Month: January 2011

Egy régi videó, volt szerencsénk kint lenni amikor készült a film.


 Mroczna tutaj egyenlőre csak így.

Gáborral bulizni szerettünk volna szombat este, de olyan fáradtság lett úrrá rajtunk, hogy végül az alvás mellett döntöttünk. Reggel Pistike mobilszáma kelt; gyerünk mászni. Ellenkezni nem is merek. Bár csak homályosan, de sejtettem előző nap, hogy eme szörnyű sors fog rám várni, így mindent megtettem amit lehetett. Aloe vera, Neogranormon, Climb On! Bár előző nap nem másztam meg túl sok utat, azért elég sok próbám volt (más utakra is), és csak úgy ette a hámrétegeket a kő.
A cél ezúttal: Dudar. Szinte semmi komolyat nem másztam még itt, úgyhogy érett már másodszor is kijönni. A szél valami förtelmesen fúj a kocsinál, fent egy fokkal tűrhetőbb, bár nem igen ment pozitívba a hőmérő higanyszála. Ha azt mondjuk Ördög-árokban nincs sok lehetőség bemelegíteni, akkor Dudaron egyáltalán semmi. Persze ez így azért nem igaz, de egy picit mégis. A legkönnyebb út jelenleg a Zimankó Balázzsal; egy peremes 6B. Hogy kellő testhőt termeljek, a hegyoldalban fel le futkározok amíg ki nem melegszek. Rámegyek a Czááfoj– szintén 7A-ra. (Balázs útja) Nyomom a Beke-féle melegítési taktikát. Pár próba, majd pihi. Ehhez elég psychednek kell lenni, már csak a folyamatos cipő le-fel vevés miatt is, de ez hosszútávon megéri, márcsak a lábujjelfagyás mellőzése miatt is.
Hátra visszük a szivacsokat. Pisti a Hüvelyk Matyi-t próbálgatja ~7C+. Elég jól megy neki, ful motivation. Lenyomatja az Újévi Jókívánságokat, majd a Mroczna-t is csak lazán, úgy mutatóba.(Mellesleg mindegyiket aznap elsőre!!!ez két 7B+jelent)

Én a Bendi útját próbálom, a Mroczna tutajt.(7B+) Az első próbák eléggé adják, egy-kettőre eljutok a végéig, bár a felállás nem jön össze. Kitalálom ide is a jó bétát. Ez egy tipikusan olyan út, ami maximális koncentrációt igényel, és csapkodni kell benne, ami csak a csövön kifér. (Persze csak ha nincs annyi technikád, és olyan gyenge vagy mint én 🙂
Valamiért nevetnem kell emiatt, mégis a viccet hamar félre kell tennem. Az út minden komolyságodat megköveteli, ezért néha ki kell engedni a gőzt. (Ezt a Zombilandből tanultam-jó film) Pár ordítás és a vezényszavak elmondása hihetetlen motiváló tud lenni, s még a nagy hideg ellenére is simán felveszed a szűk mászócipőt. Néha kívülről nézem magam és azt mondom “ennek a tagnak bizony messzire gurultak a tablettái.”
Valóban fontos, hogy felpörgesse magát az ember. Régen cselgáncsoztam és egy nagy ellenfelemet emlékszem az edző mindig úgy fel tudta készíteni, hogy amikor a gyerek a tatamira lépett már vérben forgott a szeme és nem volt kegyelem senkinek. A jamaicai bobcsapat egymás fejét csapdosva, vagy éppen tojást csókolva tette meg ugyanezt. Szerintem mindegy ki hogy csinálja. Vannak kevésbé jól-, vagy jól ki néző, halk vagy éppen hangos módszerek is, a lényeg hogy az embert kellőképpen motiválni és inspirálni tudja. Számomra aznap a Mroczna, a Tutaj, és a Dajesd szavak ezek. Hogy mit jelentenek vagy hogy az értelmes-e, az nem fontos. A lényeg hogy segít. Akár azt is ordíthatnád, hogy tükörtojás, csak segítsen. Pisit készít fotókat, videókat, mert mindenképpen akarom, hogy legyen felvétel az útról és a megmászásról.

Kicsit az útról. Ez az út egy ékkő. Ha egy külföldi kalauzban azt olvasnám erre hogy 7C, igazából simán elhinném rá. Bendi azt mondta, szerinte nehezebb mint a Sarlatán alja, ezt is bőven aláírom. A második és harmadik mozdulatot nem lehet statikusan megcsinálni (vagy nagyon erősnek kell lenni hozzá), és csak úgy sikerül megtartanom ha maximálisan elhiszem, hogy meg is fogom tartani. Pár próba után hitemet vesztem. Az idő ramaty, a bőröm még rosszabb, motiváció leeresztett. Bokámból vér csorog. Már viccelősök is, de jó lett volna Bendinek elújságolni, hogy sikerült, de hát ez elmarad. Pisit rám szól; Mi a faszért rinyálsz meg sírsz állandóan?? Bekajálsz, sétálunk egyet, pihensz egy fél órát, körbefutod a hegyoldalt aztán belemész!

