Month: June 2013

Posted on

1 ~ Álmaink vissza pillantó tükre

A nyári Trip első postja.
Az elindulás előtt

Ott állt az asztalon, teljes valójában hiánytalanul.
Számolgattam, nem hittem el, úgyhogy még egyszer megszámoltam. Mint a pestisest
kerülgettem, gondolkodtam. Nem is akartam már többet hozzá nyúlni, nehogy még a
végén köddé váljon. Ott volt minden ami ahhoz kellett hogy a nyaramat külföldön tölthessem. Ott volt az
asztalomon a gyerekkori álmom.
De a desszertig bizony nem egy halszálkát szedtem ki a
fogaim közül, nem egy meredélyen kellett átmászni, nem egy könny kellett hogy
elhulljon. Bizony a sport már csak ilyen. Sem
a tested, sem a mentális képességeid nem tudnak annyira korlátozni, mint a
lelked. Amikor Márk felhívott és azt mondta; Bálint úgyis van benzinre
Kupon-od, Joci lesz a Séf, meg még Buddha is velünk jönne; mit szólnál egy két
hetes Ceüse triphez? 3 másodpercig kellett gondolkodnom, igazából nem mértem
fel sem a kérdést, sem amit mondok. Nem láttam át, se az időt, se az anyagi
vonzatát. De amikor a mobilod Zengő Márk számát írja ki, aki egy Franciaországi
túrára akar hívni, -Ezt te is tudod, akkor nem mondasz nemet. Előre tudtam,
nekem ez a túra nem arról fog szólni, milyen számomra rekord kemény utat tudok
elhozni, vagy mely úttal mennyire tudom növelni az egómat. (most sajnos nem) Nekem ez a túra a
barátokkal való élményekről kellett, hogy szóljon és ez minden pénzt megér!
Ott volt az asztalon. Ijedten néztem rá, mi erő rejlik e pár
papírfecniben? Mi emberek milyen hatalmat adtunk pár vacak vékony papír
lapnak. És az okosok azt mondják van mögöttes tartalom? Egy Szent István
mögöttes tartalma? Milyen tartalom rejlik, egy igazi élmény, egy igazi
barátság, egy igaz szerelem, egy önfeláldozó halál mögött? (nézzétek meg a Napőla című filmet!) Egy felkelő nap
végignézésében, vagy egy ismerős kézszorításában, egy barát vagy egy ellenség
gratulációjában. Szerintem ezekért a pillanatokért érdemes élni. Megcáfolom a
teljes remeteséget, mint ahogy sokan gondolják ez az útja a lelki béke
megtalálásának. Egymás szemének tükrében látjuk meg igazi énünket. Sok
ismerősöm tartja úgy, hogy azért szeretem az „éles” beszélgetéseket, melyek
tartalmaznak hirtelen hangnemváltásokat, esetleg hangemelkedést, mert szeretek
vitatkozni. Ez messzebb nem is állhatna az igazságtól. Én csupán úgy gondolom,
hogy az emberek dinamizmusa is azon múlik, mennyire tudjuk a másikat
kizökkenteni a megszokott pályájából. Néha éppen ezért hagyom magam én is, hogy vigyen
a sors ahogy és amerre szeretne. Igenember. Láttátok a filmet? Persze ez egy
sarkalatos példája, de gondoljátok el, ha csak picivel is több kérésre és
kérdésre válaszolnánk igennel, mint amennyire ma tesszük, hány élménnyel lennénk
gazdagabbak? Érdemes eljátszani a gondolattal. 
Üdv a városnak

Minden össze kellett hogy álljon ehhez, de tényleg még a
csillagok is. Az autónkat nem a levegő fogja elrepíteni, ez az élet sajnos
igenis a pénz lábán forog. Sajnálattal látom, de itt így van. Talán Ázsiában,
két domb között nem, vagy a Pillangó című filmben, egy szigeten lévő börtönben.
Talán ott sem. De itt igen. Vállaltam magánórákat évfolyamtársaknak, megírtam
más helyett a zárthelyit. Kellett hogy a szememben Dagobert bácsihoz hasonlóan
dollár jelek lebegjenek. És persze ott van nem utolsó sorban a családi
támogatás is, de a pénz összeállt. 

Most mosolyogj, fotóznak!!!
De sokkal több kellett ennél. Velem voltak a barátok és a
barátok által egymásra ruházott értékek. Mindenki támogatott valamivel. Márk és
Gabika Kuponnal segítette utazásom költségének szűkítését, Árpitól egy éles kést kaptam, Bölény pedig egy bivakzsákkal és szúnyoghálós fejvédővel
szponzorálta meg nyári kalandjaimat. Persze még mindig követek el hibákat.
Megfőztem a kávémat, medvehagymás méz, 3 adag a csészébe jól elkeverni, nagyon
kevés tej. Eszembe jut a hűtő mélyén lapoló Bailys. Két kupaknyival sikerült
megmérgeznem. Ihatatlan barna lé emlékeztetett arra hogy a járatlan út –bár a
becsvágy hatalmas mozgólépcső- mégsem a legjobb útitárs.

Céljaimat nem a
vágyaimhoz kellett igazítani, sajnos nem az akaraterőmhöz. Tudtam hogy a
szememben gyenge vagyok, ezekhez a hosszú utakhoz és nem szabad csalódásként
felfogni egy itt eltöltött percet sem. Hány perc lesz még az életemben itt.
Hány boldog perc? És miért emlékezzek negatívan egy pillanatra csak mert nem
úgy sikerült ahogy azt először elképzeltem. Bár elég zárkózott gondolatmenet ez, de úgy látom döntések vannak, de nincs hibás
döntés. Nincs hibás út. Aki ezt el tudja fogadni, aki ezt meg tudja érteni, az
soha nem lesz boldogtalan. – Bár azt hiszem ez csak azokra az emberekre
vonatkozik, akik hisznek abban hogy a jövőnket mindig boldogabbá kell hogy
tegyük, s erre a zárójeles részre hálás vagyok egy lánynak aki megértette velem.
Akit már nem érdekel a saját élete sem, annak számára létezhet ez az általam
definiálatlan fogalom.

