Jó pihenést…

Ez több kisebb őszi esemény összefoglalója lesz, egy-egy mászásról külön nem érné meg írni.

Még szeptemberben a BigWall-ban Miskóval kipróbáltuk a kéményt:

Dede Laci a BW-ban

Különösebben nem hozott lázba, kb 6a a legnehezebb út rajta, de szép hosszú.

Margitszigeti nyárzáró:

a szökőkút hang- és fényjátéka

Bálint eltörte a kezét, elég nagy kihagyás elé néz
Jobbulást pakli!

A szept. 23 pénteki Cirque de Galeotti után egész szombaton lepkéztem, küszködtem a másnappal, takarítottam otthon.

Közepes Facebook-ozás után sikerült vasárnapra kocsit szerezni és kimenni Geribe.

Scharnitzky, Orsi, Travis, Ipach és én ültünk a kocsiban. Még nem találkoztam Marcival, de hallottam hírét, hogy motivált gyerek. Ádám és Travis kicsit fáradtba voltak, alvás mínusz.

A kocsiban ment a puhatolózás, hogy kinek mi a project: Orsi Küklopsz, Travis Elég volt (Fenevad eleje + Sarlatán vége), Marci akart egy gyors Metavad-at nyomni, mert már összerakta és egy próbánál többet nem igényelt, aztán Titánok, Ádám friss levegő, én buddhistába voltam és elvárások nélkül csak élveztem a pillanatot.

Amikor felértünk a falakhoz, alig voltak rajtunk kívül, de ez a nap folyamán megváltozott, kicsalta az embereket a friss őszi idő.

Marci nagyon pörgött, folyamat a mászáson kattogott, milyen bétát, melyik utat, felvegye-e a nadrágot vagy le a pólót. Ilyenkor annyira rá vannak állva a gondolatai az utakra, hogy elfelejt enni is. Egy tál gyümülcsös zabkását hozott ki, de annak is csak a fele fogyott el.
Beszerelte a Metavadat és gondoltam az nekem is jó lesz, tudtam hogy kicsit nehéz lesz nekem, de majd vekengek rajta valamit.

Ebből hatalmas project-elés lett, Marcinak aznapi negyedik próbára sem akadt be, nekem sem, de nagyobb szó hogy estem ki ott éles próbából, ahol ő. Ezzel párhuzamosan Travis a Fenevad ugrását masszírozta erősen. Egyszer a Sarlatán felső részéből esett ki, close one man.
Ipach ezerrel mondta a bétákat a Fenevadra, nem mindent úgy csináltam ahogyan ő, de érdekes módon bejöttek a tanácsai. Nagyon Bubb Feribe volt, minden út minden rücskét vágja és minden erőt megspóroló bétái vannak.

A Kelenföldi pályaudvar előtt

gerecsei ingókövek

Csővesbe

Projektbe

Felújított kegyhely

Október elsején tartottuk a szüretet, elég rossz volt a termés, mert volt egy nagy jégeső augusztusban.

dédnagyi és dédunokája

Ez a kupálás, amikor a mandula (vagy dió) héját leszedik.
Innen a mondás: Kikupálódik!

A következő hétvégén nyomtunk egy Fehérkőt Szíj Petiékkel. Ez a Lillafüred tényleg ámulatba ejt, annyira hangulatos kis falu. Egészen elüt Miskolc-tól, ahol a gyártelepek, panelok és a balkán hangulat uralkodik.

turista büfé, kurtőskalácsok

köd és napfény

Reggel egy taktikai kürtőskaláccsal kezdtünk, jó idő volt, de amikor felértünk kaptunk jeget is. Azért sikerült plusszosra kihozni a napot, tudtunk mászni.
Peti és én megmásztuk a Gilette-et, én a Repedésnyom+Anna kombót miskolci on-sight-ba.
Jó a hely, de eléggé megmérik az utakat. A Bőrmester nevű 8+ -os csodában a két egyujjasból való felállás elég volt ahhoz hogy feladjam. Egyébként szép út, csak szerintem nem 8+ -os, még visszamegyek érte.

