Írta: Izer Bálint
Vissza a jövőbe – back to the oldschool
2011. április 22.
Az egész ezzel a „megszállott”
Pistikével kezdődött. Talán abban rejlik a titka, hogy képes finoman adagolni
az embernek az információt az új vad ötleteiről. Először csak beleteszi a
bogarat a füledbe, utána pedig benyomja olyan mélyre, hogy nemhogy a
gondolattól nem fogsz tudni szabadulni, már sóvárogni fogsz, – Csak még egyszer
kérlek, mesélj! Beszélt nekem Titokról, Mitológiai homályról, gyönyörű
kilátásról és arról, hogy ez Egy
abból a kosárból, amire Isten a „Munkám gyümölcse” feliratot tapasztotta, mint
egy ráérős nagymama a verandán pihenő befőttekre. Egy hasonlatnál több is
rejlik az előbbi sorban, történetesen a nagyik és az idővel való viszonyuk. Ők
már nem sietnek sehová, – a lekvár is elkészült- hisz még gondolnak a jövőre és
építgetik holnapjukat, de megbékéltek, s talán boldogan ülnek le a vászon elé, ha majd a halál –mint rendező-
lejátssza nekik „életük filmjét”. Az én homokórámon az idő kis szemcsékkel
gyorsan pereg, néha hetekig nem lapozom el naptáramat. Pedig már az elején
tudtam, hogy ez lesz, hisz Pisti előre szólt. Ha szóba kerül ez az Út, elfelejtheted az időt. Abban a
percben, abban a pillanatban, amikor azt mondod; – Ez a projektem, és meg akarom mászni! – te elkötelezted magad egy
jó hosszú időutazásra. Nem a jövőbe mész és nem is a múltba. Viszont megállítod
az időt, a homokszemek nem fognak tovább lefelé potyogni. Hosszú utazásra
szánod el magad legbelül, s ki tudja hol a végállomás. Talán minden nagy
projekt ilyen folyamatot játszik az ember lelkében. Szeretném ezt hinni, mert
ezt tudván az egész életem boldogságok összefonódása lesz, egy folyamatos
boldogság.
Amikor először
mentünk ki nem tudtam mire számítsak. Pistike arról beszélt elege van már a
ziapáncélos „slágerutakból”, az embertömegekből és a zajból. A tömeg zajából.
Ide kell menni, távol mindentől. Az egész vidéket akkora ködtakaró fedi el,
hogy a mászók több mint tíz évre elfeledkeztek róla. Sok útból kikerültek a
nittek, sok helyen a nittek megrozsdálltak. Az öt boltívű barlangban egy út
várta hűn, hogy ismétlőre leljék: az Amnézia.
Mikor első ízben értem fel a barlangba egy omlós falakkal körülölelt udvar (kripta)
fogadott. Alulról a barlangból hideg jön fel, a boltívek pedig teleengedik
fénnyel a kis helységet. Néztük az utat, de nem értettük. Sem a mikéntre nem
derült fény, sem a miértre. Miért jöttünk ide? Komolyan ezért? A schmutzig szó
jutott eszembe, sárgállott a márgás fal, sehol sem volt egyetlen zianyom sem,
csupán három már megfakult nitt jelezte, hol másztak fel anno az első
megmászók, Kornélék.
Az első próba után
nem akartam többször belemenni, tőlem akár haza is mehetünk. – mondtam
puffogva. Láttam Pistike arcán, hogy el
van kámpicsorodva, ő sem érti igazán. Majd pár szembevérzős mozdulat után, a
görcsös savanyúság oldottá vált, mikor pedig engedtem le a kötélen, már mintha
kezdett volna mosoly formálódni az amúgy kétségekkel telt arcon. És még csak az
első köztesig jutottunk! A második próbám belém is visszahozta az életkedvet,
de annyira erőlködős ez az út… találok más nehéz utat is ha akarok – nyugtázom
a napot és elindulunk haza.