Mint írtam roppant fontos lesz számomra a srácokkal való
együttlét, de a Németországi továbbmenetelem szempontjából is kíváncsi vagyok -bennem- mik fognak lejátszódni addig. Mármint egyedül, s távol majd az
Itthoniaktól. A válaszokra nem válaszok ugyan, de egy valami ami tetézi a
boldogságot! Íme a Séf úr Ceüse-i ajánlata…:

1,CsirkeGyros házi Lafában Mentás-Yoghurtos Sült Padlizsánal
2,Chili Concare
3,Curry-s Csirke Citromos Rizsel
4,Steak Szendzsó (ha lesz rá lovénk)!
5,Lazac Roston friss Radicioval Pirítot szalonával fenyőmaggal-Metélő hagymás
tört vajas krumplival!
6,Klaszikus Spageti Carbonare
7,Mézes-Dios Balzsam Ecetes Sertés Karaj- Tejfölben pácolt Mozzarelával
8,Kolbászos-Marha húsos Nyársak- Friss Tazikivel és Salátákal
9,Mézes Mustáros Roston Csirke Melle Baconba Göngyölt Spárgával és Parmezános
Polentával
10,Rizottó Gombával Tonhalal Petrezselyemmel
11,Gyömbéres Pirított Csirkemáj – Pirított Tésztával
12,Mexikói Buritó Zöldségekkel
Még édesanyám is megnyugszik egy
kicsit amikor felolvasom neki a menüt. -Bálint 54 napig távol leszel, mondja
elkeseredve. Hatalmas kacagásba török ki hogy ő megszámolta a napokat, az aug.
20. –ai tüzijátékkal bezárólag, tudja hogy ezt imádom, és nem szívesen hagynám
ki. Persze könnyen lehet hogy idén kimarad. Nem voltam még ilyen sokáig távol
az eleimtől, remélem ezen a nyáron végleg leszárad a tojáshéj a seggemről. Ha
másban nem is, ebben nagyon bízok.

„A lélek irányít, a test teljesít” – Zengő Márk
„Ahol a munka fő, ott nő a diadal” – Fankadeli 
„A lélek a
mester, 
a képzelőerő a szerszám
és a test a formálható anyag” – Paracelsus
Drága Gabona
 Mennyit nevettem édesanyámon, amikor az utolsó napokban állandóan aggódott, de mégis az utolsó pillanatban elfanyalodott a szám. Ott állsz a kapuban, még hátra nézel integetsz és valójában tényleg két hónapig nem fogom látni drága Muttert. Vatret. Ez szar ügy. Ez oltári szar ügy. Húzom azt a kurvára nehéz koffert, tartva Veszprémben a buszpályaudvar felé- és azon kapom magam hogy szinte futok. -Hejj, parancsolok a lábakra, van még idő ne siessünk kérem. Aztán újra a gondolataimba merülök, próbálom elképzelni az előttem álló időszakot, az emberek hiányát akiket itt hagyok és számomra sokat jelentenek. De a lábak már megint rohannak. Miért? Hová?
Az utolsó napokban egész sokat sétálva elbúcsúztam a kedvenc helyeimtől. Szeretem Veszprémet. Hétfőn éjfélkor egy 8 km-es futásom során egy emberrel sem találkoztam a belvárosban! Milyen hely ez! Mennyire csendeske…

Aztán Pesten egy Joci köszöntésen túl, elköszöntem a barátoktól, s a kijáratnál feleszméltem. Ihh akkor tényleg nem látjuk egymást 2 hónapig? Isten Veled Gabona utca Fehér szűzies ablakai. Hiányozni fog az a két pancser szembe szomszéd is , aki egész nap akta kukacoskodik és csak telefonálni jönnek ki az erkélyre. Mit meg nem adnék azért az erkélyért. Imádom az erkélyeket. Isten Veled Mester utca. Huhh ennek az utcának igazán van élete. Az első Pesti utca az életemben, melynek végigkövethettem  az évszakait és őrület hogy mennyire más arcát tudja mutatni. Ezt nem ragozom…; csákó! 🙂

Az elfolyó..lekvár, s mint a kocsik ő is beparkolt, 
előbb utóbb mindenki megtalálj a helyét a világban. 
Mindenki.
A világban!
Posted on

Csilla Chillin

avagy Flowba-szóba
avagy a falon nem tudsz hazudni..
avagy Aki Rómába megy legyen római…és még sorolhatnám az alcímeket. A mostani cím csak poén édesanyámnak.
Bár a HD kamera kattant, – Nem a jó öreg filmszalagok folyamatos forgása alatt, de ömlött a Chill, a hülyeség, és a béke a srácokból. Minden téren rendhagyó csapat jött össze, ilyen felállásban még nem láttam magunkat kikelni reggel az ágyból. Míg Árpi kávét főz és a reggeli rántottánkat készíti én bevásárolom az egész napi elemózsiát. Amikor belépek a lakásba a nem meglepő kávé és piruló kolbász illata mellet megcsap egy őrülten furcsa látvány. Szobánk teljesen átalakult “köteles” táborrá, mindenhol köztesek, és ilyen Gerihez kellő cuccok fekszenek. Fel is kacagok, -Hát Árpi ba***d, nem gondoltam volna hogy mi együtt megyünk ki a Geribe… 🙂

 Beke itthon (Velencei tó projo)
 Szájmon és Martin a Deáknál
 Gabikával rottyéknál
Árpi és Medvekutya szkander

