Kari első Kotecnik-je. Micsoda rácsodálkozás, micsoda gyermeki öröm, micsoda szeretet.
Na nem mondom, a házi néni főztje és vendégszeretete minden pénzt megér, de azért én már így majdnem tizedjére nem tudok rácsodálkozni. Amire viszont tudok, az a csapatás ami ott történt. Na, abban minden benne volt.
Szerdán délután 1-re értünk oda, fél napot még csapattunk serényen. Véletlenül bemelegítésnek belementem a Zadnji dnevi raja 7a-ba (The last days of paradise). Nem lett meg (kínos), legalábbis akkor nem. Utána Kari kiváló szépérzékkel kiválasztotta a Hudicev smeh 7a-t (Devil’s laughter, mi nem nevettünk). Szép út, elég boulder-es, fokozatáért nehéznek mondanám. Kari nem hozta el a kneepad-jét, pedig jól jött volna, mert szétcsinálta benne a combját. Én megmásztam, de ismétlés volt, mert mint megtudtam már 2012-ben abszolváltam. Aki sokat felejt, annak minden út új 🤷♂️
Alig voltak az egész szektorban, mondjuk hézköznap volt és egy kicsit meleg is.
Másnap megmásztuk a szerdai “bemelegítő” 7a-t. Ajánlom, ha nem egy 6a-t keresel. Kari ütötte még egy kicsit a Hudicev Smeh-et, de nem lett meg, söt a combja annyira belilult, hogy nem is tudta volna nagyon többet próbálni.
Pénteken jöttek meg a többiek: Robi, Lili, Bendegúz és Manu. Mi pihenőnapot akartunk tartani, mert vasárnap estére haza kellett érnie Karinak utat építeni Gravity-be és a trip 5 napjának közepén jónak tűnt pihenni egyet. A Nos szektorban mondtam Karinak hogy a Zlata Streha (golden roof) jó út. Ő összerakta, én újra megmásztam. Ezt 2011-ben flash-eltem, amiről még nem tudom, hogy jó vagy rossz hír 🤔. Én megmásztam a Vihar 7a-t, esett a végén az eső, úgyhogy már csak a nevéért megérte. Szóval a pihenőnap nem sikerült.
Ezen a ponton Karinak két nyitott projektje volt, a Hudicev smeh és a Zlata Streha, nekem meg egy régi vágyam, amolyan vágyálmom, a Cabaret volt. Aki tudja, hogy miről beszélek, annak nem kell bemutatni, aki meg nem, annak csak annyit, hogy ez nem egy gyakran ismételt út 🙊. Én többször megpróbáltam az évek alatt, eddig sikertelenül. Projektelésnek is lehet mondani, de egy tripen párnál többször nem lehet megpróbálni, mert bőrgyilkos.
Szombaton reggel megérkezett Tomcsi egy manager Kotecnik-re és hozzánk csapódott a lengyelek fekete báránya “Pavol”, aki nála jobb mászókkal jött és inkább velünk akart mászni (meg ugye ki ne akarna velünk mászni). Megint a Nos-ba mentünk, Tomcsi fontolgatta a Črno beli blues 7c-t de mondtam, hogy egy szemkiesős boulder az eleje és így inkább a Srebrna Streha (silver roof) 7b+ variánsát mászta. Én rendes pihenő napot tartottam, nem úgy mint tegnap. Gondoltam, hogy vasárnap jó kondisiönök lesznek és ha még az én kondisiönömet is időzítem, akkor meg lehet a Cabaret.
Tomcsinak meglett a 7b+, Kari dobott jó próbákat az ő 7b-jére, de valami kis oomph hiányzott.
Esőben átmentünk a Trapez falra, ahol a ötöbbiek is másztak. Nekem elég keserű volt ilyen edőben biztosítani, de a pihenőnapot is komolyan kell venni. Remélem legalább a többiek élvezték. Ez egy nagyon jó szektor, de sajnos telibe veri a nap, ha meg nem, akkor valószínűleg olyan szar idő van, mint aznap volt. Mindenesetre így is remekül megúsztuk az esőt. Tomcsi aznap este haza is vezetett.
A vasárnap három nyitott projekttel és szoros határidővel volt terhelve. Karinak haza kellett érnie az útépítésre. Az idő jó volt, közepesen napos, de hideg. A Cabaret kicsit már átnéztem előzőleg, de azért nem volt 100-as bétám. Kari (optimistán) beszerelve hagyta a Zlata Streha-t.
Szóval korán keltünk, hogy legyen időnk összepakolni és hogy korábban felérjünk a falakhoz. Meglepetésünkre nem volt sajtos kifli reggelire, de volt helyette húsvéti sonka, tojás és torma. Meg egy bejgli/rétes szerű péksüti.
Bemelegítés után a Cabaret utat néztem. Beszereltem, átmozogtam, nagyjából kibétáztam majd utána két próbával meglett. Alig akartam elhinni, hogy mi történik, tényleg egy 12 éves projekt végére kerül pont?! És tényleg. Az életben csak azt nem kell elfelejteni, hogy észrevegyük és élvezzük azt keveset, ami megadatik.
A sending train beindult és nem vár senkire. Kari belement a Hudicev Smeh-be, de közben Manu-ék is belekutyáztak. Ez némiképp rossz volt, mert siettünk és még a Nos szektorban is be volt szerelve egy út. Kari aztán kínok között átmászta a kunsztot, majd utána belekeseredett. Szerencsére ez csak jobban feltüzelte és utána megmászta az utat. Elképesztő, hogy mennyi minden dől el fejben, hogy tudniillik az 5-ödik mászónapon, kvázi kétszer megmászta az utat, szóval nem erőn múlott.
Ezután már csak gyorsan ki akartuk szerelni a Zlata Streha-t és hazahúzni. A hangulat a tető fokán (az “arany tető” fokán 😉). Már ezzel a teljesítménnyel sem kellett volna a bizonyítványt magyarázni otthon a szülőknek, de Kari letolta a 7b-t is, aznapi első próbára, konkrétan fél órát voltunk a szektorban: megmászta és jöttünk el.
A hihetetlen az, hogy mi választja el az összerakott projektet a megmászástól. Egy hajszál, de ugyanakkor kilométerek is.