Nincs vita! Megnéztünk egy új szektort, lesz ott is pár út. A séta valóban jót tesz, mert az eddig elfagyott lábujjaimba legalább visszaszökik egy kis vér. Visszaérve ráhangolódok, a fent említettek alapján, majd futással felmelegítem magam. A reményt vesztettnek újra visszatért motivációja. Felpörgetem magam, bár az ujjaim irgalmatlanul fájnak. Az első próba a melegedés. A másodiknál elhiszem, hogy sikerülhet. Egy puskaporom maradt, és sikerül jól ellőnöm. Bár a végén már gondolkodni se bírok, és majdnem kiesek a könnyű részen sikerül megfogni a Topot. Ilyen szintű eufória sosem árasztotta el a testem. Amit a Vágási Feri megmászása után csináltam semmi ehhez képest. Ott is az esélytelennek vélt út megmászása okozta a mámoros állapotot.
Az egész kicsit hasonlít a tavalyi Abokalipszis megmászásomhoz. Egész nap nyomom, és akkor is Pisti mondta, hogy mennyek bele még egyszer; mint most. 10 mozdulat az út, kereken egy perc alatt sikerül feljutnom rajta. Nem tudok mást mondani…
Dáááááááááááájjjjjjjjjjeeeeeeeeeeeeeeeeesssssssssssdddddddddddd!!!!!!

Már nem is nagyon tudok mondani olyan hetet, amikor nem nyomtuk volna a Bakony valamely újdonsült boulderparadicsomában. Bár az első (s már ez is javított) kiadásban szerepel kb. 55 boulder, egyszerűen szinte folyamatosan akadnak be az új utak. Pistike valahányszor kimegy, mindig új megmászásokkal tér haza, és nem kunsztokkal; kőkemény boulderek ezek. Sőt sokukhoz még kimászás is tartozik, már csak a feeling kedvéért. Sajnos az továbbra is igaz a helyre, hogy melegedő utak nem nagyon akadnak, a kőzet sajátossága a kis fogásos, néhol reibungos, néhol lukas formakincs. A legérdekesebb szerintem, hogy az ember sokszor megy el sziklák mellett azt mondván, áhh törős, ilyen-olyan, nem ez az igazi, de esetleg valamiért mégis elkezd ott boulderezni. Pár hónappal később pedig etalon boulderek fekszenek a falon, és sokszor ezek a legszebbek.

Az előrejelzés hideget ígért ugyan (-5/-2 °C), de szél nélkül. Sok mászó bújik meg a legújabb, végtelen lehetőséget tartalmazó termekben, s edzenek ilyenkor a következő szezonra, s csak hébe-hóba akad egy-egy külföld a keményebbeknek. Persze ezen lehetőség nem kíméli a pénztárcánkat. Így nehezen jönnek össze az emberek egy-egy ilyen tripre, főleg ha a hőmérséklet sem az az igazi kellemes. Ám Borbély Gábor, Ágh István és Dede Laci nem az előbbi csoportba tartoznak. Pistivel először egy Ausztriát tervezünk (természetesen Tahlhofergrat), ám teljes kocsi nem jön össze, marad a helyi ‘forradalmian’ új lehetőség: Ördög-árok! Bár a kezdeti buszelnézések után, 11 körül kiérünk a parkolóba. Az idő maga a tökéletesség: 1°C, napsütés, páratlan-párátlan levegő, semmi orkán.

Felmegyünk a hegyoldalra, majd kis tanakodás után a Niagara szektorhoz megyünk. Pisti mászott itt egy új utat, kis dinamikus mozdulat az elején, bár csúnyán de sikerült elsőre lenyomni. Albatrosz névre hallgat a beszállásnál lévő alul húzó alakja miatt. Gyorsan mászok a kellő bemelegítés miatt. A traverz beszállása tartogat meglepetéseket, de nem olyan rossz mint elsőre gondolnánk. Ám a vége! A nehézségnél vacilláltunk a 7A/A+on de szerintem felfelé billen a létra, nem érzem sokkalta könnyebbnek a Lowridernél. Gáborral miután bemelegedtünk, könnyedén sikerül lecsapni, a megmászásnál még egy nyögés sem volt. Pisti mászik egy új utat, ezt 6C+ ra lőjük be. Neve Gigasztár bloc, a beszállófogás egyezősége miatt. Azt hiszem másodikra tudtam megmászni. Amikor egy hete kint voltunk Balázs mesél egy traviról ami akár 8A is meglehet. A fal inkább pozitív mintsem függőleges, egy pocakon mész át, és nem látod a lépéseidet. Pisti első próbájában a végén minden mozdulat hatalmas nyögésekkel lett meg, nem hittem volna a percekkel későbbi sikerben. (Akkor jogtalanul mondtam volna: Ich bin néger!) Ám Erős a Pista! Rögtön a Gigasztár (így hívják a travit) megmászásom után, letolta az ő traviját is, name: Leo & Fred. Olyannyira komoly mászást láthattunk, hogy szinte csak belőlem hozott ki feszültséget, hogy üvöltsek a végén. Érdekes formakincsű út, nem a fogások nagysága határozza meg a nehézséget, hanem azok helyzete. Ez így érdekes mondatnak tűnhet, (mert azt mondanád ez mindenhol így van) de itt szerintem hatványozottan igaz. 7C