Aztán telefonbétából megtudom, hogy a motiváltabbak közt még ott lesz a mi Ferink, illetve a BAH csomóponton látom álldogálni Korit, (Ravadits Kornél). Senkit nem szabad hogy megtévesszen ez a tiszteletreméltó figura, először csöndesnek hihetnénk, de ez az atomikkitten csapat csakhamar mindenkit kinyit és felvirágoz a Béke és Őrület közös egyvelegével. No, persze a célok sem utolsók!!!
Kiről is nem beszéltem még, ja hát persze. A Rádai verses kötetek híres szerzőjéről, Rádai Gergőről és persze Szájmon a sofőr mint mindig. Buddhát nem kell bemutatnom. A reggelt Zeusz egy hatalmas esővel kezdte, ami megalapozta a nap első szakaszára jellemző párás, fülledt időt. Mindenki tragédiától tart, ám felérve a bányába enyhe szelet érzek s bár félmezkó, nem annyira tömött a levegő. Mégis csak rejtegethet magában keménységeket a mai nap. Fent még egy csapat ismerős arccal találkozom, két haverral akiket évek óta nem láttam, Beliczky Peti, Dave és Kaksi szintén Veszprémi muzsikus.
Árpival a 23 karátos udvarban kezdünk, szokásos 23 karátos melegítésnek, mint mindig. Nagyon élményből sikerült másznom elsőre, pihengetek benne, élvezem a fogásokat. A tetejébe beleugrok párszor, hogy kicsit szokjam a köztes távokat. Árpinak kicsit fura most ez a világ, se ember se Isten nem tudja mikor mászott ő utoljára kötelest. Nekem is ilyen volt az első idei, vigasztalom. Aztán kicsit felgyorsulnak az események, többen különválunk, eljön mindenkinek a saját kiszemelt vadja.

 Tedd a kezed a farzsebembe!
Szájmon a 10+ -os Deadline tetején

Én nagyon sokat pihenek, sétálok, nyújtok, beszívom a friss levegőt és egy levendula illatát. Nézem a kemény srácokat, boldog vagyok hogy itt lehetek velük, mégha néha -akaratukon kívül- éreztetik is, hogy kilógok a geris sorból. Sebaj amíg az Izer-név fogalom, addig én úgy is éreztetem a fiúkkal hogy kinek mit kell megtanulni és tanítom is akit szerény képességeimhez mérten arra ítélek.
A nem arra ítéltek nagyon kemények; Feri és Kori Lélekharangozik, Gabika pedig a Metavadat mozogja. Meleg van ezekhez az utakhoz, de edzésnek mindenképp jó! Beverek két szendót és egy kis zabfalit, sok vízzel kísérem, nehogy sűrűsödjön a vér ebben a melegben. Dave elmagyarázza a bétáját a Szolid parádéra, de Gabikát is kikérdezem. Flash szeretném megmászni és ami Gabinak jó az általában jó szokott lenni nekem is, közel azonosak a paramétereink. Az út elejét viszonylag stabilan tudom mászni, de kicsit frusztrált vagyok, és a no hand pontokban sem tudok teljesen lenyugodni. Némi kontakt van a srácokkal Ők is látják ez nem a legjobb mászásom így, de azért sikerült felverekednem magam rajta. Nekem a Hekker lesz a nap fő projektje, szerencsémre Szájmon nagyon sok bétát ad, köztest is berak – sikerül összeállítanom fejben az utat. Emlékeim megszépültek, de ez a végén is tartogat egy jatt felállást, hát egy 7b+/c ez nem más.

 Árpi és Harangozó Teréz extázisa
 Teri feljebb

Árpi is csűret SZP-t, Terit, Metadvadat kell a szoktatás ehhez a falhoz. Senkin sem látok csalódást, Árpi is bizakodva fejezi be a nap végén, -Legközelebb megmászom a Terit! Márk nevét és karmáját fenyítő eszközként kezdtük el használni, így lépek oda az épp gondolkodó Ferihez. – Felhívjam Márkot? -kérdem. Ekkor Feri határozott mozdulattal elkezdi lehúzni a kötelet a Teriből és nekiáll elölben, csakhogy UTCAI CSUKÁBAN!!! A motiváció a tetőfokán a bányában, most ennek a felsőbb jónak a szellemét, amit egész nap éreztem pár mondatban sikerül is megfogalmazni. Nagyon jó, hogy Geri egy kicsit távolabb van Pesttől, a beszélgetés hihetetlenül tudja kovácsolni a csapatot. Most is érdekes témákkal övezve sétáltunk le, fáradtan esve ágynak elmémben körvonalazódva, hogy ezaz; Vasárnap! Egész héten vártam ezt a napot. Mindenki ódzkodik a hétfőktől, pedig szerintem csodás napok ezek. Minden héten kapsz egy új esélyt, hogy boldogabb légy, hogy csinálj valami újat, vagy a megszokottat tökéletesítsd. Az élet az embernek mindig tartogat valami meglepetést a hétfőkön. S én most a vasárnaptól várhatom mind ezt… 🙂

Posted on

Ausztria zöld szíve

Idén valami oknál fogva, hihetetlen motivált vagyok, nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért, egyenlőre csak élvezem, remélem még sokáig fog égni ez a belső tűz. Ennek köszönhetően eddigi legjobb formámat sikerült elérnem. Régi álmom már, hogy kedvenc mászóhelyemen, Tardoson, megmásszam az összes nehéz utat. Múlt pénteken ehhez ismét egy lépéssel közelebb kerültem. Rövid harc után elesett a Takonykor(RP), már csak a Banglades bástyája állja az ütközetet. De ez a végső csata nagyon kemény lesz, szóval most egy kis időre visszavonulót fújtam, hogy rendesen felkészüljek.
A hétvégét a régi csapattal(Domi, István, Dani) Ausztriában töltöttük. Szombat délután értünk ki Höllentalba, nem húztuk az időt, egyből felmentünk a Blechmauer falhoz. Tavalyi éveben két új út is született a jobb oldalon, ezúton is köszönet érte Thomas Behmnek. A nehézségek ideálisak az egyik út 7es a másik 6os, közel haladnak egymáshoz, pont idális egy kis dumálgatós délutáni mászáshoz. Az se zavart minket, hogy közben néha eleredt az eső, és minden elázott, a kő jól tapadt, lehetett haladni. Végül a lemenő nap fényében, ismét száraz sziklán értük el a fal tetejét. 
Még éjjel tovább mentünk Gesäuse-be. Véleményem szerint a legvadabb hegység kelet Ausztriában. Elég csak egy pillantást vetni a 3km hosszú 500 méter magas északi falára és ebből már lehet sejteni, hogy itt aztán oda kell magát tennie az embernek.

