Month: October 2014

Posted on

Alpok 2014 – Dolomitok

Nyári túránk második felének a beszámolójával kicsit megcsúsztam, de jól esik most az ősz beköszöntével felidézni a nyári napokat.
Mivel július végén Ausztriában végképp elromlott az idő, délre indultunk el napsütés keresni. Peti már tavaly mesélt a Tognazza porfirit faláról, illetve Gaba könyvében(Függőleges világom) is van róla egy fejezet. Elég annyit tudni a helyről, hogy Manolo szerint, a fal a világ egyik legjobb mászóhelye lenne, ha a repedésekből ki lenne tisztítva a fű. Ezt látszik alátámasztani az a  tény, hogy a Mágus idén is nyitott egy új utat a falon. Tavaly Vörös Tomi és Peti a Grand Diedro utat mászták a falra és hasonlóan jó mászóélményekről számoltak be. A porfirit egyébként egy barna színű kőzet, érzésre a homokkő és a gránit közé tudnám elhelyezni. A felülete érdes, mint a 40es csiszolóvászon. A fal befele dől, kb 70°-os lehet, rengeteg reibung és pár repedés út vezet rajta. De az előbbi kommentből kitűnik, ezeket a természet időről időre visszahódítja. Hétfő délután még megnéztünk egy sportmászó szektort a völgyben, kicsit szokni szerettem volna a porfiritet. Másztunk pár utat 7b-ig. Aztán vacsora a Passo Rolle hágóban és utána kezdetét vette a két napos esőzés. Az előzetes tervek szerint kedden a Border Line útba szálltunk volna be, de minden csurom víz volt.  Sajnáltam nagyon a dolgot, mert szívesen lemértem volna reibung tudásomat ezen a falon, bár erős kétségeim voltak Manolo 7c, de néhol inkább 8a+ értékelt útjával szemben.

Paso Rolle – eső után, eső előtt

Bánatunkban lementünk a völgybe és kerestünk egy elég jó sportmászó szektort, hogy vigasztalódjunk. Itt az áthajlásnak hála, találtunk néhány száraz utat. Mivel a hét közepére már jobb időt jósoltak, ezért később visszamentünk Cortina környékére és láss csodát szerda délben tényleg kisütött a nap. Napozás, szárítkozás, majd ismét sportmászás, mert a hegyek még el voltak ázva. Landre szektorba mentünk, ahol véletlenül összefutottunk egy hírességgel. Csendben, szerényen mászogattak mellettünk, de már az elejétől ismerős volt a srác arca. Pedig nem vagyok az az ember aki kiszúrja a hírességeket az utcán, szerintem a föld bármelyik celebje mellett el tudnék sétálni tudatlanul, bamba pofával. Aztán beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy skótok, hogy éppen új utat nyitnak a nyugati Zinnén. Minden választ pár szóban elintézett, úgy éreztem magam mintha barkobáznék. Biztonsági játékos vagyok, így a rákérdezére, hogy “Ugyan már, ugye akkor te vagy Dave Macleod?” egészen addig vártam, míg végre kiderült, hogy tavaly ismételte a Bellavistát. Jó srácnak tűnt Dave, nem túl szószátyár, de az új útról mondott info-k alapján nem kell a szomszédba mennie egy kis pszichéért. Azóta már a blogjára is felkerült egy bejegyzés a mászásáról.

Kilátás a Landro szektorból
Az estét még a völgyben töltöttük, csak reggel mentünk fel az Auronzo házhoz. Gyors pakolás után megindultunk a Kleine Zinne déli fala felé. Tavaly már másztuk itt a Gelbe Mauer nevű nagyszerű utat, aztán kiderült, hogy van a falon egy egészen új út Cristoph Heinz-tól, a Prima Balerina. A topo egyből lázba hozott minket. Elnézve a konstans nehézséget és ismerve a fal meredekségét elég kemény napnak néztünk elébe. Jó idő lévén sokan másztak aznap a falon. Tőlünk balra az Ötzi trifft Yeti-ben több parti is volt, illetve jobbra is volt egy francia páros a klasszikus Gelbe Kante-ban. Kellemesen telt a napunk, az út jól volt biztosítva, a kőzet is többnyire rendben volt, néhol érződött, hogy friss útnak számít és még nem tisztult meg a sok megmászásnak köszönhetően. Az izgalmak a francia srác repülésével kezdődtek. Nagyjából egy szintben haladtunk, amikor ijedt kiabálásra lettem figyelmes. Oldalra nézve már csak egy hulló kő és test látványa fogadott. Szegény srác kicsit eltévedt a falon, majd letörött vele egy fogás, de közel 10 méter zuhanás után egy rissz-rossz rozsdás szög végül megtartotta. Szerencsésen megúszta, de nem csinálnám utána a mutatványt. Aztán elértünk mi is a kulcsrészekhez. Felpörgött bennem az adrenalin, mikor felnéztem az 50 méteres 7b hosszra. Végtelen hosszúnak tűnt, jól ment, de tudtam nem rohanhatok, mert eldurrannék, ezért miden pihenőt okosan kihasználva tartogattam az erőmet. Ha nehéz volt visszamásztam, átgondoltam, újra nekiugrottam végül mindenhol megtaláltam a megoldást és esés nélkül értem el a standot. Felszabadító érzés volt ez a hossz, de igazából az egész nap számomra megtestesített az ideális mászónapot. Távol a hegyek között, egy magas fal, egy brutál út, kellemes idő, erős motivált partner, jó forma, sikeres mászás, sörözés a naplementében, miközben bámulom a horizontot beborító hegyeket és főzünk egy jó vacsorát, végül egy bivak a csillagok alatt. Ebből a bivak kivételével mindent megkaptam aznap. Az utat gond nélkül letudtuk, nem akasztott meg minket egyik rész sem. Az ereszkedést profin kiviteleztük, délután fáradtan, de büszkén pakoltunk a fal tövében, hiszen mindkettőnknek egy onsight nagyfal mászás volt a tarsolyában.

Kleine Zinne, az út az éltől kicsit balra vezet esésvonalban

Prima Balerina

Prima Balerina

Prima Balerina

Prima Balerina

Az ablakon kinézve miért nem ezt látom? Ja, hogy Bp-n élsz, lúzer 🙁

Öröm…..

és bódogság  🙂

Másnap nagyon vacilláltunk, hogy mitévők legyünk. A sikertől elkapott minket a lendület, emelni akartuk a tétet. Végül a Grosse Zinne bal oldalán vezető 7c nehézségű Le voci del coro utat választottuk. A leírás alapján jól van nittelve, ezzel nem is volt gond, de a könyv a kőzet minőségéről már nem ilyen elismerően nyilatkozik. Maradjunk annyiban, hogy nem tett jót a pszichénknek a néhol dolomit bánya stabilitású fal. Egyedül a nittekben lehetett megbízni, a fokozatokat is nehezebbnek éreztünk, mint előző nap, végül az első három kth-t másztuk meg: 7a+, 7a, 6c+. Aztán a 7c-s hossz láttán jobbnak láttuk visszavonulót fújni, nem akartunk beszívni egy harántolós, áthajló visszaereszkedést. Ezután belekezdtünk még egy másik útba is a Preuß tornyon, de ezt a délutáni eső miatt kellett feladni. Cortinába mentünk vacsorázni, ahol az Il Ponte pizzériát csak ajánlani tudom.