Fehérkő margójára from Izer Bálint on Vimeo.

Laza edzések néhanapján
a Monkey-ban:

Faterok motoron: Robi, Bálint és Fidy Marci

300-as póló

Bálint “eladó” cipője; ezt kidobni volt a nap legjobb döntése

És most pénteken Travis-szel rámentünk az Amnéziára.
A vége érdekes módon jobban ment, de az eleje meg sem lett. A lábamat kihozni és felrakni a sarkam most lehetetlennek bizonyult. Travisnek dettó, az eleje most nagyon megb@szott minket.
De legalább jó időnk volt.

Az Amnéziát még nem felejtettem el!
Kutyatási terület, PhD aspiráns-éknál

És most jöjjön az amiért az egész bejegyzés tulajdonképpen készült.

Jó pihenést, szoktuk hallani az edzés után az udvariasabb mászótársaktól. De miért is kívánunk egymásnak ilyet. Nyilván feltételezhetjük, hogy aki keményen edzett, az megérdemli a pihenést. Vagy azt is mondhatjuk, hogy ezzel azt kívánjuk: épüljön be, mármint az edzés az izmokba. Tudjuk, hogy a bőséges alvás és pihenés az edzés után nagyon fontos az izmok építéséhez.

Szóval tegyük fel, hogy azért kívánunk iyesmit, mert azt akarjuk, hogy az edzés meghozza eredményét. De akkor felmerül a kérdés: miért nem így köszöntünk ezelőtt? Mi változott, ami miatt most fontosabb hogy beépüljön, mit azelőtt? Miért van az, hogy ezt csak az utóbbi egy-két évben hallottam mint “mászó-köszönést”?

Hát ahogyan visszaemlékezek a ködös múltra, csak egy dolog jut eszembe: az ivás. Tíz évvel ezelőtt nem volt rajta senki a jó minőségű kajákon, meg az aminosavakon, meg az alváson. Inkább ittunk meg ortóskodtunk mászás után a kempingben. Szóval mászás után inkább az hangzott el, hogy egészségedre, meg hogy hol van már a söröm. Hát álljon ez tanulságul az idősebb generációnak: jó pihenést az kíván, aki megdolgozott érte és meg is akar dolgozni érte.

Vasárnapi engedmények

Amint azt minden motivált mászó tudja, a zsíros kajákat: tej, sajt, oldalasról nem is beszélve, kerülni kell, a héten egyszer, max vasárnap lehet fogyasztani ezeket.


Ehhez azért mi is hozzászólunk a magunk módján.
Vasárnapi engedmények from Izer Bálint on Vimeo.

Vasárnap kellemes őszi időben csapattuk, én Robival másztam. A Trapéz falat ostromoltuk. Robinak meglett a Portland, én is megmásztam (nem most először). Aztán a Tardosi fiúk, Robinak flash (!), nekem is meglett. Levezetésnek pedig Karate, a Carának a jobbos variánsa.

Bezárt a bajnai kocsma/kávézó, ahová annyi kisgeris emlék kötött. Állítólag valami engedéllyel van a para, de lehet hogy újra kinyit majd. Helyette a zsámbéki cukrászdában pótoltuk a szénhidrátot és koffeint.

A természet rendje

— Izer —
Be the wheels not the track
Be the wanderer that’s coming back
Leave the past right where it’s at
Be more heart and less attack

A természet rendje, micsoda birtokos kapcsolat. Gáborral sétálgattunk az Eső-fal és a Nulladik udvar alatt oda vissza amikor rájöttünk, hogy a legszebb címek nagy része egy egyszerű birtokos kapcsolatból is alakulhat. Birtokos. Valaki birtokol valamit, valami birtokol valakit. Tényleg olyan jó dolog a birtoklás?

