Month: August 2014

Posted on

Béájulások Gerecséje

  WP 20140830 009 from Izer Bálint on Vimeo.
“Oda nézz, ahova mész!
Ahol vagyok, oda jöttem.
Ne engedj el egy fogást, amíg jól meg nem fogtál egy másikat. (Robi!!!)
A birkát sokszor meg lehet nyírni, de megnyúzni csak egyszer.
Magyarországon vagy családod van, vagy 10-est mászol.”

kiccaj
Beszarsz Árpi! Gábor 10 év házasság után szakított a Rock Pillarssal és megvette első Miuráját… 😛

 Számos okosság (tiszt.kiv.) hangzott el a míg kiértünk Bajnára, Klich Zsuzsi, Csilla, Gábor és én alkottuk a csapatot. Zsuzsival mindig jó kimenni, számos tapasztalat megosztás, régi sztorik és kellemes beszélgetések folynak. Nem kell vele görcsölni a mászáson, nem “kell” azt érezni hogy ma “muszáj” valamit. Április óta nem voltam a bányában. Valamelyik vacsorázás közben döntöttük el Gáborral; ideje a tettek mezejére lépni, ideje megmászni a Cry Baby-t a Kis-Gerecsében.
Persze addig hogy az ország egyik legkisebb fogásos 8a+ fokozatú útját megmássza az ember rögös út vezet. Ezt tudtak az elhatározás pillanatában. A bánya felé volt gomba-simogatás, fent kutyasimi.

tampolások
családi idillek
aszkéták kávéval
Róka Úr figyeli az ebédet

Egy nagy lakoma után következett, amiért lényegében jöttünk: a kárfelmérés. Két éve nem fogdostuk a fogásait, eljött hát az idő. Én nem voltam elégedett vagy csak elég szikkadt, Gábor viszont annál inkább! Bár nem sikerült toprope egyben megmászni, a kunsztig is sima és ott pár Queen – freddie mercurys nyenyergéssel sikerült átverekedni egyben kétszer a mikrofogásokon.
Figyelem magam folyamatosan, mély vizsgálatnak alávetve. Semmit sem szeretnék csinálni ami úgy érzem nem teljesen az én akaratomból történik. Annyi mindent “muszáj” csinálni az életben, hát a saját hobbimban ne így legyen. Szóval én most szkippelem a Crybaby-t az a szépség ami a tömörsége miatt megtetszett régebben, most taszít – tán kicsit be is kell vallanom nem is vagyok elég erős hozzá, hiába vagyok most “végtelen” erős másfél centis peremre, az 5mm teljesen más világ – DAJ effektus.

közös biztosítások

Mostanában ráflesseltem hogy mennyire jó olyan fogásokat fogni ahol az ujjaknak nem csak az utolsó ujjperccel érintik a sziklát, amit mindennél jobban szeretek taperolni. Így új utakat választottam. Nincs keserűség csak projekt-eltolás.

Posted on

Alpok 2014 – Hochschwab

Az idei nagy mászó túra előtti héten teljesen stresszben voltam már a várható időjárás miatt. Egy év várakozás, tervezgetés és több hónapnyi kemény edzés után szerettem volna visszatérni a Dolomitokba és  megmászni a kitűzött célokat. Az utolsó héten inkább meteorológusnak éreztem magam, mint mászónak. A jó hírek reményében fél óránként nyomtam a frissítést az időjárás előrejelzéssel foglalkozó honlapokon, hátha megcsillan egy reménysugár a száraz, stabil időre. Hát nem így történt…Elhatároztuk, hogy a szar idő nem ronthat el mindent, a maximumot akarjuk kihozni a túrából, ezért minden korábbi tervet ignoráltunk és elhatároztuk, hogy  mindig oda megyünk majd az Alpokban, ahova éppen a legjobb időt jósolják. Kalauzok garmadájával vágtunk neki az útnak és állandóan telefonáltunk a friss előrejelzés miatt.
Első utunk a Hochschwab-ba vezetett. Már egy ideje terveztem, hogy jó lenne megmászni a Babcsán Gábor és a tatabányai Kovács fivérek által nyitott új utat a Stájer Álmot(7b+, 350m), a  Schartenspitze falán. A képek és topo alapján egy igazán szép és nehéz mászásra számítottunk. Szerencsére nem csalódtunk, azt kaptuk, amit szerettünk volna. Örülök, hogy vannak páran magyarok, akik időt, pénzt, energiát nem sajnálva hosszú hónapokig visszajárnak egy falra, hogy megnyissák, az általuk megálmodott utat a falon. Már a felmenet se könnyű a falhoz, kb. másfél órát kell egyre meredekebb terepen kaptatni felfele mire elérjük a beszállót. Szerencsére van a közelben egy kis hegyi ház, a Grassser hütte, ahol jutányos áron(8 euró) lehet éjszakázni, így több napos mászás esetén nem kell mindig visszatérni a völgybe. Már a felmenet közben kitűnik egy valószínűtlenül sima tábla a fal felső részén, szerintem Gáboréknak is ez szúrhatott szemet és ezen a részen szerették volna vezetni az utat. A beszálló után az ember egyből megkapja a nehézséget, nincs idő bemelegedni, és itt még kicsit tőrős is a kőzet, így észnél is kellett lennem, nehogy Petire bontsak egy vödörnyi követ. A második hossz után a kőzet minőségre nem lehet panasz, igazi hamisítatlan magashegyi mészkő. Kemény, mint az acél és sima, mint a üveg. A harmadik hosszban van az út kulcshelye, ahol egy rövid jobbos traverzben kap az ember egy kis fogásos, reibung lépéses, maxerős kunsztot. Ígéretesnek tűnt az OS próba, kitaláltam a mozdulatokat, de sajnos kivitelezés közben egy alsós pikkely kitörött velem, ezért csak az esés után másodikra sikerült szabadon átmászni a crux-ot. Petit is megakasztotta ez a rész, végül pár próba után neki is meglett szabadon. Mint kiderült mindketten jó formában voltunk aznap, így az út további részét sikerült  OS vagy másodban flash mászni. Különösen az utolsó öt kötélhossz tetszett, szerintem ezek még ausztriai viszonylatban is kivételesen szépek. De ezek közül is kiemelkedik a nyolcadik. Atom reibung, helyenként egyáltalán nincsenek fogások, csak lépni és tenyérrel támasztani lehet, aztán kicsit meredekebbé válik és megjelennek az apró cseppoldotta lyukak. Mászó pályafutásom egyek legszebb tábla mászása volt. Nem semmi, hogy tudtommal Gabóék az egész utat alulról nyitották. Nem szívesen függtem volna  szar negyedig bevert szögekben és skyhook kampókban, miközben fúrom a nitteknek a lyukat. Az út végét elérve, nem másztunk tovább a gerincen a csúcsig, hanem az ereszkedés mellett döntöttünk és különösebb bonyodalom nélkül egy óra alatt földet értünk. Összességében egy szuper utat másztunk. A kőzet minősége és szépsége pár rövid szakaszt leszámítva kimagasló. A biztosítás is jó, szinte csak köztesekre van szükség, esetleg néhány közepes friend  hasznos lehet a könnyebb részeken. Remélem a jövőben lesz más magyar ismétlője is az útnak. Egyedül a topo-n megadott nehézségeket nem éreztük teljesen helyén valónak. Elég sok hasonló jellegű utat másztunk már Ausztriában és véleményünk szerint a helyi szokásoktól eltérően sok helyen túlszámozott. Tipikusan a helyi mászók elég jók a reibungban és tábla táncban, így a termekben és mászóiskolákban edződött mászók sokszor szitkozódnak a fokozatok miatt. Lehet, hogy nekik van igazuk és van jó pár alulszámozott út, de ettől függetlenül szerintem jobb igazodni a helyi szokásokhoz. Az általunk javasolt nehézségek (hogy illeszkedjen a helyi számozáshoz) és zárójelben az eredeti fokozatok: 7+(8), 7+(8), 5(6), 9-(9), 8-(8+), 8-(8), 7(7), 8(9-), 7+(7+), 7-(7), 7-(7), 7+(8-).

