Month: January 2013

Az első mászó és pihenő nap története.

“Dirr, és jött egy bitang nagy maflás! Nincs elég ujjerőd? Nem megmondtam hogy edzél rendesen? Mi van ehhelyett a bizonyítványodban? Megbuksz ujjerőből? Reibung hányas? Ez is kettes, ezért járattalak én edzeni? “

 

A parkoló látványa megindító volt, mint a nedves tömböcskék is. Blöke ahogy a helyi erő csúfolja a kis golyobisokat. Némelyik a 7 métert is eléri, némelyik a felet se. Némelyik tele van lyukakkal, némelyik sima mint a babpopsi. Homokos talajon sétálunk, néhol száraz vöröses páfrányok, és a mohák minden színkavalkádban. Nem titokzatoskodok és Márknak már úgyis elkopott az F5 billentyűje szóval essék szó a mászásról is végre.

Azt vágjátok, hogy nem “duplanullás” az időjárás, a hétfő esős volt és sajnos a péntek is az lesz. A köztes ablakokat ki kell használni, tisztítjuk a bouldereket felülről alulról, ahogy csak lehet. Árpié volt az első megmozdulás a Cuvier szektorban, egy csuromvizes 5 méter magas 5B nyomott ki, amit én nem mertem. Itt ott bemelegítők után megtaláltuk a Marie-Rose nevű tömböt. Méltán híres hiszen itt mászták a világ első 6A nehézségű boulderét, nomeg azért mert Ondra nem tudta flash megmászni. Mi is eléggé felszívjuk magunkat, de valami több kellene, rájövök mennyire egyedülálló dolog a Flash mászás. Csak egy lehetőséged van… vagy élsz vele vagy köszönjük szépen. És nem lesz több, ez igen vicces benne. Leesek és áhh még ilyet. 🙂 Mosolygok, újra-újra akarom flash, de nem lehet, ez most ennyi volt. Második próbára sikerül felmásznom a tömb tetejére, mint ahogy pár perc múlva Árpinak is. Bendi tanul a hibánkból és elsőre csűri le. Nem sok száraz tömb van, mászunk amit csak érünk.

 

Sokat sétálok viszonylag, mert a hely varázsa és a tömbök közötti kis bújócska mintha eszemet vette volna, hát mit találok, ha nem egy teljesen száraz atomsima kis pocakot. Fej vesztve rohanok a padek után, ezt igazán csapni fogom. Hamarosan a srácok is idegyűlnek, illetve három francia tisztel meg a társaságával. Teker egy cigit az ötven fölötti forma, szinte látom ahogy megette reggel a büdös sajtját a kis borocskájával és eljött egyet mászni délután. Beszélik ezt a hadova francia nyelvet, büntetlenül csűrik a szavakat és nézi ahogyan szerencsétlenkedünk. 7A-ba kerül a kimászás a kalauz szerint, a helyiek is ennyit mondanak rá, őrületesen próbálgatja mindenki. Szerencsére nem vagyok butába, eszem is visszajött s úgy döntök a kb. 15 próbánál nem dobok rá többet. Az öregapó megsajnál minket és franciául bétákat mondogat. Látja hogy nem értjük, így a Quechua bouldercipőjében, melyben eddig a sárban állt rááll a padünkre.

Szólunk neki, hogy Te Tata, a kor nem érdem, szépen leszállsz a szivacsunkról és nem sarazod össze. Megszeppenve lép le róla, elmegy a rongyáért és lábat törölve jön vissza. Röhögünk, -Fater..haha mi lenne ha ez a félhülye forma elsőre letolná.

Nem hiszünk a szemünknek, de gond nélkül mászik fel a boulderen, mely számunkra teljességgel lehetetlen. Taps, majd süteménnyel kínálom az öreget, aki elnyerte teljes tiszteletem. Próbálom kideríteni a fortélyt, tán a bor, vagy a sajt? De valószinűbb hogy a 25 év boulderezés bleau-ban mint később a beszélgetésekből kiderült.

