Minden Zillertalban kezdődött…
– 2017-es Labák videó – Ja, tényeg – te is ott voltál.
– aha, azon én ott voltam?
– Átpördült.
– Ja.
Manó, Laura, Soma meg én augusztus 16-án, pénteken reggel indultunk neki a tripnek. Manóék eléggé tripben voltak, mivel már egy hónapot voltak itt júliusban. Tőlük tudtuk meg, hogy fizetős lett a kemping. Mondjuk jó hír, hogy csak 15€/sátor/éj, így 4-en egy nagy sátorban elég rentábilis.
Zillertal lényegében Magicwood és Höllental között helyezkedik el félúton. A völgy olyan, mint Höllental: a hegyi patakot “endless fields of rock” veszi körül. Kőzetre Magic-hez hasonlít. Mászás tekintetében van nagyfal is, de sportmászás és boulder is dögivel. Igazi paradicsoma ez a hegyi sportok szerelmeseinek.
Pénteken este érkeztünk. Konstatáltuk, hogy csak érmével lehet fizetni az automatában és természetesen senkinek nem volt 15€ aprója. Gondoltuk ezt a problémát későbbre halasztjuk.
Mind kiderült, a szállást úgy kellett fizetni, hogy minden második nap jött egy srác, aki beszedte a pénzt az újonnan érkezőktől és írt egy cetlit, hogy hány napra van kifizetve a sátorhelyed. Őt elneveztük Stefán-nak, később kiderült, hogy Christoff.
Első nap első dolgunk volt bevásárolni. Ez elég kellemes elfoglaltság volt, mert a Hofer (Aldi) jó és olcsó is és a Club Mate…
Egyébként rendszeresen (kb 4 naponta) akkor is le kellett menni a faluba, ha nem akartunk volna boltba menni, mert ott volt egy szemétlerakat és ott lehetett csak kidobni a szemetet. Semmi kuka nem volt a kempingben. Ezzel együtt minél több mindent kellett szelektíven gyűjteni, mert a kommunálist pénzbe került lerakni, a szelektívet nem. Mondjuk a sima szemét sem drága.
Az első két nap felhőtlenül zajlott, szó szerint. Atom meleg, sosem látott szárazság. Én még bemelegítő üzemmódban voltam, szombaton fájt a fejem ezért nem is másztam meg semmit, Somával az Arañacruz-t próbálgattuk. Neki meglett aznap, nekem csak vasárnap.
Soma nagyon presszionálta a Muttertag-ot, amit utólag egyébként jól tett, mert a két hét alatt egyedül ezen a két napon volt száraz. De sajnos nem lett meg neki (előre bocsájtva, másnak sem!).
Manó beszerelte a Meatcheesecrack-et (7c), hosszú ostromra készült. Én is belenéztem, de a kunsztig jutottam csak el, a kunszt-hoz közöm nem volt.
A harmadik napon, hétfőn, elkapott az elkerülhetetlen eső. Nem estünk pánikba, mert volt jó esőbéta: Los Lochos
Itt Somával megmásztuk 2ndGO a névadó 7b+ -t egy könnyebb bemelegítő után.
Ezután úgy megáradt a patak, hogy Manóék alig tudtak átkelni rajta és az is félő volt, hogy mi ott ragadunk. Tudni kell, hogy a patak áradása pár óra lemaradással követi az esőzést, ezzel egyébként nem számoltunk, amikor a patakba tettük a kajáinkat hűteni. Több kiló kaját elvitt az ár, de Manóéknak sikerült pár kolbászt kimenteni a vízből.
Ez után, kedden, muszáj volt boltba menni, mert megcsappant a kajakészletünk. Meg én alapból pihinapot iktattam be, meg esett is nem mellékesen. Majd a pihinapokra részletesebben kitérek. Viszont felderítettük a Monkey Island szektort, mert úgy hallottuk, hogy esőbiztos. Meg egy kis fürdőzésre is sor került.
Amikor visszaértünk a táborba, temetést rendeztünk egy az árvízben partravetett mókustetemnek. Ez nem ment zökkenőmentesen. Manónak a szemébe ment egy kis mókus-farok-lé-fröccs, meg a sírt pont egy vöröshangyabolyba ástuk.
Ekkortájt érkezett meg Soma kis családja, akik hoztak egy faszább sátrat nekünk, ők velünk élvezték a völgyet pár napig, bár nem másztak.
Szerdán (aug. 21.) már nem volt kimondottan sok eső, de azért a Monkey Island-et választottuk. Bizonyos részei szárazok voltak, ez egy kb 5 nagyobb tömbből álló szektor. Mi arra a részre mentünk, amin a legkönnyebb utak voltak: értsd 8a-k helyett 7b-k.
Itt a “La vita e bella” 7b+ volt a nagy projekt, de nem lett meg egyikünknek sem. De a Blue Ice 7a flash azért beakadt nekem, Soma után, neki OS!
Az ezutáni napok időjárás szempontjából kb stabilak voltak. Minden nap esett, vagy inkább csak csöpögött fél, egy órát, de simán lehetett mászni. Manónak elvitték a közteseit a Meatcheesecrack-ből, ez egyébként MO-on is elég ortó, de megesik, itt egyenesen hallatlan.
Közben beejtettem a fogkefémet a WC-be, kellett venni egy újat. Meg egyszer a fejlámpámat is beleejtettem, de azt meg tudtam menteni. Pár 7b körüli út meglett, de ezeket nem részletezném, mert ekkorra már belesüppedtünk a trip-be annyira, hogy egy egyenletes, enyhén átszellemült, már-már meditatív hangulat vett körül (legalábbis engem). Manó megtanított minket Azul-ozni is. De beszéljenek a képek.
hogy este, antihidral-os kézzel hogyan főzzem meg halas-tészta vacsorám.