Gábor pár próbából leküldi a Niagara állóstartost, majd kiderül, hogy tőle balra is lehet csinálni valamit. Egy statikus és egy dinamikus mozdulat jóvoltából meg is nyílt két új út. A Statikát (6A+) Gábor mászta ki elsőnek, a Dinamikát Pistike (6A). A vicc ebben hogy a statikát szinte dinamikusan, a dinamikát pedig statikusan sikerült lenyomniuk. 🙂

Egyiket sem sikerült megmásznom, nem voltam elég motivált és a magasabbak amúgy is szopnak ebben az útban. Megjött Laci és Ági, visszamentünk a Lowrider szektorhoz. Gábornak a Bodri nevű 7B nyerte el a tetszését, így ott kezdtük a mászást aminek utólag örülök, hiszen különben nem mentem volna bele a “Matyi odalett” 6C+ ba. Legutóbb semmit nem éreztem ebben az útban, most viszont talán ötödikre beadta. Nagyon tetszik, biztosan fogom máskor is mászni, mert nagyon szép út. Laci hangyázik, Gábor kutyát simogat. (Hangyás (a) Bodri) Én is dobok rá egyet, de annyira gyilkos fosások vannak benne, ha már így szőrözök azt mondhatnám Bodri fogai élesek, s meg is harapja Gábort. Hagytuk a boudlert. Gábor és Laci nyomatják a Lowridert, én a Big Sziti Lájfot rakom össze, Pisti pedig molyol valamit néha nagyokat nyögve. Nem si foglalkozunk vele igazán, mindenki tolja a saját projektjét a szivacsrengeteg fölött. Fel se ocsúdunk mire lecsapja a kunsztot, majd a kimászást. Egy újabb FA, talán a 63. itt? Könnyen lehet. Laci megmássza a Lowrider-t, majd zárásképpen (utolsó lehetőségét kihasználva 🙂 a Józsi Barát 7A -t. Elköszönünk a rövid délután után. Gábor nagyon közel van a Lowriderhez, sok jó próbája van s egyszer már a toppot is megcsapja. Pont mint én, pár hónappal ezelőtt. Persze először ideges az ember, de aztán csak mosolyog egyet: -Áhh majd legközelebb! 🙂

Nekem is van sok jó kísérletem a nagyvárosira, remélem legközelebb sikerül. Gyönyörű egyben.
Természetesen a megmászások mellett volt rengeteg kísérlet más utakra is, kellemes fáradtságot érzek, s szeretem ezt az érzést. Meg kell még említenem, hogy Pistike előző nap Dudaron lenyomta a Mroczna tutaj ülőstartos kiegyenesített direkt változatát. Tutaj extra 7C Ez nem mehet így tovább, Pisti kurva erős most, vagy el kell törnünk az ujjait, vagy meg kell másznunk az útjait. Az utóbbi mellett döntök, így jutunk a történetben oda, hogy másnap Dudaron találom magam. Bőr nuku, motiváció full. Getscho!
Összesítés:
Laci:
     -Hangyás 6A
     – Józsi Barát 7A
     – Lowrider 7A+
Gábor:
     -Dinamika 6A
     -Statika 6A+ FA
     -Niagara 6A+
     -Albatrosz 6A+
     -Gigasztár 7A+
 Pistike:
     -Dinamika 6A FA
     -Statika 6A+
     -Gigasztár bloc 6C+ FA
     -Ha ló nincs, a kutya is jó 7B FA
     -Leo & Fred 7C FA
Bálint:
     -Albatrosz 6A+
     -Matyi odalett 6C+
     -Gigasztár bloc 6C+
     -Gigasztár 7A+
Bubb Feri feltöltött pár képet, mely az elmúlt években készült és egy remek írás. Bár én inkább Ördög-árok párti vagyok, azért elgondolkodhat a publikum vetekszik-e eme hellyel. ?!

Erős Pista Szentbékkállán (BHSK) from Izer Bálint on Vimeo.

Misja Pec-i szilveszter (Strta Srca-Sztrapacska megmászás) from Izer Bálint on Vimeo.

Sóhajok hídja & Józsi Barát from Izer Bálint on Vimeo.

10 fok, pfh. Januárban.
Kicsit vizes volt Rókahegy, néha jött pár felhő, de összességében nagyon adta.

Helene, Ádám, Gábor (új versenyző) és jómagam 9.30-kor a szentendrei héven ülünk, az idő és a psyched mérsékelt.

Gábor először volt sziklán, de simán vette az akadályokat.

Gyöngyös később jött, Ádámmal, meg Helennel az udvar napos felén tolatták, mi meg a Dark Side-on.

Belementem a Bachar-ba, csak toprope. Nagyon tetszett, jó út. Átmozogtam, nincs messze a megmászás, viszont a nitt a lábad alatt igen.

Próbálom a körtagok között az RP mászás 8a standardját terjeszteni, nem sok sikerrel, a kínaizás Robi féle standardját annál inkább.

Csütörtök este boldogan szálltam fel a távolságira, egy hosszú hétvége elé néztem, mely sok meglepetést is tartogatott. Ez este került megrendezésre a szilveszteri After Party Zsuzsinál a Hungária-körúton. Picit mindenki késett, nekem pedig igazán nehezemre esett nem belekotnyeleskedni a kajába. Pontban 7kor azonban elkezdődött a terülj-terülj asztalkám besöprése. Az előétel után került sor a baconba tekert libamájra vagy fasírozottra kedv szerint. Gyorsan elterveztem melyik napokon hány km-ert fogok futni, hogy ezt ledolgozzam, majd belecsaptam a lecsóba. Zsuzsi főzte maga volt a gasztronómiai csoda. Egy kis borral segítettünk, hogy jobban csússzon. Marci, Ági és Anett viszonylag hamar elmentek; Tomika csak elszeretett volna, végül egy kis kocsikázást is tettünk be a programok közé; természetesen a borozás után. Reggel a Hungáriát elhagyva még igen másnapos voltam és valamiért lementem a a metróra, ráadásul csak egy megállót mentem vele. Felfelé kezdtem kapiskálni, hogy k*va nagy szarban vagyok, de már nem lehetett visszafordulni. Rendőrök jelenlétében ellenőrök vártak rám. Kérdésem elhangzott, s rá a válasz is: 12000Ft. Teljesen kijózanodva jöttem fel a föld alól. Nem vagyok így is anyagilag elég rossz helyzetben, még tetézem magamnak ekkora baromsággal. Innen a Kerepesi temetőbe mentem, annyit halottam már erről a helyről, hogy igazán meg szerettem volna nézni. Ezután átmentem a Buzcsiba, s dobtam pár próbát a “rekeszsört” érő trükkre. 5 perc után hagytam is. A Mountexben összefutottam Zolival, elég sokat dumáltunk, s meg is győzött valamiről amire már tavaly előtt Levi, tavaly Balázs is próbálta felhívni a figyelmem.
Péntek délután elmentem a szemvizsgálatomra, majd a Spider boulder részét vettük szemügyre Gáborral. Nem kell sok szót fecsérelni rá, szerintem fantasztikusan jó.
VII. Akácfa utca. Gábor kisegít (a hétvégén többszörösen is) és befizetem a büntetést, “szerencsére” csak 6000-et. Megnézzük a 127 óra című filmet, mely Aron Ralston szikla és hegymászó balesetét meséli el, csak ajánlani tudom. Itt találsz linket a letöltésre. A könyv (A kanyon fogságában) szeritnem tragikusan rossz, mondjuk ez csak egy vélemény, de legalább ez egy olyan film ahol a film jobb mint a könyv. Gábor és Tomcsi Bán mellett, kortyolgatunk a Kármánban. Az este igen hosszúra nyúlik, nem részletezném.

Boda Judit nagyon rendes, még hajnali fél 5-kor is felmehet hozzá aludni az ember. Remélem csak nekem vannak ilyen kiváltságaim. 🙂
Reggel Balázs hívása töri meg üres fejem csendjét, megy ki Ördög-árokba. Kiderül, hogy Levi is megy, így azonnal telefonálok, s egy fél órával később már hármasban nyomjuk Bakonyoszlop felé. A harmadik utas a nyújtás videó alatt híressé vált jól nevelt öleb: Artúr.
A völgy bejáratánál csapdába esik a kocsi, s már el is indultunk a kocsma felé traktort szerezni, amikor Balázs segítségével sikerült kimenteni. Az árkon túl nagyon szeles idő van, aminek most kifejezetten örülök, mivel így van esély rá, hogy a pár napos eső ellenére is hamar megszáradjanak a sziklák.

Bár nyirkos, de mászható. A Blitzkrieg szektornál kezdünk (B6). Nagyon jó időnk van, nem túl hideg, de akadnak a fogások. Megnézem a Blitzkrieget, bár nem sikerül megcsinálnom az első mozdulatot. Próbálom a Der blonde Hans-t, a Téli Berek direktet, a Tűz van babám!-at. Ez egy új út, a Téli berek beszállásából indul, majd a Bop topfogására érkezik. Kitaláltunk egy könnyebb bétát Balázzsal, szeritnem 7B lehet a travi. Legalábbis a Lowridernél egy fokkal bizton nehezebbnek érzem.
A beszálló egy fesztávosabb mozdulatot igényel egy akadós peremre, majd figyelve a lépésekre két pihenőfogásra érkezünk. Dilemmázok, hogy megálljak-e vagy mennyek tovább, nem tudom eldönteni az utána lévő három mozdulatra, csak fáradnék-e vagy segíthet. Bár nagy bölcsesség, hogy botorság az oázis mellett elmenni a tevéddel, még ha nem is szomjas. Levi a Frank-ot nyomja, elég közel van a sikerhez. Balázs megnyomja a Blitzkrieg Bop első mozdulatát, tolja a traviprojektet és a blonde Hansot is.
A próbák közt egymást filmezzük Levi nagylátószögű HD-jével. Ez a kamera fantasztikus! Remélem egyszer lesz módom ilyennel készíteni a filmjeinket. Elköszönünk Balázstól és a magyar vizslájától Dorkától. Fent is próbálunk pár utat, s annak ellenére hogy meggyőződve mondtam Pistinek a Call of Cthulhu több mint 7A+ nagyon jónak éreztem, és reálisnak is a fokozatot. Egy jobb idő, sok pad, és egy egész napos mászás esetén már valóban lehet, hogy lesz portya. Minden össze van rakva!
Remélhetőleg, ha Levi ideje is úgy engedi láthatunk egy kis videót.

Út a vadonba (BHSK) from Izer Bálint on Vimeo.

Gábor telefonál, hogy mászunk-e valahol a hétvégén? A válasz természetesen igen volt. Balázs enyhén meghúzta valamelyik térdszalagját és inkább (bölcsen) a pihentetés mellett döntött, viszont így gondba voltunk a kocsival. Este megnéztünk egy az alvilágról szóló filmet, ami miatt nehezen sikerült lefeküdni. Azért a többes, mert a koránkelés miatt Gábor feljött hozzánk Balatonfüredről. Reggel 5-kor keltünk, hogy elérjük a 6 órási győri buszt. (A továbbiakban a Psyched rövidítésére csak egy “P” fog szolgálni) Tehát P!

Én aludni akartam a buszon, de valami csaj nem engedett teljesen ellazulni. Gézaházán szálltunk le, mivel gyalog talán innen van legközelebb az árok. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mért nem Bakonyoszlopra mentünk és szálltunk le? A válasz egyszerű. Egy nap átlagosan három busz jár (átszállós), s a legkorábbi is délután kettőkor. Így marad a fáradtságos séta Csesznekről, vagy Gézaházáról. Utóbbit választottuk időtakarékossági okokból, és én annyira erőltettem a dolgot, míg rávettem Gábort hogy ne a turista úton menjünk, hanem fedezzünk fel, másszunk át, ugorjunk át, kerüljünk ki. Egyszer már mentem a turista úton, de vagy másfél órát kell sétálni csak az árok túlsó bejáratáig és akkor onnan még a jó sziklák… szóval az nem az igazi.

Gézaházán leszállva, csodálatos látvány tárult a szemünk elé: a napfelkelte. P. Még nem volt 7 óra sem, és mi már a szántó mellett sétáltunk. Egy ideig jónak tűnt az irány, még ha kerítéseken és folyókon át is vezetett az út. Gábort rábeszéltem, hogy jöjjünk le egy jónak tűnő ösvényről, melyen egyébként piros jelzés is volt. (Amúgy máig nem vagyok biztos benne jó lett volna ez, de majd egyszer végigjárom.)
Egy darabig, egy fennsíkon kutyagoltunk, majd völgyekkel és dombokkal szabdalt medencébe értünk. Az ember reméli, hogy a következő domb majd hamar lebukik és elénk tárul a várva várt árok, ám ez nem következett be.  Mintha szirénát hallanánk. Először csak azt gondolom a hallucináció első lépcsőfoka ez, de Gábor is hallja. Elkezdtem gondolkodni, hol lehetünk mi, vagyis mihez közel…? Ugye nem Dudar?!
A semmiből feltűnik egy tábla, semmitmondó felirata a következő: Valler István kútja. Dudari erdőtömb. Ez a szó nem esett túl jól… Már nincs P.

A tanösvényt elhagyva, már a mászásról is lemondtunk, csak valami támpontot akartunk keresni, hogy legalább kijussunk az erdőből. Egy sziklákkal teli völgybe jutunk, nemsokára filmbeillő jelenettel találjuk szembe magunkat. A lábunk előtt hever egy folyóba fagyott malac. Ahogy egy falusi osztálytársamtól tudakoltam, valószínűleg hajtóvadászaton eshetett áldozatul, de nem találták el jó helyen így még el tudod menekülni. Érdekes volt hogy pont egy folyóban esett össze, így a víz alatti réteget megkímélve a ragadozók elöl.

Mivel fogalmunk sem volt hol lehetünk, Gábor elnevezte a helyet Böllér-völgynek. Pár perccel később látunk még egyet. Elég demoralizáló ez. Nagy nehezen megtaláljuk a folyót, mely a sziklákhoz vezet, és már látjuk a bányát, ahol Nándiék is kóvályogtak nemrégiben. Kimászok az árokból, hogy belőhessem hol vagyunk, s örömmel nyugtázom: látni az oszlopi templom egyetlen tornyát.

Gyors léptekkel vágunk át a szántón, s megyünk be a szokásos ösvényen. A hangulatunk visszatért, Gábor másodszor is megcsodálja lefoglalt projektjét, az ágyúgolyósat. A Blitzkrieg Bophoz érve letargiába esünk. Felmegyünk a Lowrider-hez, de ott sem szebb a látvány. Nem találunk egyetlen száraz falfelületet sem. Aprítani jöttem ma, ennek ellenére üres kézzel kell hazatérnünk. Annak ellenére, hogy az itt lévő utak többsége összerakosgatós (Ez a fogalom azt jelenti, az utak többsége nem egy nehéz mozdulatból áll és aztán és addig semmi, hanem szinte végig nehéz és odafigyelős) úgy gondoltam Gábor is sokat le fog tolni sötétedésig.

Egy kis ebéd után elindultunk hazafelé. Amikor gyalogoltunk kifelé szembejött Pisti és G. Volt egy javaslata, hogy hol lehet száraz szikla, jobb dolog lévén visszamentünk az árokba. Bár itt-ott nyirkosak voltak a fogások, mindent megszárogattunk és két utat sikerült is kinyomnom. Bányászati múzeumot egy könnyed 7A-nak éreztük, pár próbából mindegyikünknek beakadt. A Bambi már egy kicsit érdekesebb volt. Eredeti nehézsége 6B, bár én 7A-t mondtam rá, lehet csak rossz passzban voltam, úgyhogy nemsokára újból belemegyek, hogy reális nehézséget mondhassak rá. (A kalaúzban van róla fénykép, Balázs az első mozdulatban)
Volt itt fent még egy 7B re értékelt út, a híres En attendant Godot. Én a hat mozdulatból egyet tudtam megcsinálni pár óra alatt, úgyhogy még van miért visszajönnöm. Gábor hosszú harc után be tudott szállni, ami talán a legnehezebb az útban, de a folytatás neki sem sikeredett. 

Egy héttel indulás előtt visszamondta Dezső. Nem voltam ideges. Jó pár telefon után végül megalakult 4 főt számláló kocsi: Tomi Farkas Budapestről, Anett Pozsgai Győrből, Ádám Tóta Szolnokról és jómagam Veszprémből. A terv 5 nap mászás Misja Pec-en, szilveszterrel egybekötve.
Az eredeti kedd éjszaka, szerda hajnalra módosult. Tomival a hátsó ülésen, majd egy ágyban. (Pont mint egy éve Ausztriában.) Gyorsan belevetettük magunkat a mászásba, gyűrni a kimeríthetetlen témát. Ospon a Gábor segítségével lefoglalt Ljubomirnál szálltunk meg. 18€ végül. íííuuhh. (itt nyeltem egy nagyot)

 

Cuccokat le, táskába be and go climbing! Tomi egy atomhosszú 6c+ on melegít, engem a 6b is sokszor elgondolkodtat. (Gondolkodás. Milyen érdekes szó. Sokszor említik, sokszor beszélnek róla a filmekben is. A gondolkodás, mármint értsd: fejben légy ott! Sosem gondolkodtam el ezen, pedig valószínű, ha valaha feljebbi szintre szeretnék lépni, akkor muszáj lesz elkezdeni. Jól sejtettem, hogy jó lesz együtt mászni Tomival, rengeteget tanultam tőle amit még meg kell emésztenem, fel kell fognom. Képes vagy-e megmászni egy utat, ha tudod, hogy mennyire a határodon van, mind technikában, mind erő-állóképesség terén. Sok mindenre megtanított ez az öt nap de amit megtudtam; még sosem voltam ott fejben igazán. Talán a Dáridó hajnalig, volt az eddigi leghatárosabb utam, miért sikerült máig nem tudom. Elméletileg nem tudok ilyen hosszan koncentrálós és maxerős utat megmászni. Pedig ez tíz méter. Milyen érzés lehet fent harminc méter magasan az Albanski Konjak utolsó akasztása után, a stand előtt megcsinálni az utolsó kemény mozdulatot? És ha végig kontrollálod magad?)
Tomi eztán egy 7a+/b be megy bele, ami elég kemény lehet ahogy a biztosításból leszűrtem. Elég kevés bőröm van, tartalékolnom kell, ha az ötödik napon is akarok mászni, így nem megyek bele akármibe csak ami tetszik. Innen nézve már kilógok a magyar mászótársadalomból, hiszen én nem a harminc méteres utakat jöttem ostromolni, esélytelen lenne. (De vajon jövőre is ezt mondod? -tettem fel a kérdést, majd kaptam vissza később) Megelégszem a rövid de kemény utakkal. Kalauz hiányában, csak Tomika elmondására hagyatkozom. Ha egyszer megcsinálják az első Misja hangoskönyvet, azt feltétlen Tomika szinkronnal kell majd elkészíteni. Bármilyen úthoz meghozza a kedved, még ami korábban nem is tetszett. Vezegan, togoban, nem tudom megjegyezni a nevét. A falra festett Kikiriki-t használom. Tomikának az első nap a mászásra hangolódás, nekem a csapatás nevében telt. Ez egy nagyon rövid út. Három akasztás és a stand. Nem könnyű de összepakoltam a harmadik akasztásig, utána viszont semmi. Fogalmam sincs. Balra emberinek találom, de félek nincs az útbán, bár vannak evidens fogások, amik triviálisan ehhez az úthoz vannak jelölve számomra mégsem egyértelmű. Hogy is van ez?
Másfél Dosage után kómásan fekszünk le, megfeledkezve Marciék érkezéséről. Shit! (Ági és Marci, Klich Zsuzsi, Nándi)