— Borbély —
Szóval a természetnek ezen rendjébe szóltunk bele csütörtökön, méghozzá két 7c -vel (najó, legyen 7b+).
Vasárnap volt alkalmam a Szilfid-et összerakni, most csak a megmászás lebegett a szemem előtt. Minden adott volt, csak a kételyeimet kellett félretennem. Bemelegítés után beszereltem az útba, átnéztem a bétákat, kipróbáltam Tomcsi és Bálint verzióját is, mind fentre, mind lentre, de maradtam a sajátomnál.

Az esőfalon ritkán van lehetősége (vagy kedve) az embernek a béta kitalálására, inkább az a jellemző, hogy a leg-gerisebb (igen, ez egy szó, én csináltam) arcok atom mondják a különböző bétákat, sorolva a megmászókkal, hogy Gyenes Balázs itt ezt fogta, de Gyurca itt lép, de Bubb Ferinek ez a standard béta, és még ilyenek. Ez nagyon hasznos tud lenni, de kicsit levesz az előlmászó problémamegoldó képességéből. Szóval akárhogyan is, lehet hogy nem a legenergiatakarékosabb bétát választottam, de választottam, sőt alkottam.

Bálint addig betette a kötelet a Holdnővérbe, Flaska Peti is belenéz a Szilfidbe. Aztán csapom az éles próbát, 4thGO meglett, nem mondom hogy könnyen, de meglett. Akárhogyan is, a teteje kéri, mert önmagában nem nehéz, sőt külön az alja is adható, de egyben egészen más fekvése van a leányzónak, 7b+/c fekvése…

Rövid örömködés után már mást nem is vártam ettől a hétköznaptól. Gondoltam Bálint még kutyázik a Holdnővérben aztán kész, de még nem is sejtettem, hogy mi mindent tartogat ez a nap.

Figyelem, az alábbi videó nem tartalmaz sok mászást, csak pihent idegzettel ajánlom!

A Természet Rendje from Izer Bálint on Vimeo.