De a kocsiban
hazafelé mégiscsak beindult a szerkezet a fejemben. „öö igen ott egy letekerés kimenthet a bajból,
aha aztán pedig sarok balra és talán fel tudok nyúlni, viszont az vágni fog
szóval sok leukoplaszt kell, aztán bicózok keveset, akkor bírni fogom a betartást,
…” – jöttek az ötletek. Pár hét múlva felcsendült bennem a néma riasztó, kibújt
a szög a zsákból, kidugta fejét a SZELLEM a lámpásból. Soha egy út nem adott
nekem ennyire sok motivációt, hogy feljussak rajta. Vasárnap már én hívtam fel
Pistikét, – Szia, hallod kimehetnénk mászni valamit hét közben, ööö
Ördög-árokra, vagy Strázsa-hegyre gondoltam ha neked is jó, de inkább Strázsára
mennék.
Az oda út nagyon
hosszú és rémes hogy mindig hányingerem lesz. Felkutyagolunk a sziklákig. Elég,
ha az ember délutánra megy ki, a szikla úgyis pár próbából rommá teszi a bőrt
és az izmot. Stand és egy negyedik nitt is bekerült mióta itt voltam. Az út
mozgását még mindig nem értem igazán, Pisti szeme csillog amikor beszél róla,
vagy elég ha csak ránéz. Full szerelem, HD-minőségben. Kérdezi értem-e már a
lényegét? –Hát nem igazán.
Azt mondja az elején
ő sem értette az hogy lehet, hogy akik megmászták ezt az „ocsmánynak” tűnő
falat, mind azt mondták a leggyönyörűbb mozgás a világon. Mi lehet a Titok?
Körvonalazódik valami
2011. júniusa
Egész nap másztuk
felváltva. Mikor reggel kijöttem még tíz mozdulat hiányzott, estére pedig ez a
szám 1-re csökkent. Minden mozdulata nekem külön-külön nehéz. Este mielőtt
hazajöttünk a naplementét néztem fentről és azon agyalok, mikorra tudok
felerősödni erre eléggé. Látom magam kívülről: ahogy akasztok, ahogy sarkazok,
ahogy feszül a vállam. A távoli Dorogot nézve észreveszem, hogy messze füst
áramlik ki egy gyárkéményből, odébb pedig aranyhíd csillog a kanyargó Dunán, ahogy
elbújik a nap. Érzem, ahogy gyöngyözik az ujjam vége, bizsergek s tudom, már
értem a Titkot, s teljesen a hatalmába kerített az Amnézia.
Biztos ami biztos
A fenti
kunsztmozdulat annyira nehéz volt, bárhogy próbáltam nem sikerült megcsinálni.
Bizonygattam Pistiknek ez így túl nehéz, nagyon elfárad az ember mire ideér,
biztosan nem így mászták anno. A második Boulder Jamen találkoztam Ravadits Kornéllal
az út első megmászójával és megerősítette félelmem, miszerint pontosan úgy mászták
ahogyan mi próbáljuk.
 |
| 2011 kicsit több haj, kicsit kevesebb szakáll |
3000 Forint.
2011. július
Ennyibe kerül
elmenni nekünk fejenként Pistikével Veszprémből Strázsa-hegyre. A negyedik
alkalommal jöttünk ki, gatyarohasztó a hőség. Fent a barlang nyomja a hideget,
de szívem szerint még a bőrömet is levenném, olyan meleg van. Az út mászható
melegben is, de ilyenkor annyira túl kel szorítani mindent, a fogások meggyűrik
a bőrödet, az irha begyullad és nem tudsz fogni többé. Fent a pihenőben érzem,
hogy végre eljutottam arra a szintre, amikor a pihenőben való lógás nem
fáraszt le. Egy új bétát próbálok a tetejére, de egyre jobban
körvonalazódik bennem a gondolat, hogy nem fogom tudni máshogy megcsinálni,
csak mint Pistike. El sem hiszem, de beakad a sarkazós mozdulat. Viszont mindig
kijön a sarkam a cipőből ilyenkor. Tanácstalanul lógok a kötélben. Nézem a
cipőm sarkát, és a sarkamat ami levegőzni vágyott. Visszaigazítom. Mit lehetne
csinálni, hogy ne jöjjön le. Pisti annyit mond, vegyél egy normális cipőt és ne
a Lokitban próbáld.
 |
| A hüvelykujj tartson az a lényeg! |
 |
| indulás a reibire |
Messze még a hajnal, 3 óra 20
2011.október
Féltem kicsit az
ötödik alkalomtól. Október vége van, vagy 3 hónapja nem mentem bele az útba.
