Borbély “dagi” Gábor nulladik, első és utolsó 8a-ja

Ezt a sztorit már régóta tartogatom magamban, most (2019 szeptember) is csak azért írom meg, mert már tudom hogy jó vége lett a történetnek.

Szóval ez Hámoron történt, április 27-edikén, egy elég motivált csapattal: ‘Battáról Áron és (Tóth) Norman, a Bakonyból Ájzer Bí és jómagam. A motivált 7-órai indulásból inkább 9:30-lett, mert esett az eső, a Keletinél pékségéknél állt a bál. 11-kor már Miskolcon is voltunk és benéztünk a Factory-ba.

Mire a falakhoz értünk, atom kondísönök fogadtak. Áron és Bálint az amerikai tetőt szemelték ki, mi Normannal kicsit szerényebb célokat tűztünk magunk elé. Igazándiból mindketten kihagytunk sokat a mászásból, úgyhogy gondoltam 7a fölé nem is megyek.
Szó szót követett, vagyis Áron eltépte a beülőjét, Bálint megmászta a Mózes Ü.S.S-t és én is összebouldereztem az alját. Gondoltam dobok rá éleset.

Ehhez tudni kell pár dolgot, először is ez nem tudom hogy milyen út és milyen nehézségért, mert volt álló és ülő startja is, de kitört belőle fogás (állítólag csákányosok által). Szóval a fokozat nem is biztos, de az biztos, hogy egy kuvasz (szemkiesős) boulderrel kezdődik, aztán egy 6c-7a körüli útba megy bele.
Ezért mondható, hogy ez nem az első, inkább a nulladik 8a-m.

Namármost nem csak ez van, hanem a dagi jelző is. Pár kilót híztam ekkor és az a pár is nagyon számít a mászásnál. Pontos számokba nem akarok belemenni, de a 80-at közelítettem alulról. Ahogy ezt a TF-en is tanítják, ez biztos módja a sérülésnek: rendszertelenül nehezet mászni, túlsúllyal, ezt (még ha sikerül is) az ízületek bánják.

Hát így is lett, miután lejöttem, égető érzés járta át a jobb alkaromat. Ha nyitottan terheltem, akkor belenyilalt a fájdalom. Gondoltam ezt az árat kérte az út és én hülye voltam, hogy belementem, de késő bánat: a 8a már ki van fizetve.

További szerencsétlenségnek mondható, hogy egy mesterséges mászó biztosítója elájult, Bálint segített leereszteni a mászót és feléleszteni a biztosítóembert. Hál’ Istennek a vércukor szinten kívül más nem esett le.

De azért elmentünk a híres-hírhedt Gyertyános-ba, ahol jó sörök és egy enyhe kötözködés fogadtak minket, de semmi olyan, amivel nem bírtunk volna.

A sztori végjátékához tartozik a felépülésem is. Egy pár hetet kihagytam, aztán teremben sárgákat ütöttem, nyitottra fájt a kezem, zártra érdekes módon jó volt.
Ami azt illeti ez a helyzet egészen nyárig húzódott, addig trippre, sziklára sem nagyon mentem, nem lett volna értelme.
Viszont ez idő alatt összehozott a sors pár régi osztálytárssal, évfolyamtárssal és (még a vitorlázó múltamból ismert) Benjivel. Szinte szerencsésnek mondható, hogy vissza kellett vennem a mászásból, mert így tudtam velük boulderezni.

Sajnos a fájás lassan múlt, ezért már-már arra gondoltam, hogy a Mózes lesz egyben az utolsó nehéz (még ha nem is 8a) utam a mászókarrierem alatt. De innentől már egy másik lapra tartozik a sztori, ami Zillertal-ban folytatódott…