Itt kezdődik a neheze

A kunszt utáni bevágás

Atom reibung

Fogás nélküli, lépős, támasztós rész

Itt már meredekebb, cserébe van pár oldott, sekély mélyedés

Grasser hütte
Az elvesztett folyadékot bizony pótolni kell

Az estét a már említett hüttében töltöttük, ahol pár sörrel és Fridaten levessel ünnepeltük a sikeres mászást. A sörök számával önbizalmunk és erőnk is nőtt, ezért másnapra a hegység egyik legnehezebb útját szemeltük ki: Schattenwitz(7c, 200m). A Schartenspitze északra néző áthajló falán jobbnál jobba utak sorakoznak egymás mellett, de ezek közül mind kihívásokkal teli, kemény mászást tartogat a próbálkozóknak. Az első négy kötélhossz kivételesen éles peremeket, oldott lyukakt tartalmazott, ami nagyon ritka Ausztriában, leginkább Paklenicán láttam már hasonlót. Ebben az útban már a jól megszokott szigorú számozással találkoztunk. Minden méterért meg kellett küzdenünk és az áthajló falnak köszönhetően, élvezhettük a szellős, kitett standokat. Miközben mi vért izzadva méterről méterre haladtunk felfele, a háztól vidám kiránduló csapatok éneklése szállt  felénk. Érdekes módon csak a standban ülve, biztosítás közben hallja meg az ember ezeket külső zörejeket. Mászás közben a koncentráció miatt a külvilág teljesen megszűnik létezni. Csak a felettünk lévő 2-3 méter számít. Na jó, meg persze az alattunk lévő egyre távolodó köztes is. A kulcshosszt ismét egy eséssel sikerült letudnom, talán ez volt az első 7c-s nagyfalas hosszom. A fal tetejét miden igyekezetünk ellenére se tudtuk a vihar előtt elérni. Az utolsó előtti 7b-s hosszban már szemerkélő esőben értem el a standot. A dörgés egyre erősödött, így gyorsan átértékeltük a helyzetet, hogy vajon ér-e annyit az utolsó 6a, hogy bekapjunk pár villámot a gerincen. Nem kellett sokat gondolkodni a döntésen, átszerelés után már hasítottunk is lefele a jól kiépített ereszkedőpályán. Az eső még illedelmesen megvárt míg összeszedtük a cuccainkat és utána csendesen, de kitartóan rákezdett. Először egy nagy kő alatt gondoltuk kivárni a végét, de egy idő után beázott a menedék, így már mindegy volt elindultunk lefele a hegyről.

Első kth santdjában 

Mindenfele éles peremű oldások

Meredek, nehéz, technikás

A falból rálátni a hüttére

A további napok tömény szívással teltek. Először Gosaukamm-ba mentünk át. Ismét illedelmes volt az idő, mert szigorúan csak vacsora után kezdett rá, de cserébe másnap délig esett. Reggel a felhők mélyen ültek a völgyekbe, látszott, hogy itt nekünk ma nem terem babér. Leugrottunk Schladmingba időjárást nézni. Dolomitok tűnt a legkevésbé rossznak így délnek vettük az irányt és estére már a Passo Rolle hágóban ütöttük fel táborunkat. 

Posted on

Vissza Remetébe…

Front lever gyakorlása a megmászásra (bohóckodás a sötétben) from Izer Bálint on Vimeo.

Érezhető volt már tavasszal hogy hiányzik nekem a kis plafon, a hely varázsa, a mászók aki itt szikkasztják magukat. Sötétség, por ide csak a legfanatikusabbak merészkedek be és bútoroznak be hosszú távon. Mivel sejthetően már a nagyrésze száraz volt, egy facebook chatablakban pár sor alatt megalakult a kedd esti trip: Tóta Ádám, Csanádi Bence és én.
Csé az egyik -hanem A- legszikkadtabb forma aki eljár a barlangba, lehet ő volt a legtöbbször is, ezt bőven száz fölötti kintlétet jelent!

16:20 – Kén utca Illatos út.
16:45 Boráros tér
17:05 Tóta felvesz a kocsival
17:25 Moszkva téren felvesszük Csé-t, akinek a hóna alatt egy spárgával összekötött, összetekert szivacs van. Uazaz!!!!

Hamar érünk ki, a melegítés, nemhamar jön el. Görény Gizi 6C, és NES delight 7A. Ádám nagyon közel kerül a Nes-hez, de valamiért most nem adja. Talán hogy kijöjjön legközelebb is.
Csé a Traktorra én a Lazac utcára megyek rá. Ez jó mert a pad-elésen nem kell sokat változtatnunk. Miközben Csé is közelebb kerül a magaslatokhoz, nekem is alakulnak a fogás és lépés megértések. Aztán egyszer csak felfedezek egy jó fogást, és keresztbe nyúlok a pici kulcsfogásra, majd átlendülök, a nagy mély – előbbiekhez képest- kancsónak tűnő másfél ujjperces peremre. Innen egy mozdulatra van a Top, kemény pszichét kapsz a sötétben, mert magasan is van, a lending pedig bézöl. Belegondolni is rossz milyen lehet itt kiesni ha kilendülsz, simán elfér egy segges-hátas kombó le a 45 fokos rézsűre 4-5 méter repülés után. Inkább nem is gondolok bele, majd legközelebb megmászom. Dobok rá két éles próbát, mert a tapasztalat mondatja velem, ha nem is mászom meg – pedig éreztem sanszot – legalább sokkal letisztultabb lesz amikor legközelebb kijövök. Sokszor rossz visszamenni egy projekthez úgy hogy -Áhh csak az eleje hiányzik, azt nem néztem de úgyis könnyű… – persze. Hány megmászásból lett pont emiatt következő alkalom. Mindig meg kell nézni az elejét, mindig meg kell nézni a végét! – okoskodom.

CSÉ még levezetést tol, ez jelen esetben “rekord-kísérlet a NES-en” jelent. Játékszabályok, 10 perc alatt hányszor tudod megmászni a NES-tsorozatban, ha leestél az napra vége. Stopper belő, a hetes rekord hamar megvan,a végére már ordítunk mi is egy kicsit, 9:58 alatt 11 NES delight 7A megmászás. Hümmögök és csak. Nice.

 Manó a Lazac kunsztja előtt
kunsztban (Nándi fényképei)
Posted on

Precízen ahogy a németek!