Évek óta szeretnék már valamit mászni ezen a falon, de eddig sose jött össze. Tavaly kétszer voltunk kint, kétszer esett az eső. Hát idén is esett, na ezért Steiermark Ausztria zöld szíve, mert itt szinte mindig esik. Hajnalra ködbe burkolózott a völgy, mindenfele nagy tócsák. Reggeli közben meghánytuk-vetettük a dolgot, végül elindultunk fel a falakhoz, megpróbáljuk lesz, ami lesz. A Haindlkar hütte tulaja is húzta egy kicsit a száját mikor a tervünkről kérdezett, igazából mi is láttuk, hogy minden nagyon vizes, de nem törődtünk a dologgal. A völgyből 2 óra alatt, 900 méter szintemelkedés megtétele után lehet elérni a beszállót. Na és csak itt indulnak a 15-20 kötélhosszas utak, majd persze le is kell jönni, ami kb. 1500 méter szint, 3-4 óra, szar terepen. István és Dani a klasszikusnak számító Rosskuppnekante-t választották. Mi Domival a Schindluder-re voksoltunk: 8-; 430 méter.

Tömören összefoglalva: szuper út, oldott, stabil kőzet, konstans nehézségek, jó biztosítottság, szar körülmények. Szinte mindenhol folyt a víz, épeszű ember biztosan nem mászta volna. Domi is próbált jobb belátásra bírni, de nem akartam ismét üres kézzel hazamenni. Végül megegyeztünk addig mászunk, amíg meg tudom oldani, aztán leereszkedünk. Végül csak az utolsó 5ös kth. maradt ki egy közelgő vihar miatt. Pedig néhol a kabátom ujján folyt be víz, viszont a kőzet erősen korrodált, tele van éles peremekkel, lyukakkal, így bátorban mászható volt. Az ereszkedésre aztán néhány közeli villám sarkalt minket, de a vihar csak súrolt minket, gyorsan elértük a fal tövét, ahol már szikrázó napsütésben pakoltunk. Hihetetlen, de nagyjából egy óra napsütés után szinte minden leszáradt. Istvánékat már a csúcs közelében kapta el az eső, gond nélkül mászták az utat. Aztán jött a nap fénypontja az esti sörözés, sztori mesélés, kajálás, nagy röhögések. Imádom ezeket a pillanatokat!

Hétfőre nem sok erőnk maradt, ezért átmentünk a Grazer Berglandba. István motivált volt mint mindeg , ha hegyek között lehetünk, ezért a hőség ellenére még két rövidebb utat is másztak aznap. Mi Domival a túristáskodás mellett döntöttünk, megnéztük a Bärenlochklamm-t, majd söröztünk. Röpke pillantást vetettünk még a híres mixnitz-i sportmászó arénára, de szóba se került hogy bármit másszunk.
Örülök, hogy végre megtört a rossz sorozat, remélem még idén vissza tudok térni a Dachl északi falára.

Posted on

Jelentés a papszliról -1-

Majd külföldi oldalak portyázzák el előlünk a híreket, de azért legyünk büszkék a mi Tominkra!!!

I
spotted Hungarian Thomas, and friend Shino Jomoto, at Camp 5, when I
arrived to shoot this morning.  Here they
are, later in the afternoon, finishing the Changing Corners pitch.  They
did a 30 hour ascent, climbing the first part at night. They say they are going
back for the NIAD!
Posted on

dosage literature

Ezt a kis irodalmi negyed órát –bár most Márk kuncogni fog egy kicsit– én ajánlom sokaknak. Robinál való kávézás közben született, vicces felcsapni ezt a könyvet és poén a véletlenre bízni, hogy milyen életbölcsességet dob ma elénk. Ajánlom hát mindenkinek.

Posted on

“Meddig lesz hely, hol fölolvashatol”

Könyvajánló Izer Bálinttól, Babcsán Gábor új könyvéhez!


Boldogan fogtam kezembe a dedikált példányt. Kemény kötés,
korrekt vastagsággal párosulva. Első ízben egy régi magazinból kimásolt 3
oldalas cikkben ismerkedhetem Gaba írásával, melyet anno Ágh Pityu fénymásolt
ki nekem. A „Jobb ha hallgatok”- egy tökéletes írásnak tetszett és örültem hogy
magyar mászó is képes író lenni, avagy vannak írók akik képesek mászni.
Ez a szófordulat először Kurt Diemberger kapcsán bújt meg az
elmémben, máig nem tudom eldönteni ki is volt leginkább, mindenesetre a „K2 álmunk és végzetünk” könyve top
listás első helyen állt otthon a polcomon, ahol az összes híres hegymászókönyv
megtalálható. „A Fehér pók”, vagy „A végzet hegye”– Messnertől mind-mind
klasszikusok, melyeknek sok álmatlan éjszakát köszönhettem 13 évesen. De ezt az
álmodozós fiatal korszakot már rég lezártam, valahol nagyon mélyen homályosan emlékszem
még a kalandokra ugyan, de már csak fakó árnyékai a realitásomnak melyben most
élek. És akkor kinyitottam, ezt a fekete-fehér borítós könyvet.
A mászó felfelé tekint, nem törődve az alatta lévő
mélységgel, s én is inkább hirtelen a betűkbe menekülök, mielőtt elkapna az a
„tipikus nagyfalas tériszony”. Bár hamar elkapom a hangvételt, lassan olvasom a
sorokat, emésztem a történeteket, megízlelem a tájakat. Izomrángás a lábamban
mintha éppen lépnék, kiráz a hideg, mintha csak én is ott lennék azon a
fagypont alatti éjszakán. De hisz ott is vagyok, s látom a csillagokat is,
látom az épülő utat, látom Lui-t, látom ahogy Gaba mászik előttem, látom a
zúduló lavinát vagy a vihart a Dhaulagiri lábánál. Végig én is ott lehetek.
Nem tudom letenni, mint ahogy kiszállni sem tud az ember egy
nagyfalas útból, de miért is akarna.
Hallom a patak vizét, hallom a fejlámpa kattanását, hallom a
morénán rotyogó köveket. Sajnos elfogynak az oldalak, s én újra a szobámban
vagyok a székemben. De ugyanaz vagyok vagy több egy élménnyel aminél nem is
voltam jelen? De jelen voltam –mosolygok, hisz pont ez különbözteti meg az
írót, aki mászik és a hegymászót aki csak ír. Teljesen átélhettem, jelen
lehettem, mint anno Kurttal valahol 8000méter felett az utolsó táborban. Ez a
nagyszerű érzés ami végig magába kerített, ahh szomorkodom..
Befejeztem a könyvet. Bár be lehet fejezni egy ilyen
könyvet, mely az utazásról,  a hegymászásról,
barátságról és közös élményekről szól? Talán csak becsukni lehet, és időről
időre elővenni, inspiráció vagy akár kikapcsolódás gyanánt- némán gondolkodom,
majd fölállok és a könyvespolcomhoz lépek. Egy kicsit arrébb tolom az egész
sort, majd a Diembergerhez nyúlok. Mélázok egy kicsit, de balrább teszemm és
beteszem a helyére;  Babcsán Gábor – Égig
érő fal-át!
Posted on