Otthagyom a rommá vert csapatot és egy norvég fószi segít ki a fejében lévő kalauzzal minket. Egy 7A-t próbálok a L’Helikoptreé mellett, de a kimászás megöl. Egy másik 7A-t sikerül szürkületben másodikra beadni, illetve csont sötétben egy 6C+ os enyhén pozitív highball tömböt os mászni, tán ez a nap legnagyobb érdeme számomra. Imádom a követ, imádom a formákat, a kimászást. A mászók Mekkája ez a hely.
Nagyon elkapott a hely varázsa, s betartom a Komjáti tanácsokat, az első napokban csak könnyűeket mászni. Valóban ez a járható út szerintem, minél több boulder a 6A-6C környékén. Hogy miért? Nem tudom. Szokjam a követ, vagy a kimászást, tanuljam a technikát, vagy csak spóroljak a bőrrel? Vagy hazudjam azt hogy nem akarom megerőltetni magam? Amikor némelyik 6A teljes határon sikerül csak? 🙂 Nem kel siettetni a dolgot. Teljesen mindegy hiszen a Gecko assis és én előbb-utóbb úgyis találkozunk… és tudom ki lesz az erősebb. 🙂

A keddi napunk a reggeli eső miatt sokáig alvósra sikeredett, nyújtás, kajálás és egy giganagy bevásárlás volt az egész napi projekt. Egy kis slackline-t is beújítottunk a tábor feeling kedvéért. Ez a hely hihetetlenül tanár, mindennap tanulsz valami újat, minden alkalommal kapsz valami szépet. Eshet eső, fújhat szél, az én szememben ez a világ legjobb helye.

Kedvenc munkahelyemnek köszönthetően ismét egy újabb európai várost, Göteborgot ismerhettem meg. Városnéző séta közben bekukkantottam a helyi egyetem mászótermébe is, ami éppen csak egy picurkát nagyobb mint a BME-n a Bercsényi koli, vagy az ÉL. 😀

Középen egy hatalmas boulder tömb

Minden falon, minden standnál változatos nehézségű utak,  az utak azonos  színű fogásokból vannak építve

17 méteres belmagasság, utak hossza 20 méterig, 5-6 méter áthajlás

Legalább 70 út 4C – 8A+

Árpi merev problémái megzavartak álmom folyamán, tizet ütött az óra. Ablakon kinézve konstatáltam, hogy az a beígért 3mm-es csapadék, hát bezony megérkezett. Gyors agyalás a történteken, valószínűleg nem ez lesz a legszárazabb bleau túrám és hát ha már itt vagyunk hát hozzuk ki a maximumot. Ez egy párizsi városnézést jelentett non-stop. 20km sétával, alkudozás a négerekkel, faterba mindenki. Képekben inkább…:

 Nagyon éhesek voltunk, ezért a McDonaldsban loptunk kávékeverő pálcikát és kínai módra ettük a fagyisdobozból otthon elkészített spagettit. Életemben először éreztem hogy Magyar vagyok.

Amíg én egy butejkó vizsgára tanultam, -mint kiderült hiába- addig Bendi megérkezett. Éjszaka egyikünk sem tudott jól aludni, részben ezért, részben azért. A lényeg hogy délben elkezdhettük a matekolást, hogyan is vigyünk ki 7 chraspad-et Fontainebleaube?! Nem is, inkább mondom a paramétereket:
-5 mászó
-7 pad
-egy kocsi
Ezekkel az adatokkal kellett operálni, azt hiszem a képek magukért beszélnek!

 Jó a buli fater!

Péntek délután 3 órakor indultunk el a Kármán parkolóból és folyamatos csapatással, pár 5-10 perces pihit tartva szombaton reggel 9 órakor érkeztünk meg a Poligony nevű településre. Először nem tudtam elaludni, de utána úgy döntöttem akkor dájesd alvás nélkül leverem az egészet uazazz! Nagyon necces volt a végénél, de nem hagyhattam Árpit magára. A zsufi német pálya után a francia üres utak, teljesen megbolondultunk, a fáradtság minden csöpp eszünket elkérte kölcsönbe.
Szállásadóink még jóformán aludtak, hihetetlen rendes emberek ezek a franciák és mint ahogy a tévhitnek vélt rosszindulatú nyelvek beszélik; ezek tényleg azt hiszik hogy mindenki megérti őket. A szállás ötből/öt, tízből/tíz. Szintén csak azt tudom mondani beszéljenek a képek.

