Tavaly októberben álltam neki ennek a posztnak, de télen pozíció váltásra bátorítottak (juhé) vagy ahogy felénk szokás mondani laterálisan mozdultam egyet – ami azzal járt, hogy háromszor annyit kellett dolgozni, mint előtte. Nyilván a betanulási időszak teszi nehézzé és időigényessé ezeket az időszakokat, de mindenre volt kedvem 10 óra laptop bámulás után, csak leülni és a mászótripről vagy bármi másról pötyögni nem. Mégis ez egy olyan társaság volt, olyan emlékekkel és képekkel, hogy „muszáj” az online térbe rakni, és majd gyönyörködni benne a demens időkben.
Általánosságban is igaz, hogy nehéz visszaadni egy mászótúra hangulatát, mert hogy milyenek voltak az utak az egy dolog, de hogy hogyan érezted magad közben, az meg egy másik. Milyen volt a miliő, hogyan hatottak egymásra az emberek – ezek mindig papíron ilyen megfoghatatlan dolgok maradnak, ezek soha nem fognak látszani a 8a adatbázisban, pedig ettől lesz szerintem igazán jó egy mászótrip, nem feltétlen a megmászott utaktól. Képes beszámoló, vagy beszámolós képek? Félmondatok, fetrengések? Vihogás? A Bézöl hahotázása? A török néptalból átemelt: “Q-vak vak” ortóba felírva a Ringlerwandra?
Előzmények: Még 24 tavaszán pattant ki a fejemből a gondolat, meg kellene látogatni Frankenjurát, ahol már 5 éve nem voltam, pedig Kotecnik után a második általam legtöbbet látogatott külföldi mászóhely, szerintem közel 35-40 mászónapom lehet itt. A KakaósCica alakulattal összefonódva adatott meg erre a lehetőség 2024 őszének derekán.
A szabik és betegszabik ki lettek véve, a csapat kiegészült Motyval és Veljkóval, akinek én írtam a gimnáziumi kikérőjét. Kábé annyit írtam neki van-e kedve jönni, meg tudjuk-e oldani? A válasza annyi volt: „Adj 10 percet és megmondom.” A kölyöknél (ahogyan csak mi hívtuk „Kid”), nála maradt valamiért a mobilja, ugyanis jelenleg a középiskolákban le kell adni a mobiltelefont nap elején, és nap végén kapják vissza a diákok. Veljkó sutyiban a budiból hívta fel az édesanyját, hogy leokézza-e a tripet. Béreltem neki közteseket, megírtam neki a kimenőt a németországi edzőtáborra, a cél szentesíti az eszközt, a kölyöknek pedig fejlődnie kell!
Amikor Motynak szóltam csak ennyit mondott: Alright, man! Csak mondjam meg mettől-meddig tart! A svájci kazán, Barabás „Bézöl” Gábor pénteken érkezett Nürnbergbe, akárcsak Fatih, a török főszereplő, aki pécsi tanulmányai és közel egy évnyi bürokráciában eltöltött kesernye után végre el tudta kezdeni németországi pályafutását, mint fizioterapeuta. Az érkezést sikerült egy órával megnyújtani, mert a szállásról Béz rossz linket osztott meg a közös chatben, de azért mégis boldogan szívtam magamba a hűvös jurai levegőt, amikor kiszálltunk a kocsiból.
De szóval itt volt még a Kakaós Alakulat feje Károly Bálint, Sőrés Gergő, Barcza Bónis, Kalamár Ábel és a fentebb említett szamarak, bár igaz, hogy Fatih csak két napra tudott hozzánk csapódni.
Se bátorságom se kedvem nem lenne annak nekiállni, hogy ez a sok jó ember mi mindent csinált az itt töltött idő alatt, viszont a saját oldalamról írnék pár sort.