Az elmaradhatatlan kép

Le voci del coro

A záró napon szerettünk volna valami szép úttal búcsúzni a hegységtől. A Lasoni di Formin csoportra esett a választásunk. Minden leírásban dicsérik a kőzet minőségét és az elmúlt 10 évben sok nittelt utat nyitottak 7a -7b fokozatig. De nem kell rögtön osztrák mászó iskolai nittelésre gondolni, hiszen az utakat alulról, előlmászásból nyitották, így a nittekkel is meglehetősen spóroltak. Nagyjából 5-6 méteres nitt távokkal kell számolni, érdemes éksort és pár friendet is magunkkal vinni. Illetve ajánlott az út nehézségét stabilan mászni. Mi a Gente di Mare(7a, 355m) útba kezdtünk bele. Nem kellett csalódnunk, szuper stabil, sok helyen oldott dolomiton másztunk egész nap. A fáradtság miatt megterhelő volt a mászás, illetve a ritka biztosítottság miatti extra figyelem is húzta le az energiaszintünket. A hab a tortán az utolsó stand alatt lévő kis plafon átmászása volt. Itt nem helyeztek el nittet a plafon élén, mint általában szoktak, hanem a kimászás után még egy 5 méteres runout-ot is be kellett vállalni a siker érdekében. Volt pár keresetlen szavam, de sikerült fejben összeszedni magam, így felértünk. Aztán persze csendes csepergésben kezdtünk neki ez ereszkedésnek. Egész jól haladtunk, de mivel nem végig az útban kell ereszkedni, ezért az utolsó standot nem találtuk meg, ezt néhány ékünk és hevederünk bánta. Ismét jó napot zártunk, mindketten OS-t másztunk, méltó módon sikerült búcsúzni a helytől, ismét egy szép úttal, emlékkel, tapasztalattal gazdagodtunk.

Tofana di Rozes

Kilátás a Falzerego hágó felé

Indul a buli

Ereszkedés a torony és a valódi fal között

Küzdök a kulcshelyen 
Itt még a vihar is szép

A Lastoni di Formin tömbje

Posted on

Másfél év szalagon

A Lazac utcáról készült szösszenet a hosszú filmből aki esetleg azt nem bírná. Kedves Rokonaimnak nem is ajánlom megtekintésre, továbbá azoknak sem, akik a boulderezést nem érzik életük egyfajta középpontjának. Egy boulderes értheti meg csak igazán, mennyire fontos az a pár másodperc amit a falon eltölt, míg az odáig vezető út mily sok mellékidőtől terhes. Ahogy Árpi idézi is Graham-től, a haverok mennek horgászni, a haverok mennek vadászni, mennek sörözni, mi pedig fogkefével tisztogatjuk a peremeket és új érkező felületet építünk. A mászás idejénél pedig százszorta több idő megy el az utazással, kereséssel – hol sokszor nem is kapjuk amit vártunk – s mégis ez az egész folyamat teszi teljessé a boulderezés élményét, más mint lerohanni döngöli Misját, vagy Magic-et. Kicsit mindig felfedezünk, kicsit mindig pioneerkodunk, kicsit mindig el is veszünk, hogy igazán nagy kincseket találhassunk. Néha szabunk szabályokat, hogy aztán áthághassuk azokat, néha elnevezünk dolgokat, hogy aztán más átnevezhesse, néha szabunk vonalakat, amiket majd mások “lecsalnak”. De ez miért is lenne baj? Az egész koncepció az hogy mássz: tedd hát ezt, úgy ahogy a legjobbnak látod!
Lazac utca reclimbed – 7C+ from Izer Bálint on Vimeo.

A csöndes és sötét, téli hónapok magányosságában, az otthon unalmas melegét felvillanyozandó készült el ez a kis művészi filmecske, mely utazásainkat és párbeszédeinket tartalmazza. Számos BHSK stílusjegyet tartalmaz (elcsúszik a hang, remegő kamera…), remélem ez a 69 perces kiadás sem okoz majd csalódást.

Posted on

Zugzwang – avagy a “lépés kényszer”

A sakkjátszmában felmerül egy olyan fordulat, mikor az ellenfél rájön
hogy nem kerülheti el a sakk-mattot. Ilyenkor felmerül az a német szó
hogy “Zugzwang“. Amikor az egyetlen életképes lépés: a nem lépés.(forrás: sakk.trukkok.hu)
De neked lépned kell, mert a bal kezed máris elkezdett ráizzadni a peremre, a jobb sarkad pedig ki tudja melyik pillanatban fog lepattanni, egy a Krokodil Dundee nyakláncán lévő krokodilfog lépésről (esküszöm onnan ragasztotta be valaki). Ebben a pillanatban átnyúlsz keresztbe a Top jobbik fogására jobb kézzel, miközben a Körperspannung (háde erre meg miért nincs magyar szavunk???) odaszögez a falhoz. Csakhogy a Top leduplázásához le kell szened a sarkat, s ott minden romba dől. Ez az érzés a Zugzwang. Sakk matt. Vagy nem és akkor megmászás. Ezt a vagy nem-et vesztegetik kb. 7A+/7B-ért.

Augusztus 19. : ” Miközben Csé is közelebb kerül a magaslatokhoz, nekem is alakulnak a
fogás és lépés megértések. Aztán egyszer csak felfedezek egy jó fogást,
és keresztbe nyúlok a pici kulcsfogásra, majd átlendülök, a nagy mély –
előbbiekhez képest- kancsónak tűnő másfél ujjperces peremre. Innen egy
mozdulatra van a Top, kemény pszichét kapsz a sötétben, mert magasan is
van, a lending pedig bézöl. Belegondolni is rossz milyen lehet itt
kiesni ha kilendülsz, simán elfér egy segges-hátas kombó le a 45 fokos
rézsűre 4-5 méter repülés után. Inkább nem is gondolok bele, majd
legközelebb megmászom. Dobok rá két éles próbát, mert a tapasztalat
mondatja velem, ha nem is mászom meg – pedig éreztem sanszot – legalább
sokkal letisztultabb lesz amikor legközelebb kijövök. Sokszor rossz
visszamenni egy projekthez úgy hogy -Áhh csak az eleje hiányzik, azt nem
néztem de úgyis könnyű… – persze. Hány megmászásból lett pont emiatt
következő alkalom. Mindig meg kell nézni az elejét, mindig meg kell
nézni a végét! – okoskodom.”