AZ első mászást meg is ejtettük, egy a szállásunktól 8km-re lévő helyet látogattunk meg, Petit Bois-nak emlegetik és a Dosage 2-ből láthatott Big Dragon ismerős lehetett innen. Néhány szikla nedves és nyirkos volt ugyan de ráhangolódómászásokat tolattunk, szigorúan könnyű fokozatokban. Tegnap mászta meg Jan Hojer itt a Big Island-et, szóval akkor a kondisön mégse lehet olyan cudarul pocsék, bár tartunk kicsit a holnapra mondott esőtől. Az első napi legkeményebb megmászás Árpitól született-egy olyan úton melybe a sötét miatt nem mertem belemenni-, a kb. 5-6 méter magas Big Jim-et küldte le pár próbából. Íme a képek és az este. Tűkön ülés van, az embert beszippantja a hely varázsa, az emberek, a francia nyelv, ez az angolos idő és a büdös sajt. Idegen szavak, új cselekedetek. Piszok jó napok elé nézünk…
Volt egy kis kirándulásunk is egy másik szektorban, felderítés volt csak, erről még néhány kép:

 bézöl!

 

 potty

Egy korszak zárult le.
Ezen a napon záróvizsgáztam le a BME Alkalmazott matematika Msc szakon. A Bsc-vel együtt elvégeztem 5 évnyi matematika képzést: 11 félév, 333 teljesített kredit.

Szerintem ez elég idő volt ahhoz, hogy mostanra megmásíthatatlanul belém ivódjon; matematikus vagyok. Az leszek, bárhova is kerülök, bármit is csinálok. Ez jelenleg számomra a legfelemelőbb érzés.

Hogy mit tanultam, azt nehéz lenne egy blog bejegyzésben összefoglalni, de pár dolgot kiemelek.
“A matematika a gondolkodás tudatos irányításának művészete”
Nincsenek nehéz dolgok, csak személyes korlátok.
Attól még hogy nincs tudomásod valamiről, még létezik.
Az élet minden területe és minden helyzete ugyan olyan, csak a mértékegységek mások.

A Budapesten, tanulással töltött évek alatt sok mindent csináltam, sok minden kimaradt, de sok mindent ki is lehetett volna hagyni. Egy pillanatra sem töprengek az eltöltött idő elfecsérlésén; szerintem kihoztam, amit lehetett. Volt:

kutatás és kaland,
munka és matek,
mászás és TDK,
csajok és haverok,
bódulat és koncentrálás, miből több, miből kevesebb.

Aztán péntek délután Simonnal már csak azon aggódunk, ha mind meghalunk a hó miatt ki fogja feltölteni a 8a-ra a megmászásokat?!  Tudtam, hogy az utókor számára maradandót alkotunk, plusz másoknak is lehet motivációs löket, szerettem volna videóba foglalni a történteket.

Mert ha ezek az ország minden tájáról összekeveredett arcok, -7 fokban és 40 cm hó ellenére útnak indulnak Januárban boulderezni, na az Béláim bizony dájesd!!! 🙂 Péntek este történt a kameráért való megmozdulás, egy HD-vel tértem vissza a Boráros térre, melyért a Gerecse SE-t kell respektálni.
A reggel egy kicsit mínusszal indult, …eltűnt a termoszom. Kicsi mérgelődés után átadtam magam az eseményeknek, s nemsokára ott voltunk a Kármán parkolóban, a Márton, a Bence, meg az Árpád. Kocsi hatalmas, kényelem felsőfokú. Bár -mint mindig- igen mély pozitív erőt áramoltat a csapat, valahol mégis lappang a levegőben egy -Mi van ha?! Hisz Tóta Úr sem véletlen lépett vissza a túrától, a napokban az időjárás jelentések, “vörös iszap katasztrófa” tárgyalásának elnapolása, az út akadályok, és a Veszprém megyében, Bakonyban lévő 5-6 elérhetetlen falu, a pro-contra listánkon nem mellettünk álltak. Ennek ellenére autóba ült az ország talán legmotiváltabb krémjének néhány tagja.
Felmerült Dudar meglátogatása is, hisz évek óta egy fekete lyuk ez már a magyar boulderezésben, (eme fekete lyuk szűzességét csak Patkány és Nándi vették el eddig, Gangbang uazaz) de nem találtunk az út mellett frankó parkoló helyet, a hókotrók méteres kupacokat pakoltak.
Bakonyoszlopon volt egy kis matekolás az ideális parkolóhely megtalálásáról, mert a temető melletti terület most járhatatlan volt. A helyi arcok nagyon segítőkészek állapíthattuk meg; navigáltak, parkolóhelyet mutattak, respektálták az ..árki tevékenységeinket.

