A várva várt isztriai beszámoló még kicsit kell, hogy várasson magára – mire 80GB anyagot 20 embertől és az irományokat összemossa átválogatja az ember, nem kis idő – de van itt érdekesség amúgy is. Januári agymenésem irományom számos kérdése mint például a “Divat-e ma Mo.-on erősnek lenni?” és még hasonló finomságok elég sok mászóból váltott ki tök jó véleményt, vagy akár érveket/ellenérveket. A kommentek közt is érdemes szemezgetni, több nézőpont mindig jobban megvilágít egy kérdést, mint egy ember szűk látóköre…ez esetben az enyém. A számomra legelgondolkodtatóbb és egyben zseniális iromány Beliczky Petitől származik, amit ő eredetileg személyesen nekem szánt – mégis úgy gondolom, építő jelleggel nagyon hasznos lehet mások számára-e nézőpont elolvasása, latolgatása is. Nagyon sok ‘gold row’ van benne, fogadjátok szeretettel! (Az aláhúzások, kiemelés tőlem származnak.)
 |
| Peti, az általa tavaly megmászott út a Lélekharang, 8a+ közben (fotó: Badics István) |
“Beszállnék egy pár
gondolattal ebbe a technika vs. erő kérdéskörbe és vitába, aminek pár
megállapítása már olyan legendás axióma, hogyha lenne rá komoly igény, akkor
biztosan törvényi erőre emelkedne. Mikor elsőként húztam mászócipőt a lábamra,
már akkor hallottam egy ilyen gyöngyszemet, miszerint „hetesig” csak technikára
van szükség. Ez persze óriási f…..g, izé butaság. Szerintem ott siklik és
siklott el mindig is a téma, hogy stílusjegyként határozzuk meg a technikát és
az erőt, pedig nem erről, illetve nem csak erről van szó. Számomra nyilvánvaló
és nem hinném, hogy sokan megcáfolhatnak ennek ellenkezőjéről, hogy bármilyen
tömeggel rendelkező testnek a gravitáció ellenében való helyzetváltoztatásához
erő kell! és nem technika (Technikára vonatkozó mértékegységet nem láttam
Newton munkásságában, viszont erőre vonatkozót igen). A kérdés inkább az, hogy
mennyi erőre van szükség. Úgy gondolom, hogy lehetséges minden köteles
mászóútra vagy boulderre meghatározni egy minimálisan szükséges erőmennyiséget,
ami az adott tömeget utaztatja a kiinduló ponttól, a befejező pontig. Ha ezt a
minimálisan szükséges erő meglétét elfogadjuk, akkor már léphetünk is tovább a
hatékonyság irányba, azaz hogy adott ember ehhez képest milyen
erőfelhasználással tudja azt teljesíteni. Itt már beszélhetünk arról, hogy
x.y., akinek az útra ráfordítható ereje alig valamivel nagyobb, mint a
minimálisan szükséges erő, akkor rendkívüli hatékonysággal kell másznia (közel
100%) szemben azzal az illetővel, akinek sokkal nagyobb ráfordítható ereje van,
és neki nem kell, csak érdemes hatékonyan működnie. Akinek meg nincs meg az az
erő, ami minimálisan szükséges, az meg cseszheti a „technikáját”, mert nem fog
feljutni az úton, akkor sem, ha tankönyvbe illeszthető lépéstechnikát és egyéb
trükköket bemutatva kunsztól.
gondolattal ebbe a technika vs. erő kérdéskörbe és vitába, aminek pár
megállapítása már olyan legendás axióma, hogyha lenne rá komoly igény, akkor
biztosan törvényi erőre emelkedne. Mikor elsőként húztam mászócipőt a lábamra,
már akkor hallottam egy ilyen gyöngyszemet, miszerint „hetesig” csak technikára
van szükség. Ez persze óriási f…..g, izé butaság. Szerintem ott siklik és
siklott el mindig is a téma, hogy stílusjegyként határozzuk meg a technikát és
az erőt, pedig nem erről, illetve nem csak erről van szó. Számomra nyilvánvaló
és nem hinném, hogy sokan megcáfolhatnak ennek ellenkezőjéről, hogy bármilyen
tömeggel rendelkező testnek a gravitáció ellenében való helyzetváltoztatásához
erő kell! és nem technika (Technikára vonatkozó mértékegységet nem láttam
Newton munkásságában, viszont erőre vonatkozót igen). A kérdés inkább az, hogy
mennyi erőre van szükség. Úgy gondolom, hogy lehetséges minden köteles
mászóútra vagy boulderre meghatározni egy minimálisan szükséges erőmennyiséget,
ami az adott tömeget utaztatja a kiinduló ponttól, a befejező pontig. Ha ezt a
minimálisan szükséges erő meglétét elfogadjuk, akkor már léphetünk is tovább a
hatékonyság irányba, azaz hogy adott ember ehhez képest milyen
erőfelhasználással tudja azt teljesíteni. Itt már beszélhetünk arról, hogy
x.y., akinek az útra ráfordítható ereje alig valamivel nagyobb, mint a
minimálisan szükséges erő, akkor rendkívüli hatékonysággal kell másznia (közel
100%) szemben azzal az illetővel, akinek sokkal nagyobb ráfordítható ereje van,
és neki nem kell, csak érdemes hatékonyan működnie. Akinek meg nincs meg az az
erő, ami minimálisan szükséges, az meg cseszheti a „technikáját”, mert nem fog
feljutni az úton, akkor sem, ha tankönyvbe illeszthető lépéstechnikát és egyéb
trükköket bemutatva kunsztól.