Szeptember 28. : Kitörtem a reibungot, amit a képen látható Manó bal kézzel tart. Nah most itt végtelen nagy volt a csalódottságom, s bár aznap sikerült tovább mozdulni, esélytelen lett volna éles próbát dobni rá. Itt nem lehet a technikával bíbelődni. Lógsz két peremen és a lábad (csak az egyik) fent van a nyakadban, a következő peremek pedig fent jó messzire. Nincs varázslás, nincs ámítás, egyszerűen húzni kell egy bazi nagyot.

október 18. (három héttel később, a 3. projektnap, megmászás és annak előzményei)
Az új lakótársam felhív telón és azt mondja felhozna egy csajt az albiba, meg tudom-e oldani a máshol alvást. Lefutok 5km-et a Városligetben, lezuhanyok, aztán 21:00 BoulderClub pacsi Bobinak és Lővey Tínek, majd Szeráj (Vígszínházra való rálátással) – Gyrostál Csohány Csabival, Lupis Danival, Márkkal és Vajóczki Dzsível. 10 hónap után hazatalált ?végleg? Spanyolországból az elkószált bárányka… Üdv itthon! Az asztalnál a témák nem annyira a mászás, inkább a csajok, néha patakban csorgó könnyekkel: tökéletes hogy ellazítson minket.
Reggel: 08:50 Márk szobájának szőnyegén ébredek, hálózsákban Árpi hív. Elmegy Tótától elcsórja a pad-et majd jön ide. Uhh sietni kell, kávét főzök. Közben Márk felhív: “a nagy főzőben főzzük le Árpi tiszteletére; az finomabbat csinál!” Nah gyerünk, tele a nagyot és rotyogjon. Gabikácskácska is felkel lassan, megesszük a maradékokat amit találunk. Feri is felkel, Nesquik+Instant kávé.

Nade megjön Árpi: -Szevasz Fater, Gabika sír, nagy ölelkezések! Gyors reggeli, pár húzódzkodás a Beastmakeren: méregetjük ki milyen erős, csendben jegyzem meg nekik, én már tegnap lehúztam 140-et, plusz súllyal hét-hármak – remegő kezemre szégyenkezem tán? Gabika a Bobi állóképesség edzést ecseteli… több mint siker. Ő is izgatott, pár óra múlva egy hetes tripre megy Horvátba; Buzet-be vagy 20 magyarral. Feri Geribe, Geri Mezős az Ericssonba fog menni Tomcsi jóvoltából. Bírjátok a tempót? Árpi megvette a Dominátort, már száguldunk is Remete-barlang felé. Sosem volt még ilyen koráni hajnalos kimenetel, verőfényes napsütés. Amikor kiérünk nem hiszek a szememnek, teljesen száraz falak fogadnak! Egy nappal korábban a zuhogó esőben – amikor szertefoszlott a megmászás reménye- nem gondoltam volna, hogy ma ez a látvány fogad. Egy hatalmas plusz. Ellopták a NES-től a kinti szivacsot… hatalmas minusz. Bicikli nyikorgás és megérkezik Háger Balázs, akivel a hét közepén egyeztettem le a kijövetelt. A melegítések közepette Árpi elmegy vizelni és lám megleli a szivacsot mely kint napozik a barlangtól 15 méterre. Uazazzz – visszatért a megmászás reménye, megint van elég szivacsunk. A félelem sajnos tényleg jogos, a Lazac utca vége magasan van, és a Top-ra nyúlásból elég koordinálatlanul ki lehet borítani, nem az a két szivacsos egy szpotteres téma…

Dominátor beépített lábtörlővel…

 

Balázs egészen más figura mint a többi általam pestinek tartott mászó. Balázzsal lehet áhítattal, magasztosan beszélni a sportról, megihletve, régi sztorikat festve a levegő vásznára, ahol a barlang nyirkos hűvöse és a vénasszonyok nyarának napsugarai találkoznak. Misztikus emlegetések régi projektekről Tündérsziklán, Ágh Pityu sodrós cigis korszaka, a felidézés és emlékezés nagyon szép dolog.

Ez lesz a készülő boulder kallerem hátoldala 😉

A bemelegítő boulderek után Árpi flash mássza a Suppé-t, 6C tűnik korrektnek, majd Balázs is lecsapja. Nah de várj csak, jöjjön a sztori. Felvezetném egy Karinthy Frigyes idézettel: Utazás a koponyám körül: „Tudom, hogy őrültség, műveltségem és pozitivizmusom tiltakozik ellene:
mégis az a makacs gyanú kínoz,
hogy akkor kezdődött a dolog, mikor ezt kimondtam – a gyermek akkor
született, nem is akkor: attól, hogy megneveztem. A dolgok azáltal
lesznek, hogy nevet adunk nekik, és ezzel lehetségesnek tartjuk őket,
minden, amit lehetségesnek tartunk, meg is történik. A valóságot az emberi képzelet teremti.”
 Hiába írt tök szép verseket Janus Pannonius, szükség volt nyelvújításra. Hiába folynak bizonyos dolgok a saját medrükben, néha van valami ami megváltoztatja a folyásirányt. Sokszor ez a valami Én vagyok. S hogy mit szólt volna ehhez Janus Pannonius, az faszt sem érdekel. Annyi már így is a “kitalált vonalvezetés” (ne essék félreértés ez nem a kunszt szó etikus megfogalmazása) Remetében, egy kettő ide vagy oda, már nem sok vizet zavar. Miért száll be ott a No cheat, ahol beszáll, miért pont azokon a fogásokon? Miért nem lett egybemászva “Sámson a nemcsaló”? Nem logikus, vagy akkor a No cheat sem logikus? Vagy pont hogy az a logikus, mégis egyfajta megkötés? A válasz a barlang szóban rejlik. Egy boulder tömbön, más szabályok vannak életben pl bleauban. “Juss fel rajta.” De egy barlangrendszer plafonján? Olyanokat lehet csinálni, hogy onnan gyere ide, innen amoda, amodéből lehetne egy kört mondjuk. Ezek teljesen normális dolgok egy barlangrendszerben. Ezért nincsenek ma sem egzakt boulderek Kő-kapun. 10 éve ugyanazt nyomták mint mi remetében, de ez nem olyan mint hallották hogy valaki megmászta a Control Techniquet, amire csak egy lehetőség van. Egy barlang teljesen más tészta, teljesen más csésze tea. Utak, vonalak, ez már kicsit tényleg a legelvadultabb boulderesek számára érthető csak, mászók nagyon kevés százaléka néz erre pozitív szemmel. Mi itt kint mind-e kis csoport tagjait képezzük. Ezért is vagyunk éppen itt és hárman, és nem Tardosbányán ötvenen…

 

A Lazac utca egy teljesen logikus boulder. A barlang szájának kompakt részén indul egy hatalmas zsebből, majd eltraverzál 4-5métert balra és enyhén felfelé a nagy odu-ig. Az útnak van egy jellegzetes pontja a közepén, ahol van egymás mellett két perem, egy nagyobb és egy kisebb. Talán ezek a fogások voltak melyeket Árpival először fogdostunk 2012. őszén.Itt ezen a ponton metszettem ketté a bouldert.Részben mert nincsenek relatíve könnyebb boulderek remetében, ezzel talán tudom motiválni egy két barátomat. A lazac utca első fele a dupla peremig kapta a Zugzwang nevet, a folytatás pedig a “Nincs szív, nincs lélek” 7B.

