A sok megkésett bejegyzés közül az egyik. Cím? Nem túl erős – de kifejezi a lehetőséget, mellyel élni kellett – saját takarónk nyújtózkodási határhajlandósága mellett. Jöjjön hát a várva várt!
 |
| But first: save water!!! |
Az egész történet
odáig nyúlik vissza, hogy jó barátom Fidy Marci barátnője Lili, az orvosi
egyetem ötödévének egyik félévét Innsbruckban kívánta Erasmussal tölteni.
Február óta kínálkozott hát a lehetőség, hogy meglátogassam őket – és ezzel
együtt csekkoljuk a környező sziklákat. Vagy nem volt pénzem, vagy nem volt
szabim, vagy épp megváltozó élethelyzetem miatt nem volt szállásom és az Ujjerőben aludtam, vagy épp arra a
vizsgámra készültem amivel tartozom évek óta az egyetemnek… egy szó mint száz
mindig volt valami indok a tarsolyomban, ami elég nyomós volt ahhoz hogy ne
tudjak kijutni Marciékhoz. Ám hébe-hóba jött Marcitól valami üzenetszerűség;
általában így megfogalmazva: NA MIKOR JÖTTÖK PÁTER?
Végül az utolsó (és egyetlen) idei vizsgám után (és miután felmondtam a
munkahelyemen) végre lett idő a kijutás részét pedig Dodoval lehoztuk okosba
éjszakai kivonatozással és haza stoppolással.
Egy hét kujtorgás Innsbruck körül. Ez volt a terv.
Már a kiút is érdekes volt, mivel a vonatunk Belgrádból fél
órát késett így lekéstük a bécsi csatlakozást. Én már odaúton a kalauzzal arról
vitáztam, valid-e hogy az utazástervező engedi megvenni a csatlakozós jegyet
(kb. negyed óra volt vonatok érkezése és indulása között). „Áhh az mindent
megenged…minimum egy óra legyen a csatlakozó vonatok között” hangzott a bölcs válasz
a kalauztól, de ha biztosra szeretnél menni legyen másfél. Szóval mi lekéstük
az egyik csatlakozást, így csak az egyel későbbi vonatot csíptük el – de hát
annyi baj legyen; így is úgy is megöregszel minek egyel több szarkaláb a szemed
alá az idegeskedés miatt. Marci barátunk hajnali 4-kor is ott várt minket
mosolyogva az Innsbrucki vasútállomáson. Borostával, fülig érő mosollyal – látszólag nem szegte kedvét a zord hegyvidék, sőt ellenkezőleg; Marci megtalálta a Mekkát, ahová előbb utóbb mindegyikünknek le kell(ene) telepedni. Íme egy élhető város.
Bevezet szép kis otthonukba, ami most nekünk is egy hétig a
bázisunk lesz. Egész más feeling így a trip, minden este tudsz zuhanyozni és a
legtöbbször Lili jóvoltából meleg vacsora vár mire hazaér a fáradt mászócsapat.
Mivel Lili napközben a kórházban nyomul, úgy sejtem ma hárman megyünk ki mászni
– de egyszer csak megjelenik Johnny, a német cserediák aki geológusnak tanult
szintén Innsbruckban, s mivel végzett ideje mint a tenger jön velünk mászni.
Az idő nem volt a legkegyesebb hozzánk, majdnem minden nap
volt egy kis szemerkélő eső – de minden nap lehetett sokat mászni, csak
ügyeskedni kellett a szektorválasztással. Próbálok halovány emlékekből leírni pár részletet, de inkább csak naplószerűen – egy egész hét eseményeit mindig nehéz visszaadni utólag.
Első napi
kiszemelt helyszín Ötztal.
Nagyon városi ficsúr lévén meghökkenek amikor kiderül, hogy
a szektor a mező túloldalán van és egy temérdek tehén közt vezet át az út.
Johnny csak annyi mond: „sometimes some people die…”. Utóbbi időben
elszaporodtak az ilyen sztorik, hogy a mérges tehenek képesek agyontaposni az
embereket és ahogy a hülye fejükkel és kancsal szemükkel bambán az arcodra
néznek.. hát valóban nem túl bizalomgerjesztő.