Hajtogattam a kukák mögött egy álmot

Duna vízállás jelentés
bézó
Máskor itt szoktunk menni Remete barlangba.

Amint felébredtünk a csütörtöki mókából, mint egy
csipkerózsika álom után, fáradtan néztem magam körül körbe. Eszembe jutottak az
eheti sikerek és úgy éreztem hogy a boldogságkerék még mindig nem tetőzött,
most bizony nem fog lefelé menni. Sőt, most jó sokáig nem fog lefelé menni,
hiszen nyár és… eljön a hely ahová mindig is vágytam! A péntek lazulás volt a
javából, majd lekocsikáztunk Szekszárdra. Árpi meghívott egy a családjánál
töltendő hétvégére, a szekszárdi borvidékkel való megismerkedés és mászás volt
a cél persze. A hétvége nem csak arról szólt, hogy megtanultam, ki volt az a
Prométheusz, vagy hogy mi is az a Dropstop. Szekszárdi idegenvezetéstől kezdve
a borok és kávék házasításáig tágult az ismerettáram. A Vasárnapról fogok most
mesélni nektek!

 Szekszárd legnagyobb tömbje, a Prométheusz parkban
 Platán de..díva
 prés uraság a Bodri rezidencián
fröccs asszonyság
Az előző esti borocska kicsit bézölséget pumpált az elmémbe
és bár nagyon meg szerettem volna nézni a Vail-i (Colorado) boulder világkupa
élő közvetítéses döntőét, végül hajnali egy órakor inkább álomra hajtottam a
fejem. A másnap is olyan képpel indult amilyennek mindig látom a
mászótúráinkat, annyi különbséggel hogy most Árpi barátnője elkísérte a
motivated-eket. A cél? Babás szerkövek. Áthágunk Pécsett, szép kis város életem
legfinomabb Gyrosa jut eszembe és hogy itt láttam életem egyetlen tuti
szórakozó helyét. Emlékszem hogy lábujjhegyre álltam a tömött táncparketten és
csak copfokat és frufrukat láttam. Sehol egy felzselézett haj 90-10 az arány a
csajoknak!!! Ez már város kérem! Tovább megyünk és Kővágószőlősnél felkanyarodunk.
A pacit kikötjük a falu végénél, majd nekivágunk a majd 200 méteres
szintkülönbségnek, hogy a felső szektorhoz érjünk. Régi benőtt elhagyatott
bányák mindenütt.

Kővágószőlős, a meredek felmenetel és a kilátás
 Rubik’s Cube – projekt
Senki földje 7B

Az idő több mint meleg, a bánya szektor megtalálása kész
gyötrelem. Szerencsére Dave-tól kapunk egy kis telefonbétát,  fél egy körül kezdjük a melegítést. [Egy kis
info a későbbi keresőknek és keresésekhez, Senki földje, felső szektorok:
46.09658N, 18.12778E]

Először megmászom Árpi egy régebbi kunsztját amit 6C+ ra
voksolt be, bár a hatalmas reibungok és telibevert fal miatt csak sokadszorra
sikerül.

 
 a nyitott reibungok
piton marja a sziklát

Bekerül a pad a régi projekt alá és újra elkezdődik a felelevenítés.
5-6 méter magas highball, mely a Senki földje nevet viseli. Anno 7B ajánlottam,
amikor Dezső ezt megnyitotta, a kunsztot akkor is meg tudtam csinálni, a
kimászáshoz most sem jutottam közelebb. 6 méter magasan enyhén törős és piszkos
kövön kell felarénázni, ez az utolsó méter. Biztos hogy csak beereszkedés után
fogok legközelebb éles próbákat dobni rá. A vége nem nehezebb 6+ nál, de magasan
vagy és.. rendesen kapod a kitettség érzését.

 az magas, azaz!
 a kunszt lent
 Árpi és a senki
 dream
 
 Dezső 2011
 A megmászás!
 you are very dájnomik
 a psziché is rendben van , azaz
 az utolsó nehéz mozdulat jön, majd a leszopatós kimászás
Fél 5-kor sétáltunk le a kereszt környékén lévő hatalmas
konglomerátum golyóhoz. Az egész tömb kisebb összetapadt kövekből áll,
egyedülállóan fantasztikus! Számos utat nyitottunk itt Árpival 6C-től 7B+ ig
szerepeltek bouldereink. Amikor Botlik Dezső barátommal 2011-ben
Horvátországba, Kalnikra mentünk mászni, előtte felhozott ide, megmutatta, hol
edz a hétköznapokban ez a motivált srác. A tömb egyből megfogott, ekkor másztukmeg a projektjét a Rocky Balboa-t. Nagyon foglalkoztatott milyen lehet teljesen
körbetraverzálni ezt az egész tömböt, de logikusnak tűnt először a Keleti
oldalon vezetni végig az utat. A fal végén két bouldert is csináltunk, West
side Mutha fucka és a Projekt to the next generation, bár utóbbi lényegében
csak egy mozdulatban különbözik elődjétől. Ezektől jobbra is lehet valami
vadságot felvezetni, a teljes travit majd erre akarom kiterjeszteni. 88b
valószínüleg meg fogja kapni, sok sok év persze. 

