May, 2021 - BHSK climbing

Védettségi igazolvány, zöld-kártya, kézfertőtlenítő, szájmaszk, oltási papír. Biztosan betettem mindent a mászótáskámba? Az elmúlt másfél évben sok minden megváltozott és a kényszer helyzetek kényszer megoldásokat igényelnek.

Akárcsak a projectek. A 10 méteres Tamavcek 8b projectelésére adtam a fejem, amely egyértelműen a legnehezebb 10méter menetelés lesz eddigi életem során. Tavaly nyáron már realizáltam, hogy a fogásméretéhez vagy az én maxerőm nem elég, vagy egyszerűen értelmetlen 23-25 celsius fok fölött próbálnom – így hiába offolta ki minden barát a mászótripet a 15-20mm eső hallatán – szerencsére Miskei Pistinek volt vér a pucájában és az sem tántorította el, hogy az indulás reggelén érkezett a válasz a Kotecniki szokásos szállásadónktól: nem lehetséges a náluk való megszállás, mert felújítanak.

Beszálltunk gyorsan az internetbe – és a sors fintora, hogy eme lezárásnak hála találtunk egy elképesztően magávalragadó és elbűvölő ranch pri Geti-t. Már a kommentek is az emberek itteni megőrüléséről árulkodtak, három nap alatt Zen-be változott utazók, terápiás lovak, kecskék, lámák, a kacsákat te engeded ki reggel, patika illemhely, autentikus konyha az istállóban és gyönyörű faházikók, avagy instagram nyelven “kabinok” várják a megszállni vágyókat, konkrétan egy dombtetőn, festői kilátással minden felé – ára 10euro/éj. Hosszabb távra is be lehet költözni – ha kitörne a negyedik hullám, melegen ajánlom! 🙂

Pénteken útnak indultunk és az első estét a Creta melletti szuper vadkempingben töltöttük. Reggel bárkivel találkoztunk kérdés nélkül útba igazítottak merre kapunk sört és kávét, a helyiek nagyon üdvözlik a szlovén turizmus fellendülését.

Az első nap Kotecnik egy kvázi új szektorát csekkoltuk meg (ha jól tudom 2017-18 építették ki), ahol 5c-től 7b ig találhatóak jelenleg utak. E S Z M É L E T L E N Ü L szembeötlő volt, milyen az ha emberbarátra nittelnek ki egy mászóiskolát. Tökéletes nittelés, látszik hogy azokat a kulcsfogásokat vagy akár kulcs-lépéseket ami potenciálisan kitörhet, azt kicsit becsemperagasztózzák, megerősítik előre is – ne törjön tovább az út, ne módosuljon egy út szépsége és koreográfiája 7a-ból 7c-be – csak azért mert kitört egy kulcsfogás. Ezért a szemléletért éri meg Szlovániába utazni, ilyen előrelátó proaktív elképzeléseket hazánkban nem találsz. Egy kivételt tudok csak, Pistikétől aki a Mikrokozmosz egy kulcslépésénél erősítette meg a követ. Christian Core a Gioia 8C+ boulderben is ugyanezt tette, miután Danial Woods letört egy keveset a sziklaból, Core inkább megerősítette nehogy tovább repedjen és egy jó lábfejező spot jöjjön létre, ami módosítja majd az út koreográfiáját, és a community 10 év múlva már nem tudja úgy élvezni a mozgáskultúráját (az első ever 8C+-nak?!) ahogy ez ma megadatott. Daniel persze nehezményezte anno pár postban ha jól emlékszem, vannak akik arra esküsznek törjön csak a kő addig és úgy ahogy szeretne – ez a természet rendje, hát ízlések és pofonok.