Aztán megnézem a srácok arcát. A kabátok maxra összehúzva, csak a kis szemek és görbe orrok figyelnek ki, s vörösödnek a -7 Celsius fokban. Eszembe jutnak a régi Messner könyvek, amint a nyolcezreseken taposnak a térdig érő hóban, s sorsot húznak ki menjen előre. A mi bétánk is hasonló, a 20cm havakat keressük, de a szél néhol fél méteres porhókupacokat is összerakott, ez jellemzően besüppedés után derül ki. Sosem volt még ilyen hosszú az árokba való bejutás, de erre számítottunk is: aláöltözet, váltógatyák, váltózoknik, gázfőző. Csak Szájmon követett el egy hibát azzal hogy a diszkóba járós bálozós cipőjében jött el, mely talán az első 100 méteren még derekasan helyt állt, de csakhamar megadta magát mint a Titanic.
A közös megegyezésünk a Lowrider tömb lett, itt mindenkinek van mit csinálni, talán melegíteni sem olyan rossz, és az áthajlása miatt valószínű hogy teljesen száraz és a hó sem lephette el. Nagyon lassan haladunk, már csak a magasodó fák keltik azt az érzést hogy tényleg nem valami magashegyen dzsáfárunk, Patagónia 3.5 …
A Lowridernél életet lehelünk a már-már félholt szájmonba; új száraz nadrág, száraz zokni, száraz mászócipő. (még ha kicsi is) A gázfőző most bónuszt ér… visszahozza Bencét az életbe.
Még éppen pillegek a falak alól való hó kisöpréstől, mire Szájmon már a bemelegítő köröket nyomja. Az aksit rá se tudom tenni a kamerára, időm sincs, Bence már egy 7B+ Topján csüng. Respektáljuk. Sírból a mennyekbe- hívom így jelenséget, ezt Böszörményi Gyula sem fogalmazná meg szebben…

Talán nyilatkozhatok a többiek nevében is, pocsékul tudunk melegíteni. Árpi is, én is panaszkodok, kezek, lábak gyorsan hűlnek. Nagyon jó stratégia alakul ki: Árpi és Szájmon, majd Marci és én mászunk. Mindig csak kettő, ez azért jó mert így nem kell nyomorogni a padeken, és nincs sorban állás se az utakért. 5-10 perc után csere. Call of Chutulhu, Lowrider, Józsi barát, Sóhajok hídja. Mindenen megy a mozgolódás, felkiabálások, projektelések. Bár a begyalogláskor még némi nap is sütött, most csak a szűrt fény jön át a ma tömény fellegvárakon, ám mégis hihetetlenül chilles hangulat alakul ki.
A próbák között, veszem a srácokat, mindenki talál egy-egy mumust. Travissel az Autó egy szerpentinent toljuk, melyen Pistikén, Tamáskán és ma Bencét leszámítva senki sem ment végig. Árpi a Lowriderre fesszen rá, Bence pedig a Józsi barátot pedzegeti őrületesen. Mindegyikük totál más bétát csinál mint a megszokott, a te tested a te bétád– mondja Graham.

Délután 4 magasságában, mikor Travis szeme már kezdi érezni a szürkületet -már le is tudódnak a dolgok. Travisbe beépül, Bence felugrik, Árpi átnyúlja, én pedig túlszorítom.
Eredmény: Travis 16 megmászás a kutulun, Árpi sóhajt a hídon, Bence barát, én meg leverem a szerpentinent. Bár kicsit kihűltem azért még másznék egy keveset, és a sofőr illetve anyósüléses kollégák elnézőek a későbbi indulással. Ezt nagyon köszönöm, s míg ők elindulnak vissza a kocsihoz (dajesd túlélés), mi Árpival lecammogunk a Blitzkrieg tömbjéhez.