Ha szabályosságról, vagy precizitásról van szó szerintem mindenkinek valamely német ajkú terület jut eszébe Svájc az óráiról vagy Németország minden másról, amit a “rend és szabály” szavak magukba foglalnak. Legyen az egy kolbász receptje, az Intercity-k pontossága, vagy a Német válogatott edzése.
Udo Neumann munkásságát rég figyelemmel kísérem, az Ő neve alapkő, megkerülhetetlen a sportmászás, de leginkább versenymászás témakörben. Ő írta a Lizenz zum Bouldern, és Lizenz zum Klettern című könyveket. Güllich adta ki az első átfogó edzéselmélettel foglalkozó könyvet, a Sportmászás ma! címmel 1989-ben, melyben taktikákról, fokozatok átlépéséről, a psziché edzéséről és teljesítmény orientált élménymászásról esik szó. A magyar kiadást 17 évesen olvastam el először, magával ragadó volt, de Udo könyve után már valóban csak szakállas mű-ként lehetne emlegetni… tény és való maga az Ősapa írta. Udo könyveivel, talán csak az Alex Megos-t is edző Patrik Matros, Ludwig Korb és Hannes Huch által írt Gimme Kraft! című könyv emlegethető egy lapon, specifikus és tömkeleg antagonista edzése a szerény, szőke árja srácot egészen magasra jutatta: Realization/Biographie 9a+ harmadikra vagy Action Direkte 9a két óra alatt, továbbá ő volt a világon az első aki 9a -t On-sight mászott Estado critico Spanyolországban, Siuranaban. 
Sokaktól halottam már hogy a mászás mint sport, minden amit tudunk róla, összehasonlításképpen a világháború környéki országúti kerékpársport szintjén áll vagyis talán állt még az évezredforduló környékén. Ezek persze légből kapott szavak, de valójában van némi valóság alapjuk.
Számomra egészen meglepő hogy Amerika igazából egy kemény férfi versenyzőt sem tud felmutatni világ viszonylatban, Traversi az egyedüli aki néhe beverekszi magát 30-on belülre.(összesí.:2012 45.hely, 2013. 55.hely, 2014 37. hely)
Nőknél talán egy fokkal jobb a helyzet, de ott sem kecsegtető. Na mindegy tény ami tény: jelenleg Németországban kezdtek el komolyabban foglalkozni
az edzéssel és versenyzéssel, mondhatni lábosban főzik a kemény
fokozatokat és edzésterveket a fiatal sportolók számára. Udo a Német válogatottnak az elmúlt pár év edzéseiből vágott össze egy anyagot, mely igencsak összetett és precíz. A versenyek előtt, a bemelegítés, bohóckodás igazából minden témakört kiemelve, ha egy szóval kellene jellemeznem az itt látható másfél órás anyagot: a változatosság lenne az!  Feltűnnek olyan nevek mint Thomas Tauporn, Jan Hojer, Jonas Baumann (végtelen technika!), a német Bobi azaz Monika Retschy, a folytmosolygó Julie Wurm és a tehetséges fiatalok között; mondjuk legyen Janka Meyer. Szeritnem igen élvezetes, ajánlom mindenkinek aki érdeklődik a versenysport iránt!

Posted on

Mert a határok, mint a félelmeink is – általában csak illúziók.

Az élet ettől teljes. Meg attól, ha eltalálod a helyes
arányokat. Különben is, addig soha nem leszel igazán bölcs,
amíg nem voltál bolond.”
Mindegy mi lesz, mindegy hogy lesz – csak döntsd el! Ezt egy
kicsit magamnak – örök emlékül írom, kicsit másoknak hogy olvassanak a
motiváltságról és felkészülésről.
2014. július van. Veszprémben vagyok, otthon. Egy 15km távot
akartam futni, de mivel őrült meleg volt lemondtam róla és helyette uszodába mentem.
Érdekes módon az uszi nem fárasztott le, csak a kánikula a maga 30 fokával és
hatalmas páratartalmával – az volt kicsit lehúzó. Mivel a Remete-barlang ilyen
időben felejtő, (hacsak nem viszel felfújható gumimatracot és búvárszemüveget)
maradt a B terv, edzeni, illetve így jött képbe a Sváb hegy és a Kecske hegyi molyolások.
Semmi fejlesztést nem ad, talán nem is tart szinten, de legalább átmozgat.
Úgyhogy marad az edzés egyeztünk meg CSé-vel, s majd ősszel jöhet Remete, de
addig a Klimmzüge  Klimmzügét követ. No
meg persze ott van a jóga és a kihagyhatatlan futások is…húúúha a
kihagyhatatlan futások is!
3 féle legyet ismerek. Van a nagy dög. Hatalmas szárnyai
vannak lassan lépked, szinte látszik hogy a dagadt testét milyen nehezen tudja
repkedve a levegőben tartani, inkább szeret leszállni. Ezt a fajtát szerintem a
természet azért teremtette, hogy lecsapjuk, azért hogy megdögöljön. Létezik az
egyel kisebb változata, mely fürge és gyors – elkapni igazi kihívást jelent,
pláne ha nincs tikkasztó meleg (35 fokban könnyű persze, üzenem ezt a Volt
egyszer egy Vadnyugat- os srácoknak…). Nah Ő igazán idegesítő tud lenni. Rád
száll és fürge lábaival elkezd össze vissza mászkálni, számomra céltalanul –
legalábbis nem vélek logikát felfedezni a mozgásában. Gyorsasága meglepő, s
mikor odacsapok a kezemre – már rég a vállamon futkos. Ilyenkor aztán könnyen
ingerült lehet az ember, pláne ha több támadásnak is ki van egyszerre téve és
azon gondolkodsz – Most komolyan én vagyok ennyire büdös hogy rám szállnak,
vagy ezek csak kipécéztek maguknak? Nem szép dolog bogarakat bántani, de ha egy
ilyet elkapsz, biztosan elnyered elismerésemet. A harmadik fajta – ami számomra
ártalmatlan és mind közül a legérthetetlenebb. A pattogó bikalégy. Aki
folyamatosan az ablak üvegét baszkurálja törekedve a fény felé, kopogó hangot
hallatva: nekirepülve, lepattanva és újra
nekirepülve. Ha valaki az életét nem egy céltalan imbolygásnak feltételezi,
hanem úgy gondolja hogy az élet nagyon is irányítható és a pofonok terelgetnek
minket előre –mert én így gondolom- akkor jobban megfigyelve nagyon is
hasonlítunk ezekhez a bikalegyekhez. Hány pofont kapunk a siker előtt. Mennyire
sokat? Nagyon sokat.
2011-ben rengeteget futottam, de még így is feleannyit mint
például tavaly. Akkoriban 4-5km jelentették a maximum távolságomat viszont ezt
nagyon gyorsan meg tudtam tenni. Amikor akkor eldöntöttük, hogy a beteg
kutyusunkat elaltatjuk, igen szomorú voltam, elhatároztam hogy kifutom
magamból. Nem úgy mentem el hogy futok vagy kocogok most egyet, hanem hogy
kifutom magamból a maximumot. Ez aztán akkora rekord lett a veszprémi 4km
távon, melyet akkor nem is tudtam felfogni. Egy évvel később sem tudtam egy
perc közelségbe sem kerülni, tavaly másfél perc volt a legjobb amit ugyanezen a
távon mindent kiadva el tudtam érni. Már-már kezdtem kételkedni az általam mért
eredmény hitelességében, felfoghatatlanul nehéznek tűnt a feladat, mindmáig.
Januártól- Augusztusig 390km-ert futottam idén, sokkal jobb
erőben vagyok mint akkor voltam, tisztán látom milyen sokat dob az érzelem és a
mentális hozzáállás a teljesítményhez. Akkor ezek miatt messze túl tudtam lépni
a szintemen, s a 3 év alatt végtelen sokszor próbáltam megdönteni a július
18.-ai rekordot. Télen, nyáron, esőben, reggel, este. Egyszerűen az a cél hogy
csak az órával küzdjek nem volt valószínűleg elég nemes ahhoz, hogy ezt ki
tudjam hozni magamból. Sok pofont kellett kapni, meg kellett érni ehhez az
időhöz, meg kellett találni az igazi boldogságot a futásban, az örömöt melyet
nyújtani tud.
3 év és pár nap kellett hozzá. A párás és meleg időben
tudtam hogy esélytelen, viszont már délben rebesgették hogy a határ közelében
már hatalmas zivatarlánc jöhet. Úgy véltem a legjobb időzítés a még szél és eső
előtti „csend”-es állapotban futni. Így azt figyelgettem az idokep.hu Radarján,
mikor lesz a Balaton közepénél a zivatarhullám.
Így mikor olyan 26 fok körülire hűlt az idő és kezdték a
felhők színüket sötétre váltani, én felvettem a futócipőm. Semmi nem
különbözött egy átlagos futástól: minimál nyújtás, erősre húzott fűzők, karóra.
A tempós futás az elejétől kezdve, az első 1300 métert
befutom jóval 5 perc alá (az igaz hogy itt van lejtő), talán 4:40 re emlékszem,
tudom hogy ez nagyon jó idő csak bírni kell. Keresek egy kényelmes, de gyors
utazó tempót, s hagyom hogy vigyenek a lábak. Valahol 2 és 2.5km között érzem
hogy túl gyors ez, mert a combjaimat mintha kicsit nehezebben emelném, tán
elkezdtek finoman savasodni, s ez nem lesz jó az 50m szintemelkedést tartogató majdnem
200m hosszú Tummler Henrik utcán. Végig feszítetten figyelt légzés, s az
emelkedőn szapora kis lépések, de még mindig rekord környéki az idő: 11perc a
3. km-et is elhagyva. Bírni végig… de hosszú az utolsó km. Nagyon rosszul esik
a futás, de látom az időt és kicsit ki is engedek az utolsó 10-20 méterre,
ránézek az órára szinte hihetetlen. 16:37 s ezzel megdöntöttem a rekordomat 5
másodperccel. Tovább kocogva 4:22-ben az 5km se rossz: 20:59 a végleges idő.
Előbb utóbb mindig beérik az edzés, s a belefektetett munka.
Bár sokszor nem látja ezt így az ember. A fene se gondolta volna hogy három
évet és sok száz km kell a lábakba belerakni, hogy ugyanazt kihozzák, mint
amire az érzelmektől fűtött izmok voltak képesek 2011-ben. Nem sok futkározós
bejegyzés lesz, de ezt le szerettem volna írni, mert nagyon sokat jelent nekem.
Talán többet is mint némelyik megmászás!