 Míg Árpi a Zudzwang-ra lesz motivált és be is fejezi addig én dobok egyet a Lazac végére, süti a nap, póló nélkül vagyunk, hideg sincs de minden tart. A múltkori párás levegőben azokat a peremeket szorítani olyan edzés volt, most minden egyes fogás zsebnek tűnik. Kicsit filóznom kell, hogy neki merjek-e menni. Bár a Dominátor nagy, legutóbb vagy 5 padünk volt… kicsit gondolkodom, tényleg nagyon fosok… – vagy negyed óráig semmi mászás és már tudom már hogy éles próbát fogok rá dobni.
Meg kellett hogy szülessen bennem a dolog. (minden, amit lehetségesnek tartunk, meg is történik.) Balázs rögzíti a biciklin a kamerát, én ráülök Kovács Tomi Black Diamond pulcsijára ami a beszállónál van. Veszek egy mély levegőt és fejben eldöntöm hogy most végig megyek. Bár a végén kell rázni pluszba a kezemre, mert mocskosul savasodok, de megvan az átcsapás és beduplázom az odut. (rövid u)
Amikor leugrok el sem hiszem, harmadik nap kb. 40-45 próba. Nem volt rágörcsölés, idegeskedés, csak mászás. Fogások és lépések sarkazása, tisztogatás a fogkefével, kellemes beszélgetések és napfény.
Lazac utca reclimbed – 7C+ from Izer Bálint on Vimeo.

Gerincet végigkísérő izomzat. Kvíz kérdés: Mennyi lehet Árpi testzsír %-a?
Sámson-t elkezdtük masszírozni…
slash grade: 8A/+
Na menjen a sarok!
Hova is?
“No cheat” 7C összerakása
Lazac utca reclimbed – 7C+
  

 “Mindegy hogy hol forgácsoljuk szét magunkat, egy baseball pályán, vagy a kocsmában.”
 Este Tomcsi 29. szülinapján ünneplünk. A teljes csapat, édes és keserű is a szőlő; e hónap végén elköltözik Robi is Németországba, dehát ilyen az élet, valaki jön, valaki megy, az életünket jelképező vonatba folyamatosan szállnak ki és be az új utasok, akik otthagynak magukból dolgokat, tudást, élményeket, csalódásokat, szennyest, energiát. Válogassátok meg hát jól kiket engedtek felszállni erre az expresszre…
” Létezni annyi, mint érzékelhetőnek lenni. Így hát önmagad megismerése
csakis mások szemén keresztül lehetséges. Halhatatlan életünk alakulása a
szavainknak és tetteinknek a következménye, melyek egymást erősítve
vezérelnek keresztül minden időn.Az Èletünk nem csupán a miénk. A méhtől
a sírig kötődünk másokhoz. A múltban és a jelenben, s minden bűntettel
vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá…” – Felhőatlasz

Az utolsó kettessel kezdődő…
 
 
Posted on

Ujjabb országos sikerek…

Dupla
bejegyzés következik Hölgyeim és Uraim. Két ember teljesítménye, felfogása és
hozzáállása a sporthoz, edzéssel teli életmódhoz, a versenyzéshez. Arról szól ez, hogyan futott a lakótársam és barátom Előd 2:34:21-el a Budapest Maratonon egyéni rekordot, én pedig hogy lettem a
Monkey Maraton országos versenyén 5. helyezett a felnőttek között.5 A/4 es oldalnyi írás és 60 kép várja hogy nekiessetek… 😉

Út a
2014-es Maraton-ig
Az egész
ötlet tavaly született, meg amikor, szinte poénból kimentem futni egy Maratont
Veronába két jó baráttal (M. Laci; C. Peti). Akkor 1 hónapot tudtam készülni,
mivel addig nem volt biztos, hogy megyünk-e vagy sem. Az 1 hónap edzést
megelőzően, elég gyenge formában voltam, két félmaratont futottam: 2013-ban
78p6s (Brescia) és 78p35s (Budapest). Az is igaz, hogy az utóbbit, kb 1h alvás
után futottam, mondanom sem kell egy hölgy volt a dologban… Lényeg a lényeg a
maraton előtti két hétben már csináltam egész jó edzéseket is, fő cél a 2h40p
(3:47p átlag) belüli futás, de mindenképpen egyéni csúcs javítás volt
(2h45p50s, Firenze, 2010). 2010-ben jóval erősebb voltam, csak-hát első maraton
persze elfutottam… 76p10s kezdtem 30km-től pedig egyre lassultam utolsó 9km 45p
volt. Veronában már 3. alkalommal próbálkoztam a maratonnal. Az idő tökéletes
volt 14 fok borús, felhős, jobbat kívánni se lehetett volna. Kivételesen meg
tudtam állni és nem kezdtem be, gyorsan, mint előző 2 alkalommal. Az egészben
szerencse vagy sem az is közbejátszott, hogy eléggé görcsölt a lábam már
4km-nél, aminek oka valószínűleg a pénteki megérkezéskor kissé tovább tartott a
vacsora, mint szerettük volna és alkoholban sem szenvedtünk hiányt. Szerencsére
Peti még a közelben volt és adott egy folyékony magnéziumot, ami később
rendbehozott..10km-nél értem fel Petire és onnan végig együtt futottunk. A km
rendre 3:47p belül voltak bár a féltáv „csak” 80p20s volt. Ennek tudatában már
nem voltam biztos, hogy belül lesz, de meglepően egyre jobban kezdett esni, és
folyamatosan gyorsultunk. Ahogy fogytak a kilométerek úgy fogytak előttünk az
emberek, mindig volt, akire lehetett felfutni, ami nagyon motiváló volt.
35km-nél viszont jött a korábbra várt „vasmacska”. Petiről le is szakadtam kb
30 métert, majd 40km-nél megint éreztem egy kis plusz erőt már nem tudom honnan
és felfutottam rá. 41km-nél pedig olyan történt, ami még soha, leesett az
időmérő chip a cipőfűzőmről… 1s alatt kellett eldöntenem, hogy most megállok
kiesek a ritmusból és felveszem, vagy továbbfutok, de akkor lehet nem is számít
hivatalosnak az időeredményem, helyezésem. Megálltam! Akkora adrenalin fröccsöt
kaptam, valószínűleg az idegesség miatt, hogy a fáradtságot szinte nem is
éreztem 4p10s utolsó 1200m futottam… és ezen az utolsó szakaszon 3 embert
előztem meg beleértve Petit is, így 3. helyen és 2h38p49s értem be. Amikor
beértem nagyon örültem és nem értettem, hogy lett belül 2h40p-en. Közben pedig
azt vettem észre, hogy furán tekintenek rám az emberek, kiderült, hogy vérzik a
mellbimbóm… igaz engem ez nem nagyon zavart, de azért elmentem az orvosi
stábhoz lekezeltetni. A beéréshez hasonlóan jó érzés volt, amikor kihívtak a
dobogóra, a Verona maratonon, persze full válogatottban mentem ki, hogy tudják
honnan jöttem. 
 