 2. nap
Talán a második nap hozta meg nekem a túra legnagyobb gyümölcsét, egy 6c -t. Tomika akar melegíteni egy 7a+ ban, de a kunszt peremesnek tűnik, így inkább átmászik a 9A-ba. Ez így érdekesnek hangzik, de ez csak a neve. Ha jól emlékszem 19 méterre írja a kalauz, áthajló, a kunsztban jó fogások semmi lépésekkel. Talán egy 6c+ is megérne, de ezen nem éri meg vitatkozni. Örülve akasztom be a standláncot -eldurranva- az út tetején.

Felhívom Áront, a Kikiriki egyetlen magyar megmászóját. Direktbe mászta meg mint mondja, bár már igen megkoptak az emlékek. Letéve a telefont elgondolkodom, hogy tudnám kimenekíteni a közteseket az útból. Az egyetlen mentsváram az lett volna ha balra használom a ziásnak tűnő fogásokat.
Tomika az Albanski Konjak-ot mássza, természetesen a hosszabbításos 8a verziót. Jól átmozogja, bár a jó béta csak nap végén érkezik meg egy olasz sráctól. Az előző este megérkezett Nándival kitaláljuk mi a jó nekünk, és a Strta scra (jelentése: összetört szívek) nevű 8a+ ba megyünk bele. A kunsztra rá kell érezni, rendkívül boulderes, több jó béta is létezik rá. A teteje vidámság az aljához képest, bár könnyen el lehet rontani ott is. Belemegy Nándi, és bár először nem hiszi el, de kell benne csinálni egy “Ági”-féle térdletekerést és már repülsz is bele a kétujjasba. Valami sziporkázóan fantasztikus mozgás. Onnan pedig már –!
Lekocsikázunk Triestbe, és hát itt sem tagadhatjuk le hogy mászók vagyunk… még ha a helyiek nem is mindig nézik ezt jó szemmel. Este gyorsan ledőlünk aludni, hisz másnap Szilveszter.

 3.nap
Ismét a 6c, majd Tomika is inkább a Strta scrara megy. Először egy ’96 -os magyar slágerek CD-ről lelopott Mosolygó könnycseppek című szám címét akartuk neki adni, mivel az egyik tukkóból állandóan csepegett a víz, teljesen átáztatva nadrágunkat. Nem tudtunk közös nevezőre jutni, így végül a nevére hajazva Sztrapacska lett. Imádtam ezt a napot. Egész nap póló nélkül másztunk, a talán 20°C ban. Sajnos volt egy teljes mozdulat ami nem adta, de ma a suliban pneumatikán rájöttem a bétára és szerintem mindenki így csinálhatta. Vicces ez. Mekkora hülye vagyok. Annyira adja magát. Volt a plafonban egy összegumizott lépés, én letekeréshez használtam, de nem volt az igazi, Nándiék pedig kisarkaztak. A srácok biztattak, hogy így úgy próbáljam meg, de sehogy sem adta az ő sarkazós bétájukkal. (Egyrészt balfaszul sarkazok, másrészt szar a Scarpa sarka-véleményem szerint) Csak egy verziót nem próbáltam meg ami evidens lett volna, ehelyett keresztbe nyúltam a kis peremre a tukkó tetején. Megoldás. Nem jobb, hanem bal kézzel kellett volna erre menni, majd fellépni arra a tukkóra amiből alsósból nyúlsz. Majd jobb kéz a bal alá az alsós tukkóra! Aláfog és akaszt. 100% hogy ha tavasszal kimegyek ezt az utat fogom így próbálni. Most így nagyon egyértelműnek érzem, de ott nem láttam semmit. (csak bele kellett itthon ülni a fekete fotelbe) Azért furcsálltam Nándi fej fölé sarkazós bétáját, mert egyáltalán nem volt gumis a lépés, márpedig a sarok hagy ott rendesen. Bár valószínű ez a legszebb béta az útra!
Fáradtan, de belemegyek a Samsara nevű 8a -ba. Jelentése: Lélekvándorlás. 19m. Az alján van egy mozdulat ami kevésbé adja, és egy picit még a magasságommal is szopok- (útban talán először). Az allulhúzóból való felcsapáshoz először le kell lépegetnem ami nem kevés erőmbe telik. Az út végig odafigyelős, mindenképpen nagy respekt Ervinnek a negyedikre való megmászásért. Jó beszélgetéssel telnek a hazagyaloglások, amikor egyszer csak észreveszünk egy megaprojektet…