De gyorsan eloszlatjuk a falra festett
ördögöt, nap végére pedig már egészen meg is lehet szokni, hogy néha ott
csörtetve kolompolnak mögöttünk a mezőn. Ötztal gránit…gnejsz?. Marci szerint
nem olyan prémium mint Zillertal, de megteszi. Én személy szerint lefostam a
bokámat. Lehet csak a túl sok mészkövet fogott ujjbegyeknek volt hirtelen nagy
ajándék a rücskös kőzet, de nagyon bejött. Sokat hangolódtunk aznap, Dodo
mászta az első elöljeit, én pedig próbáltam élvezni a mászást a könnyebb
utakban is.
Már egy ideje próbálok arra figyelni, ne csak feljussak a könnyű
utakon, megpróbálom mindezt szépen csinálni. Pősze ez a lábmunkámtól még
messze áll, de haladunk előre katonásan. Ami feltűnt már első nap is, hogy
Marci sokat erősödött 7b+/c fokozat körül szinte bármit két próbából stabilan
meg tud mászni, legyen az 10 méteres boulderút vagy 30 méteres kanáthajlás.
Nekem ez a nap 6c+ és 7a on-sighttal telt, no meg Marcival mindketten lecsűrtük
az Express Machine 7c-t másodikra.
Express Machine 7c – Ötztal from
Izer Bálint on
Vimeo.
Ha már dicsekszem és beszámolót készítek
azzal is had büszkélkedjem el, hogy sikerült beleesnem egy 6b-re fokozott útba
(Masta blasta), ami még ha boulderes is nem kellett volna hogy kifogjon rajtam.
Később aztán megtudom hogy az amúgy is boulderes áthajlóútból kitört egy
kulcslépés és most 6c+ körül vesztegetik…fokozatok..fokozatok, mindegy is.Ez a
gránit megtréfált engemet akkoris.
A nap felénél egy összefoltozott
pehelykabátos, bézbózsapkás fiatal jelenik meg a mezőn… a “magyarűző” Beke
Barnabás személyesen. Ő híres és hírhedt is egyben a stílusáról, de én pont
emiatt bírom. Ő egy igazi őrült, akinek amúgy nagy a szíve, lehet rá számítani
és ki tud mozdítani a komfortzónádból ha kiakar. More than pozitív
tulajdonságok.
Második nap Zillertal a kiszemelt. Az osztrákok
egyik legnépszerűbb sportszektorai, volt már itt Petzl Roctrip, a kőzet pedig
prémium. Egy szó mint száz, ha ebben a térségben jó minőségű grániton szeretnél
sportutazni, ez a te helyed. Annak ellenére mennyire híres a hely, egyáltalán
nincs lemászva (le lehet mászni a gránitot?) de a híresebb és eső által ritkán mosott
utakban azért sokszor nagy zianyom tud lenni a fogások környékén. Ám az
eldugottabb szektorokra ez egyáltalán nem jellemző.
Az örök vadászmezőkre megyünk, (Ewige Jagdgründe szektor),
ahol másztam már pár utat 3 éve. Sajnos nap közben kicsit elver minket az eső,
de a kényszerpihi és száradás után sikerül mászni pár szép utat OS. Részemről
egy hosszú repedést követő 6c ez (Supermumpfer) és a 22m hosszú Santana 7a+. Utóbbi
hatalmas élmény volt, mert nem tudtam mi ez csak láttam hogy vannak a teteje
felé fix köztesek és az alját akartam mászni a köztesekig, mivel a mellette
lévő utakkal ellentétben ez nagyjából száraz volt. Aztán a közepén a bouldert
követően úgy döntöttem most már megpróbálok feljutni a standba bármi is legyen
ez. Miután leereszkedem újra esni kezd, ez nem a mi napunk. Kimentjük a bent
lévő cuccokat és felrongyolunk a parkolóba. Barnit követjük, akinek állítólag
valami eszméletlen jó, szupertitkos alvószpotja van egy libegőházikó alatt.
