Month: October 2020

• 

Hozzáállásom, metamorfózisom-átalakulásom rövid története. Elöljáróban azt kell tudni, ez egy út a Kis-Gerecse kőfejtőben, nevét onnan kapta, hogy egy fokozatosan nehezedő repedés nyomvonalán megy fel az út gyönyörűen mutatva az egyértelmű irányt: felfelé. Az első mozdulatok a legkönnyebbek – az utolsók pedig a legnehezebbek közte a repedés “átalakul”. Az egyik legmagától értetődőbb vonal a bányában és tényleg nem kell benne peremet fogni.

Az út ami úgy indult, hogy évek óta tartogattam, mert flash szerettem volna nekimenni a kunsztnak – még éveket vártam volna vele, messze nem vagyok most jó formában nem is a fizikai része, pszichésen vagyok magamhoz képest is 20%-on. Szóval elraktam talonba a “Metát” már régóta és várt is volna szépen a sorára, hacsak nem szaladok bele nyáron véletlenül egy 2008-as fényképbe, ahol toprope próbálom a Metamorfózist. Kitágult pupillákkal konstatáltam, akkor nincs hová tartogatni – neki kell menni még idén. Jólvan öcsém – gyors felszaladok vagy max két nap, ennél többet nem adhatok magamnak – gondoltam naívan. És báááázeg hányszor van ez, bármennyire is objektív próbálsz lenni… mennyiszer ítéljük félre a saját képességeinket? De persze valahol meg tudni kell fölé is lőni, ha az adott évben minden célkitűzést elértél, akkor a célok nem voltak jól belőve – mondja a sportpszichológia. De térjünk vissza ehhez a repedéses utacskához.

Első próbára megvan minden mozdulat, jó bétákat kaptam Czakó Lacitól aki szintén most projecteli az utat. Az első éles próba megpámpított szépen – ezen is egyben kell felmászni a standig, hiába megy könnyedén a vége – vontam le magam számára a konklúziót. Ijesztően előjöttek az alkaromon az erek, nem gondoltam, hogy ez a négy akasztás képes és íly goromba módon lesavasít.

A Metamorfózisról azt kell tudni 1992-ben nittelte ki Nádasdi Oszi és ezévben meg is lettek az első megmászók. Sokáig sokan 7c/+ fokozatot emlegettek rá (’92-ben meg még talán b+ ról indult) – de pár éve kitört a balos alsós fogás egy része, amiből a negyedik (stand elötti utolsó) nittet, köztest érdemes akasztani. Nem ismertem a fogást a törés előtt, de kellemetlennek abszolút “kellemetlen” ez az akasztó pozíció – mostanában 7c+ ként emlegetik a fokozatát, szerintem valid is érte.

Kihagyom az első 4-5 kutyapróbát – ugorjunk a szaftosabb részekhez.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

«A Megőrülés»

Ez a kellemetlen akasztás nekem tényleg kellemetlen, lehet hogy szarul férek be a pozícióba, lehet csak simán gyenge vagyok, de mindegy is az ok – sosem éreztem igazán jónak az akasztó pozíciót, konkrétan az éles próbáknál “eséshatáron” húztam ki a kötelet. Minden biztosítómnak elmondtam elképzelhető, hogy beleesek az akasztásba, de nincs jobb pozíció és nincs jobb fogás. [Spekulációk: ha a kockából akarnék akasztani vagy rádurranok vagy ráizzad a kezem a kockára és kiesek a keresztbenyúlásból – nem nem ezt felejtsük is el szépen.] Marad az a rissz -rossz alsós mint csudás akasztófogás. True nightmare.

A fenti kunsztról annyit érdemes tudni, hogy elég kicsik és mára már kissé csillogósra mászottak a lépések, reibungos kunsztja lévén pedig azért számít a hőmérséklet, mennyi zia van a kezeden, illetve ami számomra meglepő volt, hogy milyen törzserőt igényel a fenti boulderkunszt.

A számok szerelmeseinek: Bouldereséknél divat mostanában feldarabolni egy hosszú utat részletekre és külön belőni az adott szakaszok fokozatát az összfokozathoz képest. Sokat töprengtünk mi lehet a fenti boulder nehézsége a Metában, végül egy olcsójános 7A-t mernék mondani (hamár a Metavadat 6C-re húztuk), összességében pedig egy 7a+ út belemegy egy 7A boulderbe – így a morfózis. (? 7a+ + 7A = 7c+ ?)

• 

• 

De vissza a megőrüléshez; a hatodik próbánál valahogy elveszítettem az “ép eszemet”. Percekig üvöltözés következett a beleesés után… kicsit hosszabb “ízerítő” mint amit magamtól is megszoktam – komolyan el kellett gondolkodni milyen folyamatok generálódnak bennem, mik okozzák ezt a négyzetre emelt Istenkáromlást. Rá kellett jönnöm, hogy a negyedik akasztás eséshatáron akasztása alapból belém rak egy adag extra stresszt, melyen csak hatványozódik egy láblepattanás vagy bétaelfelejtés miatti leesés következtében.

