“Gyorstalpaló a 8b-hez”

„Ha egy szamarat a lámpaoszlophoz kötünk, akkor továbbsétál a szabadulás reményében, de ettől csak körbe fog járni, így végül majd szorosan az oszlopra tekeredve áll. Ugyanez történik velünk is, amikor visszatérő gondolatainkat és megszállottságainkat másfajta gondolatokkal próbáljuk meg eltüntetni.” (Morita Szoma terápia)

• 

Hmm. Nah most ebből mit érdemes leírni? Mi az ami mások számára is érdekes vagy tanulságos lehet? Számomra végtelen tanulnivaló volt, nagyon sok szemfelnyitó momentum és szófosásomnak hála is végtelen dolgot tudnék összeszedni, amitől több lettem mint mászó vagy mint ember, de talán ez az egész akkor ér valamit – ha egy kis motiváció avagy szemléletváltás is átszivárog a sorok között.

Ez az 5 oldal word doksi lehet toomuch – de annak talán érdemes elolvasni aki nem elégszik meg a meder átlagos sodrásával, hanem néha tenne egy-két karcsapást is, lehetőleg szabályosan és a megfelelő irányba.

  Egy hosszú utazás végére értem. 9 év után tudtam szintet lépni a fokozatok lépcsőjén, amikor október elsején megakasztottam a Sarlatán 8b standját a Kis-Gerecsei Eső-falon. Áttört egy gát, amely már hosszú évek óta igazán bebetonozottnak tűnt. Több dolgot is megértetett velem ez az egy mászás, helyesebben mondva; az erre az útra való felkészülés, tapasztalatok:

• hosszútávú fókuszálásra van szükség ha a határod közelében szeretnél mászni
• önmegtartóztatás, hibákból legyenek leckék, tanulságok
• tanulj a nálad tapasztaltabb és jobb mászóktól!
• folyamatos fókusz a bemelegítésen és a mozdulataidon – különösen ha már fáradt vagy edzés végén(!) könnyű több havi felépített edzésmunkát tönkretenni pl egy ujjsérüléssel egy 10 perces „edzésvégi csapongással”
• ha életstílusodban mászó vagy akkor az vagy nap 24 órájában!
• megérteni az alvás a fejlődés egyik legfontosabb eleme, kézen fogva járnak – minőségi, mennyiségi időt aludni – bármilyen jó lehet az edzésterved 6 órákkal nincs fejlődés
• leesni bárhonnan egy projectből nem szégyen, meg sem próbálni megmászni egy jó formával már annál inkább
• sose hasonlítgasd magad másokhoz: mássz a saját örömödre, „mindenki a saját szintjén nyomorog” by Vajóczki Gábor

Nézzük meg ezen francia bekezdéseket egytől egyig. Jómagam egy tökéletes társadalomkutatási ‘példánya’ lehetnék a késői Y-generációnak, annak a generációnak mely már megszokta hogy sok minden az ölébe hull, annak a generációnak mely tudja, hogy ami megjár az megjár és erősen követel. Ez az a generáció amely azonnali eredményt, azonnali ingert vár el – és ez az a generáció melynek már jelentős gondot okoz a hosszú távú (5-10év) tervezés, ez az a generáció aki elveszik a lehetőségek tárházában és elfogy a túl sok meghozandó döntés között. A túl sok lájk, event, zene és társaság rabja is, a boldogság, a szerotonin folyamatos igénye már már lételem. Ez az a generáció aki már nem szeret szenvedni és nem szeret hosszútávú áldozatokat tenni.

Nah ebben a generációban élek én is és köszönöm jól el vagyok, vagyis voltam vakon – amíg nem sikerült realizálni hogy a szokásaim az ellenségeimmé váltak. Az én generációm már nem szeret szenvedni, megizzadni, korán kelni – nagyon nehezen mond nem-et! Nehezen teszi bele az energiát a hosszú és sok erőfeszítést igénylő dolgokba.