A gondtalan hézköznapoknak két dolog vetett véget. Az egyik, hogy elkezdtem projektelni a “Reise nach ixtlan”-ot, a másik, hogy vártuk Fidy Marci eljövetelét.
Jöttére 27-én, kedden (kelet felől) számítottunk. A megelőző nap pihi nap volt, hogy mindenki a legjobb formájában várja őt. Kitakarítottuk a sátrat, kiraktuk a nevét kőből és névtáblát is csináltunk neki.
A pihinapokról: én személy szerint két nap mászás után egy nap pihit javaslok. Ez soknak tűnhet, de nekem kellett ennyi, főleg egy hosszú trippen. Ha mondjuk háromnaposra megyünk, akkor nyilván nem pihennék, de mondjuk az első napot alapozásnak szánnám. Ha négynaposra megyünk, akkor már a harmadik nap simán lehet pihi, utolsó napra hagyva a projót. Itt Zillertalban jó is hogy sokat esik, mert legalább motiválja a pihinapot, sokan abba a hibába esnek, hogy vérszemet kapnak és muszáj mászniuk. Szerintem ha az adott idő alatt elérhető 8a-pontok maximalizálására megyünk, akkor 2+1-es pihi kell.
Az X-et már 25-én elkezdtem projektelni, 26-án pihinap volt. 27-én már Marcival felvértezve mentem neki. Kicsit többet vártam ettől a naptól, de igazándiból elég szarul ment. Pedig lényegében megvolt a kunszt, össze volt rakva az út. Ekkor még mindig elérhetetlennek tűnt a megmászás, de annyira tetszett a stílus, hogy gondoltam akkor is ütöm, ha nem adja meg magát.
Aztán 28-án ismét kétségekkel indultam neki az útnak (a közteseket beszerelve hagytam) és elég dühítő módon jóval a kunszt után estem ki.
Tök jó próbám volt, erőm is maradt a kunszt után, de mégsem adta. Le kellett nyugodjak, mire beszélni tudtam a többiekkel és Soma mondta, hogy igazándiból nem akartam eléggé. Villámcsapásként ért a felismerés; tényleg nem hittem el hogy ez lesz a megmászás, úgy mentem bele az útba, hogy úgysem lesz meg, csak megyek rajta egyet. Nem gondoltam volna, hogy ekkora szakadék lesz aközött, amit a test csinál és amit a fej gondol. De ezt szeretem a mászásban, hogy olyan dolgokat hoz a felszínre benned, amit nem is tudtál hogy léteznek. Szerintem ez minden nemű kihívás alapeleme. Hogy olyat kér tőled, amit nem azért nem tudsz megtenni, mert nincsen benned, hanem mert nem tudtad hogy ki tudod adni magadból, vagy azt sem hogy benned van.
Az ember életében kevés olyan pillanat van, amikor az igazi tisztánlátás képességével rendelkezik. Már-már olyannyira tiszta, hogy szinte a jövőbe lát. Ez egy ilyen pillanat volt: tudtam, hogy most akarni fogom és meg fogom mászni.
Hát így történt, hogy Aug 28-án, három mászónap és 6 próba után megmásztam életem második 8a-ját!
Persze, persze, a kedves olvasó azt gondolhatja hogy ez sem 8a, mert a kallerban cask 7c+/8a és a Mózes sem volt az. De a hater-eknek legyen két fél egy egész és kussoljon el mindenki.
Mindenesetre ha 8a, ha nem: eszméletlen szép út, ajánlom mindenkinek (aki szereti). Nem elhanyagolható tény, hogy ezen kis csúcsdísz nélkül is szépen fénylett volna a trip ticklist-je:
Az utolsó napon, pénteken még bele akartam menni a “jack the reaper”-be. Vagyis bele is mentem, meg már a héten korábban is próbáltam, de lényegében értékelhetetlen volt az a nap. Marci kesergett egy 8a+/b-ben, meg a Muttertag-ban, meg keseregtünk a Reaper-ben, meg esett is. Megmászás nem született. Részemről az előző nap hullámvasútja dobott le túlságosan ahhoz, hogy újra lendületbe jöjjek, Somának viszont lesérült a keze, meghúzta a Manitou (7b+/c) útban. Viszont Manó jobban lett, mászni a héten már nem tudott de legalább a hazaúton nem volt rosszul.
Utolsó este a lábam mellől lopta ki a róka Marci kajáját. Érdemes figyelni erre, mert minden este voltak széthordott kajamaradványok és nem jó dolog ideszoktatni a rókákat.
Fantasztikus trip volt, sok megmászással és mókával. Ahogy olvashattátok szinte csak az Ewige Jagdründe (örök vadászmezők) szektorban másztunk, és ha nem lett volna egyértelmű, nem boulder-eztünk. Tengernyi potencia van még a helyben, tényleg még csak kapargattuk, én legalábbis biztosan.
Egyedül az bassza el a szájízemet, hogy tudom hogy egy évig ez a trip fogja adni a pontjaimat a 8a.nu-n. Sajnos kevésszer jutok el sziklára, főleg olyan helyre ahol OS-elni is lehet. MO-on vagy megmásztam már amit tudtam, vagy nagyon nehéz amit még nem. Nem lehet nagyon válogatni, piramist építeni meg főleg nem.