(…) Nekik az olvasás, írás, zenélés,
festészet, vagy bármilyen egyéb tevékenység az életben csupán a „nem
testépítés” kategóriába esik, és mint ilyen, teljesen érdektelen, a hagyományos
értelemben vett szórákozás számukra pedig egyenesen szentségtörés. Ha pedig meg
kérdezed, hogy ennek mégis mi értelme, akkor a „mert muszáj” és a „nem vagyok
buzi” fordulatok teljesen félreértelmezett puffogtatásával fognak reagálni. (…)„Ne érts félre. Egyáltalán
nem arra bátorítalak, hogy szarj bele az edzésbe. Csupán azt mondom, hogy add
meg magadnak az esélyt arra, hogy más dolgokat is találj magadnak az
életben, amikben esetleg örömödet lelheted. Ne hagyd, hogy a testépítés
megbéklyózzon és korlátok közé szorítson. Ennek nem erről kell szólnia, sőt,
ellenkezőleg. Fel kell szabadítson, hogy fejleszted magad, és ezáltal egyre
szélesebb körű önismeretre teszel szert. Fedezd fel a világot, ismerj meg új
dolgokat, és ha az összes körülmények ismeretében te úgy döntesz, hogy téged
csak ez érdekel az egész világon, hát lelked rajta. De kellő tájékozottság
nélkül dönteni minden esetben igen nagy dőreség. A fehérjédet sem úgy
veszed meg, hogy bemész a legelső utadba eső boltba, és leveszed az első dobozt
a polcról, amit meglátsz, aztán kész. Előbb körülnézel, mérlegelsz, kutakodsz,
összehasonlítasz és aztán a tények ismeretében választasz. Pedig az csak egy
kurva protein, bazdmeg, nem az életed. Ezen azért gondolkozz el.
Ezt pedig azért mondom, mert látok
rengeteg fiatalt, aki 14 évesen bekerül a testépítés világába, és onnantól
fogva nem érdekli semmi más. Persze százszor inkább ebbe kerüljön bele
bárki, mint az állandó bebaszásba, dohányzásba, drogozásba, meg semmittevésbe.
De nem csak ez a két véglet van ám, és a végletek pedig egyébként sem mindig
jók. Vágom én egyébként, hogy ez egyfajta dac és lázadás a részükről, hogy
amikor már mindenki elkurvul, akkor ők csak azért se, de az értelmetlen,
makacs, kamaszos gőgnek soha sincs értelme. Nem véletlen az, hogy gyakran
hallom ezektől a fiataloktól, hogy nem találnak barátnőt, és problémáik vannak
az ismerkedéssel, mert hát hiába a nagy hárdkórság és elszántság, a cerkát
bizony nem köti le a nagysúlyos guggolás, vagy a magas ismétléses fekvenyomás. (…)
Fiatalon ezt kell csinálni.
Próbálkozni, baromkodni, hülyének lenni, aztán erre rájönni, beégni a csajoknál
szar dumával, felzselézni a hajunkat, mert azt gondoljuk, hogy menő, meg a
többi szart. Az élet ettől teljes. Meg attól, ha eltalálod a helyes
arányokat. Különben is, addig soha nem leszel igazán bölcs, amíg nem
voltál bolond.”
Dőlt betűvel szedett írás forrása:
http://www.trainwithbrain.hu/
Posted on

Szuperholdak világnapja, bulincsomó éjszakája

  kotecnik from Izer Bálint on Vimeo.

A helyi frissen sült mászó-kenyér

 Nincsenek szavak amik kifejeznék mennyire vártam ezt a
Kotecniki túrát. Nemrég halottam a rádióban, hogy pár tudós rászikkadt a
boldogság és csalódottság összefüggésére és

 Fruta kombi buba
 

arra jutottak, hogy nem akkor
vagyunk csalódottak, ha valami rosszul ment, hanem akkor ha az elvárásainkhoz
képest ment rosszul. Igazából logikus is, de most valahogy bebizonyították.
Mindegy, a lényeg hogy nem akartam nagy zakót, meg nagy kifogásokat. Élvezni
akartam a mászást rohadtul, úgy döntöttem ha kell 6c-ket mászok egész hétvégén,
ha kell csak egy utat projektelek, elvárások nélkül, élvezni a természetet
bármit is tartogat augusztus második hétvégéjére. Ha kell élvezem az esőt, a
szelet, a vihart vagy a napsütést.

