Gondoltam, hogy pár képpel és egy kis sztorival elbúcsúzom az idei Schattenreich szektortól, az Árnyékbirodalomtól, amely meglepően sokat adott. Pedig az első szektorban töltött mászónap után meg mertem volna esküdni rá, nyakamhoz a rozsdás bökőt, hogy ide, idén, többet én nem jövök. Valahogy mégis mindig itt kötöttünk ki, és bár a fokozatok hardcore szinten vannak mérve, a hely pedig maximális ráadaptálódást igényel, sikerült számos szép kihívást elkönyvelni: 8a, 7c+, 7c, 7b, 7b, 7a, 7a.
Az utolsó tripet szeretném kiemelni leginkább, ahol először másztam egy kötélpartiban Ajnácskával. A hazai gőzmozdony, aki fújtatva robog a standláncokig, és tapossa ezt a “ritkán” bejárt utat, példát mutatva a többi hazai hölgynek: bizony Budapestről is el lehet jutni a magas külföldi fokozatokig, ha az ember beleteszi az energiát (meg persze pénzt, időt és nem utolsósorban végtelen motivációt…)
Már rageltem egy kört erről az Instagramon, de most szeretném magyarul is megtenni, bemásolva ide, és kíváncsi vagyok arra is, hogy a publikum mit gondol erről, illetve mi állhat a jelenség hátterében.
Őszintén szólva elég sokat kellett gondolkodnom, hogy fel tudjam idézni, mikor történt utoljára, hogy egy hazai hölggyel ugyanazon a sziklás projekten dolgoztunk egyszerre. (Ez egyébként Szabó Zsuzsival történt a Café Kraft nevű 7c úton, a németországi Frankenjurában, több mint tíz évvel ezelőtt.)
A női energiák szerintem nagyon sokat adnak a projekteléshez. #womanpower Kreativitást, kitartást és számos olyan minőséget, illetve skillsetet hoznak a folyamatba, amelyek színesítik a projektelés palettáját, és sokszor árnyalják azt, amit az izomszagú erőkifejtésről gondolunk.
Őszintén nem tudom, miért alakult így Magyarországon, de tisztán érzékelhető egyfajta nagyságrendi eltérés a nemek arányában, ha a “hardcore lead sziklamászás” világát nézzük, és a hazai mászóéletet szeretnénk összehasonlítani Szlovákiával, Szlovéniával vagy Ausztriával.
(Egy jó mérőszám erre például az, hogy öt évente hány új ember tudja elérni a 8a fokozatot, és közülük hányan tudnak tartósan (1-2év) ezen a szinten maradni. Ez a szám nálunk a 2000-es évek eleje óta gyakorlatilag nem emelkedett, pedig az első hazai női 8a-t Kiss Ildi már 35 évvel ezelőtt megmászta, és az edzési lehetőségek is nagyságrendekkel jobbak, mint 25 évvel ezelőtt.)
Természetesen óriási jelentősége van a sportpolitikának, a sport láttatásának és a sport reklámozásának. Egy hónapja Szlovéniában másztam, amikor az egyik mászócimbi mesélte, hogy rendszeresen versenybíró ifjúsági és gyerekversenyeken. Azt figyelte meg, hogy az indulók 75-80%-a lány, és emögött a jelenség mögött egyértelműen megfigyelhető a Janja-kultusz. Kicsit mindenki Janja Garnbret szeretne lenni.
Szóval akárhogy is, nagyon boldog voltam, amikor Ajnácska nagy mosollyal az arcán ajánlotta Max Riegler legújabb útját a Schattenreich szektorban, az Eppur Si Muove nevű 7c+-os utat.
Az út neve a híres Galilei-idézetre reflektál: „És mégis mozog a Föld.” A legendás szállóigét valószínűleg Galilei soha nem ejtette ki a bíróság előtt, de már négyszáz éve a szabad gondolkodás és az igazság melletti bátor kiállás egyik legismertebb jelképe. Arra utal, hogy az igazság külső nyomás vagy tiltás ellenére is igaz marad.
Az út építőjével beszélgetve kiderült, hogy nem ő volt az első, aki megpróbálta ezt a vonalat kinittelni, de a korábbi próbálkozók mind feladták, azt gondolván, hogy az út alja túl törős ahhoz, hogy ebből bármi jó kisüljön. Max is többször feladta éveken keresztül, de mindig visszatért. Végül 2025 nyarára elkészült a legendás vonal, amely már egy év alatt annyira népszerű lett, hogy hétvégenként gyakorlatilag sorban állnak alatta.
Szerintem nincs benne olyan mozdulat, amely nehezebb lenne egy MoonBoard 6B-s mozdulatnál, és három térdékes no-hand pozíció is található benne. Tele van zsebekkel, de végig egy áthajlásban mászol: közel negyven mozdulaton keresztül, miközben az út nagyjából tíz métert hajlik át a beszállástól. Az első hétvégén, amikor próbáltam, a harmadik próbára a 38. mozdulatból estem ki, mert egy lépés még nem volt letisztázva a végső boulderhez, amely közvetlenül a standlánc alatt található. Az út befejezésére két lehetőség van: az egyik, hogy direktben mászol a standlánchoz, ahogy Max az első megmászáskor tette, a másik pedig, hogy a repedésben maradsz. Ezt Max a nyitáskor még nem realizálta, és talán egy picit könnyebb is, mint az eredetileg ajánlott fokozat.
Miután letisztáztam a felső részt, végül az ötödik próbára sikerült megmászni az utat. Nagyon örültem neki, mert elkezdte megszerettetni velem a kneepaddel való mászást. A közös projektelés és kibétázás pedig nem is alakulhatott volna tökéletesebben, ugyanis Ajnács is bahúzta a projót, és ezzel megakasztotta első 7c+-os útjának standját. Juhúúú
Másnap még sikerült megmászni a Schwäch die Rechte 7c utat is, ahol szintén nagyon jól sikerült az egymás felmotiválása. Pár jól irányzott mondat egymás felé elég volt ahhoz, hogy a már-már lelki felpuhulásból visszazuhanjunk a véresszájú projektelés mezejére, és mindketten, a meglepetés erejétől átitatva értünk fel standlánchoz. Néha a legváratlanabb megmászások lesznek a legemlékezetesebbek.
A Höllental Schattenreich szektora kiváló menekülőzóna a nyári hőségek és a hazai hőkupolák elől. Bár nagyjából három órát kell vezetni érte, a falaknál 18-20 °C-os hőmérsékletben lehet mászni, ami a nyári szezonban már-már kiváltság.
Íme néhány kép emléknek, amelyek ehhez az időszakhoz kötődnek:
Jövőre felnövünk a feladathoz és jöhet a cleanmachine 8a+ !!!😁