Az
este folyamán Barni benyögi hogy nem messze innen (20min séta felfelé) mászta
az egyik legnehezebb boulderét az erdőben, az Igant szektorban. A társaság
nincs teljesen rámotiválódva(duzzogás,nyfogás!), de végül négyen megindulunk felfelé éjfélkor az
erdőbe, bízva hogy az eső hagyott nekünk pár száraz tömböt. A helyszínen kiderül
persze, hogy az út nem úgy megy ahogy Barni mászta, ő valami extra
superdirektet csinált, amihez ebben a párában és a téli hideg nélkül nincs
esélyem. Nem is tudom elképzelni a mozdulatot amiről magyaráz. Az eredeti 7B-t
sikerül pár próbából átmászni, de ez az Adolf variante, (ahogy később hívtuk) még
majd egy távoli jövő muzsikája leszen.
 |
| kis megalvás a felvonó alatt |
Harmadik nap
szintén Ewige. A Zillertali mászófesztivál első napja. Találkozunk Gerhard
Hörhagerrel a helyi híres mászólegendával, aki az itteni 8a-8b-8c utakat kezdte
nyitogatni hajdanán. Ez a nap egy jó bizonyíték volt számomra, milyen széppé
tudnak válni idővel az emlékek, újfent megértettem a sience fiction 7b+ miért
nem vált legutóbb is a szívem csücskévé. Nagyon sok mászás nincs – szemerkélő eső van. Este Vivi is csatlakozik a csapathoz,
így már teljesek vagyunk mint az első közös Fidy-Izer trippen 2014-ben.
 |
| új híd az ewigén |
 |
| fent a 7a+ OS-ben, lejebb Marci a 8a megmászás közben |
 |
| Borbély öregen 😀 |
 |
| pihi az esőben |
 |
| fidy 8a-ja |
Negyedik nap egy
számomra új vidéket csekkolunk, Stubaital
– korábban csak a sípályáiról hallottam. Az Eldorado nevű szektort néztük meg,
ami egy hatalmas vízesés közelében van, a trekk szörnyű a wellnessmászóknak,
sok szintkülönbség, egyenetlen talaj. Úgy tudnám jellemezni, a sportszekorban a
puszta földön állás is váltott ki belőlem tériszonyt… tényleg elvárosiasodtam
az utóbbi időben. Ez a nap elkezdett tanítani a hosszabb utakhoz való adaptációra, nap végére
pedig sikerült elsőre megmásznom egy közel 30m hosszú 7a+/7b re adott blow job
nevű utat, igaz a végén átmenő 7c+ már átmozogtam előtte egyszer. Itthon a
„gondolkodós fotelben” ülve már bánom, hogy nem dobtam rá ott még egy próbát,
de valami csít nem éreztem akkor ott az erőben. Marci átmozgott egy brutál 8a+
re adott utat, remélem levarrja még a maradék kint létük alatt. A csajok
találtak mászni valót bőven, úgyhogy ez egy nagyon pozitív szektor nekem
összességében, megéri a trekkel járó szenvedés. Mert 6b-től 8b-ig mindenki talál magának valót, a nem túl családbarát landing az egyetlen hátulütője.
Mivel az út melletti szektorok nagyon lemászottak Marci
szerint, megcsekkoljuk a legmagasabban lévő Galerie szektort. A tegnapi
Gigatrekk után ehhez már nincs olyan sok kedvünk, de végül élvezetessé válik a
túra flash is. Felfelé egy zergecsaláddal találkozunk és a pár hetes kis
gidájukkal. Felérve megvan már miért ez lett a szektor neve. Az a kilátás ami
elénk tárul minden képzeletet felülmúl.
Először nyafogok persze a hosszú utak miatt, de hamarosan
sikerül átállítanom magamban ezt, és a beast mód is elő tud jönni egy nagyon
kellemes flow élmény formájában. Aki erre jár kérem mássza a Galeriesofia nevű
utat, mert megéri. Az OS után elég sokat agyalok a bétán mi legyen a
legkönnyűbb megoldása, végül Marcinak a forgatókönyvvel sikerül lecsűrni flash,
majd én is megmászom másodikra. A fokozatok terén kicsit olyan „nagyjábóli”-nak
tűnik a szektor, de sebaj talán 7b nek jó lesz ez is.
 |
| Galerie szektor kilátása felejthetetlen |
 |
| fotykosék |
 |
| Marcival nem rejtjük véka alá |
 |
| vállövem neutrális helyzete |
 |
| esés a 7b OS-ből |
 |
| szemeim kiesnek az átmozgás során |
Hatodik nap ismét
Zillertalba megyünk öten. Lili egy 25 méter hosszú 6c+ flash megmászást küld
Marci OS-e után, én a sittelem a Maraquja 6c+/7a rettenetet ewigén, és a hátsó
szektorban OS leküldöm a Marci által ajánlott 25m hosszú 7a+ -t. Már lefelé
ereszkedek mikor Marci már a mellettem menő több mint 30m hosszú 8a pihijében
van, sikerült begyúrni a pár nappal korábban órákig projektelt vadat. Hatalmas
grat, már szemerkél az eső mire Marci felér – így lövik nekünk a pizsit. Egy igazi megmászós nap.
Átkocsikázunk még a Ginzlingwald-ba boulderezni kicsit, a
csajok szokták a kimászást, a formákat és a landinget. Van egy jó flashem a Ginzling Extrem-re, de végül két padel és Marcival mögöttem, nem merem elküldeni. Elég öngyilok ez az út.
 |
| Marci jumping jack flash-e 7c+ ért |
Hetedik nap végre
egy teljes értékű boulder nap. Ötztal a kiszemelt, Johnny ismét becsatlakozik.
Egész nap mászás és veretés, egészen a vihar és a jégeső megjöttéig. Van 7A
flash és 7B is, meg végtelen 7B projektelés, de miután vagy tízszer esem le a
kimászásból elengedem.
 |
| fesztávok |
 |
| jó lesz az a reibung |
 |
| Kúrj meg egy tömböt feladvány nyertese |
 |
| Vivi 6B+ traviprojója |
 |
| Kell-e a szpot? |
 |
| Kell… |
 |
| egy jó spotter aranyat ér |
 |
| 6C-7A? |
 |
| 7B ascent |
 |
| Vivi szokásos flashei 🙂 |
 |
| chillraum |
Johnny meghív minket estére hozzájuk egy kis házibuliba, odafelé menet megcsekkoljuk még az újonnan épült Innsbrucki mászókomplexumot. Hihetetlen a magyar szemnek. A kinti benti részek, recepció melletti kávézóban a volt világbajnok Kilian Fischhuber és Anna Stöhr bandázik. A terem rogyásig tele emberekkel, de akkora – valahogy mindenki elfér. Én nem tudok betelni vele.
 |
Marci a teremben, a háttérben Fischuber és Anna Stöhr kávézik. Kicsit más
mint amikor a Kárpáti Mano fingadozik a pultban a Monkeyban… 😀 |
 |
| Innsbrucki kinti boulder világkupa fal |
 |
| Dodo a Via Lisa-ban |
 |
| 6C boulder by Lili és Vivi |
 |
| az innsbrucki kinti világkupafal |
Egy stoppal sikerült Győrig eljutni este 7re, úgyhogy a maradék utat végül hazavonatozva fejezzük be. Megvitt a hét is, de főképp a hazaút. Rég volt már ilyen hosszúságú mászótrippem, extrán éreztem most a kötelesbeni fejlődést.
Ahogy napról napra kopik ki a félelem, ahogy elkezdek már nem mindent túlszorítani. Az első napokban mindenhol a rövid utakat kerestem, de ez a trip vége felé kezdett megváltozni. Az utolsó mászásaim egyike, a kb.25-30m hosszú 7a+ OS az Ewigén extrán megatta a métermászás érzését és feelingjét, melyet egyébként máskor kerül – leginkább talán mert nincs sikerülmény és ritkán tűnik el a félelem teljesen. Most viszont voltak jó elsőre mászások és komfortos mászások a magasban. Most valahogy el tudom képzelni, hogy 7b+-okat on-sightoljak, akár 40 méteres hosszúságban, amire régebben sosem vágytam. Változik az ember és változik vele a mászóstílus is.