Sötétbe, butába, hegyoldalba. Nem is érdekel hogy hol mehet az ösvény, a térdig érő hóban úgy sincs sok sansz hogy megtalálnánk. Úgyhogy Istenek traverzét tolunk full Eiger feeling. 🙂 Szárazon nem vállalnám be soha azt a hegyoldalt, de a mély hó nagyon jól tart minket. A tömbhöz leérve örömök fogadnak; minden száraz a szikla szabályosan tapaad uajesd!
Ahogy meg kellett hogy valahol írva legyen, elsöpörjük a havat és Árpit beleküldöm a Hansi végébe.
Totál mega projekt!
Totál full ötödik nap!
Totál hideg és sötét!
Első próbára megcsinálja a végét. Őrület Watson! Nem is értem hogy lehet, ennyire gyenge a jobb kezem. Neeeeem az nem lehet, hiszen a mellező-gép, meg a bicepszezések meg a…. nem Uraim. –Ide színtiszta technika kell! Őrület határon sikerül megcsinálnom az Árpi (Ágh) -féle verziót, de valamit megérzek odalenn a sötétségben. Mintha a pincében történt volna -ahol a felszolgálónőt megkuffantották-, ahová fény sem jut le..de a Solution valamiben megakadt. Azonnal lehajolok, s Petzl fejlámpával világosítom fel a történteket. A sziklán van egy borsószemnyi kiálló rücsök, amiben valahogy megakadt a lábam. Bejelölöm és gondolkodom. Az agyamban a sejtek országgyűlést tartanak, a hitetlenkedő jobb oldal ordít hogy -Menj haza több húzódzkodás!!- míg a művészek, mint csupa beborozott rasztahajú baloldaliak azt kiabálják: -“Figyeld a tested jelzéseit. Simulj rá és használd ki azt az istenverte végtagodat amit a jobb lábadnak hívnak, mert Biza abban rejlik a megoldás!”

Döntenem kell. Látom magam a bírói székben, fehér vállig érő parókával a fejemen és kalapáccsal a jobb kezemben. -Tisztelt tanú; Jobbláb! Állítja hogy az igazat csak is az igazat, a színtiszta igazat mondja, isten engem úgy segéljen? – Állítom. -Esküszik, hogy a “mű” surlódási tényezőt a gumi és a szikla között az önön lévő Solutionnal vitte véghez, és nem a karok izmai kellettek hozzá? -Igen!
Fúúúúj!! -ordítja az esküdtszék, csupa izmos rost és sejt.
-Csendet a tárgyaló teremben!!-csapkodok eszeveszetten, és épp ránéznék a jobb vállamra ahol az angyalka ül aki…
–Nyomjad papszli!- szól egyszer csak közbe Árpi, s felébredek a delíriumból. -A következő tryra megmászod!

Lélegzek pár mélyet, torkomon érzem a hűvös levegőt. Leülök a beszállóhoz, kitisztítom a fejem, s elkezdem a traverzet. A kunszt balos reibijéhez valahogy odatapad a kezem, és lent a jobb lábfejemet is érzem hogy tart. Lélegzek egy utolsó mélyet a top-ra nyúlás előtt, elnyújtva kicsit a mászás érzését. Látom a Pistike által rajzolt lefelé mutató nyilat, amint eltakarja a bal kezem. Sikerült. A boldogság hihetetlenül átjár, a hideget sem érzem.