Verona, 3. helyezés
 

 A Verona maratonról hazajőve sokáig csak az ünneplés volt
bennem, mert egyszerűen nem értettem miből futottam. Persze van erre is
magyarázat 2004-től versenyszerűen futok, heti 6-8 edzéssel évi minimum 2500km.
Az ünneplések végezetével, még mindig nem volt bennem elég tudatosság egy
edzésrendszer felépítéséhez, ezt mindig csúsztattam heti 4-5ször azért
futottam. Decemberben volt egy majd 1hónapos náthám, ami megint csak a kedvemet
szegte. Szilveszterkor viszont elhatároztam, hogy ha 1hónapból tudok 2h40p
belül futni, akkor 10hónap alatt 2h30p körül kell teljesítenem! Az edzéseim a
betegséget követően szinte a nulláról indultak, és a vizsgaidőszak is csak
hátráltatta az egészet. Februártól viszont már nem voltak kifogások, egyre több
kilométert futottam és egyre jobban mentek az edzések. A heti edzéseket
általában előre megírtam, és mindig egy adott versenyre készültem
szisztematikusan, de mindig szem előtt tartva, hogy igazából az októberi
maraton országos bajnokságra készülök. Az első verseny 2014-ben a Pécs-Harkány
25km es versenye (márciusban) volt, ahol 1h30p22s futottam 3:36p átlaggal és
11. lettem, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy még be se melegedtem. A futást
kiegészítve már Januártól erősítettem, főként fekvőtámasz, de sokszor húzódzkodással
felülésekkel súlyzózással kiegészítve. A következő versenyem a Szarvasűzők
csapatverseny volt (április). Sajnos közvetlenül a verseny előtti héten volt
egy részleges szalagszakadásom a bokámban, úgyhogy kihagytam 1hetet. A
versenyen azért indultam és meg is nyertem a második hegyi szakaszt 6,4km
26:58p 300m szintemelkedés. A csapatverseny még jobban meghozta a kedvem a
további edzésekhez, és kezdett kovácsolódni egy egész jó kis csapat az
edzésekhez, majdnem minden hosszú futáson voltunk 3-4en az ezt követő hónapban.
A következő versenyem május elején volt, még a vizsgaidőszakot megelőzően
szerencsére. A verseny hatalmas presztízzsel bírt nálam, mivel a Szekszárdon
rendezett Borvidék Félmaratonról van szó, igaz a táv ennél hosszabb. 23,2km
600m szintemelkedés, 1h27p45s-al nyertem (3:45p átlag) vagyis az előző maraton
tempójában úgy, hogy ez igen csak kemény emelkedőkkel volt tűzdelve. A versenyt
10km-től egyedül futottam, és ettől a versenytől fogva éreztem igazán, hogy nem
rossz az edzésmunka, amit elkezdtem. Ezt követően Július idusáig (20.) kőkemény
edzés következett, heti 90-100km futás, hegyfutások, és sokszor bringázás az
állóképesség javításához. Július 20. pedig eddig nem próbált műfajban a hegyi
futásban próbáltam ki magam. Hegyifutó OB-n indultunk Izer B.-vel karöltve,
mindketten újoncként. A verseny 10,1km volt és 800m szintemelkedés. Végül
beértem bár már 3km-nél nagyon kész voltam valószínűleg kicsit gyorsan kezdtem.
Az időm 54p52s lett ez most a 11. helyre volt elég, de mégis jó szájízzel távoztam
a versenyről, lehet, jövőre megfingatom még őket gondoltam… A verseny után
megint erős edzések következtek, és újra egy ismeretlen verseny műfaj és táv.
Szeptember 6.-án az 50km OBn indultam 3h21p34s nyertem. A verseny 1km-es
körpályán volt rendezve egy 1300m felvezető-befejező útvonallal. Az első
ultrafutó versenyem, vegyes érzéseket váltott ki a végére nagyon elfogytam
viszont a 4p tempót szinte sétának éreztem 45km-ig ahonnan többször is
begörcsölt a combom, de mivel kb 30p-el vezettem nem aggódtam, nyújtottam és
befejeztem a versenyt. Laza hét következett szokás szerint, csak most a
szokásostól eltérően versennyel a hétvégén. Szeptember 14.-én a Félmaraton
Magyar Országos Bajnokságon indultam. A verseny előtt már tudtam, hogy 1hét
alatt nem pihenhettem ki az 50 km versenyt, így szinte edzésként álltam a
versenyhez, de ettől függetlenül komolyan vettem. 21,1km 72p27s alatt
teljesítettem 12. hely úgy, hogy 13km-nél megálltam WC-re valószínűleg az előző
napi pörkölt nem kellett volna szüreten… lényeg, hogy beértem. Utólag úgy
voltam vele, azért edzésnek így is jó volt 🙂 ! Ezután
még volt pár hetem Október 11. Maraton OB-ig, amit kivételesen erős edzésekkel
töltöttem. Az edzések már annyira jól mentek, hogy szinte biztos 2h30p formát
mutattak, igaz több edző is mondta kevés km futottam (Maratonisták általában
120-180km/hét). Én viszont úgy akartam eredményt, hogy ne sérüljek le,
folyamatos legyen a teljesítmény javulás, és azt is figyelembe kellett vennem,
hogy szinte nulláról indulok. A maratont megelőzően 3200km futottam 2014-ben,
6600 fekvőtámaszt csináltam, 800km bringáztam és 16000 percet edzettem
(futás+keró). A maraton napján már annyira tudatosult bennem, hogy képes vagyok
2h30p, hogy azt nem is vettem figyelembe, hogy 26fok fellett volt már a rajtnál
a hőmérséklet. 
Középen kékben az olimpikon Kovács T. jobbra Előd és Módos Laci.
Első km-ek, még nagy a mosoly 🙂 (3:30-as ezrekben…)

 

A rajtot követően óvatosan kezdtem, de nem lassan az 5km 17:50p
volt, felzárkóztam két gyerekre, a tempó pedig tovább gyorsult 3:30p tempót
futottuk innen. Az 1/3 maraton 14km:49p24s volt és nagyon jól esett. 17km után
már csak 2en voltunk Jenkei Péterrel, aki pár hete futott 69p34s Félmaraton
OBn. Fél távnál már láttam, hogy nem esik neki túl jól igaz én se voltam már
friss és a hőmérséklet is egyre melegebbnek tűnt. 21,1km 74p30s volt. 23km-nél
már láttam, hogy kiált az a gyerek, aki korábban még velünk futott, közbe pedig
a Peti is leszakadt rólam. Ekkor a 4. helyen álltam, kicsit meg is nyugodtam,
de egyre jobban éreztem a lefutott kilométereket. 26km nél 1h32p2s volt és még
bőven jól álltam, de éreztem, hogy lassulok. Be is toltam a magnéziumot ami
nálam volt, a géllel még úgy voltam várok egyet már így is betoltam 13km és
21km között. 30km-nél felért rám 2 eddig nem látott ellenfél, akikkel csak pár
100m tudtam tartani a tempót, már nagyon kész voltam. Innen kezdve már csak
arra tudtam koncentrálni, hogy tartsam a tempót, ami ekkor már 3:45-3:55p
között volt. 33km megettem az utolsó gélem hátha feléledek poraimból, de már
csak a csoda segíthetett volna. 