Az idei 2024-es jura trip alatt egyetlen cél lebegett a szemem előtt: találni egy megfelelő projectet, egy utat, ami hosszú távon motivál. Olyan kihívást kerestem, ami legalább 3-4 évet igénybe fog venni, ami most még nagyon messze van – de nem “a lehetetlen kategória”. A koromból és karrierterveimből adódóan is az életem lassan olyan irányt fog vetni, ahol talán a projectelés és a külföldi tripek nem fognak tudni már akkora szerepet játszani, legalábbis nem biztos, hogy életem végéig az összes szabadságomat erre akarom áldozni, viszont szeretnék egy olyan teljesítményt, amely egy afféle i-re a pont. Valami olyan kihívás, ami tőlem is, mint ’aki sportembernek csúfolja magát’ a legtöbb erőfeszítést kívánja meg. Legyen ez egy új edzésterv, egy évekig tartó felkészülési időszak, pénz, idő és energia belelapátolása egy külföldi projectbe – egy olyan sportteljesítmény, amire 80 évesen is ki tudom húzni a görbülő hátam és azt mondani: én ebből a fizikai testből ezt a maxot préseltem ki. Ennyit tudtam, nem maradt bennem több, elértem azt, amit egy full time job mellett ebből a genetikai és mentális potenciálból ki lehetett hozni.
- Nap: Grüne Hölle
2. Nap: Luisenwand
Számomra nagyon fontos, hogy fizikailag, intellektuálisan és érzelmi síkon is kihozzam a megfejlődhetőt, ahogy Steve Prefontaine mondta: “To give anything less than your best is to sacrifice the gift”. Persze itt nem csak a sportpszichológusok csapnának mind a fejükhöz, micsoda könyörtelen-mérce ez, azért nem kell annyira meglepődni. Az élsportolók között a mazoizmus, küzdés, fájdalomtűrés, akarat, alázat mögött általában ott húzódnak a kielégítetlen gyerekkori szükségletek, melyek túlkompenzálásaként valaki képes több tízezer órát áldozni valamibe, legyen az egy 9a, egy 50m pillangó vagy egy 150 éve meg nem oldott matematikai talány. Persze az arisztokratább sportok, mint öttusa kivétel mondjuk – de az elmúlt 70 évben kevés olyan olimpiai bajnokunk van, akinek a gyerekkorát olvasva azt látjuk, hogy a dobókockával hatost dobott az élet. “Legtöbbször nem a pártpolitikusok burokban nevelt csemetéi voltak képesek azokra a teljesítményekre, amelyek alapján valakit a világ legjobbjai közé rangsorolnak.”
De a kis sporttörténelmi elkalandozás után térjünk vissza erre a jura tripre. Olyan utat kerestem, ami könnyen edzhető, tehát egy beastmakerrel és jó edzéstervvel képes lehetek megfejlődni azon skilleket, melyeknek még nem vagyok a birtokában. Továbbá számít az is, az út mennyire hajlamos az elázásra, mennyire van benne olyan fogás, ami fél éven keresztül vizes vagy nyirkos. Leginkább 8b+ és 8c körülire lőttem be ennek a projectnek nehézségi fokát, úgyhogy a trip mászónapjainak és szektorválasztásainak megtervezésekor, sokat kellett logisztikázni, hogy jöjjön velem olyan ember biztosítani, aki mászni is képes az adott szektorban, illetve amennyire csak lehetséges lepihent legyek. Erre egyértelműen Barabás tűnt a legalkalmasabbnak, amiért innen is hálás vagyok. A tripen a legnehezebb megmászott utam ugyan „csak” 7c+ lett (cserébe ennek a leázott végét esőben kellett leküldeni!), sikerült közelebb kerülni pár úthoz, körvonalazódni látszik potenciális 8b és b+, a listáról lehúzásra került egy 8c, a hangulat pedig ismétlésért kiált! Azt hiszem a képek magukért beszélnek.
3. Nap: Klinge
4.Nap: Obere Schlossbergwände
5. Nap
6. Nap – Krottenseer Turm