Megcsináljuk a mélyinterjút, majd összepakolunk és elindulunk kifelé Árpival. Nem tudom mi történt, de lehetséges hogy életem egyik legjobb élményét éltem át itt a sötétben ezzel a papszlival. Azt hiszem üti az árokban töltött legjobb napomat, mikor a Por una Cabesa-t sikerült megmászni 2011-ben, amikor közösültünk fejben a Pistával. Az is egy durva este volt, ez a mostani pedig, a saját világom mesterévé tett. Piszok egy érzés…

Összepakolunk, Árpi gratulációja kellemes érzés, de neki is kijár most bőséggel. Ha nem segít a bétában nem tudom megmászni, ez ilyen igazi csapatmunkás megmászás. Összepakolja ő is a mozdulatokat, szerintem nem kell túl sok próba majd hogy átélje ugyanezt..
Elindulunk kifelé a faltól, 30-40cm hó, a mederben sétálva, csak a fejlámpa világítja meg a világot. Néhol állatok lábnyomai, vagy a fákról lehulló havak piciny kráterei a sima érintetlen hófelszínén. Ropog a hó, kifelé menet a hatalmas fehér mező..gyönyörű látvány. Bárcsak minden emberrel meg tudnám osztani akit méltónak tartanék egy ilyen pillanatra…, de hát erre még a fészbuk sem képes.

A kocsiban a Bélák jóllakottan melegednek, áldás lehet az a bizonyos ülésfűtés. Kitesznek otthon, elmesélem családomnak a történteket. De látom olyan furcsán néznek rám. Tán arra számítottak -jogosan?- egy ilyen nap után, hogy azt mondom befejeztem soha többet, vagy vihetnek tüdőgyuszival a kórházba? Csak mesélek, de egy idő után látom, hogy nem tudom úgy átadni, nem tudom úgy megosztani ahogy ezt én megéltem. Este az ágyban hamar álomba esem, s egy csoda-országban járok. Mesevilág a szeretteinkkel, a szeretett tevékenységeinkkel. Mint egy hippi világ, ahol nincs szmog, sem csúszós fogás, ahol minden nyugodt. Tiszta elképzelés. Azt hiszem megőrültem.

Izer Bálint

Történt az eset, hogy hetekig tartó tanulás után,végül a tanár egy “nem tetszikkel” húz át 10 pontos feladatot a gépelemek szigón. Igazán ledöntöttem volna pár sört a torkomon mérgemben, végül éjfél tájra egy lakásavatós buli kerekedett. Volt itt függvényelemzés, szkanderbajnokság, iszogatások, sztorizások. Nem is merek többet írni az estéről… az albiból nem maradt olyan sok.

Itt kell megjegyeznem, hogy Bobi és kedves Krizsán Eszter torkosságának hála megcsappant az általam egész délután gyártott kaják száma. Árpira és magamra készítettem el az Ördög-árki boulderezés egy napi 4000kcalos/kopf adagját, ami a csajokba landolt…pápá császármorzsa és tócsi.

Reggel 7 órás indulás a cél. Fél 7 kor Farkas Tamáska mobiltelefonja csöng a szoba közepén -én ilyedten nézek körbe- az alábbi ébresztő dallammal; Don’t worry, be happy! A zene szól, Tamáska látszólag egyszemélyes buliba van behívva, látszólag élvezi is. A szoba romokban hever, konyhában fogkrém a padlón. De ez most mind mit se számít, a kávékészítés közben ízlelgetem a nemrég még levegőben csüngő Ferivel és Márkkal való beszélgetést. Igazán jó este volt, szédelegve szállok be a kocsiba. Aludni nem sikerül, de Simonbí és Csélám-Bélám (csanádi bence -HUN) a Rettenthetetlen filmet megszégyenítve csapatják a Bakony felé a szájmon járgányt-kizárólag “nagymagyarország matricával” a csomagtartón. Tomika alvósba, Árpi butába, én koffer-utazósba nyomom, persze kizárólag GPS nélkül hiszen helyiek vagyunk. Pár eltévedés után meglátjuk Bakonyoszlopot és a berozsdált végtagjainkat megmozgathatjuk. A hideg váratlan és kegyetlen. A kocsinál megesszük a maradék egész napi kajákat, majd begyaloglás. 0 fok alatt van a hőmérséklet, gyors tempóban közelítjük meg a Dédapám falat. A srácok lenyomatják a boulderek egy részét, majd egy általam kitalált kunsztra pörren rá a csapat.