 A Keleti szárny
Az hasizom, bár a fal dőlése is figyelemfelkeltő!
 dream come true
 Pécsi Orvosi Tudomány Egyetem
 egy V12 és pár penészeságynemű
 a jobb felső fogás a balos az ugrásnál, nah az dájesd
Az első próbám is egészen bíztató volt, első kísérletre
elmásztam addig a fogásig ameddig legutóbb össze tudtam rakni. Nagyon boldog
voltam. Épp hogy megszabadultam a matematikától, újra örülök hogy a természet matematikáját
tanulmányozhatom, testem harmóniája és a szikla párhuzamában. Vagyis én így
hívom, amikor ötletelgetni kell, hiszen egy konglomerátumos fal a lehetőségek
sokaságát tárja a publikum elé. Ez az a fal ahol nem számít ha te 2m magas
vagy, vagy épp Jian Kim. A traverzálás közepén több béta is volt a fejemben
erre a tisztázatlan egy méterre. Árpi találta ki a legkönnyebb átmenetet, bár
kicsit gyengének éreztem hozzá az ujjerőmet, sebaj majd egy zacskónyi hittel
többet viszek magammal. A boulder végének eredetileg az itt menő West Side
Mutha Fucka-t akartam de kiderült, hogy át tudom nyúlni, nekem így könnyebb,
akinek a hatalmas dinamo nem megy annak alámászva kell felugrani ugyanarra a
fogásra. A felmászás a tömb tetejére csízi, örömmámor, élménymászás.
Árpi próbái mind finomították az én bétámat is. Olyan volt
ez az egész mint amikor az ember keres valamit, próbálkozásai egyre közelebb
viszik a megoldáshoz. A bétánk is folyamatosan javult és kikristályosodott, hamarosan
ott ált teljes valójában. Miután Árpinak is meglett minden mozdulat, leültem
pihenni. Kiürítettem a gondolataim, ellazítottam a karjaim, hagytam hogy a
szúnyogok nyugodtan egyenek, egy világon élünk az én testem a kenyerük. De
akkor az Istenük is én vagyok? Ki-ki, távozzatok gondolatok. Szem lecsuk, már a
zümmögés is távoli, de csak nem hagynak békén ezek a dög moszkitók. Ütött az
órájuk, akárcsak az enyém.

 már piroslik a hátsója a kis vérszívónak
 “S az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt reátok! -Évek óta lököm ezt a szöveget, és aki hallotta, annak annyi volt.

Cipő föl, utolsó tisztítások és jelölgetések, utolsó
szivacs igazítás. Mély levegők, 3-2-1! Az első mozdulat után improvizálok egy
kicsit, de egész jól elmegyek a közepéig. Itt hirtelen megjön az út sava-borsa,
érzem ahogy az erőlködéstől a nyelvem nyomja a szájpadlásomat. Tekerek jobbra,
tekerek balra szét vagyok fesszenve, de sikerül egy mélyet lélegezni majd
ordítani. Mindent elhiszek az utolsó mozdulatban, teljesen érzem, hogy az enyém
ez a Mr. Futurisztika!

Az utolsó dinamikus mozdulat előtt felnézek a fogásra amire
érkezni fogok és meglepődve veszem észre hogy egy poszméh áll mozdulatlanul a
fogástól 4 centire. Mint a vörösbor mikor átjárja a fehér inget egy esküvőn,
vagy mint a tanár fejébe aki látja a legjobban lapuló nebulót, századmásodpercek
alatt és rengeteg gondolat volt képes cikázni a fejemben, de mégis savanyú
megdöbbentség járt át. Te, kis méhecske akarsz kizökkenteni, a tökéletes
harmóniából? Hát Isten kegyelmezzen neked mert Én ezt elküldöm és ha a kezem
útjában leszel… akkor fent egy könnycseppet érted is! A kimászásból majdnem
leesek annyira el vagyok pukkanva, fent a tetején nem is hiszem el. Csak
ücsörgök és átadom magam a boldogságnak. Micsoda mászás, micsoda nap.
 „Bárcsak
megmutathatnám nektek ezt a ragyogást. Ne aggódj, minden rendben van, minden átkozottul
tökéletesen rendben van. Most már értem hogy a határ a zaj és a hang között
csupán konvenció. Minden korlát egy elfogadott szabály. Ami arra vár hogy
átlépjenek rajta. De csak akkor léphetünk át bármilyen határt, ha előbb
felfogjuk hogy azt tesszük. Az ilyen pillanatokban épp olyan tisztán hallom a
te szívverésedet mint a sajátomat és tudom, hogy elszakítottságunk csak
illúzió. Az életem messze túlnő az én korlátaimon.” Nem tudom hogy a méhecskével mi lett a továbbiakban, de azt hiszem túlélte. És én? Tőle kaptam volna a motivációt, azzal hogy le akartam csapni? Valahonnan erőt adott, ahelyett hogy kizökkentett volna? Néha a legkisebb dolgokban rejlik a jelentőség. Pont akkor volt pont ott, abból az irányból ahonnan érkezem a fogásra… véletlen? Vagy nincs véletlen. Nem tudom a válaszokat, de azt hiszem bármi is lesz az én utam, tudom hogy az írásnak köze lesz hozzá. Bármilyen formában. Vagy minden formában. Hasonlítgathatnám más
boulderekhez, de felesleges szerintem. Nehezebb mint bármi amit valaha másztam.
Röviden ennyi. A neve: Pécsi Orvosi Tudomány Egyetem lett. Szám szerint meg 7C+. Hazafelé a kocsiban ismét szólt kazettáról az Elvis, s a lágy dallamokba révedve ismét teljes testemben érezhettem, hogy megint megváltottam a világomat!