Mivel a tavaszi mászó szezon az ujjsérülésem miatt nem
tudott beindulni, nyáron pedig dolgozni kezdtem már már azon kezdtem agyalni,
meg tudom-e vajon helyesen kötni még a bulin csomót?! – oly kevés köteles mászás
volt eddig. Érezhető volt hogy ez a trip nem csak az alkarokat fárasztja majd
le, előre láttam milyen izomláz lesz az arcomon a sok mosolygás végett. Ha
külön külön is megnézem a kis csapatot, hát egyenként is mosolyra húzódik a
szám. Itt van Réka. Gábor barátnője, egy szeplős vörös hajú csajszi,
vagány  humorérzékkel áldotta meg a sors
és Gáborból – az általam vélt- legjobb formát hozza ki mindig. Döntésekben,
beszélgetésekkor – ha kell a téma komoly, ha kell önfeledten lehet kacagós.
Gábort nem kell bemutatni. Ez a németek által is irigylésre méltó óramű
pontossággal járó srác, olyan sziklaszilárd akarattal rendelkezik melyet nem
sokat láttam. Ha valamit elhatároz azt általában véghez is viszi, logikusan
felépítve, esetleg egy 10*10cm papírlapra leírva francia bekezdésekbe szedve:
mi fogja segíteni, mi gátolni, s nem igen találunk olyan lapot a közelében amin
ne lenne pár szám, egy egyenlet, amin persze kevesebb a szám mint a betű, s ez
a „mások” szerint legtisztább nyelven íródott szonettek  Gábor fejében színdarabbá képesek összeállni,
zenekarral, maszkokkal, bő szoknyával, dialógusokkal és néha egy kis játék
elmélettel.
Ha a Rékával együtt alkotta varázsmezejükre gondolok, melyen
az ötletesség-egyediség szele fúj, hát bizony nincs hipszter aki ne irigyelné
meg ezt a kapcsolatot. (de ehhez nem is kell feltétlen hipszter-nek lenni)
Az i-re a pontot természetesen Fekete Rolnad teszi fel. Ez a
fiú Flafi becenevű barátjával együtt égett a szaruhártyámba, még Zsombón
valamikor az Úr 2010. évében talán. Azóta majd minden évben összefújt minket a
szél, s Roli személyében egy végtelen francia humorérzékkel megáldott srácot
véltem felfedezni. Szóval úgy voltam a csapattal, hogy a lehető legjobb, s ha
egy métert sem másznánk, akkor is megéri velük kocsikázni 400km-ert, s egész
héten izzadó tenyérrel gondoltam a hétvégi mászásra, huuh de jó is lesz.
 rózsaszínű nyári kollekció
Levitácija 7c+ a két szürke csík között
Pénteken 9 órakor szállunk be a Duster-be, Roli mindenkiért
házhoz jön. Nem a pesti feeling, látszik hogy szentesi a srác! Ez ám a luxus.
Arja Vas a rég nem látott vicces nevű település, mely a majdnem leragadó
szemhély rés alatt is mosolyt fakaszt az arcra. Késő éjszaka érkezünk meg,
gyorsan elfoglaljuk a szállásunkat a már jól bevált padláson. Amikor reggel
kinyitom a szemem KoviTomi feje fogad, gyorsan (hogy lássam hányadán állunk)
megkérdezem – Mi a szitu fater?! Csillogó szemek és füligérő mosoly a válasz.
Elkezdődött a trip.
Nem volt kapkodás, rehabilitációs mászásnak szántam ezt a
hétvégét, szóval nincs rohangálás, meg idegrángás. Nagy Tomi barátnőjét és
Szelinát most volt alkalmam először megismerni. Kávé (sok), zab, alma, gyümölcs
és ahogy a „pécsi mászó srácok” elnevezték Miskó – a szamár még reggelinél a
társunk.
Én eddig csak tavasszal voltam Kotecniken és a nyári klíma
eszméletlenül más. A házigazdák azt mondták nagyon rossz ez az év, szinte
folyamatosan esik nem igen jönnek most ide a mászók. A szembelévő dombokat,
melyek tavasszal a zöld minden árnyalatában pompáznak most mintha egy vékony
fehér lepel takarná. Az erdőből, mezőről feláramló pára.
Grazi barátok a személyre szóló kalauzzal

Nem akarok komoly barokk körmondatokba bonyolódni most, a
túra nem váltott ki annyira mély érzéseket. Inkább az emberek voltak rám
nagyobb hatással mint a sport, a hétvége tartotta magát az eltervezett
rehabilitációhoz. (Rehabilitáció: 7a+ és 7c utak második akasztásából való
kimenekülés = 2 kutya-pont, 7b OS legvégének eldobása= 3 kutyapont) Mint minden
túrán most is megnéztem az Evropa 92 –t, legendás 7b. Egészen durva hogy a
legvégén dinamikusan kell menned egy egykét-ujjas lukba, melyet nem látsz hogy
hol van… majd egyszer biztosan.
A hétvége legnagyobb eredménye számomra a Levitacija 7c+ tetejének
való sikeres átmozgása volt, mely emlékszem pár éve kifogott rajtam. A harmadik
akasztástól egyben sikerült felmenni, ősszel le szeretném húzni ezt az utat a
listámról.
Íz pöndörítős képek
Roli a parisalátához
Gábor -főszakácsként- aszisztál
hármasikrek
Ámen jöhet a lakoma!
“Répás-paradicsomos sali, fetasajtos tökmagolajos vegyessaláta, grillezett cukkinivel, barbecue szósszal, pácolt grill csirkemellel, kemencében sült bagettköpenyben.” Duksa Jocinak ajánljuk!
Kemencében andalított cukros-sült banán.
elkezdtem kopaszodni… 🙁

 Az esti vacsora felettébb durva volt, a szokásos Joci „Íz
pöndörítőket” is irigykedésre méltatta volna. Grillezett pácolt húsok,
kolbászok, grillezett zöldségek és burgonyák, tökmagolajos-fetasajtos saláták,
kemencében sütött bagett, cukrozott sült banán. E-mellé pár Radler és sztorik az
elektrosztatikusan tölthető akkus BD karabinerekről, hány 8c mászója van Ausztriának?
– a Grazi haveroktól, yosemite-es sztorik Tomitól.

 
 
 
a szokásos felállás

 A más nap (lévén felfedeztük hogy a Kaca szektorban nincs
talán 29 fok mint elöl) hátra felé vettük az irányt és szinte az egész napot
itt töltöttük a kellemes árnyékban – 28 fokon :-). Persze a hőség itt is gatyarohasztó, szél
nulla, a fetrengés és a poénkodás toppon. Megmászások éjszakája, Szuperholdak
világnapja. Találkozások ékessége. 