Ez a nap volt az egyetlen relatíve felhőtlen, tudtuk hogy ma kell élvezni a napsütést mert a maradék két nap során ömlő eső fog minket fogadni. Sikerült begyújtanom a rakétákat és a melegtítő után a Gugu 7a+ másztam OS, majd a Skisrunda 7b sikerült másznom flash. A kulcs fogást sajnos láttam közelről a mellette menő 5c melegítő utunk során, így On-sight-ra nem merném mondani, de a béták és az út lényegi része 95%-ban OS. Ez az elmúlt 2-3 évem egyik legjelentősebb elsőre mászása idegen kövön, érzem a barátnőmmel köteles mászóedzések jótékony hatását, illetve a sok esés-tréningezés is beépült. A gyengeségekre fókuszált új látásmódok mindig sokkal nagyobb százalékban tudják feljebb tolni képességeinket, mint gondolnánk – ez valahogy mindig beigazolódik. “A beszűkült látásmód az ember legnagyobb ellensége…”

11éves szlovén csodagyerek a Tamavcek 8b kulcsmozdulatában

A második napon megjött a beígért eső, így célba vettük a B szektor áthajlásait és bekerültek a köztesek a projectbe is. Pisti a Sveta Eva 7a+ -t ütötte, én pedig próbáltam ráérezni a Tamavcek kunsztmozdulatára, megérezni a sarkazás hogy tart, mennyi sújt kell rátegyek a lábamra(sarkamra), hogy az ne pattanjon le, milyen pozícióból kell indítanom a kulcs-mozdulatot, mi a segédlépés, hányszor kell igazítanom a mikro-fogást ha elkaptam, melyik igazításnál jön el a “túligazítás” jelensége, amikor lemorzsolódik a ziaréteg az ujjamról, melyik a legjobb akasztó pozíció. Minden egyes próbánál 3% -kokat tudtam fejleszteni a technikán, a taktikán, végig nagyon nyitott fejjel próbáltam nézni a projectelés részét – fenntartva egy lehetséges újítás esélyét a levegőben. 14 tökéletes celsius fok és sajnos 100% páratartalom lehetett a szektorban, a duzzadt esőfelhők teljesen a Kotecniki hegyre ültek. Egy magyar párossal találkoztunk, a szlovének nem voltak olyan őrületek (vagy motiváltak?) hogy ilyen időben kijöjjenek. 🙂

Motivációból tényleg nem szenvedtünk hiányt, Pisti utolsó mászásának szombat este 10 órakor szállt be fejlámpával.

Taktika fontossága!

Egy nehéz út megmászásából általában annyit látnak az emberek, hogy valaki kiment nagyon akarta és összeszorított segglyukkal végül sikerült is felkiabálnia magát. Azt a részét kevesen említik meg, vagy hangsúlyozzák ki, hogy a belefektetett energia függvényében a megmászás tényleg csak a célszalag átszakítása a maratoni távon. Mert maga a felkészülés egy óriási hányad, melyből a taktika az egyik legfontosabb kellék. Mikor és hogyan, hányszor próbáld, ha túl maxerős hogyan ne sérülj le, hogyan melegíts be rá, melyik évszakra tartogasd az éles próbákat, mikor kell elengedni, és mikor kell minden körülmény ellenére előrántani az extra motivációt.

Sveta Eva – 7a+

Pisti számára ez az eddigi legnehezebb elért fokozat idehaza úgyhogy valami hasonló nehézséget keresett – ez pedig kotecniki mércével is a sokak által szeretett utak közé tartozik, nagyon szép mozgása, sok oldalhúzó teszi változatossá a mászást. Sokszor meg kell tanulni csöndben maradnom, hadd jöjjön rá valaki a saját hibáiból is a dolgok mikéntjére, persze olyan taktikai hibákra mindig érdemes felhívni a figyelmet, melyek végtelen energiabefektetést igényelnek, mert elvehetik az éles próbák elől az energiát, vagy például ha egy konstans nehézségű út elejét valaki elkezdi szarrá gyakorolni, mindig fáradtan fog eljutni a 20. méterre és az majd mindig valahogy nehezebbnek fog érződni a vége – ez tud kreálni az ember fejben számos mentális blokkot – hogy húúú hát a vége nehéz lesz…