A házba visszatérve már Welcome Drinke-kel várnak minket, szeretem az ilyesfajta fogadtatást. Vacsi után, kitaláljuk hogy nézzük meg az Ospi barlangot, mely ilyenkor megtelik vízzel. Útközben folyt az égből is a szerpentin, Nándi lőtte ránk a sikolyokat, durrogtak a tűzvirágok. A barlangban fellőttük Tomi tüzijátékát, iszonyatosat szólt, bár sajnos igazán jól nem lehetett megörökíteni. Az este további részleteibe nem fogok belemélyedni, ami egy ilyen partikor történik az ott is marad; bár nem hiszen hogy sokan elmondhatják, hogy “kinyomták fekve”!

 

 4. nap
Reggel későn kelek, de erre a napra bőr hiányában pihenőt tervezek. Mindenki elmegy, így egyedül főzőcskézek, olvasok és alszom. 3 után én is felbattyogok a sziklákhoz, de senkitől sincs megmászás. Tomit fogom, Nándi kamerázik. A nap gyorsan halad, a szemközti domb fái által határolt horizont felé. Talán az utolsó próba. Mérnöki pontosság, sarok akad, alkar tart, akasztás gyors. Végre halok egy Tomikás örömködést is (igen megmászta Strta scra-8a+), bár ő velem ellentétben nem számmászó, nem a megmászásnak örül igazán, hanem magának a mászásnak. -Így akár minden próbája olyan boldoggá teheti mint a majdani megmászás érzése. Remélem egyszer rálépek erre az ösvényre,-én mindenesetre nagyon boldog vagyok. Nándi is dob egy jót, bár nem akad be.

 

Ez az én estém- hogy idézzem Ági szavait. Nagyon jó fejek, hihetetlen hogy mennyit képes az ember fejlődni pár óra beszélgetés alatt. Nem tudom mért de valahogy utó-szilveszterire sikerül az este, Ádám a Kiss nevű névrokonát alázva küldi a poénokat.

5. nap
Reggel bármennyire nem akarok Tomi kirángat, utolsó nap, utolsó lehetőségek. A WC papír, már napokkal korábban elfogyott, -Ljubo nem érezte kötelességének pótolni (vitatkozhatnánk valójában az-e?!). – így mindenki a táska legaljáról próbálta összekuporgatni a zsebkendőket. Összepakolunk majd megcélozzuk a falat. Egy szép 6b-n melegítek, bár nagyon lefagynak az ujjaim. (Trtje tisočletje-harmadik évezred). Tomi rádob a mumusra. Hihetetlenül közel van. Az utolsó mozdulatból esik ki. Nem átvitten mondom! 67 mozdulatot megcsinált, egy hiányzott volna (amiből akasztja a standot). Nekem egy Samsara a mai terv, de semmi, semmi. Ezen a hűvös vasárnapon nincs erőm. Ez egy nagyon szép mozgású út, de annyira csúnyán zsíros és csúszós, hogy elrontja az összképet. Azért végig mozgom, de úgy érzem számomra már végetért a túra, illetve ki kell menekíteni a közteseket a Kikirikiből. Az Urbanovából bemászok, majd megnézem a tetejét úgy ahogy eredetileg gondoltam, kitérve. Az oldalhúzó zsebből indulok. Elsőre sikerül a teteje. Megnézem direktben de még mindig nem értem mi van. Tomi belemegy utoljára, de sajnos megint terhelődik a kötél. Az utolsó mozdulatból, összesen 17 és fél perc mászás után. (4 perc no-hand)

Tomi hazafelé tanul, többiek alszanak, én ébren tartom Ádámot. Fehérváron kilépek a Renaultból, könnyes búcsút veszünk, majd hazabuszozok. Fogadalmak idénre nincsenek, talán rájöttem, hogy semmi értelme az ilyesminek. Nagyon élveztem ezt a hetet, az utolsó napot leszámítva fantasztikus időt fogtunk ki. Először élvezhettem a jó öreg-Télből nyárba! mondást.

Az igaz, hogy Klich Zsuzsi több sort is szentelt annak, figyeljünk fel Scharnitzky Ádámra mert hamarosan harangozni fog, de most nekem kell szólnom figyeljünk oda Bendegúz koleginára, avagy a Mr. Motivation-re.

Rövid kis turné alatt érintette szerény Bakonyunkat, és egy eddig számomra ismeretlen helyen, majdnem meg is nyitott egy 7C-t. Az utat január 4. én mászta meg Pisti úgy fél órán belül, Balázs szerint is megéri a 7C-t. Ahogy hallom egy hétvégi tripp könnyen alakul, csapatás következik!