Pihent, mert pihentetni kellett. Ezúttal Borbély Gábor is csatlakozott, a már
már szokásos két fős csapatunkhoz. Hamar a lényegre térünk. Én kicsit nehézkesnek
érzem a mozgást a tetején, alakulni kell rá azt hiszem. Gábort már a buszon
felkészítettem, hogy ne keseredjen majd el ha nem fog menni, ne szomorkodjon.
Az első próbája fantasztikus volt, gyakorlatilag, 4 ülésből átmozogta az út
összes mozdulatát. Pistike csak a száját húzza, én hümmögök. Sokkal jobb hogy
nincs olyan meleg, talán a vége könnyebb, mint nyáron. Ráérzek végre a
tetejére, és a pihenőtől felmászom egyben a standig. Nagyon kemény csak ezt a
részt külön adnám egy 7b+ ra.
A beszálló nekem nem
megy rosszul, sőt, a dinamikus mozdulat is meglesz kétszer. El kell kezdeni
fejben is edzeni az útra, mert ha a pihin az ember nem tud megfelelően
regenerálódni és nem szedi össze magát fejben, akkor a felső rész ledobja. Az
pedig túl nagy ár, nem éri meg kockáztatni. A tetejének igenis készség szinten
kell mennie, hogy ha az ember eljut oda, féldurrantan se lehessen kérdéses a
megmászás.
Reel Rock és mégis csöndben maradunk
2011. november
A Corvin mozis
filmfesztivál életem egyik legjobb döntése volt. Robiékkal mentünk el. A mozi tele
mászókkal, fantasztikus. Bal oldalt leülnek Osziék, nem sokkal tőlünk jobbra
Kangyal Andris. A filmezés után véletlen a közeli vendéglátó ipari egységben
találkozom Kornéllal ismét. Előző nap került fel az Amnéziáról vágott videó és
mint mondja valóban másképp csinálták a tetejét. Hirtelen jött a töprengés,
most mi legyen. Próbáljam tovább a már-már begyakorolt módon, vagy a „régi”- bétával?
Este a Margit-hídon sétálok és várok a hatosra. Kornél mesélt nekem arról ők
hogy csinálták, hogy lendült ki, fejből mondja ennyi (mennyi?) év után is az
utat. A holdat nézem és ökölben a kezem.
Még este írok
Pistinek facebookon, hogy tegye félre a hétvégét, mert motiváltabb vagyok, mint
valaha.
Pilis te drága
2012-03-18.
Hónapok telnek el az
Amnézia érintése nélkül. A Kruspér utcai pincében, ahol a srácokkal edzünk
elszántan, izzadságcsppek milliói hullanak alá, mégis még mindig nem érzem
magam elég erősnek. Magyar Kupa versenyen Gábor a 8. én a 12. helyen végzek,
mindig abból merítünk motivációt ami van. A tavaszi első napsugarak eszembe juttatják
a vadat, és új löketet kapok.
Emlék
Csalfa bűbájba
bujtatod,
Idővel szürkére
koptatod,
Elrejted mélyen
szépen,
Lakatot kötsz rá
éppen,
Porát mégis törlöd
folyton
Zárát piszkálod meg
ne fojtson,
Mint a viszketés
olyan-
Édes
fájdalom-folyam.
