“Nem látja a fától az erdőt.” Szeretem ezt a szólást, mert számomra nagyon sok minden benne van.
Benne van például, hogy számtalanszor egy keresett válasz az orrunk előtt hever, de valamiért nem tudunk kizoomolni. Annak ellenére, hogy negatív konnotációt hordoz ez a szólás, én valami pozitívat is belelátok. Az erdő. Ott van, mégha még most nem is látjuk, ott van. Ott van a megoldás, ott a fa és az erdő, egyik része a másiknak, sőt az egyik nélkül nem lenne a másik. Mi emberek nagyon hajlamosak vagyunk a fekete-fehér gondolkodásra, de szerintem ennek evolúciós okai is vannak. Amikor valakit beinvitálsz a “barlangodba”, gyorsan kellett tudnunk eldönteni, hogy a valaki barát vagy ellenség. Aki későn jött rá, hogy az ellenséget invitálta maga mellé, az már lehet nem örökítette tovább a génjeit. Természetesen a barlang lehet a lélek is és a sejtjeink energiaáramának megszünése lehet; hogy pusztán csak egy tátongó űr, amit valaki hagyott bennünk. De akárhogy is, ettől még a túlélés záloga, hogy kiket engedünk magunkba és kik azok, akiknek STOP táblát mutatunk…
Nem látja a fától az erdőt. Szeretem ezt a szólást, mert számomra nagyon sok minden benne van.
Benne van például az is, hogy sokszor mások érdekeit állítjuk a sajátjaink elé, azzal hitegetve a tudatalattinkat, hogy ettől jobb emberek vagyunk. Benne van az is, hogy sokszor a tömegek eszméihez húzunk, a már mások által kitaposott ösvényen járunk és elmulasztjuk a lehetőségét, hogy mi taposhassunk ki valamit avagy ráleljünk a csapásvonalon túli világra.
A “Thalhofergrat és Arsch der Welt” -en töltött két tavaszi hétvégi trip (4+3 nap sziklázás!) arra irányult, hogy letérjünk a csapásvonalról és kicsit táguljon a horizont.
Annyira sok szikla van a világon és mi olyan könnyen beleszűkülünk egy-egy mászóiskolába. Emlékszem 2010 környékén minden “véres-szájú” sziklás arc Misja Pec-re járt. Minden korszaknak megvannak a divatosan felkapott helyei, és mindig van egy aktuális helyi vagány (avagy a helyet már ismerő vagány) aki majd a tökéletes utakat ajánlja nekünk, azokat ahol úgy lehet határon mászni, hogy el sem durran az alkarod.
Ha Ausztirára gondolunk azonnal eszünkbe jut Hohe Wand, Höllental és Adlitz, vagyis az elmúlt 15 évben én nagyjából ezeket a helyeket hallottam, hogy pörgetik az emberek. Évek óta próbáltam ezt a szelencét kinyitni mások előtt is, de legtöbbször süket fülekre talált, végül idén jött el a pillanat, hogy úgy éreztem az asztalra kell csapni.
Trip lesz, ide megyünk, van kocsi, ki jön?!
Először Bónist tudtam meggyőzni arról, hogy a Bécsi erdőben számos apró gyöngyszem rejlik, úgyhogy egy 4 napos tripet szerveztünk kettesben, romcsiban.
Másodszor pedig a KakaósCica alakulattal mentünk neki 7ed magunkkal, miután Bónis is osztotta a véleményt, valóban lehet ezeken a helyeken is mászni, nem lemászott és tartogathat kellemes meglepetéseket.
Mindkét esetben Bónisék Soproni rezidenciája volt a szállás, anyukájának innen is köszönet és hála mindenért. A teljesség igénye nélkül osztanék meg csak pár gondolatot a projectekről, illetve képeket, mert sok mókás darab született.
Kriegeskunst – 8a
2009-ben voltam először Arsch der Welt-en Pistikével, amikor is nagyon közel kerültem az út megmászásához. Évekkel később 2017-ben Barabás Gábort sikerült meggyőznöm, hogy jöjjünk el ide. Én akkor bemelegíteni sem bírtam a -3°C -ban, de Gabo megmászta ezt a rövid gyöngyszemet. Most a beszerelés utáni első éles próbára lement.
Sumito – 8a
Azt hiszem, ha valamire merem verni a mellkasom a tavaszi szezonból, akkor az ez az út. Szintén Pistikével voltam itt 2009-ben és ugyan meglettek valahogy nagy nehezen a mozdulatok, de semmi esélyem nem volt akkoriban értelmes próbát dobni rá. Ez az út Thalhofergrat – Nordgrat nevű szektorában van, tehát a folyó túloldalán – ez a szektor távol esik a többitől, egyáltalán nem napos – tökéletes tavasz-őszi mászóhely, az árnyék és a moha birodalmában.
Bónisnak is úgy harangoztam be: egy csúszós fogás nem lesz, inkább a port és a pókhálót kell majd leszedni a fogásokról. Majdnem egy óra volt a beszerelős próba, és az első éles próbánál is jó 20 percig kellett még masszírozni a kunsztot, hogy rá tudjak jönni mit kéne csinálni a kaszáspók lábammal. Ellógatni, feltenni a sziklára mutatóba, vagy tényleg odarakni egy 1Ft-os nagyságú egyenetlenségre és megpróbálni meglépni, bízva abban, hogy a Speedster már amúgy is lekopott “noedge” elejét, majd valahogy fenttartja a Guadalupei Szűz Mária. És fent tartotta. Első hazai megmászása az útnak.