— Izer —
Újra visszamentünk az Eső-fal alá. Ezúttal enni és inni egy keveset, kávét, vizet, Gábornak megment teljes kiőrlésű müzlije volt, étcsokis. Validba, “Árpi is aláírjá”-ba. Az oda vissza séták során, beszéltünka  mozdulatokról, az akasztásról, az akasztás előtti paráról, a megmotiválódásról. Nekem eszembe jutott a Gyíkvér SD projekt ezüst hegyen. Hogy mennyire eszméletlenül szép az a boulder és mennyire birtokolnod kell a mozdulatait. Mennyire képesnek kell rá lenned, fejben, lélekben hogy ott maradj. 5 másodpercig bírod tartani, húzod össze a két egymástól messze lévő egy centis peremet, mintha keresztre feszítettek volna és közben próbálsz a lábaddal nem látható mikrokicsi és lejtős lépéseket megtalálni. Az jutott eszembe (már újra a Nulladik udvarba tartunk, fini volt a kávé.) hogy mennyire várom hogy ősz legyen, hogy hideg legyen és lehessen érdemlegesen próbálni majd azt a homokkő bouldert. Jéééézusom, de jó lenne már. Csak arra az 5 másodpercre vágyom, hogy megfeszüljek a kulcsmozdulatban, oly annyira hogy levegőt se bírjak venni, a bordáim és szegycsontom ropogjanak, a lapockám pedig ki akarjon szakadni a helyéről, hogy rózsaszínűre kopjon a bőröm a csapkodásban. 0 fok környéki hőmérséklet, folyamatos váltogatása az 5 perc próba és 5 perc melegedés fázisoknak, forró telemézezett teákkal, a barátokkal, folyamatosan kiabálva, vonyítva a havas és téli táj felett. Így néz ki egy Ezüst-hegyi csapatás mely általában fejlámpás éjszakai mászásba torkollik, van ki hoz lantot is.
Gerecse nagyon más. Nagyon-nagyon. Oda-vissza sétálgatok az Eső-fal és a Nulladik udvar között (közben visszatértünk újra az Eső fal alá, mert a kávé beindította az ingereket…) úgy néz ki itt ma nem lesz éles próba, már már teljesítmény túrának is felfoghatjuk az oda vissza gyaloglás során megtett kilométereket. Nagyon-nagyon más. Melegebb van, állóképességes utak, szétpukkant alkarok, nittávok, standakasztás élmények, teljesen más arcok mint a boulderes helyeken. Van persze egy két szokásos aszkéta is, de azért más. Górcső alá vesszük a nem oylan magas sportmászó helyet, vadul keresve a legrövidebb és legboulderesebb utakat. Stílusunkat. A Szilfid is valahogy így került terítékre, illetve a Holdnővér is. Cél volt mára 7c -t mászni, egy napnyi próbálkozás alatt. Pár éves cél, hogy menjenek külföldön 8a-k egy nap alatt, akár 4-5 próbából is de menjenek.
A Holdnővérről csak annyit tudtam kevés megmászóval rendelkező út, boulderes, három akasztásból mész fel a fal tetejéig. 8a rendszerben 4 megmászása volt regisztrálva, tudtam hogy piszkos lehet mint a pokol, szerintem van hogy évekig nem próbálja senki. A beereszkedés egy kicsit veszélytelenítéses meló is volt egyben, végtelen sok kidőlt fát kellett ledöntenem a fal tetejéről, hogy szabaddá váljon utam a standig. Majd fél óra fogkefézés után már látszódtak a fogások. Első próba gyatra – engedj le Gábor!
Gábor próba megment, tanácstalanság, kötélben csüngés. Aztán kitalálódik a lépés béta. Már ereszt lefelé amikor mondja, hogy ő most rádob egy nagyon szikkadtat élesben. Megmászás. Második próbára, egy napon a Szilfid megmászás után. 2 7c egy nap alatt. Gábor visszatért!
Tudom hogy megfutamodás lenne eltolni az éles kísérletet, csak mert félek a nittávjaitól, hogy majd a reibung fogás jobban tart ősszel, meg majd új cipőorral könnyebb lesz az a lépés. Nem. Nem lehet így felfogni. Csak a most van. Így pár Eső-fali séta következik újból, szendvics, cseresznye, keksz.
Fáradt vagyok, harmadik mászónap egyben, de valahogy tartanak most az ujjak és beakad a standlánc is.
Nap végén megmásszuk még a Melegparádé/Ekeke verziót bajusz balázs módra, 7a+/b környéke, RP stílus. Gábor újra mássza a Szilfidet kiszerelés képpen, nap végén. Egyikünk sincsen rossz formában és ez sejtethet némi limitátlépést idényre, ha a hozzáállásunk is olyan, meg egy kicsit a csillagok állása is.

Nyárőszi Gerecse

Most vasárnap Geribe néztünk ki Miskóval és Rékával. Eszméletlen időnk volt; a falon hideg, a földön meleg. Őszies hőmérsékletet, nyári napsütés mellett.

Ezen ideális körülmények között ment a buhaszatás. Bemelegítés után Miskóval ránéztünk az újonnan kinittelt Küklopszra. Én ezt eddig csak úgy másztam, hogy a párkány feletti első akasztás be volt rakva (be kell hozzá ereszkedni) és az utána lévő 2 nittet akasztottam. Hát a mostani verzió sokkal jobban tetszik, abszolút jó áldozat ez az előlmászás oltárán. Miskó összerakta, én másodikra megmásztam.

Réka is mászott előlre az esőfallal szembeni napos falon, aztán megnéztük a Szilfid-et!
Az út szerintem nagyon szép, jó mozgás, jó nyúlások. Beraktuk bottal a második akasztást, első próbában feltaknyolok benne, alig értem az elejét, annyira kicsit a fogások. Aztán sikerül egy nagyon példány bétával az eleje, nézem tovább, a közepén van egy kis pity-puty, nem nehéz. A végén van még egy kunszt rész, inkább technikás, nem annyira izomerős, mint az eleje. Azt is összekutyázom valahogy, motivált vagyok az éles próbára.

A többiek másznak a 23 karátos udvarban én addig pihenek. Éles próbához lehúztam a kötelet és full etikába vagyok. Saját meglepetésemre adja az eleje, az akasztás sem annyira para, mert ahol a kunszt van, ott még nem esel földig, utána meg nagyjából jó fogások vannak a második akasztásig (ami már tényleg magasan van, de ki számolja). Szóval 2ndGo eljutok a felső kunsztig, de ott megáll a tudományom, nem néztem át jól. Sebaj, kitaláltam egy custom made bétát a tetejére, legközelebb meglesz, motivált vagyok a 3thGo-ra!
A többiek bétájára full kíváncsi vagyok, mert az én bétöl-öm valszeg nem a legkifinomultabb.

Béájulások Gerecséje

  WP 20140830 009 from Izer Bálint on Vimeo.
“Oda nézz, ahova mész!
Ahol vagyok, oda jöttem.
Ne engedj el egy fogást, amíg jól meg nem fogtál egy másikat. (Robi!!!)
A birkát sokszor meg lehet nyírni, de megnyúzni csak egyszer.
Magyarországon vagy családod van, vagy 10-est mászol.”

kiccaj
Beszarsz Árpi! Gábor 10 év házasság után szakított a Rock Pillarssal és megvette első Miuráját… 😛

 Számos okosság (tiszt.kiv.) hangzott el a míg kiértünk Bajnára, Klich Zsuzsi, Csilla, Gábor és én alkottuk a csapatot. Zsuzsival mindig jó kimenni, számos tapasztalat megosztás, régi sztorik és kellemes beszélgetések folynak. Nem kell vele görcsölni a mászáson, nem “kell” azt érezni hogy ma “muszáj” valamit. Április óta nem voltam a bányában. Valamelyik vacsorázás közben döntöttük el Gáborral; ideje a tettek mezejére lépni, ideje megmászni a Cry Baby-t a Kis-Gerecsében.
Persze addig hogy az ország egyik legkisebb fogásos 8a+ fokozatú útját megmássza az ember rögös út vezet. Ezt tudtak az elhatározás pillanatában. A bánya felé volt gomba-simogatás, fent kutyasimi.

tampolások
családi idillek
aszkéták kávéval
Róka Úr figyeli az ebédet

Egy nagy lakoma után következett, amiért lényegében jöttünk: a kárfelmérés. Két éve nem fogdostuk a fogásait, eljött hát az idő. Én nem voltam elégedett vagy csak elég szikkadt, Gábor viszont annál inkább! Bár nem sikerült toprope egyben megmászni, a kunsztig is sima és ott pár Queen – freddie mercurys nyenyergéssel sikerült átverekedni egyben kétszer a mikrofogásokon.
Figyelem magam folyamatosan, mély vizsgálatnak alávetve. Semmit sem szeretnék csinálni ami úgy érzem nem teljesen az én akaratomból történik. Annyi mindent “muszáj” csinálni az életben, hát a saját hobbimban ne így legyen. Szóval én most szkippelem a Crybaby-t az a szépség ami a tömörsége miatt megtetszett régebben, most taszít – tán kicsit be is kell vallanom nem is vagyok elég erős hozzá, hiába vagyok most “végtelen” erős másfél centis peremre, az 5mm teljesen más világ – DAJ effektus.

közös biztosítások

Mostanában ráflesseltem hogy mennyire jó olyan fogásokat fogni ahol az ujjaknak nem csak az utolsó ujjperccel érintik a sziklát, amit mindennél jobban szeretek taperolni. Így új utakat választottam. Nincs keserűség csak projekt-eltolás.

A Mi Gerecsénk

Ma reggel csepergő esőben mentem le a fehérvári vásárcsarnokba a reggeli tojásért. Zsuzsival 10-re beszéltük meg a találkozót a BAH-nál. Sanyi kételyekkel teli hívása, miszerint esőt mondanak, lehangol.

Lehangol, mert bennem fel sem merült visszakozni.

10.15-kor indultunk: Zsuzsi, Csilla, Robi, Sanyi és én.
12.03-kor szálltunk ki a kocsiból a kisgeri parkolóban, a sorompó előtt. Kicsit lassan indult a nap, de innentől kezdve csapatás volt. Kint voltak a fehérvária (Gabó, Gabikácska, Csutorás, Bölény…) és a battaiak (P.Zsolt, Drusza).

Zoli múltkor segített összerakni a Masters of Snotting-ot, erre mentem rá ma.
A nyár napok alatt őszbe váltott és az avar elkezdte kipárnázni a vörös követ. A szitáló esőtől még párás volt az idő, de hűvös szelek kezdtek fújni.

Pár bemelegítő út után felülről beszereltem az utamat. Gabó és Gabikácska a Küklopszot mászták. Nekem aznapi első próbára meglett a Master, Robi fogott. Sajnáltam a múltkori próbát, mert anélkül meglehetett volna 2ndGO.

Ez után jött az érdekesebb rész. Pontosabban jöhetett volna. Áron fúrt két highline standot a panoráma fal és az esőfal előtti platz közé. A csavarok bent voltak, de nittek nem voltak benne, amit meg mi hoztunk, az nem volt jó méret. Sajnos nem tudtuk kipróbálni, de legközelebb visszük, ami kell.

Még körbejártuk a szektorokat Sanyival és Robival, megnéztük a Dáridót, feltódultak a régi szép emlékek.

Aztán belementem a Küklopszba én is, Gabikácska mondta a bétát, elsőre meglett. Sajnos nem tudom, hogy ez flash-e, mert nem emlékszem, hogy másztam-e már.

Este narancssárgán világított a telihold az egyes főúton, a főváros felé.
Zsuzsi elhagyta a telefonját 🙁

Érik a szeder

Szerdán reggel ültem fel a bajnai buszra, Bajnáról kistoppoltam a pusztamaróti elágazásig, onnan meg felsétáltam a kőfejtőbe. Rapp Gábor már ott várt, ő bicajjal jött. Bemelegítettünk, aztán belementem a Péterbe. Ezt az utat már két éve összeraktam, de még egyben nem lett meg.
Felmentem benne, megnézegettem, letisztogattam, aztán elkezdtek szállingózni az emberek. Áron, Márk, SimonB. Áron és Márk csapatták a ZedIsDead-et.

Bence a Lakmározának-ot próbálta.

Több próbám is volt a Péterben, de mind sikertelen. Áron és Bence segített megtalálni a bétát, de már nem volt erőm.

Megbeszéltem Andrással, hogy kijön este és csütörtökön mászunk, estefelé meg is érkezett bicajjal (bár szerintem egy elég nagy kerülővel). Ervin még fúrt a Teriben, az elvált pikkelyt akarják rögzíteni.

Éjszakára Andrással ketten maradtunk, reggel kb 9-10 körül kezdtünk mászni. Rapp Gábor megint kitekert.

Bemelegítés után belementem a projektbe, előző nap bent hagytam a közteseket, aznapi első próbára meglett. Ezután átmentünk az Illúzió falra, már nem is akartam mászni, örültem hogy meglett a Péter. Gábor és András a Küklopsz-ot próbálgatták. Megjött Fakír is, ő is a Pétert mászta, adtam neki bétát.
Ekkor jött meg Zoli és Gabi. Zoli rábeszélt a Masters of the snotting-ra, ő a Karnevált próbálta. Gabi is belenézett a Küklopszba.