Az is egy nagyon fontos taktikai elem, hogy az út végén nem a legkönnyebb mozdulatokat kell kitalálni és megvalósítani, hanem arra a bétára kell rájönni, ami elfáradva-eldurrantan is a legkönnyebben csinálható lesz!!! Előbbi és utóbbi ritkán ugyanaz. További nagyon fontos dolog, az akasztó pozíciók megtalálása, melyik a legkényelmesebb, hogy vesz majd el az akasztás igazán kevés energiát ésatöbbi. Motiváló volt látni Pisti küzdéseit és mentálblokkjait is, de ez része ennek a játéknak. Remélem át tudtam adni valamit a projectelés szépségéből és ottlehetek majd amikor meg lesz akasztva a standlánc. 🙂

Az egész történet 32 éve kezdődött.. na jó ennyire azért ne szaladjunk az elejére. Az egész ezzel a hülye világjárvánnyal kezdődött, de kinek jó ez? Például a Földnek, de mi emberek legyünk csak önzők, nekünk nem jó, nincsenek külföldi mászótripek, nincsenek termek, tiszta pánik, hőbörög a tömeg.. és itt Svájcban tényleg bezártak mindent, nem úgy, mint Magyarországon, ahol bezártak, de ha akarsz azért mehetsz mászni/sportolni termekbe. Határok is zárva, de ha akarsz azért átmész rajta, imádom, hozok egy szabályt és hagyok egy kiskaput, fő az univerzális alapelv, a tökéletes egyensúly elérése – valamilyen szemszögből nézve. Nah szóval a lényeg, szegény svájciak, szerencsés magyarok! (Asszem sokat fogok csuklani)

De mit csinál ilyenkor egy jó sportmászó? Szomorúan szögre akasztja a cipőjét, beziázza a kezét és elindul a beast irányába, végre menjenek azok az egykezesek, Lővey nem fog többé lealázni!!! Vagy ha teljesen eltévelyedett idióta, megpróbál az adott új helyzethez alkalmazkodni és megtalálni a jót a rosszban, új dolgokat megismerni. Nekem például egy kellő lökést adott és végre kicsit kevesebbet másztam és kipróbáltam egy csomó számomra új dolgot, amik már régóta a bakancslistán pihentek – dry tooling, futás, monti és országúti bicaj, jégmászás, sítúra. Amúgy a futást még mindig annyira gyűlölöm és rosszul megy, hogy ki is tűztem egy éves 1000 km targetet 2021-re, amit egy térdfájás okán kibővítettem és bizonyos szorzókkal a többi aerob sport is beszámítható már. De a legnagyobb élményt határozottan a sítúra adta. Tudod mikor elkezdesz egy sportot és minden alkalommal jön valami újat, érzed a progressiont hétvégéről hétvégére, te vagy a szerencsétlen kezdő a teamben, na ezeket már rég nem éltem át, motiválóan hatott.

Március végén csináltunk egy szép túrát Dáviddal a Chli Bielenhornra a Furka Pass-nal. Amúgy ez a környék az egyik kedvencem egész Svájcban. (Pl Taufelstalwand/Hannibal Turm/Chli Bielenhorn) Ez a túra volt az mikor rossz időben, egy hatalmas szürkeséggel a fejed fölött kilátástalanul elindulsz felfele, 3 csúcs is ki van nézve mivel még mindig nem találtátok ki melyikre kéne menni. Kaját elfelejtesz vinni, de kiderül, hogy a menedékház nyitva van és kapsz meleg ételt. Majd gyönyörű napsütésben érsz fel egy olyan csúcsra, ami nem is volt a tervben majd hirtelen rájössz – várjál már, ide másztam egyszer nyáron a Sacremotion 7kth trad Remy 7a utat (ha jót akarsz magadnak, ezt megmászod)! Majd lefele egy whiteoutban találod magad 1 méteres látótávolsággal. Mikor csúszol lefele, majd hirtelen rájössz, már egy ideje csak egy helyben állsz és majdnem eldőlsz oldalra, Dávid meg mögöttem röhög rajtam a síelős-egy-helyben-állós idióta testtartásomon, nice! Vagy mikor megpróbálod beleszúrni a botot az előtted lévő meredek lejtőbe a lavina állapotot checkolni de rájössz, ott nincs is semmi csak köd – legalább én is röhögtem Dávidon. Tanulságos, mobiltelefon és GPS óra nélkül szó szerint kilátástalan lett volna.