Miután kipipáltuk ezt, lemegyünk a Blitzkrieg Bop tömbjéhez. Csillogó tekintetek merednek a fényűző utakra. Lefektetjük a padeket és szinte minden bouldert megmászik itt valaki. Csak az én próbáimban érzem a deffektenciát. Tudom, ma nem lesz sokkal jobb; mostanában azon agyalok hogy többet kéne gondolkodni egy mászás közben, jobbára még többet előtte. Szétszórt vagyok, nincs teljesen koncentrálás és határon mászássem, de ettől még csapatni kell. Árpi zsebeli a 7A+ okat, ahogy Csélám is. Kutyejkó és butyejkó béták, csapatások. Harmadikra Tűz van, Babám! 7B szájmontól, nem tétel. Tamáska nincs túl jól, Árpi kitűnő oktatásban részesíti hogyan kell az embernek meghánytatnia magát. Egy Ördög-árok szesönön sok mindent megtanulhat az ember. Míg Szájmon lesitteli a NDFAF-t, (Nice day…for a funeral 7A+), addig mi a Blitzkrieg alá igazgatjuk oda a padeket. T…amáska ötletelget, latolgat, fontolgat és hányingere van, ezt mind egyszerre teszi a mi Uamáskánk. Minden egyes próbával egyre közelebb kerül, majd egy jól elkapott balkezes után (hangja: krgrlrlrg), átdínózik a segédre, majd repül a top-ra. Lábai a szememtől pár centire röppennek, szinte lassítva látom a jelenetet. Uazazazzz!!! A 7C+ negyedik megmászását láthatták, köszönjük a tapsot! (8mm-es campuson 0-4-8 = függeszkedve blitzkrieg állapítjuk meg)

 Ötször sikerül fél órán belül megcsinálnom az első mozdulatot, remélem egy szép napon, hamarosan megfoghatom a Top fogást is. Az ülőstartos verziója is igen motiváló, valahol a 8A környékére. Szintén e fokozat körül lebeg valahol az éterben a Nagy Traverz (neve még rejtély), a régebben már Dede Laci által kiszúrt boulder, mely végigtraverzál az egész blitzi falon.
X-Factor lázban égünk (BHSK) from Izer Bálint on Vimeo.
A jó öreg longtime projira dobom végül az attemptokat, de nem sikerül megmászni. A múltkorival együtt már hatodszor estem ki a legvégén. Sosem volt még 7C ennyire 7C nekem. 🙂 A fentebbi régi unique videó végén Ágh István béta-sorozata látható, itt pedig a saját verzióm. Itt említeném meg a videó Csélától származik, aki elindította a Name Mean Nothing nevű blogot, jobbra tekintve láthatjátok az általunk támogatott oldalak között. Kamerájának minősége nem hagy sok kívánnivalót maga után, ezzel is közelebb hozva egymáshoz a magyar mászást és filmezést.

A falat hátrahagyva a fenti tömbökhöz megyünk. Szájmon Bí motivált a Balaton tömbi boulderekre, így elmutogatom neki a dolgokat. Meg is születik egy Fakutya megmászás. A direktje szerinte sem halandó embereknek való, de a Kékszalag 7C+ -os traverzet pár próbából összepakolja. A kommentjében állítólag ez lesz: 2days. 🙂
Árpi és CsBence megmásszák a Call of Cthulhu-t, majd mindenki megtalálja a kiszemelt projektjét. Nekem a hideg rámegy az alkaromban a szalagokra és szétszakadást érzek, de szerencsére másnapra a kezem az már elment onnan. Uamáskával már csak flesselünk a padeken, enyhe sötétedésben csapatjuk ki az árokból, hozzáteszem direkt rossz irányba- Kaland fanatikus a csuhapat!

(A Komjáti brigád sem volt tétlen ezalatt: Nagy Ölelés, és Vidám vasárnap megmászások állnak Zoli Ellenörzőjében.) Amikor otthon Veszprémben megeszem a rakott krumplit (ez idő alatt még fehérvárat sem érhették el a srácok), majd megfürödtem egy kád forró vízben (itt már Érdnél járhatnak), majd megcsinálom a beígért húzódzkodást (Szájmon itt ér haza), elkap egy hatalmas bleu feeling. Érzem a tobozok illatát, újraolvasom Pjulinka által írt régi sorokat. Szigorúan kimentve World formátumban.