(kovács bence)
2013. május
Tomikát sikerül
felmotiválni, hogy meglessük a barlangot. Mivel az alja sajnos vizes elmarad a
flash próba, bár tetejét Tomi simán mássza át. Nem megy nekem sem kifejezetten
rosszul, de a dolgok állása most azt mondja még nem vagyok elég ehhez. A sending-train
– ahogy később Barnuska fogalmazott
valóban beindult. Májusban Tomika, Nándi, Barnuska és Zoli is megmásszák az
Amnéziát, ráadásul Zoli másodikra. Mi a fejsz? Egy évvel később pedig Pistike
tett pontot a saját Amnézia története végére. Én majdnem két évet pihentettem,
mire idén télen újra belopózott fejembe a gondolat, -Csak meg kellene már
mászni!
Van élet a pihenő után is…
2015.03.06.
Simon Bence
jelentkezik. Habár a HÉV-en Budakalász felé megbasznak az ellenőrök 250Ft-ra,
szinte mosolyogva adtam át a lóvét, semmi sem tudta elvenni a kedvemet. Végre
újra úton a projekthez. Nagyon kíváncsi voltam. Egy hónap specifikus edzés
után, az előző éjszakai bulit 23 órakor magam mögött hagyva, s elköszönve: –
Bocs srácok haza kell mennem, muszáj sokat aludnom. Nem akartam, hogy bármilyen
tőlem függő tényező rontsa a teljesítményemet. Napok óta „felügyelt” étrendet
és kiadós alvást írtam föl magamnak – amolyan megszeghetetlen tanácsként. Az
első átmozgás sokkalta biztatóbb mint bármelyik próbám az elmúlt években.
Miután Bence is próbálja még több apró részlet ülepedik le bennem. Figyelem
Bence lábellógatásait és a saját testemen is kísérletezem, hogy tudnám minél
stabilabbá és statikusabbá tenni a fenti pihenő utáni mozdulatsort. Régen az
alján lévő dinamo (amit rajtam kívül mindenki meg tud statikusan csinálni…ez
érthetetlen is számomra?) nagyon kifogott rajtam. Érzem nagyon az erősödést,
ugyan nem könnyű de mindent beleadva meg tudom csinálni, s úgy érzem ez a
mozdulat többé mrá nem választ el álmaim útjától. A béta végül letisztul, az
ujj letekerve kész vagyok az „első” próbára.
Amikor a zsebet
elkapom a dinamóból, zihálok, görcsösen akasztok és a pihenőben sem tudom lepihenni
megfelelően magam. Az a forgatókönyv amit korábban megírtam magamban, hogy
milyen lesz majd ennek az útnak a megmászása; na ez a forgatókönyv nem
tartalmazott pihenő utáni kieséseket. A valóság viszont sajnos tartogatott
egyet s mást. A 4. akasztófogás előtt esek ki, valóban az ordítást lehet hogy
Dorogon is hallották.
Bence hazafelé
amikor pakolunk a csomagtartóba megkérdezi: –Felfogtad hogy ez akár meg is lehetett volna? –Itt még nagyobb
súllyal nehezedik rám a valóság.
Otthon majdnem hogy
nem tudok aludni. Forgolódom, arról álmodok hogy kimászom a barlangból és fent
gyönyörködöm a Duna kanyargós képében, megfürdök a nap csillogásában. De reggel
felébredek. Az elkövetkező napokban azonnal leszervezem a következő csapatást. Fidy
Marci a biztos partner, mindenre megpróbálok figyelni a felkészülésnél. A
vitamin bevitel, a végtelen sok alvás. Kedden erő-álló edzést csinálunk
Tomcsival, ami végül az ujjerő plafonjában 32-34 mozdulatos boulderekig vezet.