Sok mondat – amit nem lehet papírra vetve elmagyarázni, s csak azon kevesek számára lesz mindig világos kik jelen voltak a trippen. 
((Mindig boldogsággal tölt el hallgatni a déliek-keletiek beszédét, mely teljesen más mint nálunk a Közép-dunántúlon. huszezer=húszezer, tizórai=tízórai, a Szolnokról származó Rékának furcsa volt a “mitkapni” szókombináció lásd. Mit kapsz Gábor? jelentése: Hogy érzed magad?, nálunk bevett és gyakran használt szó, de Roliéknak korántsem volt egyértelmű, vagy például nekem nem volt először egyértelmű KoviTomi szavajárása az: “összecsukod magad” = összetöröd magad, vagy Rolitól a kivannak=elköltöztek otthonról))
A Kaca szektor-ról több érdekes következtetést sikerült
leszűrnöm. Egyrészt teljesen más a fokozatok értéke itt, mint a B, C szektorban,
a barlangban, vagy a Nos-ban ahol eddig én jártam. Ezekben viszonylag olcsón
mértek az utak, nem kell kigúvadó szem egy 7a OS-hez. A hátsó szektor ellenben,
oldschool, azt hiszem 6c volt a legnehezebb amit a 6 fős héderező csapatból
bárki megmászni tudott, de egyes régi kallerekben még ez is csak 6b+.  Lehet hogy a ritkábban mászottsága miatt,
vagy az eső mosta kissé poros fogások miatt húztuk(tam?) annyira a szánkat, nem tudom.
Számomra ami tény, hogy a Kaca szektor a legszebb Kotecniken, biztos hogy sokat
akarok majd itt mászni. Különös energia, különös nyugalom, békés emberek.
Ez egy ilyen hétvége, ez egy ilyen Kotecnik. 
pózolj szuperholddal
Pózolj barátnővel!
Pózolj virággal!
bogarak helyett most a holdakból válogattam 🙂
Posted on

Buda szelleme

Tótával biztosan valami varázsport szívtunk be/fel amikor beszálltunk az új autóba. De az is lehet hogy a visszapillantó tükörről lelógó Jin-Jang árasztotta magából a kozmikus erőt, a szivárvány HD-t mely a szemgödrömre ráült. Épp a kocsihoz tartunk, amikor a Fixi-t hajtó vászonpapucsos Komjáti Zoli-ba botlunk, aki éppen “Bikram Boulderezni” indul az Ujjerő plafonjára. Egyes menő helyeken keményen elkérik a felárat a 40 fokos jógázásért, ellenben az Ujjerő terem nagylelkűen minden haszonról lemond, a bikramosok javára. Ez igen! Boulder negyven fokban. 🙂
De ránk se vár sokkal jobb, déli-ek a falak -meséli Zoli. Így foszlik szét minden eddigi reményem a mai boulderezéssel kapcsolatban.

a kilátás mokkó
Középen a Volt Lipótmezői elmegyógyintézet..

Oroszlán sziklák – egy hely ahol még sosem jártam. Halottam róla dolgokat, de ha más nem kirándulni mindenképp el szerettem volna egyszer menni. Most (azért vittük a pad-eket) jött el ennek a kirándulásnak az ideje. Természetvédelmi terület, elvileg tilos is a banán tömbön mászni…, a fene se tudja ezeknél a helyeknél. Magyarországon egy kicsit mindent tilos egy kicsit mindent szabad. Kicsit félve szállsz fel a buszra (lehet egy szerelem- lehet roma bunyó fogad) ettől ilyen idillikusan romantikus ez az ország, s most a tartós melegben tisztára mint az olaszoknál. Csak nem kiabálunk -ingerület nélkül-, nincs jó pizzánk és sziklánk, nomeg nem tudunk focizni – de a többi tényleg stimmel.
Szóval visszatérve én nem sokat foglalkozom ezekkel a természetvédelmis (sötét)zöldekkel. Számomra ez ugyan olyan mint a szegény ember szerencsejátéka… a bliccelés. Csinálom, mert csinálom, s büntessenek meg ha elkapnak.

Amikor felérünk az első tömbökhöz, csalódás persze. Ha új helyre megy az ember mindig egy kicsit ha nem is egy Fontainebleau-ra számít, de egy elhagyott normális mészkőtömbre az erdőben, mint van az oly sok az osztrákoknál. Ugyanezt a csalódást éreztem amikor Árpival Pákozdot néztük meg, s ez fogadott most is. Mezítláb zia nélkül felmásztunk ahol érdemesnek látszott és gyönyörködtünk a táj szépségében (merthogy az lélegzetelállító!!!). A kereszttől nem messze egy padon ittuk a Mate teát, répát és almát ettünk. Teljesen kimerülve s megfáradtan csücsültem, szavak formálására is alig volt képes a szám – biztosan elfogyott a jin-jang ereje. Ekkor ha nem is gurult el egy kis szalmaboholy a serkenő lágy szellő hatására -mint a filmekben- de a semmiből előtűnt Háger Balázs, mintha csak az ég küldte volna ezen a napon, ebben az órában hogy segítsen a fiúknak megtalálni az elveszett Banán tömböt.
A jóöreg Háger – hányszor emlegettük Árpival, a budai hegyek ismerője, boulderek pionírja, Soós Tomi világi cimborája. Ők talán olyanok lehettek, mint Kosztolányi Dezső és Esti Kornél -vagyis én valahogy így képzelem el.

Miután felmentünk a Banán-hoz végre feloldódott a megszokottá vált Magyarország érzés – és egy eddig számomra ismeretlen, jövővel és visszahívással kecsegtető tömb került elő. Mr. Reibunggal, Mr. Lyukkal és Mr. Kenyérrel – a szakszavai az egyes fogásoknak. Hamarosan kiderülnek az itt menő vonalak és kunsztok, a Banán és a már egy évtized óta ismételetlenül az árnyékban megbújó BanánSplit. Dede Laci kunsztja talán a ~7C (csak tipp 7B+) körüli nehézségben. A fokozatra válaszolva Kilenc/kilencplussz írja talán a Funsport magazinban – melynek ma már lehet az igazgatója sem érte meg a válságot, nyomdagépeiből a vasat már lehet hogy a szemét dombokról is kilopták, s az a pár darab féltett magazin, mint a boulder legendája is az enyészetnek adja át magát, lévén egy 10 éves újságról beszélünk. Hát mondom – igazán becsülje meg magát, aki ilyet tarthat a kezében, mert nem találkozni ezzel minden nap.

Mr. Perem fogáson lóg Ádám, a sima Banán vége felé
Régi idők mozija
Banán split

Balázs mindent a legnagyobb részletezéssel magyaráz el, a sarok és a hüvelykujj helyét, a fogások nevét, vagy a letiltott részeket. Valóságos szerelembe esek az úttal, nem tudok betelni. Tetszik is hogy vannak letiltott részek, így mai a boulderezés is olyan mint a mászás a Budai hegyekben. Kicsit szabad is- meg kicsit nem is.

Bízom benne hogy ebben a hosszú jegyességben, az ősz mint áldást adó – majd megpecsételi kapcsolatunkat, emléke fényes aranykeretben kerül elmém legpompásabb sarkába, oda teszem, vigyázok rá, s időnként le is törölgetem majd – mint ahogy a relationship-el teszi az ember, ha elérkezettnek látja az időt és megtalálja azt aki érdemes rá. Sok boldogságot Nektek Árpi!!!

“Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok,
amíg ők ketten esküt tesznek,
hogy egymáshoz örökké hűek lesznek,
csak addig várjatok!” 
 Johann Wolfgang von Goethe
Posted on

Az élet esős oldala

Ha a tavalyi Dolomitok túránkat a napsütés jellemezte legjobban, akkor az ideit az eső. Nyolc napig voltunk kint, ebből nem akadt egyetlen olyan nap sem, hogy az adott napon ne lett volna valamennyi csapadék. Idén Flaska Petivel ketten vágtunk neki. Túra előtt próbáltunk taktikázni. Elhatároztuk, hogy maximálisan rugalmasan próbáljuk kezelni a célokat, csak oda megyünk majd, ahova jó időt jósolnak, de nem volt választásunk mindenhol esett. Lényegében az egész alpesi térségről gyűjtöttem topo-kat, nem volt az Alpoknak egyetlen olyan szeglete sem, ahonnan ne tudtam volna pár utat mondani, ami szerepelt a volna a wishlist-en. Peti is egy fél könyvtárra való kalauzzal érkezett. Végül két napot a Hochschwabban és hat napot a Dolomitokban töltöttünk. Türelemből szerintem ötösre vizsgáztunk, és a száraz időszakokat próbáltuk maximálisan kihasználni és megtölteni komoly tartalommal. Íme az eredmény:

Stájer Álom

Stájer Álom – a crux utáni szuper Rissverschneidung

A mágikus tábla, amin még a napfény is elcsúszik, de az xs-grip nem 🙂

Peti tapad a mágikus táblán

Már közeledik a stand, vádli maxon eldurranva

Fölzalm

Schattenwitz 2. kth

Csepp oldotta, éles peremű lyukak mindenfele

Finoman dől az egész fal

A völgyben megbúvó házból a vidám jódli hangjai szálltak fel
Passo Rolle, ahol a Tognazza falát szerettük volna meghódítani

Eső utáni és eső előtti hangulat

Szép novemberi idő, kár, hogy augusztus volt 

Kilátás a Landro mászóiskolából, a rossz idő Dave Macleodot is
 lekergette a völgyebe,  itt csapatta mellettünk
A legszebb esténk

A legszebb reggelünk

A Cima Piccola szemérmesen előbújik a ködből 

A Prima Balerina az éltől picit balra, a szép sárgás fehér áthajló falon vezet 
Szokásos látkép a falban

Nem vicsorít, hanem mosolyog,
mert nem nehéz, hanem egyszerűen szép

Izgalom a maxon, az 50 méteres 7b-s hosszt kémlelem

Itt már benne jártam a sűrűjében

Egy másik atom hossz
Öröm és boldogság végre másztunk egy jót

Best place, best routes, best beer and finaly sunshine 🙂 
Kötelező kép: a legendás északi falak
La voci del coro kísérlet

Legkisebb Zinne kísérlet

Passo Giau

Tofane di Rozes

Hát nem ez a legszebb hely?

Gente di Mare: szuszogunk az első kth-ban

Három kth. után ereszkedni kell, majd lehet folytatni a mászást

Gente di Mare: a crux alatt

Megint lóg az eső lába, mint minden délután

Lastoni di Formin: a téglalap alakú torony bal oldali élén másztunk fel 

Posted on

Ha Nagyatád… akkor Iron Man!

Bodogán Ferenc név sokak számára ismert lehet, pláne azok számára akik az egyetemi mászóversenyeket, illetve győri összejöveteleket látogatják. Fecó – a győri mászócsapat motorja és szíve-lelke, két gyermekes családapaként, mérnökként, család és munka mellett készült fel a versenyre, rossz időt és kedvetlenséget nem ismerve. Gyakorta olvasgattam netes edzésnaplóját, és nagyon kíváncsi voltam, hogy fog teljesíteni. A 13 óra alatti IronMan egyszerűen szenzációs eredmény… emelem kalapom, a kitartása és motiváltsága legyen példa Mindenkinek! Olvassátok, élvezettek a beszámolóját:

Apa és lánya
 
 
 

“Az út maga a cél”…, nagy küzdés volt…, …lassan kezd letisztulni a
hétvége. A fura az, hogy maradt bennem valami üresség, be nem
teljesülés féleség, kicsi csalódás vagy mi 🙁 A versenyről: ÚSZÁS:
Stefánnal együtt álltunk Gyékényesi tó partján a népes mezőny (617fő)
harmadik harmadának elején. Nagy-nagy várakozással töltött el a rajt.
Előtte voltam a vízben is megnézni mire számíthatok. Kellemes volt a
víz, nem túl meleg, jó volt úszni benne. 7:25 Europe- The Final
Countdown, majd a Vangelis és 7:30-kor eldördült az ágyú. A víz pezsgett
az úszóktól, minden levegővételnél egy pillanatra hallani lehetett a
speaker hangját és a szurkolók kiabálását. Úszás közben próbáltam
kimaradni a nagy harcból. Az első bója körül kb 600m volt egy pasas aki
a 399 helyről hirtelen győzni akart, persze mellúszásban. Szétrugdalt
mindenkit és kapálózott mint egy őrült. Finoman bevittem neki egy-két
gyomrost és lazán elküldtem a picsába. Majd mögöttem is hallottam
megismétlődni 🙂 Talán ez volt a legkellemetlenebb a vízben. Amikor
kicsit szétszéledt a mezőny lassan rá tudtam állni a saját tempómra.
Laza gyorsban ahogy a győri holtágban is úszkáltam. Hol egy pasas, hol
egy szebb csaj úszott mellettem. Attól függően, hogy épp merre vettem
levegőt. Az első kör idejét nem hallottam, és valahol 400.hely-körül
kezdtem meg a második kört. Ami még az elsőnél is jobban tetszett. Nem
volt semmi zavaró dolog, úgy 400m-ig megint lehetett hallani a parti
zajokat, ami lassanként elcsendesült, és maradt a víz és az úszásom
keltette zaj. Folyamatosan tudtam figyelni az úszásra. Nekem még amolyan szőke-nősen megy, koncentrálni kell mindenre. A második kör hamarabb
eltelt, kicsit hoztam is 380-körül jöttem ki a vízből és magamat is
meglepve 1:32:50-et úsztam!!! DEPO1: Keresnem kellett egy slozit mert
2km-en keresztül vissza kellett tartanom bizonyos dolgokat! Volt egy jó
kis hascsikarásom, ez kb +3-4perc a depóban. Majd gyors átöltözés és már
futsz is a bringával. Kidepózás, felszállás! 

