lehetne a hétvége címe. Nincs rá
jobb összefoglaló hány féleképpen jött a közelembe a kaszás, hány féleképpen simogatott
meg az elmúlás szelével, hány féleképpen gondolkodtatott el, hová tartok, mit
szeretnék, értékelem-e azt ahogy és akik körül élek. Jött egy kis
figyelmeztetés odafentről, vagyis inkább azt írom odabentről.
Hetekkel ezelőtt fogalmazódott
meg a siker csapat a sítúrára, mellyel egy tavalyi elhatározás végére tettem
pontot. A Großvenedigerrel az első hegyi tapasztalat, a Gyömbér – Chopok sítúrával az első túrasí trip esett el. Zita, Áron, Robi. Péntek délután már Nagymaros felé a 9 életemből
egyet elengedtem az úton. Nagymaroson kezdődtek az anomáliák mint kiderült
sícipőm inkább 48-as mint hetes és egyik kötésre sem megy rá. Egyik lécre se!
Mert hogy sok volt, már lassan az összes nagymarosi túrasíszerelmes izzítva
lett, de nekem csak nem került kötés a lábamra. A végén a többiek már megalváson és másnapi
felmeneten gondolkodtak, de én a hét elején elképzeltem ahogy felfelé fogok
menni a fejlámpa fénye nélkül éjszaka egy fehér tájon, ahová csak a hold
világít.
választva egy két-három számmal kisebb cipővel indultam útnak, végre egy kis
aktív pihenés… de jó is az. : )
sítúrázásom ever a felmenetet a Stefanika házhoz nem tudom részletezni. Gyönyörű
volt, ha címet kéne adnom ennek a résznek ez lenne: Szerelem a kolera idején.
 |
| Hála mindenkinek a szettekért; legfőképp Zitának! |
Reggel 10körül keltünk, csak lent
konstatáltam mennyien vannak. Bytheway a menedékházra egy szavunk se lehet, a
szobában szinte melegebb volt mint némelyik pesti albérlet ahol az utóbbi időben
jártam, fingerboard a folyosón.
 |
| menet a Gyömbérre az Alacsony Tátra legmagasabb pontjára: 2043m |
 |
| Mögöttünk a Stefanika ház (1740m) |
 |
| A pillanat amikor megtalálod az elbújt Giant bart |
A felfelé úton már jöttek a regék hogy fent
cidri van és szelecske, de Gyömbérről – Chopokra tartó átmenet valóban nem volt
egy sétagalopp. -100km/h szelek, nem is beszélve arról hogy az átmenet során elszakadt
a fókabőröm elején a gumidarab ami a síléc elejéhez fogja. „A korábbi Bálint
megmentette a későbbit” ahogy Robi fogalmazott, amikor bedobtam táskámba induláskor
a duct tapet mondván: ez még jól jöhet. A szél jól lefújta a havat a gerincről, sok helyen elég technikás lett így a jeges köves terep.
 |
| technikásabb terep |
Ha a kálvária még nem lett volna
elég, egy jó fekete pályával kezdődött a Chopoki leút, amiről a szél azért
rendesen lefújta a havat. Mivel szombat sötétedés után fejlámpával csúsztunk le
Chopokról és nem vágtam hogy itt mi fán terem a ratrakolás, ez csak az első
ratkarokat felhuzó kábelben eséskor derült ki – Áron és Robi után. A több
kábelben esés közül a legemlékezetesebb talán 50körüli tempónál történt meg, a
semmiből mellkasom előtt átfutó kábeltől csak a botom mentett meg, ami a
tempótól és a becsapódástól U alakúra deformálódott. Nem tudtam sírjak vagy
nevessek, itt már nagyon látszott a Karma lesz az aki gecizik velem.
öt-nyolc méter magasságú lavina ment le a völgybe, ahol mi egy fél nappal
korábban feljöttünk, és hiába a pieps, meg a szlovákok ketteske
lavinaelőrejelzései – könnyebb megdögölni mint gondolnánk. Nemrég egy bölcs
emberrel társalogtunk az egyik kedvenc késélen táncoló témájával, kell-e
tisztelni valakit csak mert idős? Jobbára nálam okosabb emberek mondták amiben hiszek
is, ’a kor önmagában nem érdem’. Barátom áhítattal tudott mesélni arról mennyire
csodálatos az is ha csak kicsit és mennyire csodálatos ha sokat vagy itt. Mennyire
csodálatos mennyit adhatsz az embereknek, mennyi különböző módon lehetsz része a
korforgások végtelenségének. „Mennyire nem egyszerű feladat egyben tartani egy
testet ennyi idős korodig – ez igenis tiszteletre méltó!” – mondta nekem.
meg,
azért mégis megkapod az emlékeztetőt.
Az óra ketyeg a kérdés:
