Valahogy nem találtunk embert magunk mellé, valahogy a lóvé sem úgy jött ki. Egy volt biztos kimegyünk ketten is, azt majd lesz valami – lehozzuk a szettet. Mivel bejöttek a nyári melegek a magasság csalogatott minket és áttelepedtünk a Kotecniktől kb. 10km-re fekvő cukorsüvegre: Cretara. Pár száz méterrel magasabban fekszik mint Kotecnik és bár érdekes hogy tájolása szerint dél délkeletiek a falak, mégis ha 1óra magasságában átbukik a hegyen a nap (mi meg amúgy sem a tyúkokkal szoktunk kellni) – a szektorok árnyékban vannak, a szellő pedig frissességet hoz a mészkő cseppkövek alá.
Creta a tavalyi év nagy slágere volt felfedezésekkel, leesett állakkal. A 7a-7b-7c környéki fokozatokból tetemes mennyiség található itt, és a legtöbbje nem az a feltétlen egymozdulatos – számos út kívánja meg az akár 20-25 méteren keresztüli koncentrációt, mely nekem amúgy is egy fejlesztendő terep. Az éves nagy két hetes leállásomat most nyárra időzítettem (vagy az ozora időzített engem?), úgyhogy amúgy sem a projectszagúság volt előtérben. Másszunk végtelen métert, ne is nagyon dobjunk akár több próbát egy-kettőnél egy útra, sok mozdulat különböző utakon, több stílus, fejlődjön a szem és „a szikla olvasási képesség”.
Az augusztus 20.-ai megőrülés miatt teljesen betömődött a pálya, kerülőutakon evickéltünk le a Szlovénokékhoz. Rigó kalandorkodásainak hála egy új úton szerettük volna megközelíteni Cretat és némi bolyongás és már-már filmbeillő meghasonulások után megtaláltuk a legrövidebb utat. Stopperral lemérve így az első sziklák a parkolótól 6 perc sétára vannak.
Találtunk egy prémium bivakot is, födéllel a fejünk fölé, hamar gyorsan ki is kerültek a függőágyak. Régóta haboztam a kipróbálásán, de valahogy nem tűnt az igazinak – mi van ha álmomban kiforgok belőle, pedig Áron már régóta mondta ez bullshit. Igazi „ahhha-moment” volt a reggeli ébredés. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy ennyi évig nem használtam? Hányszor mentett volna meg a derékalj terhétől és a hideg talajtól…
Vízvételi lehetőség miatt a dombtetőn lévő Creta-templomba akartunk felmenni. Bármilyen nyelven is beszéljen a pap, ha üres pillepalackokkal keresztet vetünk, valami csak csurran cseppen – gondoltam. Végül lekanyarodtunk rossz irányba, a „Čreta pri Kokarjah” – útra, de szerencsénkre egy iható forrás csobogott az út mellett, mely két napig oltotta szomjunkat és volt alapja az esti főzéseknek. A szett újfent lehozódott… ezért nincs értelme stresszelni semmin. “Valahogy majd csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogyse lett volna…”
Bivak kilátással
Második nap is a Pornic szektort céloztuk meg Cretan, Áron egy végtelen nehéznek tűnő fal tetejéig kúszó 7b+ procejtelt, és egy másik Sanitarium (szanatórium) elnevezésű 7c-nek mentem neki, abszolút antystyle – de true love született. Egy boulderes rettenet, köztes akasztás problémákkal tűnő start után sem jött a megkönnyebbülés, az utolsó 8-10 méteren jön csak a csemege a nyitott fogásokon, egyensúlyozós boulderkunsztokkal. Miközben spanoltunk a helyi erőkkel; a 8c+ mászó Jacobbal és barátnőjével Petraval, aki akkor fejezte be egy szép megmászással 8b-s projectjét – megtudtuk hogy az egyik helyi kocsmában a 8a megmászások mellé ingyen sört adnak! Az ilyen infók mindig jól és motiválóan hatnak. 🙂
6c -hez készülődés, talán ha valamit érdemes azt megtanulni, sosem nézhetsz le egy fokozatot. 
Petra Zupan – első 8b megmászásokba
Áron és a Stopinje bogov 
7b OS-ből 7b mozdulatprobléma?! hmm… 
Zucchero – 7c/c+ Embert még nem láttam benne, standig nem sikerült feljutnom, olyan boulderes, tán a következő project. A folytatása a fal tetejéig egy cseppkövön felmenő függőleges Majolca 8b, ha kellene függőleges falra egy lifetime projót találni, ez lenne az. Máig két megmászója van… a kőzete pedig lentről nézve is elképesztően gyönyörű.
Hétfőn átmentünk Kotecnikre, szintén hosszabb utak – komfortzónából kilépések volt a cél. Áront beleküldtem az általunk egyik legszebbnek tartott Kotecniki 7a/+ -ba a Stopinje bogov-ba (Footpring of God), én pedig a balra tőle oldschool nittekkel és imbusz csavarokkal biztosított vérmes 7b néztem meg, „Lastovki v slovo” névre hallgat. Lassan 10 éve járkálunk már azért Kotecnikre, de soha nem láttam még benne embert, soha! Tomcsi egyszer ajánlotta, hát eljött az idő. Itt is született valami fanatikumszerű de a kimászás traverzos mantléja és runoutja a stand előtt 40 centivel megállított. Nem jutok fel a standba?! – hitetlenkedtem. Szeretem az ilyen pofonokat, jó ösztönzések egyel keményebb fasszal való visszatérésre. Nézem később a feltöltések között Jernej Kruder kommentjét: huh…hard:P – akkor azért az egóm is megnyugodott kicsit…
A pumpálós cseppkő 7a+, ahol rá kell pihenni hogy ne essek le a kancsókon a standfelé menet…
Végül egy Szíj Peti által ajánlott 7c néztünk meg, ami belemegy pont abba a 7a+-ba mely legutóbb lemérte a fejem. Sétáltunk át a Kaca szektorba amikor sikogatásba törtem ki; „hogy nem mászhattam még az utat amikor egy 10 méteres szürke cseppkő van a közepén…?” 25m verető pámpító – pont jó kis adaptációk egy hosszabb pihenőből visszatéréshez. Ilyenkor a legnehezebb az önmagam visszafogása, de az évekkel talán ez is egyre könnyebb lesz, a tapasztalatok és a saját, illetve barátok sérülései egyre fokozottabban óva intenek. “Ez nem a mohó emberek sportja” A 7c gyorsan elsült, ahogy az esti grillsajt is, volt itt ping-pong, a házi néniéknek adott kézimunka, grízespuding házilekvárral – alapozós gasztrotúra, avagy ízfokozott szanatórium? A fene se tudja, ami tény – megérte ezúttal nem beleinni a házi tejbe – s ezzel egy régi rejtély kérdőjele egyenesedett ki pontostul, mindenestül. A bokánkat se fostuk le (annyira) – így telt ez a nyárvégi alapozás.
Ninától évek óta kapjuk a kedvességet, úgyhogy ideje volt vissza is adni valamit. (Mondom én amikor a kajaflashnél kiettük a hűtőből a sütit… na mindegy 😀 ) 