Észre kellett vennem, mik azok a hibák az elmúlt évek alatt – mi az a tudatosság vagy annak a hiánya ami eltol céljaimtól. Már megint csak az öreg Bubb Ferkót kell idézem. Régebben éveken keresztül vezette a ’Krónikát’ nagyon motiváltan, ez a 8a/7B+ nál nehezebb Magyar megmászásokat foglalta magába a korai kilencvenes évektől. Ha vele mentél sziklázni, a vezető ülés hátuljában mindig akadt egy kinyomtatott uptodate példány, ahol lehetett csemegézni a legkeményebb hazai megmászások között. A gyűjtemény elején volt pár világmegváltó Feri gondolat, de igazából jó pár évig nem szűrődött át belőle számomra a lényeg. Jó pár évre megbújt előlem, de idén nyáron valahogy beleszaladtam ismét. Kinyomtatott pár sor a gyerekszobám falán, mely évekig várta a realizálás idejét.

• 

Tipikusan a saját fejem után menő ember vagyok, de el kellett jöjjön a megkérdőjelezés ideje. El kellett kezdjenek rám nőni Feri mondatai; „Mi az amit én nem teszek meg azokhoz képest akik jobban másznak nálam?” Pontokba szedtem és gyászos eredményt mutatott. simplify your life. A spanyol viaszt nem kell feltalálni szerencsére szuper edzésmódszerekkel foglalkozó könyvek kaphatóak a piacon és megannyi mindblowing podcast a neten.

Meg kellett értenem az ujjsérüléseim okait, a bemelegítés vagy lenyújtás fontosságát, a regeneráció minőségére figyelést, kezdve az edzés utáni azonnali megfelelő táplálékbevitellel. Mik azok a kiegészítő -ám igen fontos- részletek melyek egy pihenőnapot is hasznossá tesznek, kezdve az ujjgyűrű-ujjgyurma, alkarhenger és társaival, a megfelelő bőrhidratáló, illetve a lefekvéskor bőrvastagító krémekig. Ha lifestyle szinten mászó vagy a nap 24 órájában mászó vagy, ami nagyon sok áldozattal és sok lemondással is jár – de ezt már volt időm elfogadni az elmúlt 16 mászó évem során…

A tavaly télen a Gravity nyitásakor vagyis kicsivel utána jött egy új szemléletváltás, ami megértette velem, hogy a mászóteremben a boulderről boulderre andalgásommal, a zöld és piros cetliktől nem fogom tudni megmászni sziklán az áhított projecteket. Eljutottam egy évek óta tartó platóhoz melyet a tudattalan „junk training”-gel már nem fogok tudni áttörni. Szép dolog azt emlegetni, hogy a sok sziklázás majd felerősít, de ha bent vagy a munkahelyeden teljes állásban, a hétvégi egy, teszem azt két nap mászás nem fogja megváltani a világot – hacsak nincsen működőképes hétköznapi edzés-balance a hétvége mellé.

• 

A mászásban (akár csak az életben) az a szép hogy előbb utóbb mindenki elér plafonokhoz, melyek áttörése általában csak a kitartástól – beletett energiától függenek és ugyanez történik a személyiség fejlődéssel is. Egyesek képesek elkezdeni ’out-of-the-box’ gondolkodni, mások örökké megrekednek egy szinten. A most elérkezett plafonomhoz először is a szemléletváltás kellett, megérteni én mit nem teszek bele a legjobb hazai sportmászókhoz képest. Számomra mindegy hol van az a szint ahol egyszer majd befejezem a pályafutásom mint sportoló vagy ahonnan már nem lesz följebb – de az biztos hogy nem úgy akarok visszatekinteni a vén fejemmel, hogy hát „igen igen ez lehetett volna több, igazából nem tettem bele mindent – amire képes lettem volna.” Gyűlölném az érzést ha ez valósággá válna.