Zoli két éleset dobott a Karneválra, de nem lett meg, nekem a Master ugyanígy. Nagyon fáradt voltam, legközelebb szerintem meg tudom csinálni, csak ki kell jönni érte.
András meg Gábor hazatekertek, Fakírék is elhúztak. Hárman maradtunk a bányában.
Belementem a Lélekharangba, Zoli adta a bétát, kínkeservesen összepakoltam az utat, de még egyszer nem mentem bele. Utána már a teriben a köztessel és egy zsebbel a kezemben is beleestem. Nullán voltam.

Zoliék vittek haza, Bajnán még bedobtunk egy sört és ólomnehéz alkarral feküdtem be az ágyba.

Böjti szelek
avagy illusztris társaság

A húsvét hétvégét Geriben terveztük tölteni. Ez a jelen körülmények között több szempontból sem jó választás, de a húsvéti medvehagymatúra hagyománya erősebb az észérveknél.

Én pénteken már a bányában akartam csapatni, de ezzel egyedül voltam. Viszont Nándi egy facebook-üzivel Pákozdra invitált.

Délután már a 7-es főúton délnyugatnak tart a 4 motivated mászó: Nándi, Manó, Ákos és én.

Esőben szállunk ki a kocsiból, köd és csend üli meg a tájat.




Szerencsénkre eláll az eső és némi légmozgás felszárítja a kis, gránit tömböket.

Sajnos nem találtunk sok jó tömböt, boulder nem is, de kunsztolás volt.

Hacsak egy meteor nem csapódik be Pákozdra, vagy valaki nem fedez fel új tömböket, akkor nem hiszem, hogy visszajövök ide.

Nem adja? Ez Magyarország, ezt élvezni kell.




———————————————————————————-


Szombaton reggel a Kármán előtt 2 autó várt arra, hogy eldöntsük, hogy hova megyünk. Tardos és Geri között ment a vacillálás, végül Kis-Gerecse lett a cél. Tomcsi és Sanyi nem velünk jöttek, hanem motorral(!).

Amikor megérkeztünk nagyon szép idő volt, de tudtuk, hogy ez nem fog sokáig tartani. Sok turistát láttunk, mindenki jön medvehagymázni.



Én egyből a Fekete Péterbe mentem bele. Felvittem a kötelet, beszereltem, aztán a nap folyamán dobtam rá 2 éles próbát, de éreztem, hogy nincs benne(m) a megmászás. Talán a pénteki boulder vett ki, next time.




Elkezdett csöpögött az eső, és amikor már rendesen esett és köd ült le, akkor a csapat nagyját földre kényszerítette az eső, de nekünk ott volt az esőfal.
Tomcsi OS-elte a Carát, flash-elte a Terit, felment a Péterben. Én még a Sarlatánt próbálgattam Andorék matracával, meg lefőztem magam a Metában. Andor és Robi a péter első kunsztját próbálgatták.
Medvehagyma szedés nem volt sok, talán legközelebb, nem volt kedvünk az esőben hajlongani.



Egy kis kvízjáték:
Az alábbi képsorozatokon 4 mászó látható 4 útban. A feladat az, hogy kitaláld az utat és emlékezz az első megmászó nevére. A kommentekbe 4×2db nevet várok:
mászó – első megmászó
.
.
.

Midnight train



Pénteken este indultunk haza Drezdából. Sikerült a vonaton egy igen beszédes osztrák társaság mellé ülni, de szerencsére Prágában leszálltak. Éjfélkor indult tovább a vonat Prágából, innen a telihold kísérte 8 és fél órás utunkat a keleti pályaudvarig.

Reggel összekapartam magam, aludtam, visszaváltottam a pénzem forintra, aztán este hatkor indult a buszom Bajnára.