Másnap Háber Balázs applikációjára nyomjuk a betartásokat a beatmaker-en, érzem
hogy talán még sosem voltam ennyire erős. Próbálok hideg fejjel és hidegvérrel
gondolni a péntekre. Egész héten verőfényes napsütés és tavaszias idő, de
látjuk hogy csütörtök-péntekre hidegfront jön. Viszonylag kevés csapadékkal,
talán még jó is lesz ha lehűl kicsit…
 |
| beszerelések |
 |
| “nincs az a drog amivel a kinti fal 20m lenne..” S.B. |
Péntek tizenharmadika- a megmászás kálváriája
2015.03.13
Reggel az
ébresztőóra előtt 5 perccel megébredek. Nyújtózkodok ráérősen egyet, majd ahogy
eszembe jut felpattanok és elrántom a függönyt. A kép ami fogad teljesen lesokkol. Esik az eső. Az ég szürke, a
kollégium udvarán tócsák állnak lassan össze kis tavakká. Nem öt perce
kezdhette el, pár órája már biztos esik. Ez a teljesen normális természeti
jelenség mintha álmaim nőjének telefonszámát áztatná el éppen, tragédiával
határos módon szomorúan mondok le a mai Strázsa-hegyről, s a mászásról ott.
Utolsó reményként kezdem Marcival a levelezést facebookon. Ez viszont
szikkadtabb mint valaha.
 |
| Ez az az időkép, ami reggel Fidy Mártont nem készteti megállásra! |
 |
| Úgy nézte a Radaron, hogy elkerülte a térséget…Ő úgy nézte Fater!!!! |
 |
| Ideje megmotiválódni. Amnézia Team ’15 |
|
Bár Balázs
szkeptikus, Marcival érvre érvet téve sorra győzzük meg Balázs, hogy csakugyan
jó lesz ez. A Moszkva téri szokásos pékségnél már ismert találkozó. „–Ja maga
az, akkor az Erzsébet utalványt is elfogadjuk!” Rendben akkor; Briós, sósperec,
kakaóscsiga mindenképpen lesz. Najó legyen két perec – úgyis mindig finom.”
Ritkán bűnözök, de már nehezen tudok elképzelni egy mászós napot, ahol a kocsi
hátsó ülésén ne a kis termoszból szürcsöljem a kávét a Briós mellé. Ez valahogy
kialakult.
Dorog felé tartva az
alacsonyan fekvő esőfelhők nem nyugtatnak meg, de az aszfalt alig nedves
állapota már annál inkább!
Gyors tempóban ütjük
fölfelé, az utolsó lépések már majdnem futással határosak, rohanok a kunszt
alá.
-Száraz!!! Minden
teljesen száraz!!!
Nagyon nagy öröm,
még sosem örültem így száraz sziklafelületnek. Az első kísérlet igen bíztató
volt, Marci átmozog, Bajusz már csak felelevenít, ő is a megmászásra apellál. A
második próba nekem próba marad, Balázs ellenben lebünteti az Amnéziát. Végtelenül
szépen, technikásan.
Én továbbra is
minden próba után találok finomítani valót, így újabb hüvelyk ujj használatot,
egy új akasztó pozíciót – srácok segítenek paramétereimre szabni a legjobb
lehetőségeket. A harmadik próbánál szakad meg bennem végül teljesen a fonal. A
Titok fonala, melyet először megértettem, ragaszkodtam hozzá, edzettem érte, leülepedni
hagytam, majd újra visszajöttem. Érte. A fonál visszahúzott. S most ahogy
annyira görcsösen közel kerültem a végéhez és csak túl akartam lenni rajta
ismét levetett. E próba után nagyon zavaró volt, hogy tényleg elkezdtem „túllenni”
rajta, s nem igazán arra koncentrálni, hogy átéljem az itt töltött időt. Ezt a
bazi nagy mázlit, hogy nem esik, hogy nem lettek vizesek a falak, hogy kint
lehetünk a természetben, ahol murva van a talpunk alatt, szikla a fejünk
felett, ahol homokos füvön sétál fel az ember, a barlangban ahol teljesen azt
csinálhatunk amit csak akarunk. Persze nyilván itt is törvényekbe ütközhet az
ember, mint Magyarországon mindenhol. Csábít ez a tiltott gyümölcs. Hogy
megízlelhetjük, hogy leszakíthatjuk. Talán ezért szeretek jobban itt lenni, mint
az Eső-fal alatt? Lehetséges, bár azért ez túlzás lenne. Egyszerűen csak bejön
ez a kis kápolna.