Szemléletváltásom része volt a dietetikussal való konzultáció – a speciális edzésterv összeállítása, mely változatos, szórakoztató és hosszútávon előrébb fog vinni. Ez azt jelentette januárban már úgy mentem le a terembe, hogy tudtam hol/milyen szinten kell lennem három hónap múlva, hónapról hónapra pontosan tudva melyik fal típuson – mekkora fogásméreten milyen terhelést kell leadnom és meddig. (pl. 10 hónapig egyáltalán nem moonboard-oztam, mert egyrészt volt ujjsérülés, másrészt tudtam hogy nem ezt a fogjuk rá erősségemet kellene fejleszteni, hanem a gyengeségeimet)  Ez azt is jelentette nem vagy csak nagyon ritkán fért bele a másokkal való közös örömkunsztolás, mert az elveszi az időt a gyakorlattól. De ezt az árat szívesen megfizetem a fejlődés oltárán!

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Július elején egy manager gerecse alkalmával Tomcsi fogott a Sarlatánban, és a nyári meleg ellenére sikerült a második nittől a standig felkutyáznom felső biztosítással. (nem szégyen az!:) Ez iszonyatosan biztató volt, tudtam hogy az alsó nehéz rész begyúrására és az elégséges maxerő-endurance felszedéséhez még van időm az őszi hidegekig – kőbe lett vésve minden hétköznap egy reggeli meló előtti 2 – 2.5 órás campus board edzés.

A történethez hozzá tartozik egy régi sztori, amikor is 9 évvel ezelőtt a harmadik akasztásból kihúzott kötéllel leestem. Kihúzott kötéllel sosem jó dolog az esés, ezúttal minden a biztosító tapasztalatán múlott. Pistike ahogy realizálta hogy az a köztes már a büdös életbe nem lesz beakasztva, elkezdett hátrafelé futni(!) és így nyertem egy-másfél métert ami rettenetesen sokat számított – így csak a talpam csapódott a talajnak, gyakorlatilag a guggoló érkezésből egyből talpra tudtam állni.

Éveken keresztül visszatért ennek a szar akasztásnak a képe, ahogy a 13. megzárt perem után a két csak félig szutyok lépésen az áthajlásban kihúzom a kötelet. Végtelenszer kellett a képet imaginálni: „megzárom a balost kifújom a levegőt és kihúzom a kötelet.” Ebből a szörnyen rossz és negatív élményből, tudni kellett gyártani egy az agyam számára szép és kellemes szituációt. Mert ha örökké az akasztástól rettegek a kötél sosem lesz kihúzva, illetve a félelemtől annyira túl fogom szorítani a peremeket, hogy eldurranok mire az akasztáshoz érnék.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Először Robi csodajárgánya vitt ki, majd Buddha és Borbély Gábor, első közös kocsikázásom Rudikával (team Halfmezko) kellemes csalódások tömkelege. A beszállóra új béta, a pihenőre új béta érdekes hogy még a legutolsó próbáig is cserélődtek a mikrofinomítások. Hálás köszönet ezekért, a nálam tapasztaltabb srácoknak! High five!

A hideg beálltával sűrűsödtek a gerecse-járatok és sikerült nekünk is felszállni. Poén mennyire más, mint a termes szféra, az utóbbi időben én is rendesen el gymrat-esedtem.

• 

• 

Szeptember utolsó hétvégéjén elég sokan voltunk kint talán az egyik utolsó szép idővel kecsegtető hétvégének volt kikiáltva. A kunszt után az utolsó akasztásnál kipattant a kezem. Nem lehet a párás időre fogni pedig én megpróbáltam! Arra is… 😛

Éreztem, hogy nagyon közel van, úgyhogy két nappal később újra menni kell – egy fél nap meló után Gabika a munkahely előtt vár, irány Gerecse.
Szép az idő, már már meleg. Eszegetek, kávézgatok, nyújtogatok. Buddha már két éles próbát nyom a saját 8b projectjére a Legyintgető Titánokra amikor én nekiállok melegíteni, de ismerem a bioritmuson, a bemelegítésem tempóját és a helyhez való akklimatizálódásom igényét. Oda-vissza futások az udvarok között, lógások a board-on. Nagyon nehéz erre bemelegíteni, az út eleje konkrétan a legnehezebb – szignifikánsan az első két-három mozdulat. A rossz nyelvek szerint a harmadik akasztásig kb 7C boulder lehet, utána mozdulatról mozdulatra könnyebb, egy rossz pihenő és még egy motivált 6C boulder a megmentő repedés előtt, ahol a videón volt szerencsém kiesni.