Az erő az alap, erő nélkül nincs technika, erő
nélkül nem lehet technikát fejleszteni. Persze az okos ember, okos mászó, ha
rendelkezik ezzel a becses kinccsel, amit nyers erőnek nevezünk, akkor kutya
kötelessége megtanulni vagy legalábbis törekedni rá, hogy azt hatékonyan
használja. A mászónak az erő szerintem kicsit olyan, mint Dagobert bácsinak az
aranya, aki üldögél a torony tetejéig spájzolt pénzén, de egy megveszekedett
buznyákot sem szívesen költ belőle. Mászónak nem kell erő? …haha…. ide vele,
még több erőt, minden erőt, persze iszonyat munka megszerezni és megtartani, de legyen csak velem és majd
eldöntöm, hogyan használom. Az előbbiek után magam részéről kijelenthetem, hogy
azok a technikás mászások (technikás mászók), ahol nagyobb a hatékonyság,
akiknek nagyobb a hatékonysága. Ja, egy apróság még. Az simán előfordulhat,
hogy az útban egy vagy akár több mozdulat is, hatékonyabb „technikásabb”
valamely stílusban pl. statikban, de lehet, hogy az egész utat nézve nem
tökéletes választás, mert a mozdulatot megelőző és az azt követő rész energia
egyenlege rosszabb lesz, mint ha azt dinamikusan átnyúlta – kövezzenek meg – átugrotta volna. Ez
természetesen lehet fordítva is. Véleményem szerint nem szerencsés keverni az
esztétika szépséget (pilinckázás, tekerés, sarkazás, anyám tyúkja stb.) a
technikával, mert a rossz helyen alkalmazott megoldások, akkor is helytelenek,
ha azok kívülről tetszetősök. Ezen kívül minden mozdulatot (bármely stílusban)
lehet szépen és csúnyán is végrehajtani. Arról nem is beszélve, hogy pl. egy
dinamikus mozdulatot tökéletes végrehajtása sem arról szól, hogy sebesen
összehúzom az izmaimat. Az hogy miért fikázunk mászókat és fogjuk rá
teljesítményükre, hogy az nekik könnyű, azt sokszor csak irigység mondatja velünk
a vagy rosszul értelmezett fizikai (mászó)adottság. Minden ember eltérő
paraméterekkel rendelkezik (és most csak a fizikaiakra gondolok – súly, hossz,
átfogási távolságok stb.) és mivel jelentős szórás van a mászók között, így
tudomásul kell venni, hogy minden egyes útnál más és más típusú mászóknak van
helyzeti előnye (ha szerencsés az ember, akkor néha maga is beletartozik az
előnyt évezők társaságába). Ezeket az előnyöket tagadni vagy a jelentőségüktől
eltúlzott módon kihangsúlyozni egyaránt hiba. Természetes, hogy a nagyobb
magasság megfelelő súllyal általában előnyös, mint az is, hogy a jelentősen
kisebb súly, adott magassággal is előnyére tud válni a mászónak. Szoktuk látni,
hogy fiatal mászók, vagy vékony lányok, akiknek apróbb vékony ujjaik vannak,
milyen arcátlanul tudnak peremet fogni, azon adott esetben kezet cserélni,
pihenni, ziázni, fejen állni stb. Igen, komparatív előnyük van azokon az
utakon, mert nekik arányaiban „nagyobb” a fogás, más és több alkarizom tud
dolgozni az útban, mint másoknak. Ellenben sokszor teljesen tanácstalanok a
hosszabb nyúlásos, áthajlásos utakban, mert ott hátrányát látják a máskor
előnyös adottságaiknak. Rendkívül hosszú lenne ezt végig venni, hogy kinek mi
az előnyösebb (és hátrányosabb), de ezek létező dolgok, ezeket tudomásul kell
venni. Magam részéről a konklúzió az, hogy adott a mászónak a teste és adottak
bizonyos utak. Minden útra igaz, hogy van egy az útra értelmezhető
leghatékonyabb megoldása és minden mászóra igaz, hogy az adott útra van a
jelenlegi állapotának megfelelő optimális erőfelhasználása. Hatékonyság ezek
szerint értelmezhető a mászó adott pillanatára, fizikai állapotához viszonyítva
és értelmezhető az útra vonatkozó általános értelmű hatékonyságként is. A kettő
bizony nem azonos. Ha a kettő között nagy különbség van, akkor valószínűleg a
mászónak fejleszteni kell magát, mert vakfolt van a mászási képességeiben. Ha
nem fizikai korlátai vannak (pl. lehetetlen távolság) a különbség
csökkentésére, akkor bizony általában az erő fog hiányozni és csak ritkábban a
„technika”.