Még 2 hét, és ekkor már meglesz az első francia 6A boulderem!!! 🙂

A vizsgaidőszak kikészíti az idegrendszerem. Van hogy 2-kor fekszem, görcsöl a kezem az írástól, és folyamatos de tényleg folyamatos lelkiismeret furdalást érzek, még az ebédidő sem megengedhető ha ennyit kell tanulni, nem hogy elmenni fél napokra Ezüst-hegyre. Próbálom lazábbra venni, de ha le akarok tudni dolgokat, akkor tudom hogy tennem is kell érte.

A legnagyobb seggelések előtt, beadom magamnak az utolsó adagot. Kiszór, kever, kiskanál, öngyula. Betesz, kimegy, kinyit, felhúz. Az eleven hús fogantatása fal alatt ücsörgünk, öten, kíváncsian. Tóta, Miskó, Zöldesi, Borbély. Egy-egy nyári élmény fűződik a nevekhez, ki-ki a maga humorával, van ki már jelenlétével színesíti a csapatot.

A bemelegítés a Baby Face travival kezdődik, mindnyájunkat emlékeztet rá hogy Bence valaha romantikus volt. 🙂 Csapatjuk a bouldereket, mindenki talál kihívást magának a pár négyzetméteres falon. Iszonyúan összeszedve gatyánk tartalmát, elsőnek Gábor majd én is felmászom az Eleven hús fogantatásán. 6C+, de milyen!!!

A két nappal ezelőtti csapatáson, nulla bőrbe küldtem magam s most újra itt. A Kalahári-falon pár próba után előszökik a rózsaszín bőr látványa, Komjádisvájszesönbe vagyok. (bőrtelenség-bőrtelensége) Nyomok mindent, de a Kacsaminátor és Gyíkarc átmozgásán kívül nem sok érdemleges történik. Kalahári kunsztja kezd el foglalkoztatni, átmozgom az elejét is, lassan elmémbe kerül a fal összes kiszögellése. Ádámot és Andort hátrahagyom élbolyozni, megnézem Gáborék mit virítanak az Ezüst nyír falon. Odaérve Gábor mosolygós arca fogad az Ezüst nyír (kb. 6m) on-sightolása után, Robi pár hümmögéssel tesz pontot a tett végére. (Sokan különböző nehézségeket mondanak rá, de amit leszűrök Bence és Gábor elmondása alapján az kb egy 6B highboll boulder.) Nagy a pofám, nyomom a bétákat az Ezüst-nyír travihoz a fiúknak, de hát mire várok csuhe? Én itt vagyok, a cipőm is, a boudler is. Ziát majd nyúlok Miskótól, – cigányba butába. Akkor nyomni kell gondolom, valami placebo miatt más ziájával amőgy is jobban megy a mászás.
Átmozgom a travi végét, TISZTA tökéletes béták jönnek a szemem elé, olyan dolgok melyeket legutóbb észre sem vettem most egyértelművé vállnak. Gábor még májusban mondta, hogy -Kimegyünk Ezüstre és azt a pozitív táblát beléd verem Bálint! Gábor itt van, én itt vagyok, verjük le!!! Az első élesre beakad, nagyon simán. Minden mozdulatban ziázni lehet, mindegyikben be lehet állni szinte no-hand-be, hihetetlen lábtechnika és egyensúlyozgatás kell. Imádom! A topon örülök, rá fogok menni, hogy hányszor tudok oda vissza travizni esés nélkül, illetve érdekel Patkány féle egy kézzel végigmenés is. A Lecke feladva! Gábornak bár most nem lesz meg, legközelebb szeritnem bemelegítő előjátéknak várható.

A szedres falra is ránézünk, meg sem lepődök amikor Gábornak első éles tryra beakad a Szedermotor 7C egyik kulcsmozdulata, a vérében van az út – pár kimenetel és tökéletes idő kell a  megmászáshoz.

Hóesésben való gyaloglás különösen feelingessé teszi a lejövetelt. Már csak három hét választ el Fontainebleutól (ha isten is úgy akarja), álmodom hogy álmomban lehessek. Egyellőre ez, aztán majd talán mi is! 😉