Tipikus esete amikor összejönnek a dolgok. Az sem segít hogy az elmúlt hónapokban annyit túlóráztam mint más egész havi munkaideje, vagy az sem hogy fegyelmi tárgyalásokról kell tárgyalni a munkahelyemen. Sok álláspont között bekerültem a darálóba, mely nem csak lojalitásomat csipkedte meg, de személyes mentálhigiéném is egy világháborús aknamezőhöz kezdett hasonlítani szeptemberre. Sok faktoros ez az élet, Maslow piramisod tetején lévő önbeteljesítéshez (egy számodra nehéz út megmászásához) nem állhatsz ingoványos alapzaton, sok mindennek klappolni kell az életminőséged tekintetében és a jó forma előcsalogatásához messze nem elég a tény, hogy meddig bírod magad tartani egy; let say egy centis peremen! Valahogy mindig azt éreztem szombaton amikor a bányában kint vagyok már 5 napja csökkentem membránként a környezetemben lévő stresszt és próbálom kiballanszírozni az emberek egymás közötti feszkóit. Nem maradt idő a saját fókuszra. Amikor ez tudatosult, gondolatban megöleltem magam.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Egy dologban voltam biztos, kibaszott közel van a megmászás – mivel ötször leestem a keresztfelnyúlás utáni szakaszból – ez nem lesz áttolva a következő szezonra, megmászom Én ha addig élek is! Engem a megmászós fábú faragtak. 🙂

Szabadnapot vettem ki a munkahelyemen, Tatáig vonatozom ahol a győri Bodogán Fecó vesz fel, uzsgyi ki a bánya! Orkán szelek fújnak… végre itt a természet ereje!

Érzem. Átjár, csontig.

Hűvös van, én pihent vagyok, az út száraz, a szél csak úgy visít. Az éles próbáim előtt bemelegítő futásokat szoktam ráerőszakolni testemre – a vérkeringés kicsit gatyába rázása végett, a 23 karátos udvar és a Napos udvar között. Leülök a Napos udvar feletti kilátóhoz, a szél ordít a kilátás egyszerűen pazar. 🙂 Ellátni egészen az Alacsony-Tátra első dombjai-ig a két pukli közötte a Garam-folyó völgyével. Ez több mint 80km légvonalban tőlünk – szinte sosem látni a bányából.

Megmásztam. Egyszerűen felmentem teljes csöndben, csak a standban kezdtem el sikogatni, semmi eldurranás. Wow.

A csönd volt az egyik legfontosabb hozzávalója ennek az útnak.

Csönd a fejben.

Csönd a lélekben.

• 

• 

És csönd a bányában. Nagy tanulság ez a jövőre nézve, az éles próbákért úgy látszik nem hétvégente kell kijárnom a Gerecsébe. Talán másoknak se leszek annyira demoralizáló. 😀 Ui. Köszi Lackó hogy kibírtad az ideggyenge pillanatokat, nem lehetett egyszerű – respect for You! 😀

Ennek a Geri szezonnak OFF srácok – respect mindenkinek aki kiment egyszer is kimozdulni a saját komfort zónájából. Mindegy hány bátor lépést tettél kint, vagy csak kidugtad a fejed. A just positive vibration nevében úgyis “mindenki a saját szintjén nyomorog” – bárhol is legyen az 😉 Akik velem másztak itt idén – Nekik külön köszönet a közösen eltöltött időért!

• 

• 

• 

• 

Az első Koncita. Mindenkinek van egy első és az általában mindig különleges. Már egy két éve hallom, hogy van egy ultra hely Budapesthez nagyon közel, de eddig még nem volt lehetőség a megtekintésére.

Zita vagy három-négy héttel korábban hívott fel, jó-e ez a hétvége erre pedig gondolkodás nélkül igent kell mondani! Bármi is legyen a kér(d)és én Neki igent mondok. 🙂 “Azt hiszem ez a barátság egyik mércéje, az idő amit egymásra szánunk és ahogyan azt tesszük.” Már régóta szerettem volna Zitát elkalauzolni az első bouldertripjére, megmutatni neki ezt a gyönyörű sportot, mely néha veszedelmes és zord, makacs kavicsok között történik, fontos hogy ki vezet be egy számodra új tevékenységbe azt hiszem. Az én tanítóim annó mesterek voltak, én majd próbálok nem full kutya lenni és átadni az alapok csínnyát-bínnyát a crachpad elhelyezéstől, a boulder megválasztáson át a kis részletekig. Bendegúz és Miskei Pisti csatlakozott még a csapathoz – jéjzus fjatter micsoda crew?!!. Hadd jöjjön egy kis szefelnyitó Pisti tollából 😉