mehet a bicó
taktikai értekezlet 🙂

 BRINGA: Megkezdődik a
kedvenc számom. Lassan indulok, 1-1 mondatos beszélgetés néhány arccal,
kajálás, folyadékpótlás, pulzusfigyelés, tekerés. Hamar csipogott az óra
elment az első 5 kili 9:09-es idővel 142-es pulzussal ez jó!!! Nyomás!
Folyamatosan a frissítésre figyeltem, ittam-ettem, ittam-ettem. Az első
25 km-ben volt a táv szintjének fele. Bevittek egy erdei útra, nem túl
jó, de legalább bejelölték a kátyúkat. Apró kis elnyújtott emelkedők,
jól ment. Egyszer csak kiabálás víz-víz-víz, izó-izó-zó, banán!, szelet!
Az első frissítőpont. Kulacs-cserék, meg egy kis aprólék, megkóstoltam
mindent. Kiborít a főútra! 25 kili élvezet jön! 35km/h átlag pulzus
135-150 között. Folyamatos előzgetés, egy-egy kemény arc azért elhúzott
mellettem. Hamar itt a Böhönyei frissítő 50 kilinél. Megint
kulacstöltés, és mész tovább. Hamar elment az első 75, és végig jól
éreztem magam, jó a lábam. A térdem külön ki kell emelni! Az utolsó két
hétben nem tudtam hosszúkat tekerni, meg futni sem ,mert beállt a bal
térdem. Sajna. De legalább pihenten érkeztem atádra. Cseréltem stoplit a
cipőn, amit szerencsére jól eltalálva tettem fel, így nem jöttek elő
újra fájdalmak. Jöttek a 35km-es kiskörök. 67:21, 69:28, 75:06 Olyan
110-120 km után furcsa érzéseim voltak. Elment az erő a lábamból és
elkezdett leesni a pulzusom. 135km-ig szép lassan, majd ott visszaesett
110-135-közé! Úgy, hogy elég erős szélben kellett tekerni, alapból 160
körül kellett volna járni!!!! Fura fáradtsággal és belassulással tudnám
jellemezni. Az összidővel még így is elégedett vagyok: 5:45:41. 200.
hely! DEPO2: leszállok a bringáról, kis tétovázás, óra leszed, öltöző
felé elindul. Csajok mosolyognak, kiabálják a rajtszámod, szaladva
hozzák a felszerelésed. Ránézek a lányra és kérdem ez az öltöző? Igen,
feleli. Akkor öltözök, mondom. És már toltam is le a gatyám. Kimentem
még megmosni az arcom, jól esett. Ettem egy kicsit, és elindultam a
maratonom felé! Utólag visszagondolva nem tudom, hogy min tököltem, de
10 percet voltam a sátorban! FUTÁS: avagy a rémálmaim kezdete. Kiértem a
futópályára, elindulok az első körre, visznek a lábaim, visszafogom,
hogy maradjon erő a végére is. Első kör 31:30p második kör kicsit
lassulok 35p, harmadik kör 36:28p… a második kör elején kértem gélt
meg sótablettát, kólával bevettem. jól esett, következő körben szintén
kértem valamit, de amint megálltam olyan rosszul lettem, hogy csak a
vaskorlátban tudtam kapaszkodni. Intettem nagypapinak és támolyogtam
tovább. Csodátlam, hogy a pályabírók nem szólítottak ki. két perc múlva
már öklendeztem, bokákoltam és görcsben volt a gyomrom. Itt a vég,
mondom. Megint megéltem valami újat! 🙂 Piszkosul szar volt! És ez még
csak a harmadik kör eleje!!!! 30kili van még vissza!!! Futás-futás
mondom magamnak. Majd lassan könnyek szöknek a szemembe és elkezdek
sétálni. Majd újra futok. És elkezdek visszagondolni a sok kemény
edzésre, a nagy küzdésekre. Megint séta. Nemááá. Fuss tovább! kiáltják.
Újra futok. Gyerekek pacsiznak a panelek előtt. Nyújtom a kezem,
pacsizok velük, erőt ad! Futok tovább! Megint séta, fáj a gyomor, mi
lesz most? Nem tudok tovább futni!!!! Gondolok a családra, hogy mennyit
nélkülöztek az edzések miatt! Nem adhatom fel! Futok tovább! Néha látok
egy-egy ismerőst! Ki jobb ki rosszabb állapotban. Számolgatom a köröket,
km-et. Az út mellett álló szurkolók valakik családtagjai (ahogy itt
mondják ez egy nagy család) nagyon sok erőt adtak. Kiabálják messziről,
hogy hajrá Fecó Nyomjad! Fuss! Meglesz EZ! A nehezén már túl vagy! Jól
nézel ki! … ezek segítettek át a kb 30km-es holtpontomon. kb a 6. kör
elején jött a megváltással felérő hányás. Utána kicsit jobb lett, megint
tudtam futni is. Az utolsó 3 kört mint egy buboréklakó úgy éltem meg,
az egyik fülem folyamatosan be volt dudulva a másik meg sokszor. Fura
érzés volt. Lassan belépek az utolsó körbe, és már olyan távolinak tűnik
a 3.körben megélt haláltusa. Lassan, de megyek előre. A Parknál még van
időmérő, reménykedem a 13 óra belüli időn. Látom az órát 1…. kicsit
később 12:…. nincs erőm futni, sétálok tovább. Közben alkut kötök
magammal, ha 12:54-en belül vagyok nekiállok futni!, sétálok tovább
12:5… de hosszú tud lenni 150m majd meglátom az órát 12:50:53. Vazze
futás van, már csak 1200m van vissza! Elindulok 50m után úgy érzem
repülök, (persze csak csoszogtam) Ráfordulok a célra még 120 m keresem
Lilit de elfutok mellette, nagypapi kiabál: Mögötted! Visszafordulok,
felveszem az ölembe és befutunk! 12:59:59! (313.hely) Sikerült! Eufória!
Boldogság! Vége van! Egy év kemény munkája, és persze megérte! De azért
van kérdőjel bőven. Lili még a célban lehányt! Anya mondta, az volt már
a 4. aznap neki. 3 napon belül az egész családon végigment valamilyen
formában a gyomorfájás-gyomorgörcs-hasmenés kombó. Lehet hogy bennem
volt már, de lehet, csak szimplán napszúrást kaptam a bringán. Az
indittatást, igazából Zakinak (Dr. Zakariás Géza) köszönhetem. A szokásos éves mászótáborunk általában a nagyatádi verseny után volt közvetlen, és
mindig kaptunk egy-egy nagyon jó élménybeszámolót. Ami úgy néz ki
inspirált. kb.5 évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem az, hogy meg
kéne egyszer ezt az őrültséget csinálni. Persze el sem tudtam képzelni
mekkora kihívást jelent is valójában. Akkoriban még csak másztam, se
bringám, se úszás, és amolyan kocafutó voltam. Majd vettem egy bringát,
néha tekeregtem vele és nagyon megszerettem. Majd egyszer Víg Zoli
kitalálta, hogy nevezzünk be a Pelso kupára. 208km és 6:30 a szintidő,
mondta. Ok, mondom de eddig 25-nél többet nem tekertem egyben és már
csak kb 2hónap van hátra. Nemgond, mondta, majd edzünk sokat. Akkor
kezdtem el bringázni. Megvolt a verseny, Zoli persze nem jött 🙂
sikerült a szintidőt is teljesíteni. Majd mentem következő évben is.
Ezután kezdett részemé válni a bringázás. Anikóhoz Pestre is sokszor
mentem fel. A 130km-t ha volt elég időm kitoltam pár kilivel, hogy a
Gerecsében és a Pilisben is tudjak tekerni. Egy téli Pozsonyi trip
hazavezető útján dobta fel Kriszta ötletként, hogy nem lenne e kedvem
elindulni vele IM-en váltóban? Mit is kell csinálni kérdem? 3,8km úszás
180km bringa és egy maraton, jött a válasz. Ok, meddig kell eldöntenem?
Mire beszálltunk a kocsiba igazából már tervezgettünk 🙂 Így alakult meg
a Moha és Páfrány váltónk Krisztával. Ennek hatására álltam neki
rendszeresebben futni, és kezdtem el az úszást. Készter is teljesítettük
így az IM-et Krisztával. Nagyon jó hangulatú versenyenyek voltak.
Igazából azt az érzést szerettem volna egyéniben is megélni. A második
sikeres célbaérkezésünk után, még ott Nagyatádon eldöntöttem, hogy idén
egyéniben is nekivágok! . Az, hogy megtanuljak úszni Gézának talán
nagyobb kihívás volt, mint nekem a múlt hétvége. De Zaki nagyon tud
valamit mert leúsztam a távot! Ezúton is Nagyon Köszönöm Géza!! Azért
csak lehúzhatok valamit a bakancslistámról, IRONMAN lettem.