 A nagyszerű szervezésnek köszönhetően a 36km és
a 38km-nél ígért frissítők csak elméletben léteztek… mondanom sem kell nem
javult az állapotom semmit. Az utolsó km-ek már csak a küzdésről szólt, be
akartam érni végre. Nagyon örültem az ismerős drukkolóknak a végén Bálint,
Attila, Erzsi és nem tudom még ki volt… de a végén már csak a hangok vittek. A
célegyenesbe fordulva hatalmas megkönnyebbülés és eufória volt, egyszerűen
örültem, pedig jóval gyengébb időt futottam, mégis úgy örültem mintha lottót
nyertem volna. Aki futott már maratont sejtheti mit éreztem, de nekem erre a
versenyre épült az egész évi edzésem. Az országos bajnokságon így 6. helyen
végeztem és nagy örömömre még a dobogóra is felhívtak, Sparos ajándékcsomaggal
és kupával elismerve a teljesítményem. Ha mindent egybeveszek 4 és fél perccel
futottam gyorsabb maratont, mint tavaly, több lettem pár verseny élménnyel,
számomra eddig ismeretlen műfajokat próbáltam ki, és mindeközben sok új
ismerőst, barátot szereztem. Sokak szerint az ilyen „középszerű” sport nem éri
meg az áldozatot, de azok nem látják, azt, hogy miközben mindennap keményen
edzel egy célért, barátokat és élményeket szerzel, mi több a jellemed, is
változik véleményem szerint pozitív irányban.

” A sportnak nem mindig az a célja, hogy elérd a
célod, csak az, hogy legyen célod!”

              Zsigmond Előd 

 

——————————————————————————–

Előzmények:
Nem is tudom hol kezdjem. Hogy számomra hogy
érett meg a dolog, az előzményeket, vagy csak a versenyt és a tényeket. De
inkább leírok mindent, hosszabb lesz, de teljes rálátást fog adni a
filozófiámra, ami hozzásegített az eredményemhez: a Magyar Kupaforduló ezen
fázisán, a Monkey Maratonon elért 5. helyezéshez a nyílt férfiak között.
Nem kezdődött túl bizalom gerjesztően a versenyszezon.
Mondhatnám hogy az egyetem miatt nem tudtam annyit edzeni, de ez fals lenne
kissé, edzettem, edzettem de valahogy mégsem jöttek össze a dolgok. Hiányzott
valami. 2014. júniusát írjuk. Margit-sziget – Gi boulder verseny. Nem jött ki a
lépés, egyrészt a szétcsúszott csoportok miatt, amiatt hogy bemelegítés nélkül
kellett nekiesnem az utaknak, mentálisan épp elég teher volt amit a verseny
során nem tudtam ledobni magamról. Görcsölve másztam, erőltetve a flow élménytől lehető legtávolabb. 20/17 boulder+2zóna
eredménye a 14. helyre volt elég.
Csalódott voltam, annak ellenére is hogy egy héttel később “játszi könnyedséggel” közel 30 fokban
másztam sziklán egy 7C bouldert; a Hook-kapitányt Öreg-lyukban. Tudtam, hogy a
formám jó de miért nem tudom versenyen kihozni. Aztán jöttek a vizsgák, még egy
adag rendszertelenség rakódott az amúgy is össze-vissza edzéseimre, ennek
eredménye egy még rosszabb verseny lett. Június utolsó hétvégéje Zsombón.
Teljes megrogyás, az általam elvárt 100/75bouldernél is rosszabbul
teljesítettem. A 17. helyezésre volt
elég.
Sosem felejtem el a haza utat. Tótáék Ladájával repesztettünk
az  autópályán, meleg levegő-kereszthuzat a kocsiban, én hátul elfekve, megjött az
sms miszerint átmentem az utolsó vizsgán is. Mégis keserű volt, csak az járt a
fejemben miért nem tudok jobban teljesíteni a versenyen, miért nem tudom
kihozni a maximumomat?
Sokaktól hallom ahogy mondják hogy élvezni kell, meg
dejó-így vagy úgy, de én nem tudom ezt így felfogni. A szikla az amit élvezni
tudok, a verseny kunsztokat nem tudom „szépségkategóriásan felfogni”. Nem ezért
megyek oda. Azért van ott hogy megmásszam és minél kevesebb próbából. Ha valaki
11 éve mászik már teremben; nem fog egy szépen felcsavarozott HRT fogástól
merevedési problémákat kapni. Bodrogi Zolival beszélgettem a verseny előtt
erről, annyit mondott: „- Hát ilyen fogáskészlettel igazából nem lehet rossz
vagy csúnya utakat építeni…”
Elkezdtem gondolkodni a hiányosságaimon, mik azok a dolgok,
amik leginkább visszahúznak. Hogy nem tudok lábfejezni, vagy sarkazni? Hogy nem
vagyok hajlékony? Hogy nem étkezem eléggé egészségesen, vagy nem alszom eleget?
Fokozatosan kezdtem mindenre egyre jobban figyelni, a nyár kovácsolt a kelekótyaságomból tudatosságot. Beiratkoztam jóga kurzusra
hogy elsajátítsam az alapokat, motivációt kapjak, akár az otthoni gyakorláshoz
is legyen egy biztos alapom. Két hónap után láttam, hogy a mászásban is
megcsinálok dolgokat, amik korábban nem mentek volna. Hogy a homlokom majdnem
eléri a térdemet, vagy a tenyeremet közel le tudom már tenni a földig
kinyújtott lábakkal. Ezek nagyon kis dolgok, apró részletek – de ezekben rejlik
meg az ördög. Az ujjgyűrű és a gumiszalag elszakíthatatlan barátaimmá váltak,
még ha a 200 fős előadóban hülyének is néztek miatta a padtársaim. Amikor
szeptember közepén kiderült hogy Magyar Kupa fordulós verseny lesz a
Monkey-ban, egyértelműen tudtam hogy ott a helyem. Lemondtam egy Universitas versenyt
is Veszprémben, a szülővárosomban, egy versenyre akartam figyelni. Csináltam
egy edzéstervet, beosztva heti nyújtások, mászóedzések, fingerboardozások és
pihenőnapok számával és egyszerűen nem fért bele más. Mások lehet ferde szemmel
néztek rám: „Miért nem indulsz?” – de leszarom. Milyen indokot kellene mondanom
és mégis mivel tartozom másoknak? Csak magam felé tartoztam azzal a
tisztelettel, hogy végig csinálom azt amit elterveztem. Így még ha a Monkey-ba
10km kellett is bicikliznem és 10-et vissza, oda jártam nap mint nap. A
Beastmaker, a krampuszbord, a jó öreg, bambusz húzódzkodó és a gyűrű. 
edzős részleg
Itt fent
Norciban potenciális motivációforrásra leltünk egymásban, megvitattunk
edzéseket, a versenyzést – amit elég kevesen vesznek itthon komolyan – pláne
erről beszélni nem szeretnek az emberek. Mintha a sex-ről kérdeznék valakit a
villamoson. Ha az edzésről van szó kicsit mindenki ferdít, kicsit tán hülyének
is néznek érte. (Te tényleg edzésnaplót vezetsz? Minden nap mérlegeled a testsúlyod, számolod a húzódzkodásaidat, hülye-e vagyol?) Az emberek csak legyintenek amikor Zupi a 16. egykezest húzza,
vagy valaki időre edz állóképességre a boulderfalon, pedig úgy látszik ebből lehetett elérni Magyarországról is a 8C bouldert…
Mindig rosszul esik nekem,
amikor szegény Komjáti Zolit is kritizálják az fb kommentekben, hogy milyen
vékony, meg elfogy lassan. Pedig ha megnézzük bármelyik profit, vagy a sportját
komolyan vevő embert, osztrák mászót, csupa ilyen alkatú emberrel találkozunk. A
sport és a táplálkozás alakítja fel, építi, vagy éppen rombolja a testet. Ez az
igazság, de kanyarodjunk vissza. Két héttel a verseny előtt állóképességre mentem rá leginkább,
3-4órákat mászni folyamatosan teremben, ez volt a legfontosabb, hogy bírjam a
terhelést. Az utolsó héten csináltam újra maxerős edzést a fingerboardon, ebben
Márk volt segítségemre, no meg a súlytárcsák…
A Verseny.
A verseny hetében minimumon égtem. Nem mentem sehová, csak
ha nagyon muszáj volt. A lehető legkevesebb emberrel való találkozás, kevés
inger, sok pihenés. Egész héten 8-9 órás alvások de volt hogy sikerült egy
10-et is becsempészni. Halolaj, extra C-vitamin kísérték végig a hetet, péntek
szombaton már csak a megfelelő szénhidrát bevitelre akartam figyelni. Tésztát
főztem, csokikat vettem. Pénteken este Előddel még valami motivációs
tevékenység gyanánt megnéztük a Fehér
tenyér című filmet, ami mondjuk inkább elgondolkodtatott mint motivált.
22:00-kor ágyba feküdtünk. Fél óra forgolódás után váltottunk pár szót; Te tudsz aludni? Izgulsz? Jó volt Előddel nyomni közösen a motivált készülést, még ha
mindegyikünknek más is a sportága. Reggel ő már korán felkelt megenni a
mézes kenyeret és sétálni egyet, nekik 11-kor volt a rajt. Én vagy 10-ig
fetrengtem az ágyban, miközben motivált futók hada lepte el a szobánkat. Döni –
aki szintén 3 órán belüli maratont akart futni, vagy a Váltóban induló Módos
Laci, akinek 9 óra környéki ironman-je van. Nekik eldördült a startpisztoly,
egy darabig otthonról követtem az eseményeket, majd „Smacki”-vel 40-es táblához
álltunk ki, utoljára biztatni Elődöt. Jöttek a kerekes székes tekerők, majd a
veszprémi VEDAC-os olimpikon maratonista Kovács Tomi, akit végül jól megvertek
az utolsó 500 méteren. Nagyon meleg volt, láttuk hogy nem lesz meg a kitűzött
2:30 Elődnek, de az egyéni rekord (2:38belül) még meglehet. Amikor elment az
ötödik, a távolban feltűnt egy iszonyúan szétesett mozgású gyerek: nah ott
futott Előd a 6. helyért. Ordítottunk, ami csak kifért – Elődön olyan
fáradtságot láttam, amilyet amilyet még senkin előtte. 2:34:21-el ért célba.
Hihetetlen motivált lettem. Fel a biciklire és irány a Monkey!!!
5rekesz fogás ment a versenyre!!!
“Csabi a Jelen Ura”
Tibi – fasza versenyvideók atyja
  