Majd áprilisban megpróbáltuk a Mont Dolent 3819m keleti gerincét (Arête Gallet), ami egy technikásabb 2 napos túra volt a Mont Blanc masszívban. Sajnos valami vírust összeszedtem a kislányomtól az előző héten, de a többiekkel tanácskozva a végén úgy döntöttek, megéri a kockázatot és próbáljuk meg. Sajnos az akklimatizáció hiányával párosulva a korábbi enyhe betegség teljesen földbe döngölt a csúcsnapon. Néha le kellett csatolnunk a meredekebb helyeken a gleccseren és kézben a lécekkel másztunk felfele a friss hóban – egyszerűen nem bírtam haladni, enyhén émelyegtem, nem kívántam semmi ételt csak havat rágcsáltam, így a kulcs hely előtt 3300-3400 körül úgy döntöttem, nem lenne biztonságos a no return pointon átmenni, mivel a fentebbi rész még technikásabb és inkább visszafordulok. Sajnos a repedezett gleccser miatt ez a másik két srácnak is a visszafordulást jelentette. Amúgy az egyik srác kövi héten megsíelte az Eiger Nordwand Westflankét – vicces, itteni teljesen random arcok otthon már full expedíciós mászók lennének.

Gerald tapossa az utat a hasadékok között magabiztosan

Nekünk erre a hétvégén a Britannia hüttébe volt foglalásunk, ami Zermatt és Saas Fee között található 3000m körül és innen rengeteg 4000-es csinálható túrasível. Az eredeti terv az Allalinhorn + Rimpfischorn volt. Sajnos az előző hétvégi kudarcot követően elmentem egy „teszt futásra” mi a helyzet kardio téren és borzalmasan ment, nem kaptam levegőt és teljesen kivoltam. Pár kilométer után, az orromból meg ömlött a takony. Plusz kiderült, hogy a mi hétvégénktől kezdve csak reggel és este jár a felvonó és a fenti földalatti vasút (Metro Alpin, 2980->3456m) sem jár már. Igen tudom, az igazi hegymászó nem cheatingel ilyenekkel, fogja magát és felgyalogol sátorral a hátán.. sátor nélkül egy nap alatt… kinek mi a szintje. Mindenesetre ezek az infók alapján Dávid stornozta is a túrát, nincs értelme odamennünk, főleg, ha ilyen állapotban vagyok. Íhh van benne igazság, de ez egyben a teljes szezon végét jelentette volna, úgyhogy a semmiből sikerült (ha magamat nem is), de Dávidod visszarántani és meggyőzni, jó lesz ez, csapassuk! Egy 1 kilóval könnyebb hágóvas vásárlás, csomó felesleges cucc kidobálása az előző hétvégéről, protein shake, izotóniás italok, energia zselék, koffein aktivátor és egy negatív covid teszttel felvértezve indultam a túrára. Ha ezek nem visznek fel, akkor semmi. Rendes meditálás is volt, ahol megbeszéltem a testemmel, most minden rendben lesz.

Végül úgy döntöttünk, újra egy technikás és kockázatos csúcs helyett, „néha élvezni is kell, nem csak szenvedni” jeligére inkább egy könnyebb, de biztosan egy gyönyörű és full of fun csúcsot választunk az év utolsó csúszására, és a Strahlhorn 4190m csúcsát célozzuk meg. Szuper túra volt, a kilátás és a csúszás fantasztikus, kb 3000 méter szint a csúcstól a parkolóig, melyet csak egy 100m felfele szakít meg. És hogy miért jó ha van nálad egy sí és egy napszemüveg is? Ha valahogy mégis megmegy a szemed, felhúzhatod mind a kettőt, ami így a felfele részen rendesen bepárásodik és bár nem látsz semmit, de már ki tudod nyitni rendesen. Azért mikor megérkeztünk és lecsatoltam az órám jelezte, most már akklimatizálódva vagyok 1300 méterre. Mikor az okosórád annyira okos, hogy leolt téged, köszi modern technika! 😀