• 

Končitá a szememmel

“A négyéves mászó karrierem alatt, amiből inkább csak az utóbbi egy évre merném rámondani, hogy motiváltan rá is szikkadtam (köszönhetően egy sportsérülésnek), meg nem volt részem igazi boulder tripben. Igaz, hogy mióta felhúztam a mászócipőt a BXSC gerilla boulder termében edzettem, de én inkább a köteles sziklamászásnak szenteltem az időm. A növekvő motivációmnak hála elkezdetem a sziklán való boulderezes felé is nyitni. Ennek is köszönhetem azokat az élményeket, amikkel ez a kis kalandozás is bekerült a számomra legkedvesebb emlékek köze. Nem találkoztam egyetlen egy negatív hullámmal sem, még azt sem éltem meg rosszul, hogy a hely teljesen lemérte az arcomat és csak úgy köpött ki magából a fal, hogy a szúnyogok felzabáljanak 😀 – szúnyog rajzás idején ajánlott a szúnyogriasztó. Erőtől, technikától és a sportba beletett évektől függetlenül mindannyian tudtunk a másiknak valami pluszt adni. Jó volt látni mindenki arcán ugyanezt a kölcsönös érzést. Kisebb-nagyobb tömbök nőnek itt ki a földből, mint a gomba. A helyszín elképesztően szép, mint egy meseerdő. Minden tömb hellyel-közzel a fák oltalmazó árnyékában pihen, ezért egy meleg nyári hétvégén is élvezetes a mászás. Budapestről 3 óra az út kocsival, kevésbé motiváltan kávézgatva 3,5. Szóval jó a spot és közel is van, hazafelé már ki is néztem magamnak egy crash pad-et. ”  

Mindenki mondogatta hazulról, hogy ‘ezt mászd – azt mászd’ majd, de igazából teljesen vakon akartam kimenni. Ha jó a hely leszek itt még úgyis eleget, élvezni szeretném az erdőt, amúgy is nyári melegek fognak uralkodni szóval nem kell nagyon őrültben rámenni a “számmászásra”. Inkább arra fókuszáltunk legyen nálunk elég mokk, bármilyen meleg is van ez segít és bármennyi a szúnyóg a füst majd elűzi őket. (Bölcs dolog volt, hogy azért raktunk be szunyógsprét!) A srácokat sikerült meggyőzni, hogy vegyünk hozzá ki egy szabadnapot hétfőre, 3 napossá téve a hétvégét – így már már egy kis minitripről beszélhettünk.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Koncita – gyakorlatilag a boulderszektorok mellett van- egy kisebb rendezvény és üdülőközpont. Tartanak itt esküvőt, vannak bérelhető faházak, de a legtöbb ember csak kirándulni és ebédelni, vacsorázni ül be hozzájuk. A szállásadók kedvesek voltak (ezt érdemes telefonon jó előre lefoglalni!), csak azt vették zokon hogy a szobában szerettünk volna főzni, magától értetődő volt nekik, hogy aki hozzájuk megy tőlük rendeli a vacsorát, végül duzzogva az udvarra küldtek – ott gázfőzőzhetünk. Mosogatást így a zuhanyzóban kellett megoldani minimálba. Ezek tudtában kell kimenni és megtartani a békét a helyiekkel – egyszer mertem csak kölcsönkérni egy fazekat, azért éreztem hogy a vendégszeretet – na mondjuk úgy hogy nem a szlovéniai…

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Több szektor van a hegyoldalban, az első alig pár percre a szállástól, a kocsival csak érkezni kell, a helyszínen már nem kell vele caplatni. A cél volt minél több szektort megnézni, minél több boulderbe beleszagolni. Szerencsénkre Bende már volt itt, így tudtunk alapozni a helyismereteire és a második nap reggelén véletlenül összeszólalkoztam egy mosolygós szlovák arccal, akiről kiderült hogy ő írta a kalauzt. Gyors faggattam nem kapható-e még, mert állítólag már minden kinyomtatott példány elfogyott. Ekkore gyorsan tett vett a faházban, végül egy fehér borítékból kiszedett egy nyomda szagú példányt és mosolygott: az utolsó darab! Valahogy visszakültek egy példányt ami a fiókban lapult és várta érkezésünket. Kétségbe nem kell esni elvileg 2021 nyarán legkésőbb jön a harmadik kiadás. 😉

• 

• 

• 

• 

Az egyetlen negatívum nem is negatívum, de említést érdemel: a fokozatok zordak mint a szlovákok érzései a magyarok felé. Nem annyira wellcome grading – némelyik 6A boulderben is mászol az életedért, volt olyan 6C amit nem tudtam összerakni, volt 7B ami ránézésre is lehetetlennek tűnt. Két fokozattal van szerintem kb. alászámozva a hely, elképzelhető hogy a magasabb fokozatok rendben vannak de az 5B-6B körülieknél azért van egy két mellényúlás. A topout-okat érdemes benézni vagy kicsit tisztogatni, látszik hogy párás vidék és a hegyoldal, a nem túl sűrűn koptatott tömböket hamar visszaveszi a természet. Évek óta nem voltam boulder tripen, mindig honvágy kap el ettől a játszótér feelingtől. 😀 Nem is szaporítanám a szót – beszéljenek a képek és meséljen a videó. (Akinek sok lenne a 21 perc, az lessen bele a 8. perctől egy 4-5 percre abból már megkapod a feelinget!) Koncita egy gyönyörű hely, a fenti szektorokban nem mindenhol vannak kitaposott ösvények, de megéri kimenni – azt hiszem leírhatom ezt a szókombinációt: “ez a hozzánk eső legközelebbi boulder paradicsom”.