 
Márk kimászik
Molnár Dave Dávid
Márk egy boulder topjánál – nekem ez nem sikerült…
Reggi-Reggi-Regisztráció
    
 
 
“miskolci ujjerő…”

  Maraton 42 boulderrel. Hajaz-e a maraton 42km-ére, vagy
Douglas Adams és Ford Prefect „Élet értelme” kérdésére lehet-e a válasz a 42-es
szám, ezt nem tudom. De bazisok boulder ez, annyi szent!

Beneveztem, egy óráig nézegettem a kunsztokat, az összeset
átgondolva, kitalálva, mi lehet amire ne is dobjak próbát, mire igen, miket kellene
elsőre lenyomni a nehezebbek közül.
Ezután 1 óra melegítés következett. Nyújtás, lógás a
fingeren, minden végtagomat átmozgattam, átjárattam vérrel, teljesen be akartam
melegedni, hogy ez az idő ne a mászó időmből teljék.
A 7C+ csapatnak hála a Nándi+Petike fogásokból is
versenyutak lettek, teszem azt iszonyat királyak.
Magamban három részre osztottam a versenyt:
-bemelegítő könnyebbek kis fogásokon
-legkeményebbek amikre van sansz, és plafonos utak
-maradék könnyűek és nagyfogásos nehezebbek

Jobb kéz “saskarom”
Volt ám ováció – Kakasi Balázs megoldása a két fal között felmenve.
Egyébként a VEFK-iek körében, Ő a purnyózás technika ősapája…itt lehetett alkalmazni.
Ezt most hogy kell nézni?! 🙂
Papír
“Zsoltika kész van már az a …”
Kucsera Bálint
Nagy Ferdinánd – egyeduralkodó Dánia főhercege lesz…
Egy boudler ami nem ment…
Jobb kezemhez kellett volna sarkazni,
kb. 100helyzetből az egyetlen amikor hátrány a magasság..
E haj, már a múlté.
  
 
Meglepően sok próbából tudtam csak megcsinálni.
Norci az örök motiváció, nemzetközi versenyek, 7C boulderek Svájcból!
Soma az egyik legtehetségesebb fiatal itthon,
általános iskolásként nem sokan másztak 8b idehaza. Tán csak Törpe…
a jövőnk

bicepsz..
 
 
Tomika az egyik legnehezebb boulderben, mely csak neki sikerült.
 
 
Egy fújás és…
 
huhh
 
 
 
Tomika jó sportember módjára lelépett kajálni,
leszarva az eredményhirdetést..

Plafonra az embernek két
és fél óra mászás után görcsölő kezekkel már nincs sok esélye, mint ahogy a
legkisebb fogásosakra sem, szétkopott bőrrel. Előtérbe helyeztem ezen
peremfeltételeket, eszerint jól átgondolva másztam azt a sorrendet, ami a
leglogikusabbnak tűnt számomra. A plafonosok közül volt egy fehér amit senki
nem mászott meg, és egy narancs amit csak Tamáska. A többi 40 kunsztnak több
megmászója is akadt. 3 óra igazából gyorsan pergett, egyszer tartottam egy
negyed órás pihenőt, azon kívül végig veretni kellett. Az utolsó fél órában
gyakorlatilag két bouldert küldtem, amihez nagyon közel voltam, egyiknek
négyszer esve le a top-járól. Mindegy nem vagyok telhetetlen most teljes
mértékben elégedett az eredménnyel! Végre teljes mértékben! 36 Top és 3 Zóna a
szumma, közel 25 bouldert flash másztam meg, 5. helyezés ez most. Nálam jobbak most csak Nándi, Papír, Zoli és
Tamáska voltak. A hazai boulder mezőny nem gyenge, de biztosan a céljaim között
lesz felállni – ebben a krémben- a dobogóra jövőre és több nemzetközi versenyen is elindulni!