nélkül nem lehet technikát fejleszteni. Persze az okos ember, okos mászó, ha
rendelkezik ezzel a becses kinccsel, amit nyers erőnek nevezünk, akkor kutya
kötelessége megtanulni vagy legalábbis törekedni rá, hogy azt hatékonyan
használja. A mászónak az erő szerintem kicsit olyan, mint Dagobert bácsinak az
aranya, aki üldögél a torony tetejéig spájzolt pénzén, de egy megveszekedett
buznyákot sem szívesen költ belőle. Mászónak nem kell erő? …haha…. ide vele,
még több erőt, minden erőt, persze iszonyat munka megszerezni és megtartani, de legyen csak velem és majd
eldöntöm, hogyan használom. Az előbbiek után magam részéről kijelenthetem, hogy
azok a technikás mászások (technikás mászók), ahol nagyobb a hatékonyság,
akiknek nagyobb a hatékonysága. Ja, egy apróság még. Az simán előfordulhat,
hogy az útban egy vagy akár több mozdulat is, hatékonyabb „technikásabb”
valamely stílusban pl. statikban, de lehet, hogy az egész utat nézve nem
tökéletes választás, mert a mozdulatot megelőző és az azt követő rész energia
egyenlege rosszabb lesz, mint ha azt dinamikusan átnyúlta – kövezzenek meg – átugrotta volna. Ez
természetesen lehet fordítva is. Véleményem szerint nem szerencsés keverni az
esztétika szépséget (pilinckázás, tekerés, sarkazás, anyám tyúkja stb.) a
technikával, mert a rossz helyen alkalmazott megoldások, akkor is helytelenek,
ha azok kívülről tetszetősök. Ezen kívül minden mozdulatot (bármely stílusban)
lehet szépen és csúnyán is végrehajtani. Arról nem is beszélve, hogy pl. egy
dinamikus mozdulatot tökéletes végrehajtása sem arról szól, hogy sebesen
összehúzom az izmaimat. Az hogy miért fikázunk mászókat és fogjuk rá
teljesítményükre, hogy az nekik könnyű, azt sokszor csak irigység mondatja velünk
a vagy rosszul értelmezett fizikai (mászó)adottság. Minden ember eltérő
paraméterekkel rendelkezik (és most csak a fizikaiakra gondolok – súly, hossz,
átfogási távolságok stb.) és mivel jelentős szórás van a mászók között, így
tudomásul kell venni, hogy minden egyes útnál más és más típusú mászóknak van
helyzeti előnye (ha szerencsés az ember, akkor néha maga is beletartozik az
előnyt évezők társaságába). Ezeket az előnyöket tagadni vagy a jelentőségüktől
eltúlzott módon kihangsúlyozni egyaránt hiba. Természetes, hogy a nagyobb
magasság megfelelő súllyal általában előnyös, mint az is, hogy a jelentősen
kisebb súly, adott magassággal is előnyére tud válni a mászónak. Szoktuk látni,
hogy fiatal mászók, vagy vékony lányok, akiknek apróbb vékony ujjaik vannak,
milyen arcátlanul tudnak peremet fogni, azon adott esetben kezet cserélni,
pihenni, ziázni, fejen állni stb. Igen, komparatív előnyük van azokon az
utakon, mert nekik arányaiban „nagyobb” a fogás, más és több alkarizom tud
dolgozni az útban, mint másoknak. Ellenben sokszor teljesen tanácstalanok a
hosszabb nyúlásos, áthajlásos utakban, mert ott hátrányát látják a máskor
előnyös adottságaiknak. Rendkívül hosszú lenne ezt végig venni, hogy kinek mi
az előnyösebb (és hátrányosabb), de ezek létező dolgok, ezeket tudomásul kell
venni. Magam részéről a konklúzió az, hogy adott a mászónak a teste és adottak
bizonyos utak. Minden útra igaz, hogy van egy az útra értelmezhető
leghatékonyabb megoldása és minden mászóra igaz, hogy az adott útra van a
jelenlegi állapotának megfelelő optimális erőfelhasználása. Hatékonyság ezek
szerint értelmezhető a mászó adott pillanatára, fizikai állapotához viszonyítva
és értelmezhető az útra vonatkozó általános értelmű hatékonyságként is. A kettő
bizony nem azonos. Ha a kettő között nagy különbség van, akkor valószínűleg a
mászónak fejleszteni kell magát, mert vakfolt van a mászási képességeiben. Ha
nem fizikai korlátai vannak (pl. lehetetlen távolság) a különbség
csökkentésére, akkor bizony általában az erő fog hiányozni és csak ritkábban a
„technika”.