Posted on

1-5-9, és 1-5 even hand

 “néztem hogy úszik el a dinnyehéj…” …fecseg a felszín, hallgat a mély
A monoton napok is véget érnek egyszer és bármennyire is
lehetetlennek tartottam régebben-  végre
túl vagyok a matek szigorlaton.
Amikor megláttam, a másodrendű differenciálegyenletet, vagy a könnyűnek
mondható függvényelemzést [xe^1-x], már tudtam ez a csata eldőlt, a tudás itt
van a fejemben, már csak papírra kell vetni. 2 óra 15 percnyi kálvária után
felszabadultan, mélyet szippantva a szmogba boldogan léptem ki a Népszínház
utcába, kihúzva magam, vállaim az égnek mintha sok ezer kilóval lettem volna
most könnyebb. Az esti kis szeánsz előtt azért akartam edzeni valamit, mit ád
Isten, buziklub. Buddha, Árpi és én. Bent egy hosszú hajú mosolygós lány
kunsztjaira melegítünk (jófélék, akárcsak a feladójuk[nem is értem hogy engeded
le egyedül a Barátnőd Balázs, az ilyen ordasok, keselyűk, piranják, farkasok
közé…?!])
Néha igazán észreveszem, hogy az én hangomtól visszhangzik a
terem, mintha Izer Bálint ordibálna a terem négy sarkából:- Tedd fel a lábod
papszli!, -Kérsz valami kemény 6C-t, belövöm!, – Közelebb a csípő,
közeleeeeeeebb!, – Ezzel a cipővel akarsz mászni?

                                              meditéjsön 

Tudom, hogy van bennem egy adag feltűnősködés, s bár
megpróbálom sokszor elfojtani, akkora boldogsággal tölt el, amikor egy ilyen
szintű mászóhelyen edzhetek mint a boulder klub…, egyszerűen számomra jobb mint
mint mint… keresem a szavakat de nem jönnek. Ezek a mosolygós srácok, a
számomra átjövő versenyszellem, ahogy mindenki némi csipkelődéssel, bókkal
látja el társait: -Igen szálkás vagy vazze! A nagyi rád hagyta a csirkefarmot,
vagy akciós volt a hal a Lidl-ben?, -Hát igen, lehet a kutya kopasz, lehet a
kutya büdös; a lényeg hogy ugasson!, „A Terem Stricije pozícióhoz, nem elég
hogy leborotválod a hónod alját az edzés előtt… fogat is kell mosni!!!” -és
hasonló finomságok. Nagy energiákat ad nekem ez a terem. Az edzés vége felé
közeledve, éreztem hogy rá kellene kicsit menni a campus boardozásra. Félve
fogtam meg a fa fokokat. Ezek a falécek többek mint holmi lécek,
teljesítmények, fejlődéstörténetek tapadnak hozzá, különös erőt és energiát
adva nekik. Gondolok itt Simountex-re, vagy az Úrra akinek a képe még a Mountex
téglafalán is fent van a Váci úton. (Csak engem zavar h nincs dedikálva?) Az ő
több ezer léctapogatásuk beleívódott a kis deszkalapokba, a csavarok belsejében
nyíró feszültséget keltve, kihatva az egész szerkezet lényére, testére. S látom
a számokat, a fokokon szinte magam előtt Marci arcát: -Jó aki megcsinálja az
1-5-9-et, az egy rekesz sört kap. Enyhe mosoly, oldalra nézés, fejcsóválás.
Aztán látom ahogy az a pimaszul fiatal, göndör hajú gyerek lehajol hogy a haja
biztosan látszódjon a kamerában és azt mondja: Ide a söret! Ide a söret.
Szegény Nándi, rövid mászó pályafutása során két rekesz sört is elnyert, és még
sem hűtötte egy csepp sem a torkát.
Szóval a mai edzésünkről igazából a campus board miatt
érdemes beszélni. Hamar ráalakultunk, majd Árpi pár próbából leküldte a hírhedt
1-5-9 –et. (Azóta új fogadásért jár a sör; az utolsó mozdulatot statikusan
megcsinálni.) A trükközések közben átmegyek a kis campusra, kényelemesnek
érzem, ásítok egyet. Lógok, tarthat? –gondolkodom. Féltem az ujjamat, két és
fél éve, amikor az A2-es gyűrűmnél a keresztszalag cefet megsérült, megfogadtam
hogy campus board soha többé! Úgy gondoltam hogy az én hosszú ujjaimnak nem való
ez a fajta edzés, nagyon sérülésveszélyesnek is tartom. Pedig mennyire
szerettem csinálni, szomorúan ástam el ezt a fajta tréninget. És most valami
megcsillant. Úgy látszik mégsem ástuk annyira mélyre? A nagyon ugrálok párat
majd a kicsin megcsinálom első próbára a 1-4 –et páros kézzel.
 