187cm 74.3kg – 2014 versenysúly (!)

Kezemben a Biblia, a jövő, a GimmeKraft!!!
Posted on

október 9 és háromnegyed.

Bicskei
Bárdos Tihamér éneke, az elmenő vonatok ihlette kiszáradt sivatagban
Folyhat-e a
folyó fölfelé,
Útjának ellent mondhat-e.
Repülhet-e a
golyó kifelé,
A sav vajon
gyógyíthat-e?
Fejemben megfordult a világ,
hanyatt fekszem
Járhatok a felhőkön, fű, erdő az én
égi tengerem.
Bármire képes az én karom,
Megcsípem a csalánt ha úgy
akarom.
Hangokat küldök vissza a gitárba
Moll-t, dúr-t, etüdöket ha épp az
járja.
Fizessenek nekem ha kenyerem
veszem,
Részegedjen a csapos vesztem el eszem,
S kikérem szeszem.
Forduljon, perdüljön sarkára álljék
a világ,
Az ateista papok, kolduljanak a
gazdagok,
A sivatag fagyos sötét
éjszakájában napozz,
S a gonosz jóságából adakozz…

 Hansi ohne Bankerl, 7C
 Mindjárt itt a tél. Már nem kell sokat várni ígérem. Mindjárt itt, lassan-lassan.
Posted on

Válasz Benus Tibornak

 A Magyar Versenymászók- fb csoportban írt levelére:

Ha már egy szervező komolyan megtiszteli a versenyzőket
(akár az ott el nem indultakat is) szívhez szóló nyílt levelével, akkor miért
ne szólaljon fel egy versenyző is, aki nem volt jelen – és nem is látogatja a
hazai köteles versenyeket. Én kb. akkor hagytam abba a köteles mászóversenyek
látogatását amikor azok elkezdtek maraton jellegűek lenni, mondván „Elmegy egy
veszprémi Miskolc-ra, elmegy egy miskolci Szombathelyre, és legalább azt érezze
hogy elfáradt, ne azt hogy leesett az első fogásnál és ezért utazott több száz
km-ket.” – nem akarok nevet mondani, egy versenyszervező mondta ezt nekem
egyszer. Én meg azt mondom, aki leesik az első fogásnál az sírja bizony végig
hazáig az utat, ha ahhoz van kedve: MERT EZ a versenyzők VILÁGA. Ilyen egy VB
és egy világkupa futam is. Amikor Ondra kihagyta az első akasztást és
leszólították Franciaországban a világkupán, dühöngött, rugdalta a falat és
csapkodott. Érzelmek, tök jó dolog. EZ A VERSENY. Ha le akarom magam fárasztani
– akkor megvehetem a belépőt a Kletterhalle-ba Bécsbe, vagy a Bigwall-ba
Budapestre és mászhatok 10 gyönyörű BubbFeri utat akár, a saját kötelemmel, amint
a legjobb barátom biztosít. Ezt megtehetem ma, holnap és holnapután is. De egy
verseny nem erről kell hogy szóljon. A VERSENY NEM EDZÉS, HANEM MEGMÉRETTETÉS.
Nem a versenyen kell megtanulni akasztani, vagy állóképességet szerezni. A
versenyen meg kell tanulni az alábbiakat egy mászónak: Mi az a falnézés? – Hogy
tanulja meg egy mai versenyző azt, hogy van 5 percem kitalálni a bétát
magamnak, utána elvisznek egy sötét, piszkos kis zugba ahol (amit Törppapa anno
a szikla.hu –s cikkeiben „izolációnak” nevezett, nem tudom ma használják-e még
ezt a kifejezést – majd avassatok be!) ahol egyedül bemelegítek és felkészülök,
közben izgulva, mert hallom a többi versenyzőnek való drukkolást. Kijövök és
On-sight teljesítem a versenyutat, kiadva magamból mindent amit csak lehet. Ha
nem vagyok elégedett, tudom mennyire kell összeszedni magam a következő úton,
hogy középdöntőbe kerülhessek. Ez a mentál „teher” volt az egyik
legélvezetesebb dolog számomra, amiért anno versenyeztem. 2009 decemberét
írjuk, a Padányi Kupa izolációjában. (http://bhsk.blogspot.hu/2009/12/padanyi-kupa-2009.html
) Emlékszem mennyire új volt nekem ez a terep – egyes versenyzők
nyugodtsága mások körbe-körbe járkálása mint a párduc az állatkertben a ketrec
rácsai között. Valaki mindig hoz egy zsámolynyi kötelet amibe bekötjük
magunkat. Emlékszem, Bena –ha hívhatlak így – emlékszem, hogy amikor kijöttem
mennyi szempár figyelt. Emlékszem a csöndre, a biztosítómra, ahogy még egyszer
gyorsan átnéztem az utat és próbáltam lenyugtatni magam. Kívánom hogy a fiad is
–mint versenyző- ezt élhesse át a versenyzése során, érezni azt milyen amikor „pórázon”
hoznak ki a tömeg elé, mert ott érezheted leginkább hogy sportoló vagy. Néznek
a szüleid, néz az edződ… én emlékszem totál be voltam fosva. De sajnos ezt az
érzést nem fogják érezni a mai versenyzők, kivéve ha elmennek külföldre
versenyezni ifi IFSC rendszerű versenyekre! Akkor azon a Magyar Kupa versenyen
az 5. helyezést értem el a nyílt férfi kategóriában, nem sokkal később
versenyszabályzatok átalakulása miatt nem voltam motivált többé. JAM jelleg?
Azt mondom boulderban még el is fér ez a kis komolytalankodás – de hogy egy
magyar kupán, ahol csak annyiból tudom ki a bajnok hogy az excel táblában ő
neve van legfelül? Nincs döntőben kiabálva buzdítás? Nincs hatalmas taps amikor
leesik? Hát tudod talán ezek miatt a változtatások miatt jár egyre kevesebb
ember a versenyekre – holott a sportág elvileg egyre népszerűbb. (Amiket
leírtam, ezek alól maximális kivétel az Aggtelek Kupa, és hatalmas respekt a
szervezőknek, hogy minél több sziklafelületen lehet mászni – az amúgy védett
parkban.) Végtelenül respektálom Bodrogi Zoliék munkáját, az egyik legjobb
útépítőnek tartom itthon, és alig várom hogy jövő hétvégén mászhassam a
bouldereit a Monkey 42 kunsztos maratonján.
Ez volt a véleményem, csak Egy vélemény – amivel lassan 5
éve takarózom.
Tisztelettel: Izer Bálint

2007. Everest Gym Magyar Kupa forduló versenykiírása