Esténként mindig végtelen gasztronómiai élvezeteknek éltünk soproni módra; megismerhettem a Gázfröccs vendéglátóipari egység lilahagymalekváros hamburgerét, a helyi legjobb törököt, vagy Bónis anyukájának kulináris utazásaiba tehettünk egy kis bepillantást, ez jelentsen akár hatrétegű tortát vagy házilag készült fagylaltot! Egy biztos: úri dolgunk volt, melyben az egyetlen kötelező kört – csak a Bailey kutya időnkénti megsétáltatása jelentette. Bónis is termelte a megmászásokat, befejezte longtime projectjét Adlitzon a KingKong képében és még két 7a-t elhozott a Nordgratról is.
Bensona Arisona 8a+ (project maradt)
3napos mászótrip a Kakaós alakulattal, plusz egy Barabás Gáborral kiegészülve. Arsch der Welt árnyékos szektorában a nagyfaltól balra van egy impozáns hatalmas kanáthajlás, ami szerintem egy 60fokos áthajlásból megy át szépen 45 fokba, majd az utolsó másfél métere függőlegesre. Itt megy egy végtelenül boulderes út megérthetetlen fogásokon keresztül, apró peremek, melyeket vagy zártban fogsz saskaromra vagy sehogy. A 7. mozdulat szerintem az egyik crux-mozdulat: kihúzni a kötelet és akasztani. Ha jól emlékszem Gabo nem adta be lentről (pedig azért erős gyerek), és nekem is csak egyszer sikerült éles próbánál eljutni idáig. Rossz akasztópozíció, ergya fogások, ugrás egy fedeles lyukba (ha eddig nem lett volna elég bajod)… álmaim útja. 😀
Az a crux akasztó fogás pedig életed fogása: egy centis kompakt mészkőpikkely, mely elvált a sziklától a 45fokos áthajlásban, teljesen alá kell helyezkedni, hogy tartson valamit és az akasztás bőven kivesz annyira, hogy az ugrást ne tudd annyira friss erővel megcsinálni. 6 próbánál jártam azt hiszem amikor feladtam a harcot, a legjobb próbánál a lyukba ugrásból estem… egy hajszálra a megmászástól. Gabónak sem ment azért rosszul, remélem egy őszi team-ascent lesz belőle. Jók az ilyen elnapolódott projectek, mert motivációt adhatnak a meleg nyári napok végigedzéséhez is.
Space cowboys 7c+
Az utolsó régi adósság volt Thalhofergratról ez az út, a mostani második próbára lement. A mohák és zöld növények, fény-árnyék játékok miatt nekem itt mindig van egy kis frankenjura feelingem, de hogy őszinte legyek nagyon féltem idehozni a többieket. Volt egy olyan félreeső gondolatom, hogy ez a style inkább az én perverzióm…
Egyébként félreértés ne essék, nem akarom úgy beharangozni a Nordgratot, hogy ez a világ közepe! Szerintem 10-ből 8 hazai mászó azt mondaná: “Mi ez az ortóvári kuvasz szutyerák nittelt környezetszennyezés? Ez mászóiskola?!” De tényleg, aki az ilyen Misja jellegű helyeket szereti, (ahol a szektor alján por van, balra 100m útak végig jobbra 200m, 50 ember ordibál konstans, de cserébe) sok (lemászott) útból tudsz választani, azok számára ez a hely: lehet tényleg csalódás. Igaz, hogy ebben a Nordgrat szektorban a leghosszabb utak 15 méteresek, és való igaz, hogy bele lehet szaladni kevésbé szép vonalakba, de van jó pár 3 csillagos út, amiket szerintem nagyon megéri mászni. Meg hogy is mondjam tudod… érezni a sziklának az illatát.
Tényleg féltem, hogy megköveznek a többiek, de ahogy láttam végül mindenki talált magának kihívást. Kalamár Ábel “mindennapi 10utunkat add meg nekünk ma” – módban küldte, Gergő csapatta az on-sight mászásokat, Károly Bálint regenerálódó tripet tartott, Bónis projectelt, Kozma Bálint 8a-t projectelt, Gabo a 8a+ -t.
Többeken láttam nehéz pillanatokat élnek meg épp magukban, de a projectelés már csak ilyen. Károly Bólint mondta valamelyik nap, hogy még nem is volt olyan tripje, ahol 3 8a fölött mászó arc is jelen van.
Mondtam Bólintnak, hogy érdemes a szemléletet figyelni egyébként, hogy mit csinál a másik mászó másképp. Én azt gondolom, hogy legtöbbször a szemlélet/szemléletváltás az, ami kimozgat minket a dobozainkból (nem a végtelen jatt bicepsz), ha csak a saját nevemben naplózok, akkor is azt mondanám pl. a Barabástól én most rengeteg apró részletet lestem el, de egy gamechanger hozzáállást is biztosan. Félre kell tenni néha a saját bevett szokásokat, és jó ha megvan bennünk a gyermeki kíváncsiság az újdonságra és az új dolgok kipróbálására, szerintem a mászásban ez egy különösen előremutató skill.