 |
| áthajlási ráta |
 |
| Balázs beszálló bétája kiadós! |
 |
| ha tart a kéz… |
 |
| és a sarok is. |
 |
| a kripta |
 |
| megmászásra felkészülve |
 |
| A fenti boulder kunszt. |
Szerencsére van
annyira népszerűtlen a blogunk, hogy (bízom benne) nem olvassa egy sem a
Tisztlet Mályi Természetvédő Egyesület tagjai közül. Ha mégis, jelentem
alássan a tojások még nem keltek ki, 5db ott fekszik az 1méter széles fészek
alján a Búvárharang fölött. A bürokrácia az élet „nemi betegsége”. Elrontani
valamit ami jó is lehetne. De hát ilyen az élet. Dean Potter jut sokszor
eszembe: „Ha le akarsz ugrani az El Cap
tetejéről basejumppal, akkor veszel egy ernyőt és leugrasz. Nem kell foglalkoznod
a rendőrökkel, a büntetéssel. Ha akarod megcsinálod és kész.”
Kicsit meg kell hogy
szellőztessem a fejem, felhívom Tamáskát, mindig tud pár jó szóval biztatni –
most sincs ez másképp. A második próba után ki szerettem volna szerelni, de
Marciék rávettek még egy „mérkőzésre”.
Kicsit az
esélytelenek nyugalmával állok neki, s a pihenőig minden rendben. Egy percre
átfut az agyamon, mivan ha nem merek majd továbbmászni, de elhessegetem a
gondolatot mert: Eldöntöttem, kihagyom az
utolsó akasztást és felmászok a párkányig. „Döntöttem, legyen tánc!”
Először nem is értem
hol vagyok, annyira új ez az egész szituáció, ilyen még nem volt egyben. Aztán
elönt az eufória. Nem máskor történt meg, MOST történt meg. A 8. napon, a
nagyon sokadik kísérletre. A leghosszabb projektem, valószínűleg a legnehezebb
sportút amit eddig megmásztam. Semmit nem akarok mondani a nehézségére, mert az
már nem érdekel. Vannak utak amiknek odáig vagyok a fokozatáért, egy szép szám
is tud számomra kedves lenni. De Itt, Itt és Most nem fontos semmi. Rommá
durrant alkarral mászok ki a barlangból és kötöm rá a kötelet a fenti fára,
beereszkedés és kiszerelés. Utoljára még megnézem magamnak testközelből. Kicsit
mosolygok is, olyan érzés ez mint egy rég vágyott lánnyal lefeküdni. Megtörtént
a dolog, ezt már nem tudod visszacsinálni. Még ha fura is mondani, mégis azt
mondod, ez most már kicsit az enyém is. Szívesen osztozkodom, de bármi történjék
is, Ő már az enyém is. S követem is majd a jövőjét, a meghódítóit, standakasztóit…
vagy hogy is fogalmazzam.Iggen, lehet mondani ez egyfajta kis birtoklási mánia féle, de mégsem. Ez nem bűntett ahová visszajár az ember, se nem tűzcsap amit megjelölsz. Ez csupán azoknak a dolgoknak a tiszteletben tartása amit magáénak érez az ember. S néha érzünk magunknak olyasmit is, ami sohasem lehet a miénk.
Este már Veszprémben
isszuk a söröket a VEFK tagjaival, megmondani sem tudom, hány velős pirítóson
vagyok túl, de hogy őszinte legyek nem is bánom. Hajnalban a hazaséta során
nosztalgiáztam kicsit. Középsuli alatt is mindig, amikor hajnalban mentem haza
a mászáson agyaltam, a projekteken, az edzésterveken, az utak amik még
hátravannak, helyek miket látni szeretnék, utazások és emberek.
Eszembe jut még
egyszer a kunsztban való flow élmény és a kimászás eufóriája. Őszintén kívánom,
hogy más is érezzen ehhez hasonlót, -Micsoda utazás faterok… megáll az eszem!
 |
| megmászós selfie |
