megcsinálni a Nazgult. Az úttal kapcsolatban mindenki kérdezi, hogy hogy ment a kulcsrész, de azért majd valaki mondja el hogy az melyik jó. 😀 Mert én nem jöttem rá. Nekem az alja ugyanolyan nehéz volt mint a teteje, nem éreztem különbséget. A tetején van egy jó kis lyuk, meg egy reibung is, amiről már halottam rémtörténeteket, de nekem ezek jól tartottak. Többször másszuk még a trapézfalas utunkat is. 
Nagyon jó ezt mászni levezetésnek, alján szép kis kunszt, szép mozgás, végén erőlködés. Az alján van egy eszméletlen szép egyujjas fogás. Tök jól fel lehet állni belőle. Azért most már mindhárman fáradtak vagyunk.
vastagszik a kéz…:)Összeszedjük a szemetünket. Elmenetel előtt meglátogatjuk még a Titkos falat. Nagyon tetszik itt a Dáridó nevű út, idén még mindenképpen, ha nem is megmászni, de megpróbálni meg szeretném. Dél felé elindulunk vissza Tardosra. A sör meg a csoki természetesen alap. Igazából pont a harmadik nap kezdtem el igazán élvezni a dolgot, akkor jött meg e feelingje. Este késő délután érünk Veszprémbe. Még mindig nincs rajtam alsógatya amit még korábban levettem. Pályaudvaron Blanka, otthon finom vacsi fogad.
Volt egy buzibeállós kép is de azt nem merem felrakni…Bár Gábornak megígértem, hogy a nyers anyagot teszem majd fel, de abban annyi hiba van, hogy nem merem:D Inkább csak a már kijavított, és mégis hibás verziót… 🙂
Nem tudom még mennyi van ebben a nyárban. A csokifagyizónal vettem észre, hogy már elkezdtek sárgulni a levelek. És még a Balcsiban sem fürödtem…sebaj remélem Nándi helyettem is megteszi… 😀
Sok tanulsága volt számomra ennek az útnak. Lehet, hogy valóban vissza kéne venni a mellényből, bár nem tudom ezt hogy lehetne szerényebben előadni. Olyan havonta egyszer elolvasom, kik azok akik épp a szikla.hun vitatkoznak. A minap olvastam egy nagyon jó dolgot, ami pár mesterséges mászós srácok irtak:
“(…)Undorodom attól, hogy mások teljesítményeit megkérdőjelezzem, mivel a mászás mindenkinek a saját örömére történik, de úgy érzem, semmi kritizálni való nincs abban ahogy mászunk, és főleg amit mászunk. Gondolom megérted, még ha az anonímitás homályába burkolózol is.(…)”
Mindenképpen elgondolkodtató sorok.