Zsombor azzal a remek ötlettel hívott fel, hogy nézzek ki hozzájuk kis-geribe, mert éppen családilag nyaralnak Pusztamaróton. Nem hagyhattam ki a Zelena családdal való megismerkedést. Beértem Bajnára, onnan kistoppoltam az elágazásig, onnan elkezdtem sétálni, de Zebráék lejöttek értem.

A veszprémi mászótáborral is összefutottam, Stromiék egy igen ötletes, új beavatási feladatot találtak ki, de nem múlattam velük, inkább korán lefeküdtem.



Ma volt egy kis enyhe csapatás, kiment a High Brow, jee. Zebrának a 23 karátos, igaz érdekes akasztási stílussal.



Megnéztem a Massive Attack-ot, az esőfal legrövidebb útját. Végig olyan testerős mozdulatok vannak benne, hogy sikítottam az útban. Az útnak egy mozdulata lett meg, a többit csak fogdostam. Long term project…

Este visszajöttem, hogy hétfőn el tudjam intézni a mászókörös cuccok logisztikáját, mert csütörtökön megyünk építő kari gólyatáborba, Bodajkra.





24 csodálatos óra a Gerecsében


Húsvétra a tervek jóval felülmúlták a tetteket. Tomcsi elszelelt Szlovéniába, mi meg maradtunk az egy napos mini túránál.

Pénteken este indultunk el, hogy szombaton friss erővel tudjunk mászni.
A csapat:
Melinda,
Anett,
Marci,
Ádám,
én

Reggel, mikor felkeltünk Dávid kinőtt a földből, később pedig Rapp Gábor is kitekert, így végül 7-en voltunk.
Az este folyamán a kisteleki mászók is megérkeztek.

Az éjjel kicsit hidegebb volt a vártnál, de azért nem szegte kedvünket. Napközben az idő kiváló volt. A huszonhárom karátos udvarban kezdtünk, aztán Dáviddal átmentünk a projektemhez: Kybéria.


Beereszkedtem, próbálgattam az ékeket, friendeket. Bent hagytam a közteseket és úgy próbálgattam felsővel. Egyszer belementem PP, de rossz volt a béta, nem lett meg. Kis pihi után jöhetett az éles, RP próba. Ezt Travisék is figyelemmel kísérték, az én kíserletemet pedig siker koronázta, nagy az öröm.


Ezután már nem nagyon másztam, átmentünk a Napos udvarba, ott süttettük a hátunkat. Marci és Melinda hazamentek, mert el akarták érni a korábbi buszt. A nap vége felé még gondoltam felszaladok a Teriben, de ebből csak felszopás lett. Legalább eldurrantott.


Összepakoltunk és irány haza, persze egy kis medvehagyma kitérővel. A faluban még ittunk egy sört, mivel sok idő volt a buszig. Hiába a Vértes Volán menetrendi tájékoztató, elnéztem a buszt, 2 óra múlva jön a következő. Semmi gond, stoppolunk. Gábor hazatekert, Anett Ádámmal, Dávid meg velem stoppolt. Anettékat (mily meglepő) hamarabb felvették, de integetni sem volt idejük és már mi is egy Tatára tartó házaspár kocsijában ültünk. Egyszerre értünk a vonathoz, ahol Anett elhagyta a telóját, egyébként felhőtlen volt a napunk.


Azt hiszem a húsvéti medvehagyma túra kezd tradícióvá válni.


A trad mászásról hadd mondjak el annyit, hogy nagyon élveztem, nagyon motiváló volt a stand beakasztásában, hogy a kunszt után vagyok és nem biztos az utolsó köztesem. Kicsit körülményesebb előkészületekkel nagyon jó tud lenni, viszont az on-sight trad nagyon más. Kilós friend-sorokat magaddal vinni nagyon szar. Szerintem OS-ben max egy 6+ -osat tudnék összerakni, de kiválasztva a megfelelő közteseket és az elrakási lehetőségeket, akár a Piranas of Amazonas is sikerülhet.

további képek