 Szerény lájkmennyiség
De ezt hogyan? –nem is értem. Ez akkor is nehezen ment,
amikor rendszeresen edzettem a campusra, nem hogy most amikor szinte 2 éve rá
se lógtam. Furcsállom megnézem a nagyon hogy tudom e emelni egyel a „lécet” és
másodikra sikerül is megcsinálni a nagyon az egy-ötöt. Áhh ha megy a nagyon
akkor megy a kicsin is! Ma valami nagyon rendjén van a fejemben, régóta nem éreztem
ezt az érzést: hogy bármit csinálnék most nem tudok lesérülni. A kicsin pár
próbából beakad páros kézzel az 1-5, ez azt jelenti hogy három léci kimarad
ezeket átugrom. Güllich most büszke lenne rám. Pár perc múlva megmászom még egyszer
a kamera kedvéért is, csak hogy kielégítsem egoista vágyaim és esténként
megnézhessem, illetve edzhessek az 1-6 –ra. Na és azt már tényleg kipostolom
ennek a Jan- gyereknek az üzifalára, -Ne verd már a mellényedet annyira papa, „2013
a páros kéz éve ha nem tudnád”!!!
Örülök, hogy egy ilyen szenzációs napot este a barátaimmal
ünnepelhetek, végre egy igazán jó csapat, 72 Somersby társaságában… ősztől ez
ismét folytatódik, addig meg had pihenjen az alsó szomszéd. 😉
Posted on

Edzeni, edzeni, edzeni.

Mikor mondta ezt Lenin? (Amikor meglátta Brezsnyev Ticklistjét!) [Miután sikerült egy nagyon szar poénnal indítani, engedjétek meg a folytatást.]

Elnézést a bejegyzés elvontságáért. De ezt most csak így szabad megfogalmazni.

Nem értem az idős emberek lakásait.  Az egész lakás annyira csendes szinte még a
légzésem is hallatszik. Aztán észreveszem hogy a nagyszobában 2-3 óra is járja
a táncot, a másodpercmutatók mintha csak egymást kergetnék, hangos a kattogás. Koty-kotty-kotykoty-koty.
Érdekes hogy ahány idős ember házában jártam legalább egy óra volt a
nappaliban, mintha az idő el akarna bújni előlük, de nem tudok gondolkodni;
fejembe hatolnak újra a mutatók. Mintha csak az idő mérne ökölcsapást a lakók
hátralévő életére, a másodpercmutató nem áll meg, nem romlik- a nyilván jó öreg
békebeli, járja tovább magányos, de rendíthetetlen útját amarra a bizonyos
időpontra, melyről csak így beszélünk; Remélem – majsoká jön el.
Nem lettünk fiatalabban nem lettünk szebbek, nem lettünk
okosabbak, nem lettünk kedvesebbek. A világ nem lett tágasabb sem szűkebb, az
elménk lett határtalan, kitárt, s nyűttebb. Egy új érzés, egy új lélegzet, egy
új perspektíva. Mind ezt adta meg a 12 muffin, nem mást. Mintha az egész
világra, s minden kérdésre, válaszra, ötletre, tárgyra, lányra, szóval mindenre
ráhúztunk volna egy 5mm rádiuszos lekerekítést, megtompluva, az árnyék is
elcsúszva minden. Mintha megrozsdásodtak volna az idő órájának láncai,
akadoznak a fogaskerekek között és az idő tényleg megállt volna. Két
élettörténet, három sztori és nem telt el 3 perc. Megállt az idő? Vagy mi
álltunk meg? Mozgó felsőtestek, szótlan ajkak, mindenki sír és nevet. Hazaérve
stand-up commediba folytok mindent mi megmarardt és lerohanom a hűtőszekrényt.
Túlerőben vagyok, semmi se élte túl a támadást. Reggel a mentás zöldteának
köszönhetem hogy kiment a zsibbadás a lábujjaimból, s a kávénak hogy felpuffadt
gyomrom alsó tája újra kívánhatta az árnyékszéket. Amint a testem feltöltődött
az egész napi tevékenységekhez –improprius integrál- gondolkodtam a tegnap
estén. work less- climb more… megint erre jutottam. “Semmit nem ér az élet
mászás nélkül”,- régen ez a beszűkült érzés lepett el állandóan, de most hogy
elmémet egyre jobban ki tudom nyitni, egyre több és másabb dolgokat is el tudok
fogadni, már nem is értem a régi beszűkültségemet. 
De aztán észre is veszem
magamon, a lazaságnak káros jeleit. Hiányzik nekem az a motiváció, hiányzik az
a beszűkült látásmód. Szeretném újra a homokba dugni a fejem, és hinni hogy a
mászáson kívül semmi se fontos, mert így okozza a legnagyobb boldogságot nekem
a sport. Ha elhiszem, hogy nincs más, hisz nincs is! Ehhez fogom alakítani az életemet,
ez lesz a középpontban. Ez a társaság, ezek az emberek alkotják életem
festményének színeit. Ők azok akik a palettán a színes festékek. S mind színesek
is, mindegyikük másképp. Másabbak vagyunk mind! Korban, ízlésben,
elképzelésben, de a közös a sok színben az hogy mindegyik fel akar kerülni arra
a festményre, melyet mi életnek hívunk, és vászon helyett egy sziklán történik
az alkotás. Az alkotás, merthogy ez a sport maga a megtestesült művészet. A természet
teremtette, s a lélek viszi véghez. 

 tengerészgyalogos
 eljátsszuk a Für Elise-t
 trillás része
 glutamin 1.0
 amino 2.0
Laura utáni lemozgatások

Ismeretlenek, már már
idegenek rohamoznak meg a kérdésekkel minket: Mi ez a tengerészgyalogos edzés,
mit csináltok, mit esztek mellé, de általában is mi folyhat ott, a Gall…-utcában.
Budapesten összeállófélben van egy igazi gyurma csapat? Hát majd meglátjuk. Jan-osodás
a cél persze. Kérdések a fejemben, ijedten teszem fel magamnak. Nem sok az
idő, de most mégis megfelelő arányban kell csinálni mindent. Nem hanyagolhatom
el az edzést, de a matek szigorlat jövő heti időpontja is vészesen közeleg. Szóval
nincs más hátra szeretett barátaim, mint felvenni a kerek john lenon-os
szemüvegünket és kisétálni a napra. Itt vagy tiszta, itt vagy önmagad, itt vagy
fényben.

 Mi lesz egy délutáni ebédekből?
orificio para los dedos
 Szülinapi ajándékok, ereklyék egy része, barátaimtól!