Nagy dolog volt felérni a standba, határonmászás, repedésbe felmenekülés onnan bokához visszaakasztás, rommápukkanás. Pár jó üvöltés. Lent pár kedves gratuláció. A sors fintora, hogy Buddha és Zoli is pont kint vannak, akiknek 9 évvel ezelőtt a földigjövésem is volt szerencséjük végignézni.

final conclusion

Nem is tudom hogy kellene ez esetben definiálnom a sikert, ami alapvetően biztosan mindenkinek más, de talán a projecthez való hozzáállásom az ami a leginkább megváltozott.. A képességek reális felmérése és a hibák, hiányosságok helyes megvilágítása abszolút az első lépcsőfok, ez még csak az elindulás . A sikerhez vezető út nagyon hosszú és rögös és a legjobb üzemanyag hozzá a motiváció és boldogság. Ezekhez pedig két dolog kell: önismeret és hit. Senki sem veregeti meg a válladat amikor a BKV-n zötykölődsz reggel campusozni, ha te ebben nem hiszel, ha te magadban nem hiszel – senki más sem fog helyetted. Az önismeret talán csak azért kell, hogy tudd tényleg akarod-e? Igazán akarod-e. Könnyű azt mondani hogy 8zs-t akar valaki mászni, ha nincsenek mögötte tettek, végigedzett verejtékes órák, akkor igazából egy üres kijelentésnél nem történt több – mindig a tett beszél. Az egész folyamatban érdemes megtalálni a boldogságot, húzni vele másokat és kiélvezni a lépcsőfokokat. Az egyik legkellemesebb élményem az a pár ember aki időnként becsatlakozott mellém reggel vagy este a campus sessionök alatt, nekik különösen hálás vagyok, mert azok a mosolyok és röhögések végtelen energiát adnak. Ettől lesz számomra ez kevésbé edzés és annyira élet-szagú.

9 év alatt bőven 10 nap felett, végtelen próba és sok tapasztalat után elengedett az út. Kiépíttette velem a piramist lefelé, ezzel a mászással ez lett a 239. 7a feletti megmászásom, azon belül is 75. 7c feletti megmászásom – szerencsére a 8a rendszer adatbázisa és az 5 éve napi szinten vezetett edzésnaplóm pontosan tárolják az adatokat. Egy régi gondolat; amikor én elkezdtem mászni 16 évvel ezelőtt még nem on-sightolgatták olyan pofátlanul a 8b-ket mint ma (bytheway iszonyatosan boldoggá tesz milyen ütemben fejlődik a sport az elmúlt 4-5 évben), akkoriban már az az út is tiszteletet parancsolt amelyikben az UIAA skála szerint nem V hanem X volt, lásd IX-. Láthattál egy két videót Dede Laciról és ennyi volt a Magyar mászómédia. Amikor én elkezdtem mászni aktuálisan csak egy maroknyi mászó lehetett/mozgolódott mindig e fokozat környékén, mely a halandó ember számára elérhetetlennek látszott. El se tudom képzelni, hogy edzettek anno az ős-gerecsések a virágkorban; első megmászás a Sarlatánon Ravadits Kornéltól 1993-ból. (wtf?)

A legtöbb ember azt mondja „túlgondolod a dolgokat”, de ezt általában azok az emberek mondják akik sosem gondolkodnak eleget, vagy nincs bátorságuk megfelelő kérdéseket feltenni maguk számára. Az önvizsgálódás, a gondolataiddal való foglalkozás és egy pozitív, előre mutató életkép lehetősége csak a saját mentális képességeden múlik, sőt igazából csak azon, amilyen filteren keresztül a világot látni szeretnéd. De ezt a gondolatot már mások sokkal jobban megfogalmazták:

„Watch your thoughts they become your words. Watch your words because they become actions. Watch your actions because they become your habit. Watch your habits because they become your character and you need to watch your character and improve it because it becomes your destiny…”